Hajózástörténeti Közlemények

Zsonda Márk:
Ezrek elfeledett mindennapjai;
Tengerészélet a K.K és K.u.K. Haditengerészet kötelékében [1]

  A következõ oldalak - szándékaim szerint - egy tanulmánysorozat bevezetéseként, fölvezetéseként szolgálnak. A kutatás eddig nem gyakran foglalkozott a hajókon szolgáló tengerészek mindennapjaival, életmódjával. Leginkább magát a hajóállomány vizsgálták kiváló kutatók, csak részben megemlítve a rajtuk szolgálatot teljesítõ tengerészeket. A következõkben ha csak részben is, de pótolni szeretném ezt a hiányosságot. Érdemes rögtön az elején leszögezni; a legkiválóbb, technikailag tökéletes kivitelezésû hadihajó a megfelelõ legénység nélkül gyakorlatilag "célhajó". A legénység a lelke minden hajóegységnek. Pontokba szedve és annotálva bemutatnám a dolgozat vezérfonalát, ezzel az egyes érintett résztémákat.
 

  Minden kutatás alapja, hogy a rendelkezésünkre álló (hivatalos jelentések, naplók, visszaemlékezések, fényképek) forrásainkat megvizsgáljuk. Mindegyik forrás elemzésekor tisztában kell lennünk, mennyi a dokumentációs értéke, milyen céllal jött létre eredetileg a dokumentum, amit vizsgálunk. A jegyzõkönyvek, statisztikák összevethetõek, szerencsés esetben ellenõrizhetõk. A visszaemlékezések, ha törekednek is az objektivitásra, mégis személyességük miatt szubjektívek, így ennek megfelelõen kezelendõk, ám nagy elõnyük az, hogy gyakran törekednek egyfajta hangulat, életérzés átadására. Még az olyan "természetesen objektívnek" tartott dokumentum is, mint a fénykép elõvigyázattal kezelendõ, hiszen a korszakban már kedvelt propagandaeszköz volt. Nem egyszer a hivatásos fényképész tudatosan e célt szolgálva készítette el a képeit. A fényképeknek is van ugyanakkor egy valós dokumentációs értéke, hiszen több tengerész elszeretettel örökítette meg nem csak a látott tájakat, hanem a mindennapi életét, életkörülményeit, és ha "beállított" is a kép, olyan részletek tûnnek föl akár a fõtéma mellett, amelyek nélkülözhetetlen információkat tartalmaznak.
 

  Tanúságos megközelíteni a (fõbb elemeiben) a tárgyi kultúra felõl is - nem elválasztva ez eddigiektõl - a tengerészéletet. Legalább a személyes és a "kincstári" tárgyak, munkaeszközök számbavételével. A fûtõktõl a kapitányig bezárólag egy kor jellegzetes, ma már alig ismert tárgykészlete rajzolódik ki.
 

  Másik megközelítési mód az írott és szokáshagyományon nyugvó tengerész etikettet. A tengerész folklór; amely valóban több folklórmûfajt is felölel, a hiedelmektõl az eredetmagyarázó mondákig, az ünnepek terén a több nemzetségû matrózok kevert szokásai, amelyek a dalmát - magyar - osztrák - olasz hagyomány hajósélethez "idomultak" az egyes életciklusokhoz köthetõ ünnepekig rítusokig, stb... Érdekesen keverednek az archaikus (falusi, helyi halász) és a polgári hagyomány elemei.
 

  Mindezek után az éveken át tartó elméleti és gyakorlati oktatást kell áttekinteni. A rendtartás volt az alapja a tengerésztársadalomnak, így elengedhetetlen annak megismerése, legalább elemeiben. Az egyes rangokkal, rendfokozatokkal, posztokkal járó funkciók megértése után könnyebben áttekinthetõvé válik a haditengerészet, mint "makro-társadalom", és az annak atomizált részének az "egységnek", a hajónak a mûködési elve.
 

  Mindezt együttszemlélve lehet csak valós képet alkotni az I. világháború egyik kiváló tengerészetének eredményeirõl, jelentõségérõl. Ez nem csak a megfelelõ tudományos értékeléshez, hanem a megemlékezéshez is nélkülözhetetlen.
 

  A tengerészet[2] feladatai közt elõször a birodalom partvédelmét jelölték meg. Késõbb a távoli képviseletek, messzi kolóniákban lakó polgárok védelmét, majd a nagyhatalmi státusz tengeri képviseletét. Ehhez a birodalom iparának leadott megrendeléseken keresztül vezetett az út, hisz a flottafejlesztésben így a politikusok, gazdasági erõk is érdekeltek lettek az ipari megrendelések által.[3] A hajóhad elõször inkább az Adrián és a Földközi Tengeren, majd a világóceánokon is megjelent, képviselte a birodalom érdekeit, védte kereskedelmi hajóit.[4] A technikai-minõségi és legénységi állomány "fejlõdésével", gyarapodásával egyetemben a világ több pontján szerepet vállalt (illetve vezetett) flotta-demonstrációkban, vagy blokádszolgálatban, megszállásban.[5] Kiépítette az állomás hajó hálózatot.[6] A haditengerészet ugyanakkor részt vett nemzetközi ünnepeken,[7] illetve nagyobb volumenû tudományos expedíciókon.[8] Ekkorra az o-m haditengerészet "képességeivel és nem szándékaival" kellett a tengeri hatalmaknak számolni.[9]
 

  Igen sok körülmény tette az egyik legérdekesebb és legveszedelmesebb hadszintérré. Az Adria olaszországi partja tagolatlan, nyitott, a felkelõ nap a védõk szemébe vág, ugyanakkor sötétebb vizû, tehát nehezebb észrevenni az o-m tengeralattjárókat. A keleti, vagyis a Monarchia partjai mentén rengeteg szigettel, öböllel tagolt, tiszta vizû, ami megnehezíti az ellenség bejutását. A fõ kikötõk Pola, illetve Cattaro di Boche. Mindkettõ jól tagolt öböl, amely kiválóan védett parti ütegekkel, erõdökkel, tengeri zárakkal (barikád-és aknazár), hadihajókkal.[10]
 

  A világ hatalmainak számolnia kellett a Monarchia tengeri erejével. Rombolói, torpedóhajói, páncélos (védett) és könnyû/gyorscirkálói, sor és csatahajói komoly erõt képviseltek, és újabb hajóosztályaikról elmondhatjuk, hogy a világ élvonalába tartoztak. Mi sem támasztja ezt alá jobban, minthogy együttes erõvel sem tudták legyõzni a magára hagyott o-m haditengerészetet. Ezt a háborúban elért teljesítményük, illetve a gyõztes hatalmak flottáiban való továbbszolgálásuk is bizonyítja.[11] A kisebb hajóegységek (rombolók, cirkálók) támadó akciókat, konvojkíséretet, mentést, felderítést végeztek, majd az otrantói zár elleni támadásokkal vívták ki maguknak az elismerést, (sokszor nagyobb ellenséges egységek túlerejével is megbirkózva) íme, pár adat:
 

Év	Osztrák - Magyar Hdt. által	Elsüllyesztett/megrongált ellenséges egység
1914. XII. 20.	Õrnaszádok, pólai erõdök tüzérsége	CURIE tengeralattjáró, kiemelése után U-14[12]
1914. XII. 21.	U-12	JEAN BART francia dreadnought
1915. IV. 21.	U-5	LEON GAMBETTA páncélos cirkáló
1915. V. 23.	Teljes o - m flotta[13]	Olaszország keleti partjának végiglövése
1915	MONARCH, RADETZKY-osztály hajói[14]	Francia ütegek szétlövése a Lovèen hegyen[15]
1915.VII. 17.	UB-14[16] (o-m jelzete: U 26)	AMALFI nagy páncélos cirkáló
1915.VII. 18.	U-4	GIUSEPPE GARIBALDI páncélos cirkáló

 

  Tehát a kisebb egységek végig aktívak voltak mindkét félnél. A semi-dreadnoughtok, és dreadnoughtok azonban a kikötõkben álltak (o-m: Pola, az antant: Málta, Tarantó, Korfu) várva a döntõ ütközetre, illetve - mert mint föntebb kitûnik - a nagy hajóknak "egészségtelen" az Adria vize. Ez így maradt a háború végéig, és igazolódott az SMS SZENT ISTVÁN elsüllyesztésével (1918. jún. 21). Ugyanakkor azt is tudni kell, mindmáig ez az olasz gyõzelem nemzeti ünnep (1919-tõl), Mussolini óta (1939-tõl) állami ünnep (Festa della Marina).[17]
 

  Hogy a Monarchia haditengerészetét nem gyõzték le annak nemcsak technikai, de állománybéli, kiképzési okai is voltak. A legmodernebb hajó is csak célhajó képzetlen legénység kezében. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a szövetséges flotta egyik nagy problémája, hogy a világ leggyorsabb hajóinak betudott o-m. cirkálókat egyrészt a képzetlen, és az Adriai körülményekhez (hirtelen gyors támadás, sokáig "teljes erõvel" járatása-táplálása a gépeknek, gyors kagylólerakódás képzõdése a hajótesten, ami lassítja a hajót, stb.) nem szokott fûtõk, és gépészek miatt sem tudták utolérni.[18] A britek által említett o-m cirkálók, amelyek "pokoli gyorsasággal száguldottak"[19] és "kétségbevonhatatlan tény, hogy óránként 1,5-2 csomóval gyorsabbak a mieinkhez képest"[20] ellenszere Vivian szerint, az antant gépészek, fûtõk túl gyakori, nagy leváltó csoportjainak hajókon tartása, ti.: amúgy: "kevés lehetõséget adtak arra, hogy gyakorlatra tegyenek szert a nagy gyorsasághoz szükséges gõzfejlesztésben, és a gõznyomás fenntartásában."[21]

  Hasonló jelenséggel állunk szemben a tüzérségnél is. Megfigyelhetõ, hogy már az elsõ, de a korrigálás után a következõ össz/sortüzek igen eredményesek. Szintén a háború tapasztalata, hogy az adott ágyú hatótávolságának peremén is igen pontosak a tûzvezetések, és a találatok minden körülmény között, szárazföldi célok, hajók, repülõk ellen. "A háború utáni közleményekbõl tudtuk meg, hogy ellenfeleink tengerészetünk tüzérségi kiképzését páratlannak, és megsemmisítõ hatásúnak tartották."[22] Ennek oka szintén a képzésben, illetve az állandó, "utálatos egrecíroztatásnak"[23] (exerzieren = gyakorlatozik szóból) köszönhetõ. Ez ált kézi (fegyver) tusa, ágyú gyakorlat, (partraszálló ütegekkel is), torpedógyakorlat, légvédelmi és fényszóró gyakorlatból. Ez vontatott célokra, álló (hajó, és természeti képzõdményekre) célokra, nagyobb kalibernél (24cm, 30,5cm) betétcsõvel, vagy flóberrel is történhetett.[24] Ezt kiegészítette a haditengerészetre jellemzõ "mániákus" fegyver karbantartási - tisztítási szokás, ami hozzájárult a fegyverzet megbízhatóságához. Technikai résztét jelentette a jó minõségû ágyúk, és célzó-tûzvezetõ rendszerek. E tény olyannyira szembetûnõ volt, hogy a brit tisztek az o-m cirkálók 10 cm-es gyorstüzelõit 15cm-esnek gondolták, hiszen "10 800 méter távolságról is tûzvillába fogták a DARTMOUTH-ot, [Otrantónál, beszúrás én] míg ellenben a brit 10 cm es ágyúk csupán 10 400 méterig tüzeltek".[25]
 

 
Kép forrása: DIETER WINKLER ALBUM. 1997. 31. o. (1860)
 

 
Kép forrása: http://www.viribusunitis.ca/Jalbum/Viribus%20Unitis/Photographs/index.html

Lõgyakorlat az egyik fregatton (I. periódus) valamint, a Viribus Unitis csatahajónk lõgyakorlata évtizedekkel késõbb (III. periódus). A számtalan gyakorlatfajták egyikéhez tartozott a lõgyakorlat is. Az osztrák-magyar tengerészet "versenyképessége" a minõségi tervezésû, új építésû hajókban, még inkább a tökéletesen képzett legénységben és tisztekben volt. Ez, mint a föntebb írtam (és mint majd késõbb is részletesen kitérek rá) többször pótolta a kevesebb számú hajót valamint ellensúlyozta a kisebb harcértékû egységek hátrányát is az ellenséggel szemben.
 

  Röviden, és a teljesség igénye nélkül tekintsük át, hogy csak e két kiragadott példa által is bemutatott gyakorlati tapasztalatra hogyan tehettek szert haditengerészeink.
 

 
Kép forrása: DIETER WINKLER ALBUM. 1997. 16. o. (1903-4)
 

Végzõs évfolyam a "Mechanikan Schule"-ban. A 17 kiképzõszázad munkáját nehéz részleteiben bemutatni, de az iskolák tanárszemélyiségei fölött nem szabad elsiklani. Olyan kiváló szakemberek tanítottak akár a gépészeti iskolában, akár más oktatási részlegnél, akik a korszak legmagasabb szintû technikai felkészültségével rendelkeztek, sokszor a szárazföldi életben is komoly elismerést vívva ki maguknak.
 

  Nincs külön sorozási körlete a haditengerészetnek. Az egész birodalom területérõl soroznak. Sokan önként jelentkeznek részben a kalandvágy, perspektíva miatt. 4év a rendes szolgálati idõ, utána a tengerész tartalékosként lesz nyilvántartott az illetõségi helyén. A tengerésztisztek (14-15 éves kortól) a Fiumei Tengerészeti Akadémián tanultak (4 év), egy évig hajón szereztek tapasztalatokat, majd Pólában (+1év) tették le a vizsgáját. Ezután még a gyakorlatszerzés és a szakképzések sora várta a jelöltet. Ezután még a gyakorlatszerzés, és a szakképzések sora várta. Az alapkiképzés után speciális alakulatokhoz válogatják az embereket. 17 féle különleges kiképzõszázad gondoskodott a kiképzésrõl. Ehhez tartozott 17 oktató és vezérlõ parancsnokság. A századok szárazföldi épületekben és iskolahajókon voltak elhelyezve. A képzési idõ 3 - 6 hónap, majd elkerülnek a hajókra.[26] A kiképzõhajókon, illetve a hadihajókon egymást érve zajlódtak a gyakorlatok.[27] Mindenkinek, a tiszteknek is kellett mindenhez érteni. A szaktárgyak között szerepelt a hajóépítéstan, géptan, gépkezelés, "nautika", tengerészeti ismeretek, gyakorlati hajózás, gép és vitorla manõver, tüzérségi (ballisztika, és gyakorlat), tengerész hadtörténelem, taktika, rádió és "elektro" - ismeretek, nemzetközi tengerjog, büntetõtörvénykönyv ismeret, gyalogsági gyakorlat, egészségtan.[28] Ezen felül kellett tánc-zene és illemtan, angol, német, francia, olasz, horvát illetve a birodalom nyelveibõl egy, azok irodalmi mûveltségével egyetemben, történelem, fizika, kémia, biológia stb.. Ebbõl kitûnik, milyen fontos volt az általános mûveletség is. Ennek felértékelõdik a jelentõsége, ha a tengerésztisztekre, mint diplomáciai küldöttekre, és érdekérvényesítõkre is gondolunk.
 
  A tengerészek a szárazföldi katonai akciókba is bevonhatóak voltak, önálló, a hajón szolgálók közül szervezett tengerészkülönítményként, vagy szövetséges, esetleg helyi/nemzetközi szárazföldi katonai erõ kiegészítése érdekében. Ilyenkor annak alárendelve és azzal együttmûködve, de saját parancsnok irányítása alatt álltak és harcértéküknek, felkészültségüknek meg kellett egyezni a szárazföldi csapatokéval. Ezt szem elõtt tartva speciális felszerelésben és kiegészítõkkel (15kg-os csákány, lapát, tábori ágyú stb.) ágyú, gyalogsági fedezék építését, futóárokásást, fõzõfülkék vájását, hídépítést, robbantás technikát, vasútépítés stb. is tanultak.[29] Erre a tudásra többször szüksége volt a tengerészkülönítménynek a világ több pontján.
 

  A haditengerészeten belül természetesen a hajózó személyzet mindennapjaira szorítkozom, de nem árt látni, ki mindenki szükséges ahhoz, hogy a hajó (az egység) rendeltetés szerint, optimális körülmények között mûködjön. Az említett elõléptetési rendszeren, a munkakörök, feladatok, vonatkozó szolgálati szabályokon, juttatásokon stb. kívül olyan kevéssé kutatott témára is ki kell térni akár a tengerészet, mint perspektíva, a tengerész pálya, annak megbecsülése a kor társadalmában (hadseregében). A tengerészet (pozíciók szerinti vizsgálattal), mint életforma hatása a személy mûveltségére. A legénység, tisztikar körébõl kiválasztott pályaképeken keresztül nyomon követhetjük azt, milyen hatással volt ez a mobilis életforma a személy életére, világnézetére késõbb, már leszereltként (ha ennek követésére mód adódik) sorsa további alakulására.[30]
 
  A matróztól a Nagyadmirálisig ha végigvesszük a rangokkal, rendfokozatokkal járó kötelességeket, jogokat, felelõsséget olyan viszonyrendszert ismerhetünk meg, amely segítségével megérthetõ a "tengerésztársadalom" hierarchikus felépítése, tagozódása. Ha megfigyeljük a nemzetiségi megoszlását egyes rangcsoportoknak, posztoknak, érdekes következtetésekre juthatunk. Már magában feltûnõ az is, hogy a cseheket inkább a tiszti, a magyarokat a tüzéri, altiszti, az osztrákoknak az "officiumi", tiszti posztok jutottak a kortársak szerint. Ha a hivatalos jelentéseket, beszámolókat is figyelembe vesszük, és számolunk a kor politikai célkitûzéseivel (pl.: I periódus, az olaszok kiszorítása, osztrákok térnyerése... stb). nagyjából kirajzolódik a birodalom általános nemzetiségi törekvése. Mégsem teljesen igaz ez. Magyarok (lassan) növekvõ arányban kerülnek a tengerészethez, lesznek tiszté is. A horvátok, csehek, németek a megszerzett "tradicionális posztokat" próbálják megóvni, de mint említettem az 1910 elõtti évekre már olyan specializált szolgálatok is kialakulnak, amelyeknél ez az elv sem igazán érvényesülhet egyértelmûen.
 
(híradós); ( villanyszerelõ,) (torpedószolgálat). A specializáció nem zárja ki a nemzetiségek közötti versengés. (Pl: osztrák, magyar, horvát tüzérek versengése), amit ha jól használnak ki, még javíthatja is a hatékonyságot azáltal, hogy mindenki felül szeretné múlni a másik teljesítményét. Természetesen fõleg a háború vége elõtt megszaporodnak az agitációs propaganda hatására a nemzetiségi konfliktusok, elõítéletek, esetleg felszínre kerülhetnek olyan elnyomott vélt, valós sérelmek, amelyek a hajó egységét nemzetiségenkénti törésvonalakkal szabdalja. Viszont, forráskritikával kell kezelni éppen emiatt a 20-as, vagy még késõbb keletkezett visszaemlékezéseket, hiszen azokban sokszor aktuálpolitikai szálakkal is színesített narratíván keresztül adják vissza az egykori eseményeket. Emiatt kell(ene) a konkrét, elsõsorban vizsgálati anyagokkal, vagy legalábbis adminisztrációs nyommal rendelkezõ ügyeket górcsõ alá venni.
 
  Ennek látszólag ellentmond az, hogy a hajón kívül, idegen földön az identitás más alapok szerint építkezik, pl.:"Mi a Zrínyi sorhajó tengerészei", "Mi a Monarchiabéliek". Erre több példát is láthatunk, amikor az identitás alapját a hajóegység képezi, míg a nemzeti identitás háttérbe szorul.
 

  (Csak kiemelve pár jellemzõt.) A hajó, az "egység" jelen a narratívában az élettér. A tervezési sajátosságokat most nem a harcérték, hanem az élhetõség, a térhasználat szempontjából vizsgálom. A kutatást színesíti, hogy a vizsgált két-három korszakon belül más-más hadihajótípusok voltak rendszerben, mindig az adott technikai fejlõdésnek megfelelõen.

 
Kép forrása: Novara fregatt: http://www.uow.edu.au/~morgan/graphics/nov4.gif
 

 
 
Kép forrása: CSONKARÉTI. 1997. 61. o.
 

  Az I. korszak jelen esetben a vitorlás hajók kora,
  II. a vitorlás-géphajók,
  III. a géphajók kora, és itt kell egy külön részkorszakot kijelölni, az I. vh. idõszakát. Ez éppen a háborús, harckészültségben, vagy bevetésen töltött, a békeidõszaktól eltérõ körülmények miatt szükséges. A többi periódus egymástól történõ megkülönböztetését a haditechnika és hajózás terén bekövetkezett gyors változás indokolja, hiszen a gõzüzem megjelenése, illetve tökéletesedése, az elektronika fejlõdése, a fegyverrendszerek bonyolultabbá válása, mindezek üzemben tartása újabb és újabb konstrukciós megoldásokat és persze szakembereket igényeltek.
 
  Külön érdemes lesz végigtekinteni a matrózoktól a tisztekig a szállás, étkezõ és munkaterek jellegzetességeit, kialakítását. A szakrális (pl.: istentisztelet, temetés, megemlékezés, naptári/állami ünnepek) és profán (pl.: fogadások, tiszteletadás, szemle, parádé) alkalmak térhasználatát a legénység körében.
 
  A különbözõ egységek, (hajóosztályok) más-más lehetõséget nyújtottak. Egy tengeralattjáró, romboló igen szûkös, egy cirkáló sem bõvelkedik "személyes terekben", egy csatahajón is a gyakorlatban csak a tiszteknek volt igazi "élettere". Az o-m hajók (itt csak a csatahajókat említem) kevesebb szén, és édesvízkészlettel hajóztak,[32] mint pl. francia kortársaik, így méretük is kisebb volt (152m, 21 600 t). Ez azonban elõnyt is jelent, hiszen fegyverzetük, páncélzatuk erõs, ugyanakkor kisebb találati felületet jelent a kisebb test. A hajón a fegyverzetnek, gépeknek kellett a hely, az emberi tényezõ másodlagos a tervezésben. Az állandó zaj, víz-nedvesség, tumultus, kiabálás, legtöbb helyen mesterséges fény, és a hullámzás miatti imbolygás, szálló szénpor-korom, és a legkülönfélébb szagok (a trimmtõl - sózott marhahúsig) megszokott volt[33]. A matrózok "kabinja" a naponként kiosztott, kampókra akasztott függõágy (Hängematt), ezen aludtak vagy kint a fedélzet valamely részén. Minden felszerelésük, tárgyuk a tengerészzsákban, kadétoknak a kb. 1 m3-es tengerészládában volt.[34] A tiszteknek rang szerint különbözõ kabinok, sokszor értékes kiegészítõkkel, az admirálisi szalon egyenesen luxussal állt rendelkezésre (kb. a tat részében, a hajó utolsó 1/3-ada, kb. 60-80 fõnek). A matróz ("a mali") hajó elején, az elsõ fedélzeten kapott szállást[35] (kb. 1000 ember). Békében (jellemzõen) a tisztek a hajó jobb oldalát (feljáróit) és tatját, még a bal oldalt, és az orrészt (kb. elsõ harmad) a legénység használta.[36] A hajón ezen kívül számos helység volt, ahová nem léphetett be csak az illetékes (fegyverraktár, muníciós raktárak, vezérlõk stb.). Harcászati készültségben (un. ütközetállásban) mindenki a szolgálati helyén (pl.: ütegek mellett) tartózkodik, eszik.
 

  Az étkezésnél meg kell említeni, hogy a tisztek a tiszti étkezdében, (békeidõben) a (nagyobb hajókon) zenekar dallamai mellett ettek, míves porcelánból. A legénység a sorszámozott "bak-on" (ami 12-14 személyes felfüggesztett asztalt jelent, felügyelõje, kiszolgálója a "bakgast"),[37] ütközetállás alatt a padlón, a szolgálati helyen fémedényekbõl. A kortól ugyanakkor nem szokatlan tiszt, és legénység szolgálati körülményei közötti különbség. Jelen esetben a rendelkezésre álló terek használata arányaiban valóban szembetûnõk.[38] Az étel minõségét egy tiszt ellenõrizte kóstolással, a parancsnok adott engedélyt felszolgálásra. Étkezés alatt nem zavarhatták a legénységet. Az ételt a hajókonyhán, illetve a pékségben készítették, ugyanakkor azt, a magán üzemeltetésû kantinban ki lehetett egészíteni.[39] A ranglétrán elõrehaladva egyre könnyebb a megélhetés is. Fõhadnagyként: "23 éves koromban biztosan önálló leszek, mert rendes nyugodt életet élõ ember a behajózási pótlékokkal kapott annyit havonta, amibõl gond nélkül meg lehetett élni"[40] A szakmai viták kiterjednek az étel minõségi és mennyiségi kérdésére is, így azt gondolom, erre nemzetközi összehasonlítás céljából mind a "menü", mind a végzett munka/energia bevitel szempontjából érdemes lesz kitérni, mind a három periódusnál.

 
Kép forrása: DIETER WINKLER ALBUM. 1997. 46. o. (1910)
 

Étkezés ütközetállás alatt. Az étkezésrõl szóló cikkben részletesebben kitérek a legénység, a tisztikar ellátmányára, annak elõállítására, szétosztására. Ez a három a bevezetésnél említett perióduson belül, valamint az egyes típusok sajátosságai alapján is változott. Egy torpedóromboló és egy csatahajó is más körülményeket biztosított. Míg a nagyobb egységeken önálló üzemekben állították elõ az ételeket, azt ki lehetett a zsold rovására egészíteni a kantinból, addig egy kicsi rombolón korlátozottak voltak a lehetõségek, legtöbbször konzervételek álltak a rendelkezésre. A menü tápértékének meghatározása mind a három periódusban igyekezett a lehetõségekhez képest kiszolgálni az igényeket szakmák (igénybevétel) szerint, figyelembe véve az évszak, idõjárás, és éghajlati öv sajátosságait.
 

 
A képen az étel "elõkóstolása" látható. Ez a szokás nem csak a vitorlás hajókon, hanem mind a három periódusban kötelezõen megvolt. A mellvéden a Hängemattok láthatóak fölrakva a csarnakkötelek elõtt.
 
Kép forrása: DIETER WINKLER ALBUM. 1997. 61. o. (1893)
 

 
  A napirend. Ez volt a tengerész életének a "kerete". Alapja a várta-rendszer. Az un. "várták" a legénység 50%-át érintette. 4 óránként váltva egymást volt õrség, és pihenõ. (00 - 24:00ig.) Egy átlagos napon békeidõben a feladatok a következõkbõl álltak vázlatszerûen (1912 nov. Sanghaj, SMS I. Ferenc József cirkálón): Reggeli 06:00 Ruhamosás hajótisztogatás: (Wäsche waschen und Schiffreinigung) 8 - 9:30 elkészülni (Einstallen!) Ekkor szokott a kötelezõ orvosi vizsgálat is megtörténni. Zsák, ruha és cipõtisztítás. Quartierwisit: szakaszszemle/kihallgatás. Utána javítások, apróbb munkák. 12:00 ebéd: Allemann Schaft. 14:00 ig pihenõ. 14: 00 sorakozó (Antret) valami gyakorlatra; lékponyva gyakorlat, tûzriadó, partraszállás stb. (Neider Exerzier). 18.00: Abendverlesen 18:30 vacsora, 20:00ig szabadidõ, éjjel fényszórógyakorlat stb. Ezt tarkította néha egy-egy "kirándulás" szárazföldön, teljes menetfelszerelésben.[41] Éjjel õrségek, és megfigyelõk szolgálatban lévõ csoportjai váltogatták egymást. Voltak hetente ismétlõdõ feladatok, mint pl.: a zsák, és ruhavizsgálat. Ha a hajó éppen haladt, természetesen minden érintett talpon volt, aki szükséges a hajó mûködéshez. Ezen kívül lehetõséget kaptak - ha a körülmények engedték - a "kimenõre" szigorú szabályok alatt, és idõre vissza kellett érkezni a hajóra, ahol utána létszámellenõrzés, és kihallgatás volt.[42] A várták, a kiosztott feladatok alapos figyelmet igényelnek, hiszen legbeszédesebb forrásai a legénység mindennapjainak.
 

  A parancsátadások a hajón kürt (korábban síp, dob) jelekre történtek.[43] Ez tulajdonképpen egy 300 dallamból álló,[44] kombinálható jel együttes volt, amely a szóbeli parancsokat (pl.: Klar "Schiff zum Gefecht!", vagy a fentebb zárójelezetteket) jutatta el a hajó minden zugába[45] (a riadóktól át a horgony/bójára állásig gyakorlatilag minden parancsot). A haditengerészet partraszálló matrózait (tengerészkülönítményt[46]) is kürtösök kisérték. A hajók egymással és a szárazfölddel zászló és fény, illetve rádió, morse jelekkel kommunikáltak. Mindennek létszükségletû elsajátítására külön gyakorlatokat szántak. Kiemelendõ William Haslam, Brindisiban dolgozó brit kódfejtõ hadnagy jelentése az o-m hdt. rádiósaival, rejtjelezõivel kapcsolatban: "1918 elején szakértõ kódfejtõk dolgoztak velem a Room 40-tõl, akik nem tudták megfejteni az osztrák-magyar haditengerészet kódjait, mert jobban kódolnak, mint a németek, és mert az osztrák-magyar haditengerészeti akciók az Adrián az ellenség csöndjével párosulnak..."[47] Az o-m haditengerészetnek kitûnõ kódfejtõi voltak. Több titkos ellenséges akciót (evakuálás, cirkálások, stb.) sikeresen lelepleztek.[48]
 

 

A zászlójelek végig megmaradtak a tárgyalt idõszakban. A III. periódus egyik egységének csataárbocán munkát végzõ matróz már az "új kor" szakembere. A fény, zászló, és rádiójelek egyszerre történõ alkalmazása mindennapos volt még a III. periódusban is. A hajón szócsövek, telefonok, kürtjelek és persze az elhírhedt "tiszti ordítás" az, ami biztosította a kommunikációt. Az I. vh. idõszaka magán viseli az átmenet legtöbb jegyét e téren is. Ez amiatt különleges, mert olyan specialisták munkáiba is belelátunk, amelyet a II. világháborúban már nem találunk meg.
 

 
 
Kép forrása: Gyõri 1935. 133. o.
 

 
Orvosi ellátás: Ezt a három kronológiai perióduson belül több alpontra kell bontani. A rendszeres rutin szûrések/megelõzés, a sürgõsségi beavatkozások/kialakult egészségügyi vészhelyzetek fölszámolása. A hajóorvosok és az egészségügyi személyzet tevékenysége két további területen a hajón és a szárazföldön végzett munkára is kiterjed. A hajó orvosi mûszerezettsége általánosan az alapellátás mûszerein túl függött a hajó típusától, készenléti állapottól, a küldetés céljától, annak hosszától, várható szakmunkai balesetektõl, milyenségétõl, és az érintett klimatikus jellemzõk emberi szervezetre gyakorolt várható hatásától.
 
  Nagyobb hajókon két kórház mûködött, az egyik ebbõl a két ágyas izolálható, fertõtleníthetõ járványkórház. Mindennapi vizsgálat, és heti nagyvizit volt a legénység számára. Ütközetállás idején a börtönfolyosón (hajó elsõ fele) volt a sebészet, illetve a hátsó kötözõ az olajfürdõvel (égési sérültek, gõzzel forrázott fûtõk részére) pedig a gõzfürdõben (hajó hátsó fele) lett felállítva.[49] A három periódus orvosi ellátásáról, az orvosok munka és életkörülményeirõl, a fõbb betegségekrõl, a beavatkozások, kezelések hatékonyságáról sok adat áll rendelkezésre. Egyrészt a haditengerészet nyilvántartásaiból, valamint amiatt, mert több visszaemlékezés a hajóorvos tollából maradt meg számunkra.
 

 
In DIETER WINKLER ALBUM. 1997.
 

  Orvosi szûrõvizsgálat. A behajózó, vagy kimenõrõl visszatérõ legénység azonnali szûrése alapvetõen fontos volt, hiszen zárt közösség lévén egyes fertõzések nagy veszélyt jelenthettek. Nem ritkán karantén alá vettek egy hajót, ugyanakkor gyakran egy egész kikötõt is a betegségek terjedésének megakadályozásában. A hajóorvosok munkája ugyanakkor kiterjedt segítségnyújtás céljából, vagy kutatási/ diplomáciai megfontolásból a szárazföldre is. Nem ritkán egyes balesetek, járványok, akut problémák, sürgõs beavatkozások alkalmával (pl. szülés, amputáció, égés, lõfegyver baleset, mérgezések stb.) a szárazföli (bennszülött) lakosság csónakokon kereste meg a közelben horgonyzó hadihajót, vagy az orvos indult biztosító és kiegészítõ felcser személyzettel a partra segíteni. Ez természetes, hiszen egynémely nagyobb hadihajó mûszerezettsége, gyógyászati infrastruktúrája (a szakmai fölkészültségrõl nem is beszélve) összemérhetetlenül nagyobb volt, mint amit a szárazföldi lehetõségek biztosítani tudtak. Nem túlzás megállapítani, néha több száz, ezer mérföldes körzetben a hadihajó és személyzete jelentette az egyetlen lehetõséget a szárazföldiek számára, a világ több pontján.
 
  Szabályszegések, büntetés kiszabása, büntetés végrehajtás. Megemlítésénél figyelembe kell venni, zárt közösségrõl, és roppant veszélyes munkatérrõl van szó, ahol több száz, ha nem ezernél is több ember élete a tét. Emiatt illetve, mert a hadihajó magában is jelentõs katonai - politikai erõt képvisel, igen fontos volt a fegyelem betartatása. Mivel a hajón mindig szem elõtt vannak a tisztek, látványosan ceremoniális etikett is biztosította számukra a tiszteletet. A leggyakoribb büntetés a kiköttetés - (pl.: gyakorlat megtagadásáért), (régebben hágcsón állás - "hurrá"-zásért, sapkadobálásért), vasba verés - ("oktalan kiabálásért"), elzárás - (pl.: foltos ruháért), sötétzárka - (pl.: kimaradásért), kihajózás megtiltása, büntetõ feladatok elvégezetése - (apróbb szabályszegésért) stb.[50] A szolgálati hely elhagyása miatt fegyver is használható.[51] Bizonyos büntetés alól (indokolt esetben) a hajóorvos felmentést adhatott.[52]
 

 
DIETER WINKLER ALBUM. 1997. 78. o. 1910.
 

  Presztízs, versengés a flották között Ennek megértésére vegyünk egy egyszerû esetet a sok közül: Beyrut kikötõje (1914, amikor az SMS Viribus Unitis, SMS Tegetthoff, SMS. Zrínyi és torpedóhajóik indultak cirkálóútra): "...egy francia, és egy orosz hadihajó vesztegelt ott. Mi annak rendje és módja szerint kikötöttünk, gyönyörûen, katonai fegyelemmel végeztük a horgonyok leeresztését, hadd tanuljanak tõlünk a francia, és orosz tengerészek, akik az egész horgony leeresztés alatt nem vették le rólunk a szemüket".[53]

  Ezután Alexandriában: "összehasonlítottan a mi tengerészeinket az Alexandriában látott francia, orosz tengerészekkel. Büszkén mondhatom, hogy míg nálunk délután is végzett munkát a legénység, addig a francia és orosz hajókon csak délelõtt dolgozott, és már délután 2 órától zeneszó mellett táncoltak, szórakoztak. Nálunk minden nap mindenki munkaideje be volt osztva, még külföldön is. A francia és orosz hadihajón meglátszott ennek a félnapi munkának az eredménye. A egész hajó festése mindenütt szennyes, piszkos volt."[54]
 
  Átmeneti, de szintén presztízzsel bíró kategória a sport is. Itt fõleg a ragettára, és a nemzetközi tengerész sportversenyek jelentõségére gondolok. A hajón a legénység több féle sportot ûzhetett, a birkózástól atlétikáig. A kondíció megtartásán kívül ez a versengésnek is lehetõséget biztosított. Szabadidejükben játékkal (pl.: móra, tiltott tarakk), és amatõr zenekarokkal múlatták idejüket a fedélzeten.[55]
 
  Ünnepek, tengerészünnep; szakrális tér a hajón A következõ részekre lehet bontani a szakralitást a fedélzeten. A mindennapi közösségi vallásgyakorlás, és hivatalos egyházi ünnepek (általában nemzetiségek szerint külön ünnepelt pl.: karácsony, újév, speciális, tengerészhagyomány diktálta formában),[56] temetés (hajóról, illetve szárazföldön). A hajón a hajólelkész (katonai plébános) a szertartások vezetõje, a haditengerészeti plébánia, ill. a kerületi esperes alá tartozott rendeletileg (1887. szolgálati szabályzat 23.§ által) meghatározott módon, akit az apostoli tábori helyettestõl kap lelkészi jurisdictiot.[57] Ezen felül meg kell említeni a tengerészünnepeket, mint pl.: a "félidõ", és az utolsó "100 (még szolgálatban eltöltött) nap",[58] illetve a vegyes (fõleg dalmát,) nemzetiségek hiedelemvilágából összeállt roppant érdekes hiedelemrendszert.[59]
 

 

Istentisztelet. A taton a K.U.K. felségjelvényét megjelenítõ drapériákból kialakított szentéj, elõtte az oltár látható. Megfigyelhetõ a legénység és a tisztikar elkülönülése. Kép forrása: DIETER WINKLER ALBUM. 1997. 111. o. (1914)
 

 
Kép forrása: DIETER WINKLER ALBUM. 1997. 113. o. (1910)
 

 
Kép forrása: Gyõri 1935 198. o.

  A karácsony (1914 decemberében az SMS Zrínyin) a következõk szerint zajlott. 10 - 12 fõs csoportokban, legtöbbször nemzetiségek szerint ülték meg az éppen szolgálatot nem teljesítõk a karácsony ünnepét, az otthoni szokások szerint. Egy-egy REDUIT kiválasztva zászlókkal takarták el az ágyúkat, ládákból asztalt készítettek, erre tették a fát, amit nemzeti színû lámpákkal cukrokkal, láncokkal díszítettek. A vacsora után, vasárnapi ünneplõbe öltöztek a tengerészeket, egy a legidõsebb szolgálati évét töltõ tengerész egyemként kísérte be a sötét helységbe, és ültette társait a fa köré. Ezután gyújtották föl a fán a lámpákat. Némán kellett ülniük a csengettyû hangjáig, amikor felkapcsolhatták a fa világítását. A pl.: magyarok között a Magyar Királyság egész területérõl érkezett tengerészek saját nótáikat adták elõ, közben kivételesen fönt maradhattak 21:00-ig beszélgethettek, bort, pazararettát ihattak.
 
  Kérdés, miben különbözött ilyenkor az ellátás, a szolgálat a hétköznapitól az említetteken kívül? Mennyiben rokonítható egyéb, frontszolgálat közben tartott ünnep a haditengerészetnél bevett ünnepekkel? Kellõ adatok esetén az egyes hajótípusok adta körülmények közötti különbségeket is föl kell deríteni, milyen volt egy ünnep a rombolókon, cirkálókon, sor és csatahajókon. (Itt csak utalás és viszonyításképpen hangzik majd el egy-egy adat a tengeralattjárón megült igen szerény "ünnepekre".)
 
   A szakrális tér kialakítása. A cirkáló tatján, a gyorstüzelõ ágyú szomszédságában a cetelével (napvédõ ponyva) és a korlátra helyezett ponyvákkal kialakított "apszis". A teljes oltárszentség, Mária a kis Jézussal kép, valamint a K.U.K. Haditengerészet zászlója látható. Megkapó a látott diszharmónia, miként alakul át szent hellyé a gyorstüzelõ ágyú és környezetének rideg, profán tere. A két eltérõ funkció két egymástól teljesen különbözõ magatartásformát kíván meg a legénységtõl is. A terek ilyen jellegû metszete, illetve multifunkcionalitása részben a hely szûkével magyarázható. Nem szabad elfeledni azt, hogy ez a kettõsség viszont a hajóhoz való kötõdést is erõsítette, hiszen a teljes emberi élet több dimenzióját is képes volt ez a különleges élettér egyszerre megjeleníteni. Mindezek, valamint a gyakorlati képzési módszer (a tisztjelöltek is ugyanúgy végiggyakorolták a matrózok által betöltött feladatközöket) is megteremtette a tiszt-legénység összetartást, a hajóhoz való ragaszkodást, ami méltán volt híres világszerte. Ezek a szálak töltötték meg valós tartalommal az "egység" definíciót, s mindezek együttes szemléletével lehet csak a valós képet alkotni a tengerészek mindennapjairól.
 
 

   A fenti, kiragadott példákból is látszik talán, mennyire embert próbáló, ugyanakkor változatos volt a tengerészek élete. Sok, fontos jellegzetességre nem tértem ki, de talán arra jó volt e rövid írás, hogy érzékeltessem a hadihajó, mint egység nem csupán kaliberhossz-lövegszám adatok megtestesítõje, és nem is lehet az. Az emberi-szellemi tényezõ kihagyása, a mindennapok, a szabályzatok nem ismerete sok "félreértéshez" vezethet! Egy példa: Horthy Miklós, mint tengerész értékelése. Hamis vád érte többek között a Cattarói matrózfelkelés "brutális megtorlásáért", holott a közelében sem volt Cattarónak, és hatásköre sem volt semmifajta megtorlásra![60] Sõt, kivételes empátiával viseltetett legénysége, késõbb tengernagyként flottája irányában, amit ki is fejeztek, szolgálatukkal meg is háláltak emberei.[61]
 
  A parancsnok személye meghatározta a "hajó személyiségét". Az antant erõk általában "bátor", "vakmerõ", "lovagias", jelzõkkel illetik az Osztrák - Magyar haditengerészet tengerészeit. Már a háború után a német birodalom "Prinz Eugen" nehézcirkálójának nem csak neve, de zászlója, harangja, és fedélzeti zászlóátadási-õrségváltási ceremóniái is az Osztrák - Magyar haditengerészet idézték, és, mint Raeder vezértengernagy Horthy kormányzónak kijelentette: >"a német haditengerészet az Osztrák - Magyar haditengerészet nagy hagyományai megõrzésére és követésére teljes erejével mindenkor kész!"< [62]
 
  A haditengerészet nem csak tudományos és mûvelõdéstörténeti, illetve hadtörténeti sikereket hagyományozott ránk, hanem személyes életutak tanúságait is, amelyet örökre meghatározott a Haditengerészeti Akadémia bejárata fölött álló jelmondat: "A kötelesség, az életnél is fontosabb".
 
  Összefoglalásul megállja helyét a Lockroy francia tengerészeti minisztertõl, szakírótól származó megállapítás: "Az osztrák - magyar birodalom haditengerészete kicsiny ugyan, de van egy közmondás, amely szerint > a legkisebb üvegben van a legfinomabb parfüm < . [...] az egész világon kitûnõ híre van. Tisztjeirõl tudták, hogy kitûnõen képzettek, hajóik pedig valósággal mintaszerûek."