Hajózástörténeti Közlemények

  Az Osztrák-Magyar Monarchia Haditengerészete az 1880-as évek második felében úgy döntött, hogy a szinte állandó pénzhiány miatt a nagyobb páncélos hajók helyett inkább két olyan egységet épít, melyeknek a gépházat, kazánházat és lõszerraktárakat védelmezõ vékony fedélzeti páncélzaton kívül nincs más páncélvédettsége, viszont erõs tüzérséggel, torpedónaszádok elleni fegyverzettel és aránylag nagy sebességgel rendelkeznek. Az ily módon született némileg "öszvér" megoldású hajót, a KAISER FRANZ JOSEPH I-et és a KAISERIN ELISABETH-et hivatalosan védett cirkálóknak, vagy missziócirkálóknak nevezték. Az alábbiakban az utóbbival foglalkozunk, bár mindkét egység sokat járt a Távol-Keletre ún. lobogómutogató missziós utakra, de a KAISERIN ELISABETH volt az, amelyik az I. Világháború kitörésekor a Távol-Keleten rekedt az ellenséges hatalmak gyûrûjében, és csatlakozott a kínai területen lévõ német Csingtao kikötõjének alapvetõen reménytelen védelméhez

  1888 júliusában megkezdõdött az építése.

  1889. 04. 6-án I. Ferenc József császár jóváhagyta a nevét.

  1890. 09. 25-én vízrebocsátották, és Mária Valéria fõhercegnõ, a császár fiatalabb lánya volt a kereszt- anya.

  1892. 01. 21-én végrehajtotta az elsõ futópróbát, melynek során a jobboldali hajócsavarja megsérült. Kicserélték. 2 gyorstüzelõ löveget szereltek fel a felépítmény fedélzetre. 11. 24-én felszerelték. 12. 8-án Alois von Becker sorhajókapitány parancsnoksága alatt kifutott Polából Kelet-Ázsia felé. A tisztikarhoz tartozott többek közt Leopold Ferdinand fõherceg sorhajóhadnagy, illetve a késõbb tengeri festõként ismertté vált August Freiherr von Ramberg tengerészzászlós. 12. 8-15. Trieszt. 12. 15-én beszállt a hajóra Ferenc Ferdinand fõherceg a kíséretével (fõkamarás, Leo Graf Wurmbrand-Stuppach cs. és kir. vezérõrnagy, a szolgálattevõ kamarás, Prónay Gyula von Tót-Prona és Blatniza a cs. és kir. 11. Huszárezred fõhadnagya, a cs. és kir. követségi titkár, Heinrich Graf Clam-Martinic a cs. és kir. 1. Ulánusezred tartalékos fõhadnagya, és Karl Graf Kinsky zu Wchinitz und Tettau a cs. és kir. 5. Huszárezred tartalé-kos hadnagya. Csak Ceylon és India között utazott a hajón Franz Stockinger cs. és kir. fõkonzul, illetve Anton Sanchez de la Cerda cs. és kir sorhajóhadnagy. Yokohamától Dr. Ludwig Lorenz Ritter von Liburnau a cs. kir. Természettudományi Udvari Múzeum felügyelõje. Az indulástól a nepáli vadászexpedícióig a hajón tartózkodott Eduard Hodek állatpreparátor, Franz Janaczek, Diener Blasius Paskoevic, Ludwig Libra, Josef Kammermaier, Mahdmud, Köche Luigi Bussato és Raimund Rada házi vadászok.) 12. 18-án megünnepelték a fõherceg 29. születésnapját. 12. 20-21. Port Said. 12. 22. Szuez. 12. 26-28. Áden, Steamer Point.

  1893. 01. 2-án a tengeren találkozott a FASANÁ-val. Ferenc Ferdinand fõherceg átszállt egy látogatás erejéig. 01. 5-14. Colombo. 01. 17. - 02. 1. Bombay. 02. 2-5. Marmagao, Goa. 02. 8-16. Colombo. 02. 18-23. Trincomalee, Ceylon. 02. 28. - 03. 29. Kalkutta, Diamond Harbour. 04. 6-9. Szingapúr, ahol éppen kolerajárvány tombolt. Útközben egyenlítõi keresztelõt tartottak, melyen mindenkit lelocsoltak, még a parancsnokot és Franz Ferdinand fõherceget is. Az Egyenlítõi keresztelõ címû von Ramberg festmény a Franz Ferdinand Múzeumban látható. 04. 11-27. Tandjung Perink, Batávia. 05. 5-8. Csütörtök-sziget. Itt egy matróz egy puskával és 90 db lõszerrel dezertált. 05. 16-27. Sydney. 05. 20-án a fedélzeti tisztként szolgáló Leopold Ferdinand fõherceg a tisztikarral való nézeteltérése miatt kihajózott és egy Európába tartó gõzösre szállva hazaindult. A hajó ezután rossz idõjárásban hajózott. 06. 1-4. Noumea. 06. 7-8. Port Mary, S. Anna-sziget, Salamon-szigetek. Az egyik sziget kormányzója, a cseh születésû Hranka, csehül beszélgetett Ferenc Ferdinand fõherceggel, aki merülést hajtott végre a korallzátonynál. 06. 8-9. Ugi, San Cristobal-sziget. 06. 14-19. Port Moresby, Új-Guinea. 06. 22-23. Csütörtök-sziget. 06. 25-26. Dobo, Aroe-sziget, Wamar. A személyzet láztól szenvedett, 153 ember betegedett meg. 06. 28. - 07. 3. Amboina, Ambon Veram-sziget. 07. 9-10. Sarawak. 07. 12-14. Szingapúr. Itt a fõherceg 100 ládából álló gyûjteményét áthajózták a Triesztbe tartó Vindobona Lloyd gõzösre. Az eredetileg betervezett bangkoki látogatást az ottani harci cselekmények miatt lemondták. 07. 21-28. Hongkong. 08. 2-6. Nagaszaki. 08. 9. - 09. 26. Yokohama. 08 24-én Ferenc Ferdinand fõherceg ünnepélyes külsõségek között elhagyta a hajót, és az Empress of China gõzössel elhajózott Amerika felé. Az összes jelenlévõ hadihajó üdvlövéseket adott le. A fõherceg könnyes szemmel búcsúzott. 08. 25-én segítséget nyújtottak Yokohama kikötõjében egy gõzös által legázolt és súlyos károkat szenvedett japán dzsunkának, melyet csónakokkal a csónakkikötõbe vontattak. 09. 4-16. Jokosukában kidokkolták a hajót. 10. 3-5. Csemulpo, Inchon. Itt a Koreai Királysággal kicserélték a ratifikált barátsági, hajózási és kereskedelmi dokumentumokat. 10. 24-30. Hongkong. 11. 5-8. Szingapúr. 11. 14-21. Colombo. 11. 29. - 12. 1. Áden. 12. 7. Szuez. 12. 9-13. Port Said. 12. 19-én megérkezett Polába. Az út során 34 781 tmf-et tett meg. A hazafelé vezetõ úton két kazánnal ugyanakkora sebességet ért el, mint amennyihez a kelet felé vezetõ útján három kazán mûködésére volt szükség, a fûtõk tudása tökéletesedett. Ferenc Ferdinand fõherceg a Fantasie hajóval az üdvözlésükre elébük ment. A fõherceg még 12. 19-én személyesen osztotta ki ajándékát a személyzet tagjainak (453 fõnek), az "1892/93 tengeri út emlékérmet" (vésnök Heinrich Jauner).

  1894. 02. 10-én leszerelték.

  1895. 03. 1-én felszerelték és a Hajórajhoz vezényelték. 05. 10-én részt vett a Fasana-csatornában megtartott, és a császár által is megszemlélt gyakorlaton. Azután a Nyári Hajóraj Cirkáló Divíziójában szolgált. 05. 17-én kifutott Polából Kiel felé, hogy részt vegyen az Északi- és a Balti-tenger közötti csatorna megnyitó ünnepségein. 05. 23-28. Gibraltár. 06. 1-6. Brest. 06. 11-22. Kiel. 06. 27-30. Plymouth. 07. 5-9. Gibraltár. 07. 15-én megérkezett Polába. 09. 14-én leszerelték. 11. 19-én újra felszerelték. 11. 20-án kifutott Polából Levante felé, mint Carl Ritter Seemann von Treuenwart ellentengernagy, hajórajparancsnok zászlóshajója. 11. 22-én érintette Teodót. 11. 25. - 12. 28. Phalera. 12. 30-31. Pireusz. 1896. 01. 2-14. Szaloniki. 01. 16-30. Syra. 02. 1-3. Lemnosz. 02. 4-8. Szmirna. 02. 10-13. Makri. 02. 15-17. Larnaca. 02. 18-22. Alexandretta. 02. 24-28. Canea. 02. 29. - 03. 3. Kefalónia. 03. 4-én befutott Teodóba. Azután Polába hajózott. 04. 1-tõl a 2. Cirkáló Divízió zászlóshajója. 04. 22-én Triesztben tartózkodott a BUDAPEST vízrebocsátása alkalmából, majd késõbb leszerelték.

  1897. 08. 14-én 2 gyorstüzelõ löveget szereltek fel a parancsnoki hídjára.

  1899. 01. 24-én felszerelték, és kifutott Polából egy kelet-ázsiai missziós útra. 01. 29-30. Port Said. 02. 5-7. Áden. 02. 15-22. Colombo. 03. 1-3. Szingapúr. 03. 9-27. Hongkong. 04. 1-15. Csifu. 04. 19-29. Wuszung. 04. 30. - 05. 10. Namquan. 05. 10-19. Sam sah-öböl. 05. 20-án érintette Matsu-szigetét. 05. 21-25. Pagoda Horgonyzóhely. 05. 31- 06. 10. Amoy. 06. 14-24. Nagaszaki. 06. 28. - 07. 22. Yokohama. 07. 24-30. Kobe. 08. 2-5. Kure. 08. 5-9. Sasebo. 08. 12-22. Nagaszaki. 08. 23-24. Port Arthur. 08. 24-27. Taku-Tongku. 08. 28. - 09. 13. Csifu. 09. 13-17. Wei-hai-wei. 09. 18-23. Csingtao. 09. 24. - 10. 4. Wuszung. 10. 4-8. Sanghaj. 10. 8-10. Wuszung. 10. 10-11. Singlosan. 10. 11-13. San mun. 10. 13-15. Lotsun. 10. 15-19. Namquan. 10. 21. - 11. 3. Hongkong. 11. 8-15. Szingapúr. 11. 18-23. Oleleh. 11. 23-27. Puloweh, Sabang-öböl, Szumátra. 11. 30. - 12. 5. Colombo. 12. 12-15. Áden. 12. 20-21. Szuez. 12. 21-29. Port Said. 1900. 01. 3-án megérkezett Polába. 01. 11-én leszerelték. Ezután lengéscsillapító bordát szereltek fel rá, és új áramfejlesztõt kapott, majd beosztották a Nyári Hajórajba. 05. 30-án felszerelték. 07. 24-én kifutott Polából Kína felé a boxerlázadás miatt. A Hajóraj parancsnoka gróf Rudolf Montecuccoli volt. 07. 29. Port Said. 07. 30. Szuez. 08. 4. Áden. 08. 11. Colombo. 08. 20. Szingapúr. Indulása után az említett kikötõkben sehol sem töltött el egyetlen napot, csak érintette õket. 08. 26-29. Hongkong. 09. 1-5. Wuszung. 09. 7-10. Taku. Itt partra tett egy Pekingbe küldött osztagot. 09. 11-én érintette Talienwant. 09. 12-13. Csifu. 09. 13-15. Wei-hai-wei. 09. 16-20. Taku. 09. 28. - 10. 1. Nagaszaki. 10. 3-5. Wuszung. 10. 7-9. Wei-hai-wei. 10. 10. - 11. 1. Taku. 11. 5-7. Kobe. 11. 12-17. Csifu. 11. 18-22. Taku. 11. 23. - 12. 29. Shanhaikwan. 12. 30. -

  1901. 01. 2. Wei-hai-wei. 01. 4-5. Shimonoseki. 01. 6-12. Kobe. 01. 13-15. Udonosumi-öböl. 01. 15-16. Muwara. 01. 16-18. Mitsugohama. 01. 19-20. Ibukushima. 01. 24. - 02. 4. Nagaszaki. 02. 6-24. Wei-hai-wei. 02. 24-27. Csifu. 02. 28. - 03. 11. Tiencsin. 03. 12-22. Wei-hai-wei. 03. 22-23. Csifu. 03. 24-25. Talienwan. 03. 26. - 04. 25. Taku. 04. 26-29. Wei-hai-wei. 04. 30. - 05. 6. Csemulpo. 05. 8-18. Nagaszaki. 05. 20-24. Wuszung. 05. 27. - 06. 5. Hankow. 06. 6-7. Kiukiang. 06. 7-8. Wuhu. 06. 8-10. Nanking. 06. 13-16. Wuszung. 06. 18-20. Wei-hai-wei. 06. 20-án érintette Csifut. 06. 21-26. Taku, Tongku. 06. 26-tól a Hajóraj zászlóshajója lett. 06. 27. - 07. 1. Shanhaikwan. 07. 1-13. Taku. 07. 14-24. Csifu. 07. 24-26. Wei-hai-wei. 07. 26-28. Csifu. 08. 2-7. Hongkong. 08. 12-17. Szingapúr. 08. 18-23. Penang. 08. 24-25. Sabang. 08. 29. - 09. 9. Colombo. 09. 18-19. Áden. 09. 24. Szuez. 09. 25-26. Port Said. 10. 1-én megérkezett Polába. 10. 3-án ünnepélyes fogadtatásban részesítették és leszerelték. 10. 22-én a polai kikötõ elõtt segítséget nyújtott a zátonyra futott Celeste olasz tehervitorlásnak. A vízi jármûvet rendbe hozták, csendes vizekre vontatták, kiszivattyúzták belõle a vizet és a kereskedelmi kikötõbe vitték.

  1903. 12. 31-én felszerelték egy kelet-ázsiai missziós útra, és Franz Mirtl fregattkapitány lett a parancsnoka.

  1904. 01. 2-án futott ki Polából. 01. 7-9. Port Said. 01. 9. Szuez. 01. 15-16. Áden. 01. 26. - 02. 1. Colombo. 02. 8-17. Tandjongpriok, Batávia. Az idõközben Oroszország és Japán között kitört háború miatt megváltoztatták az eredeti útitervet. 02. 27-29. Hongkong. 03. 6-7. Csifu. 03. 8-12. Taku. 03. 13 - 04. 19. Csifu. 04. 20-27. Csingtao. Adalbert porosz herceg meglátogatta a hajót. 04. 30. - 05. 31. Sanghaj. 06. 2-6. Csifu. 06. 7-19. Taku. 06. 21-24. Csifu. 06. 28. - 07. 16. Yokohama. 07. 17-23. Kobe. 07. 30. - 08. 1. Hajiku, Bunji-sziget. 08. 3-6. Wuszung. 08. 10-27. Sanghaj. 08. 27-30. Wuszung. 09. 1-24. Csifu. 09. 24-29. Csingwangtao. 09. 30. - 10. 1. Csifu. 10. 2-14. Wuszung. 10. 18-26. Kobe. 10. 27. - 12- 3. Yokohama. 12. 7-12. Sanghaj. 12. 15-19. Amoy. 12. 20. -

  1905. 01. 17. Hongkong. 01. 17-28. Macao. 01. 28. - 03. 3. Hongkong. 03. 5-23. Amoy. 03. 18-án segítettek a Heathbank angol gõzös parancsnokának megfékezni a fellázadt kínai legénységét. 12 fõt letartóztattak és átadtak az angol konzulnak. 03. 25. - 04. 2. Pagoda Horgonyzóhely, Fucsu. 04. 4-5. Wuszung. 04. 5-20. Sanghaj. Kimentették az amerikai CINCINNATI cirkáló egyik, a tengerben sodródó matrózát. 05. 20-21. Wuszung. 05. 22-24. Csingkiang. 05. 24-28. Shiakwan, Nanking. 05. 29-31. Kiukiang. 06. 1-4. Hankow. 06. 6-8. Shiakwan, Nanking. 06. 9-17. Wuszung. 06. 19-29. Nagaszaki. 07. 1-11. Kobe. 07. 6-án segítséget nyújtottak a kigyulladt VOLGA angol gõzösnek, mely során többen elájultak a füstmérgezéstõl. Az angolok hálából egy ezüstnemû készletet ajándékoztak a hajónak, amelyet késõbb a polai Haditengerészeti Múzeumban állítottak ki. 07. 12. - 08. 21. Yokohama. 08. 22-23. Kobe. 08. 27. - 09. 3. Csingtao. 09. 4-6. Wei-hai-wei. 09. 6-7. és 09. 7-15. Csifu. 09. 16-24. Tiencsin, Taku. 09. 24-25. Csifu. 09. 27. - 10. 3. Wuszung. 10. 7-11. Hong-kong. 10. 18-25. Szingapúr. Itt találkozott a Kaiser Franz Joseph I cirkálóval. 11. 1-7. Colombo. 11. 16-18. Áden. 11. 24. Szuez. 11. 25-30. Port Said. 12. 6-án megérkezett Polába. 12. 14-én leszerelték.

  1906. január és július között átépítették. A 24 cm-es lövegeit 15 cm/L40-es lövegekkel váltották fel. Az ütegfedélzetérõl 1 db 15 cm-es löveget áthelyeztek a felsõ fedélzetére. A lövegfedélzetre beszereltek 2 db 4,7 cm-es és 6 db 4,7 cm-es gyorstüzelõ löveget. Ezeken kívül még 2 db 15-cm-es löveggel látták fel. 06. 10-én felszerelték. 07. 14-én kiképzõútra futott ki Polából tisztiiskolás növendékekkel a fedélzetén. 07. 17-19. Korfu. 07. 20-22. Kefalónia. 07. 25-26. Syra. 07. 28. - 08. 1. Szmirna 08. 1-5. Számosz. 08. 7-9. Szantorin. 08. 9-10. Katakolon. 08. 10-12. Patrasz. 08. 14-én befutott Teodóba. 08. 16. - 09. 19. a Nyári Hajóraj kötelékéhez tartozott. 09. 19-én Polában leszerelték. Általános nagyjavítást hajtottak végre a gépi berendezésein. Meghosszabbították a kéményeit.

  1907. 06. 5-én felszerelték. 06. 16-án kiképzõútra futott ki Polából a Haditengerész Tiszti Iskola 2. és 3. évfolyamos növendékeivel. 06. 17-21. Fiume, itt a növendékek behajóztak. 06. 24-26. Zante. 06. 29. - 07. 4. Alexandria. 07. 7-10. Milosz. 07. 11-17. Korinthosz. 07. 19-én érintette Korfut. 07. 20-án befutott Teodóba. 07. 20. - 08. 18. között a Nyári Hajóraj kötelékéhez tartozott. 08. 21-én leszerelték. Karbantartották. Kijavították a belsõ lemezelést. Beteg elkülönítõ helyiséget alakítottak ki.

  1908. 06. 15-én felszerelték. 06. 16-án kiképzõútra futott ki Polából a Haditengerész Tiszti Iskola 2. és 3. évfolyamos növendékeivel. 06. 17-21. Fiume, itt a növendékek behajóztak. 06. 25-30. Szmirna. 07. 2-6. Syra. 07. 7-10. Nauplia. 07. 12-13. Kalamata. 07. 13-16. Laucardia. 07. 18-án befutott Polába. 08. 31-én kelet-ázsiai útra futott ki Polából Max Herzberg fregattkapitány parancsnoksága alatt. 09. 5-8. Port Said. 09. 12-13. Áden. 09. 23-27. Colombo. 10. 3-4. Szingapúr. 10. 10-11. Hongkong. 10. 18-19. Sanghaj. 10. 21-30. Csingwangtao. Átadta a LEOPARD számára hozott anyagokat, és átvette tõle az állomáshajói szolgálatot. A parancsnok Pekingbe utazott. 10. 31. - 11. 5. Dairen/Dalny. 11. 5-19. Csifu. 11. 20-23. Kyan Shan, Csingtao. 11. 25-27. Wuszung. 11. 27. -

  1909. 01. 19. Sanghaj. 01. 20-27. Nanking. 01. 28. - 02. 2. Csinkiang. 02. 6-9. Fucsu, Pagoda Horgonyzóhely. 02. 10-11. Amoy. 02. 12. - 03. 5. Hongkong. 03. 7-9. Swatow. 03. 13. - 04. 21. Sanghaj. 04. 22. - 05. 23. Csingtao. (04. 23. - 05. 22. között kidokkolták.) a parancsnokságot Oskar Hansa fregattkapitány vette át. 05. 25. - 06. 1. Sanghaj. 06. 3-10. Nagaszaki. 06. 12-15. Ibushima. 06. 16-23. Kobe. 06. 25. - 07. 15. Yokohama. 07. 17-20. Agionohama. 07. 21. - 08. 2. Hakodate. 08. 3-6. Megubo. 08. 8-13. Yokkaichi. 08. 14-20. Kobe. 08. 21-26. Shimonoseki. 08. 28. - 09. 3. Csemulpo. 09. 5-13. Csingwangtao. 09. 13-15. Csifu. 09. 17-19. Wuszung. 09. 20-21. Csinkiang, Jangce. 09. 24-25. Kiukiang. 09. 26-30. Hankow. 10. 2-3. Wuhu. 10. 5-10. Sanghaj. 10. 14-30. Hongkong. Személyzetet cserélt. 10. 30-én érintette Wenchow-t. 11. 7-10. Nagaszaki. 11. 13-20. Yokohama. Itt behajózott a Nagykövet a sziámi útra. 11. 26. - 12. 1. Hongkong. 12. 7-15. Bangkok. 12. 17-24. Saigon. 12. 29. -

  1910. 01. 11. Hongkong. A Nagykövet kihajózott és egy postagõzössel tért vissza Japánba. 1909-ben Kelet-Ázsiában a hajó egyszer megfeneklett. 6 ember odaveszett. 01. 19. - 02. 8. Tandjongpriok, Batávia. 02. 11-18. Szurabaja. 02. 20-22. Makassar. 02. 28. - 03. 4. Manila. 03. 7-11. Swatow. 03. 12-17. Amoy. 03. 20. - 04. 28. Sanghaj. 04. 30. - 05. 8. Nagaszaki. 05. 10-13. Kagoshima. 05. 14-18. Mitsuhara. 05. 21. Itsukushima. 05. 21-24. Itosaki. 05. 25-28. Takamatsu. 05. 28. - 06. 9. Kobe. 06. 10-15. Toba. 06. 16. - 07. 7. Yokohama. 07. 8-10. Oginohan. 07. 12-26. Hakodate. 07. 29. - 08. 13. Tsuruga. 08. 13-16. Myatsu. 08. 16-19. Hokisakai. 08. 21-22. Fusan, ahol segítséget nyújtott a Samarang zátonyra felült BEDFORD angol páncélos cirkálónak. 08. 25-30. Port Arthur, ahol a japánok a teljes személyzetnek bemutatták a csatateret és a Múzeumot. 08. 31. - 09. 9. Csifu. 09. 12-18. Sanghaj. Itt összetalálkoztak a PANTHER cirkálóval. 09. 23-27. Hongkong. 10. 3-8. Szingapúr, ahol a KAISER FRANZ JOSEPH I cirkálóval találkoztak. 10. 15-18. Colombo. 10. 29-30. Áden. 11. 5-6. Szuez. 11. 7-10. Port Said. 11. 15-én megérkezett Polába. 11. 18-án leszerelték.

  1911. 06. 15-én felszerelték. 06. 25-én kiképzõútra futott ki Triesztbõl, a 2. és 3. évfolyamos tisztinövendékekkel. 06. 30. - 07. 6. Alexandria. 07. 7-11. Beirut. 07. 13-15. Rodosz. 07. 16-17. Szantorin. 07. 18-24. Pireusz. 07. 25-28. Argostoli, Kefalónia. 07. 29-én befutott Sebenicoba. 08. 17-én Fiume, ahol a növendékek kihajóztak. 07. 15. - 08. 18. között a Hajóraj kötelékéhez tartozott. 08. 20-án Polában leszerelték. Átalakítási munkákat végeztek rajta, kicserélték a fedélzet deszkázatát és a belsõ terek linóleum borításának részeit. A fõgépein nagyjavítást hajtottak végre.

  1912. 06. 5-én felszerelték. 06. 21-én kiképzõútra futott ki Fiumébõl a Haditengerész Tiszti Iskola 2. és 3. évfolyamos növendékeivel. 06. 27. - 07. 1. Algier. 07. 2. Palma de Mallorca. A tisztikar látogatást tett Ludwig Salvator fõhercegnél. 07. 7-én befutott Barcelonába. 07. 17-18. Villafranca. 07. 18-án érintette Ajacciot. 07. 25-én befutott Teodóba. Csatlakozott a Hajóraj-hoz, majd Fiumébe hajózott. 08. 15-én Polában leszerelték. 12. 5-én felszerelték és beosztot-ták a 2. Cirkáló Divízióba. 12. 8-án befutott Spalatoba.

  1913. 02. 17-én a KAISERIN UND KÖNIGIN MARIA THERESIA társaságában kifutott Polából a Levantéra. 02. 21-23. Szmirna. 02. 24. - 06. 15. Konstantinápoly. 06. 20-án visszaérkezett Polába. 06. 26-án leszerelték. 08. 17-én felszerelték 08. 19-én Richard Makowitz fregattkapitány parancsnoksága alatt kifutott Polából Kelet-Ázsia felé. 08. 25-26. Port Said. 08. 27. Szuez. 09. 1-2. Áden. 09. 11-15. Colombo. 09. 22-23. Szingapúr. 09. 30. - 10. 2. Hongkong. 10. 8-9. Csifu. 10. 10-16. Csingwangtao. 10. 18. - 11. 1. Csifu. 11. 4. - 12. 15. Nagaszaki. Kívülrõl átfestették a hajót. 12. 17. -

  1914. 01. 21. Sanghaj, útközben egy tájfun elõl menekülve a fõgépek legmagasabb teljesítményével hajóztak. Ebbõl adódóan megsérültek a kazánok, mely sérüléseket csak részben tudták kijavítani. 01. 23-31. Pagoda Horgonyzóhely, Fucsu. 02. 1-23. Hongkong. 02. 24. - 03. 6. Amoy. 03. 9-12. Nagaszaki. 03. 03-16. Beppu Bungo. 03. 17-20. Mitsugahama. 03. 20-22. Itsukushima. 03. 23. - 04. 7. Kobe. 04. 8. - 05. 1. Yokohama. 05. 2-3. Yokkaichi. 05. 4-6. Toba. 05. 8-10. Kagoshima. 05. 12. - 06. 7. Sanghaj. 06. 10-22. Csingwangtao. 06. 23. - 07. 21. között az amerikai Kelet-Ázsiai Hajórajjal együtt a Csifu-öbölben horgonyzott. 07. 22-én befutott Csingtaoba.

  A hajó és személyzete történetének folytatása elõtt tekintsük át az I. Világháború kitörését közvetlenül megelõzõ politikai és katonai helyzetet, mely fontos ahhoz, hogy jobban megértsük a Csingtao német gyarmati kikötõ védelmét, és a KAISERIN ELISABETH-nek a kikötõ védelmében betöltött szerepét. Emellett érdemes megismerkedni egy tõlünk igen távol esõ terület valamint Japán több mint száz évvel ezelõtti történelmi és politikai helyzetével, illetve azzal, hogy mi is vezetett oda, hogy Japán a Szövetségesek oldalán lépett be az I. világháborúba, és ezzel megpecsételte az akkor német kézben lévõ Csingtao, valamint a német Kelet-Ázsiai Cirkálóraj, és ami minket közelebbrõl érint a KAISERIN ELISABETH cirkáló és személyzetének sorsát. A közelmúltban magyarul megjelent írások nem foglalkoztak részletesen Csingtao ostromával és az ebben résztvevõ erõkkel. Az alábbiakban errõl is szó lesz.

  Japán az I. világháború folyamán csak egy kisebb méretû és kevéssé ismert hadjáratot harcolt végig, de ez mégis nagy hatást gyakorolt a japán politikára. Egy kialakulóban lévõ demokratikus alkotmányos monarchiaként a Szövetségesek oldalán lépett be a háborúba, majd a katonai diktatúra világos veszélyével lépett ki a belõle, miközben a Szövetségeseivel megromlott a viszonya, a korábbi ellenségeivel pedig szimpatizálni kezdett. Miért? Az egész hadjáratra a hazai politika nyomta rá a bélyegét. A japán Szárazföldi Haderõnem a háborút a belsõ politikai ellenfelei elleni jól kidolgozott támadásként fogta fel, és a végén elkergette õket.

  Az 1912-ben meghalt Meiji császár 45 évig tartó uralkodása alatt Japán nagy utat tett meg. Az ország a nagyhatalmak közé számította magát, és övé volt a világ negyedik legnagyobb haditengerészete. Emellett még gyarmatbirodalommal is rendelkezett (Tajvan és Korea, vala-mint néhány kisebb sziget), továbbá Kínában is voltak"érdekeltségei". A japán gyarmati ura-lom szigorú volt, de még sem olyan brutális, mint amilyenné 1919 után vált. A kisméretû ipari alapok ellenére virágzott a háború elõtti gazdaság. A japán diplomácia a Nagy Britanniával való szövetségre koncentrált, melyben mindkét fél kötelezettséget vállalt a másik megsegíté-sére abban az esetben, ha az egyik fél két nagyhatalommal keveredik háborúba. Mindkét fél-nek volt egy kikötése. Nagy Britannia nem harcol az USA ellen, Japán pedig nem lép be egy tisztán európai háborúba. 1904-ben a szövetségesi viszony Japán számára lehetõvé tette, hogy megtámadja Oroszországot, mivel megvolt a biztosítéka rá, hogy Oroszország szövetségesé-nek, Franciaországnak, a beavatkozása a britek részvételét is maga után vonná. Franciaország végül bölcsen semleges maradt.

  A Taisho nevet felvevõ új uralkodó határozatlan embernek bizonyult. A politikai frakciók hamar rájöttek arra, hogy a császár nem képes annak a központi hatalomnak a gyakorlására, mint az elõdje, Meiji császár. Amikor a Meiji restauráció idõs államférfijai visszavonulva utat adtak a fiatalabb nemzedéknek, a magas politika megváltozott. A Meiji vezetõk, az életüket kockáztatták azért, hogy annakidején megfosszák a Shogunt a hatalmától, és együtt dolgoztak. Az utódaik e nélkül a kötelék nélkül, valamint a császári nyomás hiányában, csak az írott Alkotmánnyal konzultálhattak. Ez, a távolról a német császári Alkotmányra hasonlító dokumentum, egy új választás kierõszakolása érdekében lehetõvé tette bármelyik miniszter lemondását, ami egyenesen a parlament megbénításának receptje. A garantált kormánypozíciókkal rendelkezõ Szárazföldi Haderõnem és a Haditengerészet, egyre növekvõ mértékben folyamodott ahhoz, hogy lemondásokkal fenyegetõzzön azért, hogy bizonyos elveket rákényszerítsen a vonakodó kormányra.

  A japán társadalom új feszültségekkel került szembe. Szakszervezetek, parlamenti ellenzék, egy politikai középosztály, valamint az újságírás és a közvélemény által kierõszakolt szabadelvûség, a "Taisho demokrácia" néven vált ismertté. A Szárazföldi Haderõnem vezetõi vonakodva fogadták el az orosz-japán háborút követõ pénzügyi megszorításokat, mivel a Ha-ditengerészet a brit szövetségbe vetette minden reményét, míg a Hadsereg úgy érezte, hogy a presztízse túl kevés arra, hogy ezzel szembeszálljon.

  A Szárazföldi Haderõ nem valami jól jött ki az orosz-japán háborúból. Aratott ugyan néhány nagy gyõzelmet, különösen Mukdennél és Port Arthurnál, de óriási véráldozatok árán. Úgy tûnt, hogy a Hadsereg számításai megalapozatlanul optimisták voltak. Ezzel ellentétben a Haditengerészet látszólag ragyogóan harcolt, és arra hivatkozott, hogy a háborút gyakorlatilag õ nyerte meg Csuzimánál. A két haderõnem nagyrészt a két, egymással rivalizáló Satsuma és a Choshu klánokból verbuválódott, és nyílt versengésben álltak egymással. A polgári kor-mányzatok ezt használták fel ellenük.

  Kb. 1910-tõl Japánban enyhült a háború utáni szorongató pénzügyi helyzet és nõtt a katonai költségvetés. A Haditengerészet több pénzt igényelt a dreadnought építési verseny finanszírozására. A Hadsereg szintén modernizálni akarta az erõit, de úgy találta, hogy a polgári vezetés és a tengerészek egyaránt vonakodnak erre pénzt kiadni.

  Amikor Európában kitört az I. világháború, a britek elõször azt feltételezték, hogy a japánok semlegesek maradnak. Az Admiralitás a brit tengerentúli kereskedelem elleni német cirkálótámadások kivédése érdekében meggyõzte a vonakodó Külügyminisztériumot, hogy Japántól kérjen segítséget. A diplomaták a kínai komplikációktól tartottak, hiszen az USA és Ausztrália ellenezte a japánok terjeszkedését.

  Eleinte minden japán frakció arra készült, hogy páholyból nézik végig a háborút. Senki sem tudta biztosan, kik fognak gyõzni. A brit segítségkérés azonban mindent megváltoztatott. A polgári vezetés tisztában volt azzal, hogy a Hadsereg feletti irányítás megszerzésére irányuló próbálkozásuk a brit szövetségtõl függ. A brit kapcsolat, a két sziget birodalom közötti "navalista" analógia kihangsúlyozásával elbûvölte a Haditengerészetet (jóllehet Nagy Britanniának egy kisméretû elit hadserege volt). A (brit) Királyi Haditengerészet befolyása csökkentette a fegyverzeti kiadásokra nehezedõ nyomást. A szövetségnek a gyengülése, a brit kérés visszautasításából elkerülhetetlenül bekövetkezõ eredmény, a japán polgári vezetés pozícióit is meggyengíthette volna. Ha pedig teljesítenék a britek kérését, akkor a Haditengerészet arra kényszerülne, hogy tanuljon a modern ellenségekkel vívott hadmûveletekbõl és a britekkel való együttmûködésbõl. A japán Haditengerészeti Vezérkar sohasem kételkedett a britek gyõzelmében. A Csingtaonál lévõ német támaszpont megszüntetése pedig egy japán tóvá változtatná a Sárga-tengert. A Szárazföldi Haderõnem viszont ebben esélyt látott az elveszített presztízsének visszaszerzésére, és esetleg némi költségvetési emelés kierõszakolására is. Ezekbõl adódóan a brit kérés figyelemreméltó gyorsasággal megváltoztatta a japánok véleményét. Egy héten belül Japán ultimátumot küldött Németországnak (augusztus 15-én), majd augusztus 23-án hadat üzent.

  Paradox módon a csingtaoi hadjárat politikai hatásai visszájára fordították a katonai sikerrõl alkotott véleményt. Németország elveszítette a gyarmatát. Ezzel megszûnt a közte és a távol-keleti államok közötti abszurd vetélkedés, mely utóbbiak ezután már kevésbé gyanakodtak a németek hátsó szándékaira. Sõt, ezen túlmenõen, a hatalmas túlerõ elleni hõsies küzdelem csak növelte a német katonai presztízst. Ennek eredményeként a Nemzeti Kína Németországhoz fordult katonai tanácsadókért és mintákért. A japán hadsereg megerõsítette a német kapcsolatát, és beigazolódott a tanítója kiválasztása terén tanúsított bölcsessége. A befolyásolás, a hírszerzési együttmûködés és a presztízs terén Németország nyert.

  Nagy Britannia szerepe lecsökkent. A britek Weiheiweinél egy remek kikötõt tartottak fent, mint kiépítetlen háborús horgonyzóhelyet a mozgó Kínai Hajórajuk számára. A kezdetben a Port Arthurnál létesített orosz támaszpontra való reakcióként létrejött bérlet addig szólt, amíg bármilyen külföldi hatalom támaszpontokat tart fent Észak-Kínában. Japán 1906-ban visszaadta Port Arthurt Kínának, és beleegyezett abba, hogy Csingtaot is visszaadja 1920-ban, de a gyakorlatban csak 1922-ben adta át a (névleges) kínai hatóságoknak. Ez véget vetett Weiheiwei brit bérletének. Japán sok támaszponttal rendelkezett Koreában, Tajvanon és a Home-szigeteken, a legközelebbi brit bázis pedig Hong Kong lett. Japán egyértelmûen uralta ezeket a vizeket. Mi több, a német fenyegetés elmúltával megnõttek a Japán és Nagy Britannia közötti feszültségek, csakúgy mint a kínaiaknak a brit gyarmati jelenlét miatt érzett haragja. Diplomáciailag Nagy Britannia teret vesztett.

  Kína semlegesként kezdte a háborút, de általában a Szövetségeseket pártolta. Németország eltávozásával Japán erõs nyomást gyakorolt rá, miközben a britek Európában harcoltak. A Nemzeti Kína diplomatái belátták, hogy Japán vált Kína legveszélyesebb ellenségévé, továbbá hogy a brit befolyás visszautasítása a japánok terjeszkedésével való szembeszegülést jelentette.

  Japán vesztesége volt messze a legnagyobb. A propaganda ellenére a csingtaoi hadjárat igen kis lelkesedést váltott ki odahaza. Ennek ellenére belföldi hatásai beigazolták a Hadsereg reményeit. A polgári kormányzat az intervenció kockázatának igazolása érdekében aktív imperialista politika folytatására kényszerült. 1915-ben Japán benyújtotta "21 követelését" Kínának. A kínaiak némi szövetséges segítséggel ügyesen megkerülték ezeket. Ezt követõen Japán elkezdte egyre mélyebben beásni magát a szárazföld ügyeibe. Az egymással harcoló hadurak, valamint a nacionalisták oldalán mindenhol japán ügynökök szerepeltek, mint tanácsadók. Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy érdekei megvédésére Japánnak egy nagy hadseregre van szüksége. A helyismeret és a kezdeményezés kiváltságának katonai elõfeltétele tovább lazította a már amúgy is laza gyeplõt. Az intrikák annyira eluralkodtak, hogy a Tokióban székelõ Központi Hadsereg Parancsnokságnak igazából sokszor fogalma sem volt arról, hogy mire készül a Kwantung Hadsereg. Mindenek felett úgy látszott, hogy beigazolódik a japán hadsereg szakértõi politikai-katonai számításainak helyessége. Ezután már sohasem haboztak ellenkezni a haditengerészeti vagy polgári prioritásokkal szemben. És nem volt igazuk? Az USA-val való feszültségek növekedésével Japán belesodródott a bolsevizmus elleni szibériai hadjáratba. Arra hivatkozva, hogy Korea az észak-kínai hadmûveletek létfontosságú kiindulópontjává vált, a Hadsereg a zavarodott és védekezõ pozícióba vonult polgári kormányzattól átvette Korea közigazgatási irányítását. Ezután a koreai politika erõszakos elnyomása következett. 1921-ben a Japán és az USA közötti növekvõ versengés miatt nyugtalankodó britek felmondták a japánokkal való szövetségesi viszonyt. A japán Szárazföldi Haderõnem a Haditengerészetet okolta azért, mert ilyen megbízhatatlan szövetséges kezébe tette a nemzeti túlélés ügyét. Ugyanekkor a washingtoni Haditengerészeti Konferencián a japán diplomaták beleegyeztek abba, hogy a Haditengerészetük erejét az USA Haditengerészete erõsségének 60%-ára korlátozzák. A kínos helyzetbe került japán Haditengerészet további pénzeszközöket igényelt. A polgári kormányzat, mely sokkal inkább a diplomáciához ragaszkodott, mint a fegyverkezéshez, elveszítette a befolyását. A Hadsereg elõkészítetlen puccskísérlete 1922-ben összeomlott, de ez csak rövid ideig késleltette Japánnak a fasizmushoz vezetõ útját.

  Japán kezdetben francia mintára alakította ki a hadseregét, de a katasztrofális korai hadgyakorlatok oda vezettek, hogy a francia tanácsadókat németekkel váltották fel. Így állt elõ az a helyzet, hogy a hadsereg felépítése a franciákéhoz hasonlított, míg doktrínájában a német elgondolásokat követte. A Vezérkar Oroszországot tekintette várható ellenségnek, és a kiképzés valamint a tervezés egy kiújult orosz-japán háborúra irányult.

  A negyedmillió fõt számláló állandó Hadsereg 19 gyaloghadosztállyal, 4 lovasdandárral, 3 tábori tüzérdandárral, 6 nehéz tüzérezreddel és egy híradó "dandárral" (melyet nem egy egységként, hanem részenként szándékoztak bevetni) büszkélkedett. A Hadsereg nem engedhette meg magának a teljes lakosság kiképzését. Minden évben kb. 120 000 fõt hívtak be, akiket az 550 000 fõnyi éves behívandó "korosztályból" válogattak ki. Teljes mozgósítás esetén Japán másfélmillió embert tudott harcba állítani.

  Minden egyes gyaloghadosztály a következõ egységekbõl tevõdött össze: 1 logisztikai "zászlóalj", 1 mûszaki zászlóalj (3 század), 1 tábori tüzérezred (6 üteg, egyenként 6 db ágyú-val), 1 lovasezred (3 osztály), valamint 2 gyalogdandár (egyenként két, 3 zászlóaljból álló ezreddel). A hadosztályokhoz külön vezényeltek híradó és egészségügyi alegységeket. A mozgósítás után minden gyaloghadosztályt egy tartalékos gyaloghadosztály követett a harctérre. A tartalékosok egy összekovácsoló kiképzésen vettek részt. Ebbõl adódóan a tartalékosok mozgósításának ideje kitolódott, de amúgy semmiben sem különböztek a tényleges állománytól.

  A japán katonáknak sok bosszúságot okozott az olcsó és silány minõségû fegyverzet. Az Arisaka típusú ismétlõpuska gyakran beragadt. A tábori tüzérség csak kis távolságra tudott tüzelni, akkor is pontatlanul, csakúgy mint a vadonatúj Model 3-as tábori tarack. A partvédõ ütegek lövegei, melyek közül néhányat 1905-ben az oroszoktól, illetve 1895-ben a kínaiaktól zsákmányoltak, a különbözõfajta nehézlövegek széles skáláján mozogtak.

  Az Oroszország ellen kialakított japán támadó harcászat nagy súlyt fektetett a bevezetõ gyors manõverre, amit gondos tüzérségi elõkészítés követett, azután a kézifegyverek koncentrált tüze, majd egy döntõ szuronyroham. Védelemben a japán csapatok gyorsan, mélyen és jól ásták be magukat.

  Japán a Haditengerészetének felépítését, doktrínáját és harcászatát a brit példa alapján fejlesztette ki. A haditengerésztisztek egészen az 1930-as évekig angolul adták ki a parancsokat és vezényszavakat a parancsnoki hídon. A japán hajók annyira hasonlítottak a brit ellenfeleikhez, hogy a II. világháborúban sokszor összezavarták a szövetséges haditengerészeti pilótákat.

  1914 augusztusában a japán haditengerészetben 2 dreadnought típusú csatahajó, 2 gyors csatacirkáló, 14 pre-dreadnought csatahajó (2 új és 6 igen idõs), 13 cirkáló (4 modern), 13 könnyûcirkáló, 7 kiöregedett (ágyúnaszáddá leminõsített) cirkáló, 9 ágyúnaszád, 50 romboló, 31 torpedónaszád és 13 tengeralattjáró szolgált, összesen 460 000 t vízkiszorítással. Ez az erõ uralta a Csendes-óceánt és fenyegette megsemmisítéssel a 2 páncélos cirkálóból, 3 könnyûcirkálóból és mintegy 8 ágyúnaszádból álló Német Kelet-Ázsiai Hajórajt.

  A britek attól tartottak, hogy a német cirkálók támadásokat fognak intézni a tengeri kereskedelmi forgalmuk ellen, ezért azt tervezték, hogy a támaszpontjaik és az utánpótlási vonalaik elpusztításával rohanják le a németeket. Az antant Japánnak engedte át az Egyenlítõtõl északra elhelyezkedõ német támaszpontokat, míg a délre lévõk a brit birodalom érdekkörébe kerültek. Egy brit, francia és ausztrál hadihajókkal biztosított új-zélandi haderõ augusztus 28-án elfoglalta német Szamoát. Egy magányos brit hadihajóról partraszállt különítmény pedig birtokba vette a távoli, guanó bányákat üzemeltetõ Nauru-szigetét. A szétszórt németek nem tanúsítottak ellenállást. Szeptemberben az ausztrál Haditengerészet egy kisebb haderõt tett partra a Bismarck-szigeteken. Rövid csatározások után megadásra kényszerítették a német Új-Guinea, Bismarck, Admiralty és a Salamon-szigeteket.

  Ezalatt a japán erõk vérontás nélkül elfoglalták a Palau, Caroline, Marshall és a Marianna szigeteket, valamint megszerezték a Yap, Ponape és a Jaluit szigeteken lévõ német bázisokat. A japán felmérések Truk szigetén felfedeztek egy potenciális flottabázisnak alkalmas helyet, amit a németek figyelmen kívül hagytak. A Haditengerészet az erõs gyors csatacirkálókból és könnyûcirkálókból álló Elsõ és Második Déli-tengeri Hajórajjal kutatott az eltûnt német hadihajók után.

  A figyelmüket természetesen Csingtaora összpontosították. Egy öregebb hajókból álló hajóraj (az Elsõ Hajóraj) védelmezte az utánpótlási vonalakat, valamint a Korea nyugati partjain lévõ Hakko-ho támaszpontot. A Harmadik Hajóraj (cirkálók és ágyúnaszádok) a Sanghajtól délre húzódó hajózási útvonalakon õrjáratozott. A Második Hajóraj (idõsebb csatahajók és cirkálók) Csingtaot vette blokád alá, valamint az expedíciós haderõt szállította, kísérte és támogatta.

  Csingtao eleste után a Haditengerészet tovább folytatta az õrjáratozást az egész Csendes-óceánon, amely egyre nagyobb területre terjedt ki, amint a britek még több hajót vezényeltek át Európába. A szövetséges csapatszállító konvojok védelmét japán cirkálókkal erõsítették meg, és ezek a német portyázók utáni hajszában is részt vettek. Egy japán cirkálóról partra tett tengerész osztagok segítettek a briteknek leverni a szingapúri helyõrség egyik fellázadt indiai zászlóalját. Két cirkáló pedig a Fokváros elõtt õrjáratozó brit erõkhöz csatlakozott.

  A háború alatt annak ellenére nõtt a japán Haditengerészet létszáma, hogy véletlen lõszerkamra robbanások következtében elveszített egy dreadnoughtot és egy új páncélos cirkálót. A flotta 4 dreadnoughttal, 2 csatacirkálóval, 7 könnyûcirkálóval, 28 rombolóval (beleszámítva 1 brit építésût és egy másikat, melyet Olaszországtól vásároltak), 7 tengeralattjáróval és több tucatnyi kisméretû tengeralattjáró-elhárító és aknakeresõ hajóval bõvült. A japán és a brit típusok hasonlósága próbára tette a Királyi Haditengerészetet. A japánok nem voltak hajlandók csökkenteni a saját erõiket, és visszautasították a csatacirkálók vásárlására vagy bérletére vonatkozó brit kérelmeket. A japán Haditengerészet nem értékelte valami sokra az 1905-ben zsákmányolt néhány elavult orosz hadihajót. Miután kétszer is visszautasította azt a javaslatot, hogy ezekbõl a hajókból alakítsanak egy hajórajt és küldjék azt a Balti-tengerre az orosz Flotta megsegítésére, a japán Haditengerészet végül beleegyezett abba, hogy a hajókat eladja Oroszországnak.

  Az 1917-es tengeralattjárók okozta válság arra késztette a Királyi Haditengerészetet, hogy "egy osztály" (4 - 6 db) japán rombolónak a Földközi-tengerre való küldését kérje. A Szárazföldi Haderõnem erõsen ellenezte azt, hogy japán erõket küldjenek a Németország elleni frontra. Miért fordítsák még jobban maguk ellen a németeket, akik esetleg meg is nyerhetik a háborút? A Haditengerészet a gyakorlatban szerette volna megtanulni a tengeralattjáró-elhárítási módszereket. Japán elhatározta, hogy kiküld egy tisztet "felmérni", hogy a németek valóban megnyerhetik-e a háborút. A haditengerész-polgári szövetség az egyik utolsó gyõzelmét aratta a hadsereg frakciója felett azzal, hogy egy tábornok helyett egy tengernagyot választottak ki megfigyelõnek. Ez a választás elõre meghatározta a jelentés jellegét. Japán 1 öreg könnyûcirkálót és 8 új rombolót vezényelt 1917 áprilisában Máltára. Az újabb segítségkérésekre 1 öreg páncélos cirkálót, valamint 4 vadonatúj nagyméretû rombolót küldött. Ezek a hajók hatékonyan mûködtek közre a tengeralattjáró-elhárítási és a konvojkísérési feladatokban.

  1918 áprilisában a japán Haditengerészet 500 tengerészt tett partra Vlagyivosztokban a szövetséges érdekeltségek védelmére. Ezt a kis alegységet augusztus folyamán a Szárazföldi Haderõnem egy gyaloghadosztállyal erõsítette meg, mintegy elõhírnökeként annak a 70 000 katonából álló hadseregnek, mely 1922-ig megszállva tartotta Kelet-Szibériát. A háború végére a Királyi Légierõ (RAF) elkezdte segíteni Japán haditengerészeti légierejének modernizálását. A Japán és az USA közötti kapcsolatok gyors elhidegülése, és az ebbõl eredõ haditengerészeti fegyverkezési verseny miatt, a britek hamarosan barátságtalanná váltak velük szemben.

  Csingtao ostroma két, teljes mértékben belpolitikai érdekekbõl folytatott politikai módszer katonai összeütközését jelzi. Akár csak egy árnyjátékban, a valóságos ostrom csupán a harcolók egyéb, fontosabb érdekeit tükrözte. Németország, Tirpitznek a német csatahajó flotta megépítése érdekében folytatott kampánya részeként alapította meg a kínai gyarmatát. Tirpitz nem vallhatta be a vonakodó Reichstagnak, hogy a flottáját a brit Királyi Haditengerészt ellenében építi. Nagyon nagy nyomás nehezedett rá azért, hogy megmagyarázza, miképpen tudna egy nagy német flotta szembeszállni Franciaországgal vagy Oroszországgal egy háború esetén. A gyarmati lobbyban szövetségesekre lelt, akik azzal érveltek, hogy a német gazdaság prosperitásához egy nagy gyarmatbirodalomra van szükség. Balszerencsére ez a lobby, beleértve magát a császárt is, a csatahajók helyett a cirkálókat helyezte elõtérbe. Tirpitz azzal gyõzte meg õket, hogy egy nagy, csendes-óceáni flottatámaszpont létesítésére tett javaslatot. Háború kitörése esetén egy cirkálóraj minden támadóval szemben tartani tudná a bázist a felmentõ csatahajó flotta beérkezéséig. Ez a hamis érvelés nyomta rá a bélyegét 17 éven át Németország kínai politikájára!

  1897-ben, felhasználva néhány misszionárius megölését, német tengerészek szálltak partra Csingtaonál és felvonták a német lobogót. Egy mélyvizû, védett öblöt õrzõ egyik szigeten egy nyomorúságos aprócska halászfalu állt. Kína, felismervén a jó lehetõséget, néhány évvel korábban belekezdett egy kis támaszpont építésébe, de a munkálatok pénzhiány miatt abbamaradtak. A kínai-japán háború alatt japán csapatok szállták meg, és a japán Haditengerészet folytatta a haditengerészeti bázis kiépítési munkálatait. A gyors kínai összeomlás miatt aggódó három európai nagyhatalom azonban úgy határozott, hogy bizonyos "kompenzációra" tesz szert, mielõtt Japán mindent megkaparintana. Oroszország, Franciaország és Németország közös ultimátuma következtében Japán visszaadta a területet Kínának. Oroszország ekkor szerezte meg Port Arthurt, Franciaország messze Dél-Kínában tett szert bizonyos területekre, míg Németország megkapta Csingtaot. Nagy Britannia erre kibérelte Weiheiweit, hogy onnét "tartsa szemmel" Port Arthurt és Csingtaot.

  A német gyarmat ebbõl eredõen haditengerészeti igazgatás alatt kezdte meg a mûködését a cirkálóraj és annak támaszpontja támogatása érdekében. Tekintélyes beruházásokkal egy elsõ osztályú kikötõ, modern hírközlési és közlekedési létesítmények, egy vasútvonal, valamint szénbányák létesültek, felépült egy igazi prosperáló város. 1913-ra Csingtao kereskedelmi fogalma, Sanghaj, Hong Kong és Kanton kivételével meghaladta az összes többi kínai kikötõ forgalmát. Tengeralatti távírókábelt fektettek le Sanghajig és Csifuig. A rádióállomás hatósugara elérte a Yap-szigetén (Palau-szigetek) lévõ, a birodalmi rádiólánc részét képezõ állomást.

  A protektorátuson túl helyezkedett el Santung, egy gazdag, de elszigetelt tartomány. A mintegy 200 kõházból álló, fallal körülvett kínai falvakat borzasztó állapotban lévõ utak kötötték össze. Messze, a félsziget túlsó felén egy apró brit helyõrség tartotta Weiheiweit mint berendezetlen hadi horgonyzóhelyet.

  A boxerlázadás arra késztette Németországot, hogy a támaszpontot megerõsítse a szárazföld felõli támadások ellen. Mi értelme lenne egy flottabázisnak, ha azt a szárazföld felõl be lehet venni? A természetes védelmi vonal a protektorátus határa mentén húzódott a Kaiserstuhltól a Litsuner Magaslatokig. Ezek a nagyon vad, 400 méter magasba nyúló hegyek hirtelen szakadna bele a tengerbe, és csak kevés átjáró vezet át rajtuk. A németek becslése szerint egy gyalogos hadtestre lett volna szükség ennek a védõvonalnak a szilárd védelméhez. Tirpitz viszont megtiltotta, hogy ilyen hatalmas költségeket vonjanak el a csatahajó flottájától. Végül is, úgy érvelt, hogy ki az, aki a szárazföldön keresztül támadhatna? Csak a kínaiak jöhetnének ezen az úton, és Csingtaonak nincs szüksége egy hadtestre ahhoz, hogy visszaverje a gyengén felfegyverzett és alig kiképzett hordákat. Úgy tûnik, hogy a boxerlázadás során szerzett német tapasztalatok megerõsítik ezt a véleményét. A 17 km hosszú második vonal a Prinz Heinrich Dombtól Kuschanig tartó meredek dombok mentén húzódott. Tirpitz ezt a védvonalat is megvétózta, mivel az egy hadosztálynyi erõt igényelt volna. A végsõ védelmi vonal a belsõ dombok mentén húzódott az Iltistõl a Bismarckig majd a Moltkéig. Ezek a dombok 80 és 200 méter közötti magasságokra emelkedtek a város fölé. A németek itt ásták be magukat.

  Csingtao tenger felõli védelme négy ütegbõl, fényszórókból és aknákból állt. A szárazföld felé a német Haditengerészet öt zárt sáncerõdöt épített. Mindegyikben voltak állások a tábori ágyúk és a géppuskák számára, mindnek volt saját konyhája, péksége, áramfejlesztõje, több lõszerraktára, valamint hálókörletei kb. 200 fõ részére. Minden erõd elõtt egy falat és egy árkot létesítettek erõs drótakadályokkal, és megjelölték a lõtávolságokat. Ezeket az erõdöket két hegyiüteg támogatta.

  Meyer-Waldeck kormányzó, egy haditengerésztiszt, a Kelet-Ázsiai Cirkálóraj támogatását tartotta a kötelességének. Amikor kitört a háború, az összes Kínában lévõ német haderõt Csingtaoba rendelte. A Luchs és a Jaguar ágyúnaszádok lélegzetelállító módon menekültek el az õket erõsen szemmel tartó antant hadihajók orra elõl, és augusztus elején befutottak a kikötõbe, csakúgy mint az S90-es romboló. A Csingtao folyami ágyúnaszádot a legénysége elsüllyesztette, majd a szárazföldön át jutottak el Csingtao városába. Az OTTER és a VATERLAND folyami ágyúnaszádok személyzete a hajóit eladta egy nankingi német kereskedõnek. Kína azonnal internálta a hajókat, de az emberek szárazföldön Csingtaoba mentek. Kína minden részébõl elkezdtek beérkezni a német tartalékosok. Ezek átvették a kiszolgálói és a logisztikai feladatokat, megnövelték a lövegek kezelõszemélyzeteit, és lehetõvé tették, hogy a kiképzett tengerészek, mint zsákmánylegénységek és létszám feletti fûtõk csatlakozzanak a cirkálórajhoz. Az ILTIS, TIGER és a LUCHS néhány emberét és ágyúját átadta a kereskedelmi segédcirkálók felfegyverzéséhez, illetve a helyõrség növelésére. Az idõközben megérkezett Prinz Eitel Friedrich postagõzösre lövegeket szereltek, és mint felfegyverzett kereskedelmi segédcirkáló futott ki az ellenséges kereskedelmi hajóforgalom elleni portyázásra. Az EMDEN könnyûcirkáló is elindult, hogy csatlakozzon a Cirkálórajhoz, de szinte mindjárt visszatért az elfogott orosz Rjazany postahajóval. A zsákmányolt hajóra felszerelték a javításon lévõ CORMORAN ágyúnaszád összes fegyverzetét és megkapta annak teljes legénységét, így a vén ágyúnaszádból nem maradt más csak egy úszó üres hajótest. Ebbõl a CORMORAN nevet felvevõ postahajóból szintén felfegyverzett kereskedelmi segédcirkáló vált. Az EMDEN is hamarosan eltávozott, melyet két héten belül nyolc másik hajó követett, melyek a Cirkálóraj számára szállítottak 19 000 tonna szenet és ellátmányt. Ezek legtöbbje eljutott a céljához.

  A KAISERIN ELISABETH osztrák-magyar cirkáló 1914. július 22-én érkezett meg Csingtaoba, hiszen a kialakult feszült helyzet miatt semmi reménye nem maradt, hogy haza tudjon térni az Adriára. Augusztus 5-én, amikor a Monarchia hadat üzent Oroszországnak, a hajó parancsnoka Meyer-Waldeck, Csingtao kormányzójának a rendelkezésére bocsátotta a hajóját. Azt követõen a cirkáló a német JAGUAR ágyúnaszáddal felváltva õrjáratozott az öböl elõtt, egészen augusztus 23-ig. Japán ugyanis augusztus 16-án átnyújtott a németeknek egy ultimátumot, melyben Csingtao szeptember 15-ig való kiürítését követelte, illetve a német tengeri haderõ kivonását. A válaszra adott határidõ augusztus 23-án járt le. Az ultimátum kitért a Monarchia semlegességének kérdésére is, mely esetben a cs. és kir. cirkáló egy semleges kikötõbe befutva kivárhatta volna a háború végét, de ha Csingtaoban marad, akkor háborús félnek tekintik. Bécs ekkor arra adott utasítást, hogy a KAISERIN ELISABETH internáltassa magát. A német császár viszont minden egyeztetés nélkül kijelentette, hogy a cirkáló együtt fog harcolni német szövetségeseivel. A helyzet kényessé vált a cirkáló számára, hiszen a Monarchia és Japán között nem állt fenn hadiállapot, Németország viszont a Monarchia szövetségese volt.

  Augusztus 23-án újabb utasítás érkezett Bécsbõl, miszerint a cirkálót le kell szerelni, majd a személyzetnek, egy õrség hátrahagyásával, Tiencsinbe kellett mennie, ahol osztrák-magyar konzulátus volt. A hajón csak a parancsnok maradt 17 fõnyi õrséggel, a többiek a tisztek vezetésével vonattal Tiencsinbe utaztak.

  A németek nyomására Bécs augusztus 26-án azt a parancsot küldte a cirkáló parancsnokának, hogy egy japán támadás esetén az is vegyen részt a város és a kikötõ védelmében. A németek erre újból elkezdték a hajó felszerelését, a parancsok pedig 29-én adott utasítást, hogy a személyzet térjen vissza Tiencsinbõl Csingtaoba. Az emberek visszautaztatása azonban sok akadályba ütközött, mivel nem csak a kínaiak akadékoskodtak, hanem az entente hatalmak képviselõi is. A kínai hatóságok a pályaudvarról visszakísérték a konzulátusra az indulásra várakozó osztrák-magyar tengerészeket. Egy Tiencsinben élõ Sinkó nevû magyar polgári ruhákat szerzett, melyekben néhányuknak sikerült feljutni a vonatra, majd átszállással továbbmenni Csingtaoba. Az elsõ csoport, két tiszt és 44 tengerész augusztus 30-án, a második, egy tiszt és 78 tengerész pedig szeptember 2-án érkezett meg a hajójára. Az erõsödõ kínai ellenõrzés miatt a többi csoportnak éjszaka, lopva kellett elhagyni a várost a legközelebbi állomásig, de miután a kínaiak minden utat lezártak, két tiszt és 92 tengerész Tiencsinben rekedt, akiket Kína 1917-es hadba lépése után hadifogolytáborba zártak. A cirkálóra összesen 7 tiszt és 299 tengerész tért vissza, és így az ottmaradtakkal együtt végül 324 osztrák-magyar tengerész vett részt Csingtao védelmében.

  A KAISERIN ELISABETH-rõl leszerelték, és partra tették a lövegek egy részét, és csak a légvédelemre alkalmasak maradtak a hajón. Két, 15 cm-es ágyúja alkotta a XV. sz. parti üteget, míg négy gyorstüzelõ lövegét a VI. és VII. sz. parti ütegbe építették be. Emellett kialakítottak egy 38 fõs "tengerészgyalogos különítményt", illetve további 18 fõt osztottak be a hat partra vitt géppuskához. A cirkáló lecsökkent létszámából 122 fõt vezényeltek szárazföldi szolgálatra. A kikötõ végvédelmének ellátása mellett gyakran vívott tûzpárbajt a japán ütegekkel.

  Meyer-Waldeck a háború elsõ hetei után úgy vélte, hogy a szorossá váló szövetséges hálón már egyetlen hajó sem tud áthatolni. Felkészítette a várost az ostromra és abban reménykedett, hogy egy európai gyõzelem majd elûzi az ellene gyülekezõ hatalmas túlerõt. A németek tengeri és szárazföldi aknákat telepítettek, drótakadályokkal vették körül az állásaikat, és megtisztították a lõszektoraikat.

  A németeknek rengeteg készletük volt, de a lõszerrel nagyon gondosan kellett bánniuk (ugyanis az esedékes éves lõszerutánpótlásnak szeptemberben kellett volna megérkeznie). Mindamellett a cirkálóraj tartalékai a rendelkezésükre álltak, és csak az ostrom legvégén kezdett kifogyni a lõszerük. A mûszakiak a kisebb kaliberû haditengerészeti lövedékekbõl sok száz szárazföldi aknát és robbanótöltetet gyártottak.

  Néhány német tiszt egy Weiheiwei elleni támadás mellett kardoskodott, de Meyer-Waldeck az emberei megóvása mellett határozott. A nagyon rossz állapotban lévõ kínai utakon egy nagyobb haderõ nem tudna eljutni a célhoz, egy kisebb viszont nem gyõzhetne. A Csingtao melletti bármilyen partraszállás elvághatná õket. A csapatok gyakorlatoztak, felderítéseket hajtottak vége és várakoztak. A törzs tanácskozott. Vajon a japánok megkísérelnek egy gyors rohamot, vagy egy elhúzódó ostromra készülnek? Kémriadók és abszurd rémhírek terjengtek. "Egy kínai hadúr 80 000 fõnyi sereggel igyekszik a felmentésükre. Az USA megtiltotta Japánnak a támadást. A német flotta döntõ vereséget mért a brit flottára és már úton van Csingtao felé."

  Csingtao ostroma radikálisan különbözött a többi japán hadjárattól. A politikai hatások gondos figyelembevételével, a Szövetségesekkel való nehézkes politikai feszültségeivel, a logisztika bõkezû alkalmazásával, és a veszteségek szigorú minimalizálására való törekvésében sokkal inkább az Öböl-háborúra hasonlított, mintsem az orosz-japán háború, vagy az I. és a II. világháború ütközeteire. Mégis ez vezetett a japán Szárazföldi Haderõnemnek a II. világháborúban bekövetkezett hiábavaló véráldozataihoz.

  A japán Szárazföldi Vezérkar már a tervezési fázisban megszüntetett minden korlátozást. Meg akarták mutatni a Hadsereg precizitását és gondosságát. A véráldozat alacsonyan tartása érdekében gazdagon özönlött a helyszínre a logisztika és a tûzerõ. A nemzet késõbb majd megcsodálhatja a japán katonai technika tökéletességét, mely eltörli az Oroszország elleni 1905-ös vérfürdõk emlékét.

  A Vezérkar választása Mitsuomi Kamio altábornagyra esett, egy olyan tisztre, aki inkább az elõvigyázatosságával, mintsem a ragyogó tehetségével tûnt ki, és parancsba adta neki, hogy ne kockáztassa a kudarcot. Látványos gyõzelmet kellett aratnia. Bármit kérhetett, amire csak szüksége volt.

  Kamio azt fontolgatta, hogy Csingtao közelében száll partra. Mi van akkor, ha a németek még idejekorán megtámadják a hídfõt? Megzavarhatnák a csapatok kihajózását, és pontosan azt a fajta zûrzavart okoznák, amit mindenáron el kellett kerülnie. Nem látta értelmét bármilyen kockázatvállalásnak. Úgy határozott, hogy a félsziget távolabbi (északi) oldalán szállítja partra a gyaloghadosztályát, majd a szárazföldön menetelteti Csingtao felé. Miután elfoglalja a közelebbi partokat, akkor háborítatlanul partra teheti ormótlan ostromtüzérségét.

  A hadjárat természetes módon egy haditengerészeti összecsapással kezdõdött. Az S90 a Lauting Csingtao elõtti aknatelepítésének fedezésére a szokásosnál messzebb õrjáratozott a parttól. A britek Kínai Hajóraja, melyet teljesen lekötött a konvojok védelme és a hajózási útvonalakon való õrjáratozás, nem tudott elegendõ hajót biztosítani Csingtao blokádjához. Mindazonáltal idõrõl-idõre kikülönített kisebb osztagok fésülték át a területet, és elfogtak néhány utánpótlást szállító hajót. Augusztus 22-én egy ilyen akció során 3 romboló állta el az S90 útját. A kivénhedt brit "River" osztályú KENNET romboló rohant oda, hogy megvívjon a nálánál is vénebb és lassúbb S90-nel. A könnyebb fegyverzetû német hajó menekülésre fogta a dolgot, és két találatot ért el a KENNET-en. Ennek ellenére a KENNET közeledtével a vég elkerülhetetlennek tûnt. Az S90 kétségbeesetten jobbra, egy part menti sziget "sekélynek" jelölt feltérképezetlen vizei felé fordult. A KENNET, amikor a csingtaoi parti ütegek tüzet nyitottak rá, abbahagyta az ütközetet. A megfelelõ tengerésztudás és a nagyszerû manõverezés kapóra jött apró gyõzelmet eredményezett a németek számára.

  Augusztus 27-én Sadakichi Kato altengernagy Második Hajóraja megkezdte Csingtao blokádját. A brit haditengerészeti felderítés feltételezései szerint a (német) Kelet-Ázsiai Cirkáló-raj már eltávozott a kikötõbõl, de a japán Haditengerészet nem akart semmit kockáztatni. Egy, 2 dreadnoughtból, 1 csatacirkálóból és 2 új pre-dreadnoughtból álló modern csatahajórajjal megerõsített Második Hajóraj felkészült a teljes német Cirkálórajjal való összecsapásra. A flotta elfoglalt három kis part menti szigetet megfigyelõ pontnak, és gondos aknakeresésbe kezdett.

  Augusztus 30-án az idõjárás rosszra fordult. Csingtao "A Kelet Riviérája" enyhe száraz õszi idõjárásokkal dicsekedhetett. 1914 õsze azonban az addigi, és az azóta eltelt idõszak legnedvesebb õszének bizonyult, amint az egész félszigetet vízzel árasztották el az évszakra nem jellemzõ tájfunok. Ezen az éjszakén a vihar egy part közeli szigetre sodorta a japán SHIROTAYE rombolót. A legénysége elmenekült, de a JAGUAR, a parti ütegek védelme alatt elõjött a kikötõbõl és elpusztította.

  Szeptember 2-án a japánok a félsziget északi partján lévõ Lungkounál megkezdték a partraszállást. Négy tengerészgyalogos század, a hadseregnek egy tengerészekkel megerõsített géppuskás századának támogatásával, kievezett a partra. A parton legyezõszerûen szétbontakoztak, de nem találtak németeket. Ezután egy mûszaki zászlóalj érkezett a szárazra, és 24 óra alatt megépítettek két kõbõl készült kikötõhelyet és egy úszó mólót. Egy lovasezred követte õket, majd egy gyalogezred, mely visszakapta a kikülönített géppuskás századát. Ekkor a szeszélyes idõjárás miatt a tengerpart víz alá került. Lázálomszerû jelenetek játszódtak le az iszapos sár, a hullámverés, az esõ, a szél és a lárma káoszában. Vergõdõ állatok rángatták a sárba rekedt szekereket, kirakatlan ládák úsztak ki a tengerre és merültek el odakint, hisztérikus kirakótisztek szidalmazták a legyengült katonákat. Kamio leállította a további kirakodást, és elrendelte, hogy a már parton lévõ csapatok mindenáron haladjanak elõre a szárazföld belseje felé. Egy hitetlenkedõ japán mûszaki katona megfigyelte, ahogy egy aprócska patak vízszintje két métert emelkedett egy óra alatt és elsodorta a pontonhídját. Másnapra a patakocska vize kilenc méterrel lett magasabb és egyben áthidalhatatlan. A japánok leragadtak. A hirtelen jött áradások egész falvakat sodortak el elõttük. Parasztok ezrei haltak meg Santung emberemlékezet óta legrosszabb katasztrófájában. Kínai tisztviselõk tiltakoztak a japán partraszállás miatt, mert megsértették a kínai semlegességet, de nem tettek semmilyen ellenlépést. A helyi hatóságok örömmel fogadták a japán segítséget a kialakult idõjárási válságban.

  A tartós felhõszakadásban beállt rövid szünet lehetõvé tette, hogy a partraszállt erõk kissé összeszedjék magukat, és a sárral borított lovasság, a nehézkesen mozgó gyalogsággal a nyomában szeptember 7-én elkezdte az elõrenyomulást. Semmiféle élelmiszer utánpótlás nem érkezett, így a csapatok abból éltek, amit a földeken találtak. A teraszos mûvelésû gazdaságok jól átvészelték az idõjárást, így a japánok az elmosott utak miatt elzárt városi piacokon élelmiszerhalmokat találtak. Ennek ellenére az elõrevonuló csapatok fél fejadagon éltek.

  Egy haditengerészeti vízirepülõgép szeptember 5-én átrepült Csingtao felett, amitõl a németek igen megrökönyödtek, mert repülõgépekre nem számítottak. A pilóta jelentése szerint a kikötõben tartózkodott az osztrák-magyar cirkáló, öt ágyúnaszád, egy romboló és néhány tehergõzös. Mindamellett a fegyverzetétõl megfosztott CORMORAN, TIGER, ILTIS és LUCHS leszerelt üres hajótesteit tévesen aktív hadihajókként azonosította, és a LAUTING aknatelepítõvé történõ átalakítását sem vette észre, de azt megerõsítette, hogy a Cirkálóraj elmenekült. Kato erre elengedte a kötelékéhez vezényelt dreadnoughtot, csatacirkálót és az új pre-dreadnought típusú csatahajókat. A Haditengerészet átrendezte a sorait és két gyors hajórajt hozott létre az eltûnt német hadihajók felkutatására, továbbá konvojkísérés céljából egy erõs cirkálót, valamint a német portyázók elleni Szingapúr elõtti õrjáratozásra két kisebb cirkálót bocsátott a britek rendelkezésére. Ennek fejében a britek Katohoz küldték a Hong Kongban mozgósított TRIUMPH nevû idõs pre-dreadnought típusú csatahajót.

  A brit lakosok önkéntes védelmi haderõt állítottak fel, ezzel szabaddá tették a Hadsereg alakulatait. A brit Hadsereg egy kisebb kontingenst gyûjtött össze, hogy az Kamio haderejéhez csatlakozzon. Egy tényleges brit gyalogos zászlóaljnak kellett partraszállni a japán ostromtüzérséggel együtt, melyet azután két indiai gyalogos század követett.

  Szeptember 13-án a japán lovasság beleütközött a protektorátus határánál lévõ Tsimo melletti elõretolt német állásba. A meglepõdött németek rövid harc után elmenekültek. A japánok másnap elfoglalták Kiacsout és ezzel elvágták a Santung vasútvonalat.

  Csingtaot kitûnõ állapotú német utak kötötték össze ezekkel a pontokkal, és Meyer-Waldeck a japán rombolók bombázását figyelmen kívül hagyva megerõsítéseket küldött a hosszúra nyúlt külsõ védvonalon elhelyezkedõ elõretolt hegyi állásokba. Abban reménykedett, hogy ezzel lelassíthatja a japánok elõrenyomulását.

  Kamio idõközben az újból rosszabbá váló idõjárásra való tekintettel úgy határozott, hogy északon beszünteti a partraszálló tevékenységét. A teljes hadosztályának a sártengerré vált félszigeten való átkeléséhez több hétre lett volna szüksége. Úgy okoskodott, hogy amíg a japán erõk Tsimot birtokolják, a németek nem kockáztathatnak meg egy támadást a part ellen anélkül, hogy ki ne tennék magukat a Csingtaotól való elvágás veszélyének. Ésszerû kockázatot vállalva parancsot adott az éppen partra vergõdött 24. gyalogdandárnak, hogy szálljanak vissza a hajókra. A már a szárazföldön tartózkodó lovasságnak, mûszakiaknak és a 23. gyalogdandárnak a hídfõt elhagyva Tsimoba kellett menetelnie. Kamio elrendelte, hogy csapatai a Csingtao közelében lévõ Lau Schan-öbölben szálljanak partra. Egy új bázissal fenn tudná tartani az erõi ellátását. Kamio helyesen értelmezte a németek helyzetét, és ezzel a rögtönzésével egy kellemetlen helyzetbõl vonta ki az erõit.

  A kimerült és éhezõ japán gyalogság szeptember 18-án érkezett be Tsimohoz, és elkezdte a német elõretolt hegyi állásokhoz való felzárkózást. Hajnalban a japán cirkálók tüzérségi tûzzel árasztották el Lau Schan (elhagyottan álló) partjait, majd a 23. gyalogdandár megkezdte a partraszállást. Kamio a tsimoi állásában megerõsödve, ezeknek a partraszállt erõknek elrendelte, hogy sietve hatoljanak be a hegyek közé és vegyék fel a kapcsolatot az ott lévõ elszigetelt csapataival. Aznap este egy gyalogos század egy hosszúra nyúlt csatározás során a németeket visszaszorítva elfoglalta a Hotung hágót. Egy másik század felvette a kapcsolatot a Tsimoból kiküldött lovassággal. Ezzel Csingtaot körbezárták.

  Másnap, az állandóan rosszabbodó idõjárásban a japán gyalogság a külsõ védelmi vonalat áttörve elfoglalta a Mecklenburg Házat, egy hegyi üdülõt. Kamio arra a következtetésre jutott, hogy a németek nem kockáztathatnak meg komolyabb ellenállást, mivel így elvághatnák õket a fõerõiktõl. Úgy vélte, hogy az ellenség nem tanúsít majd határozott ellenállást, amíg a város erõdítményei közé nem szorul. Kamio megint csak jól mérte fel a németek korlátait. A kisebb vereségek kockázatával nem törõdve, gyors elõrenyomulást rendelt el a hegyeken keresztül. A japán csapatok kisebb, általában századerejû alegységekkel haladtak elõre. Az egy-egy ellenséges oszloppal küzdõ német elõretolt állások abban a helyzetben találták magukat, hogy a szárnyaikon az ellenség megkerülte õket. Így a németek változatlanul hátráltak. 26 évvel késõbb a Szingapúrt védõ brit csapatok hasonló módon reagáltak erre a harcászati módszerre.

  Kamio a jobb felderítésbõl adódóan ügyesen tudta elõre kiszámítani a német szándékait. Mindkét fél kínai munkaerõt toborzott, és a helyi kulikat próbálták kémtevékenységre alkalmazni. Néhány kulinak öltözött japán tiszt még a német vonalak építésén is dolgozott. A japán lovasezred a kikötõnek a túlsó, (a szárazföld felõli) oldalán kezdett õrjáratozni, és ezzel igen megnehezítette a Csingtaoból való kijutást, illetve az oda történõ beszivárgást. A kínai közvélemény némileg jobban kedvelte a japánokat, mely érzés a németek közelgõ vereségével egyre erõsödött. A német hírszerzõ szervezet bomlani kezdett. A kínaiak azt közölték a németekkel, amit azok hallani akartak: különbözõ meséket a szövetséges utánpótlási vonalakon meglévõ rettenetes állapotokról (ez igaz volt), illetve az iszonyú japán veszteségekrõl (ez hamis hír volt). A japánok viszont pontos jelentéseket kaptak, de azok mindig több napos késéssel érkeztek. Csak a repülõgép tudott idõszerû információkat biztosítani. A japán katonák, akárcsak az orosz-japán háború idején, most is nagy munkával álcázó takarókat létesítettek az utak és hidak fölé, hogy elrejtsék a hadmozdulataikat, de az egyetlen német Taube típusú repülõgép (a társa augusztusban lezuhant) értelmetlenné tette a munkájukat.

  Miután a japánok egymás után birtokba vették a hágókat, átcsoportosították az erõiket. Mûszakiak és támogató csapatok szálltak partra, hogy rakpartokat építsenek a Lau Schan-öbölben, illetve egy repülõteret Tsimonál. Szeptember 21-én a 3. Japán Hadsereg gépei Tsimoból kezdtek felszállni. Kamio parancsot adott nekik, hogy pusztítsák el a német repülõgépet. Sohasem sikerült lelõniük, de a német tevékenység az állandó rajzás és lövöldözés (pisztolyok, puskák és egy fedélzeti géppuska), valamint bombázás miatt, a vonalak feletti rövid bevetésekre korlátozódott. A japán Haditengerészet vízirepülõgépei viszont rendszeres felderítést végeztek a német állások felett.

  Kamio parancsokat kapott a Szárazföldi Vezérkartól, mely lassan belátta a kínai háború kínálta politikai lehetõségeket. A Santung vasútvonal birtokbavétele az egész tartományban elmélyítené és megszilárdítaná a japánok érdekeit. Hogyan tudna bárki is protestálni azért, mert egy Szövetséges elfoglal egy német vasútvonalat? Kamio az erõi átszervezésének részeként egyetlen zászlóaljjal megszállta az egész vasútvonalat. Késõbb a Hadsereg egy plusz gyalogezredet küldött neki, hogy azt helyõrségekkel lássa el.

  A németek belátták, hogy Kamio nagyobb ütközet nélkül megkerülte a hegyi védõvonalat. Meyer-Waldeck elszánván magát arra, hogy nem enged át minden kezdeményezést az ellenfelének, ellentámadásra adott parancsot. Úgy gondolván, hogy a Mecklenburg Háznál végrehajtott áttörés a japánok figyelmét oda tereli, a német törzs a Tsimohoz közeli Kletter hágó megtámadására készített terveket. Egy, 130 fõbõl, 4 géppuskából és 2 tábori lövegbõl álló német harccsoport meglepte és megfutamította a japánok elõretolt állását. A szomszédos állások japán tisztjei megõrizték a hidegvérüket. A közelben elhelyezkedõ századok a megtámadottak segítségére siettek, mire a németek visszavonultak. Egy újabb aprócska gyõzelmet arattak, mellyel egy fricskát adtak az ellenségeiknek, de semmi többet. Ugyanezen a napon a brit kontingens elkezdte a partraszállást a Lau Schan-öbölben.

  Kamio, akinek a hadosztálya szilárdan megvetette a lábát a parton és megfelelõ módon szétbontakozott, illetve egy biztonságos bázissal is rendelkezett, szeptember 26-án parancsot adott az általános elõrenyomulásra. Az egész vonal mentén bekövetkezõ kisebb harccselekmények fokozatosan felkeltetették a német vezérkar figyelmét. A riasztás után kis idõvel az S90 és a JAGUAR a kikötõi oldalra hajózott és a japánok jobbszárnyát kezdte bombázni. Éjszaka a németek visszavonultak a második védelmi vonalukba, és meg voltak róla gyõzõdve, hogy az ellenség súlyos árat fizetett. Valójában a hegyi állásokat szinte vérveszteség nélkül vették be egymás után. A következõ két nap során a Szövetségesek felzárkóztak a németek vonalához, miközben a KAISERIN ELISABETH, a JAGUAR és az S90 újból a kikötõ felé esõ szárnyukat bombázta. Kamio egy tábori tüzérüteget küldött oda, hogy vegyék fel a harcot a hajókkal. A hajók azonban elpusztították a megfigyelõ pontot és elhallgattatták az üteget. Kamio, akire nagy benyomást tett a haditengerészeti ágyúk tûzereje, az ellenség parti ütegeinek bombázására kérte Katot, hogy elvonja a figyelmüket az elõrenyomulásáról. Kato azonban úgy határozott, hogy ehelyett a partvédõ ütegeket bombázza, mely jól példázza a japán Hadsereg és a Haditengerészet közötti gyenge együttmûködését.

  Meyer-Waldeck tisztában volt azzal, hogy hamarosan a második vonalból is vissza kell vonulniuk, de volt még a kezében egy aduász. A környezõ magaslatok fölé tornyosuló Prinz Heinrich Domb, melyet csak igen nagy nehézségek árán lehetett megmászni, több kilométernyi kitûnõ kilátást biztosított minden irányban. A német mûszakiak egy kisebb állást létesítettek a gerincén. Ez a telefonvonalakkal és heliográffal a nehéz szárazföldi ütegekkel összekapcsolt állás még akkor is ki tudott tartani, ha a japánok elfoglalnák a vonal többi részét, és azután az ellenség hátsó vonalaira tudná irányítani az ágyúk tüzét. Az állást 60 fõ védte géppuskákkal és kéthavi ostromra elegendõ ellátmánnyal.

  Szeptember 27-rõl 28-ra virradó éjszakán az idõjárás még rosszabbra fordult. Kamio törzse kiválasztotta a 46. gyalogezred egyik századát, melyet egy mûszaki szakasszal erõsített meg arra a hõsies feladatra, hogy a tájfun idején másszanak fel a sötétben a gerincre. A mûszakiak lépcsõket vájtak a sziklafalba, köteleket erõsítettek fel, mindezt viszonylagos csendben és világítás nélkül. A szirt egyik hasadékát követték. Amikor az elágazott, összezavarodtak és az egyik gyalogos szakaszt kikülönítették, hogy próbálkozzon a kevésbé alkalmasnak látszó útvonallal. Hajnalra az idõjárás megjavult. A fõerõ kimerülten és félig megfulladva felért a gerincre. A meglepett németek gyorsan reagáltak és a támadókat a gerinc pereméhez szegezték. A függõlegesen csüngõ japánok órákon át rendszertelenül tüzeltek a németekre. A kétségbeesett japán parancsnok rohamra indult. A németek lekaszálták. A hadnagya egy második rohamot szervezett, mely szintén elhalt a megsemmisítõ német tûzben. A kikülönített szakasz ezen küzdelem által fedezve, csendesen felkapaszkodott a csúcsra. Az eltévedésük után gyakorlatilag három órával késõbb másztak fel a domb német (délnyugati) oldalán. Így a szakasz kereszttûz alá vette a németeket, akiknek a parancsnoka úgy határozott tárgyalásokat kezd velük, hogy átadja nekik a hegycsúcsot, ha megengedik, hogy visszavigye az embereit Csingtaoba. Nagy felháborodására a japánokat nem érdekelte a fehér lobogója és elfogták, mire a német csapat megadta magát. A japánok 24 halott árán megöltek 6 németet, 54 foglyot ejtettek és megnyerték az ostrom döntõ összecsapását.

  Az állásuk váratlan elvesztése, valamint egy meglepetésszerû nagyméretû Szövetséges haditengerészeti bombázás miatt megrendült németek visszavonultak a második védõvonalukból. A KAISERIN ELISABETH, a JAGUAR és az S90 tûztámogatást nyújtott nekik, de miután több találatot kaptak a tábori tüzérségtõl, a hajók is visszavonultak.

  Kamio újra felzárkóztatta a csapatait a németek belsõ vonalához, majd parancsot adott egy újabb, Csingtaohoz közelebb esõ bázis létesítésére a Schatsykou-öbölben. A Haditengerészet két kisebb aknakeresõ elvesztése árán megtisztította a körzetet. A mûszakiak a végsõ logisztikai összpontosítás érdekében egy rakpartot, egy utat és egy keskenyvágányú vasutat építettek. A Lau Schan bázis látta el a katonákat élelemmel, míg a nehéz ostromtüzérség és a lõszer a Schatsykou-öbölbe érkezett. Mivel a vasútvonal a kis mozdonyok számára egy túl meredek emelkedõn húzódott, 1500 vasúti katona és 10 000 kuli húzta-vonta le-föl az 1200 kocsit. Elkészülte után a vasútvonal naponta 300 kocsival 150 tonna szállítását tudta végrehajtani. Egy oda-vissza út 4 napot vett igénybe. További vasúti csapatok leágazásokat építettek a raktárak számára. Az úton a kulik 800 kínai kézikocsit mozgattak. Minden két ember által húzott és tolt kocsi 350 font (158,76 kg) terhet szállított. A mûszakiak betonból épült állásokat készítettek elõ az ostromlövegek számára, továbbá a Prinz Heinrich Domb egyik gerincén 900 láb (274 m) magasságban egy álcázott megfigyelõállást létesítettek, melyet öt telefonvonal és egy rádiókészülék szolgált ki. Az állásból egész Csingtaot be lehetett látni.

  Meyer-Waldeck úgy döntött megzavarja a Szövetségesek elõkészületeit. Nehéz szárazföldi tüzérségével bombázni kezdte a japánok hátsó vonalait. A Taube általánosságban kijelölte a célpontokat, de az ellenséges repülõgépek túlzott hatékonysága megakadályozta a tûzhelyesbítéseket. Egy kötött megfigyelõ léghajóra leadott légelhárító tûz annyira megfélemlítette a megfigyelõjét, hogy megtagadta az újabb felszállást. Másnap csaliként felengedtek egy meteorológiai léggömböt, amit a légelhárító tûz azonnal elpusztított. Az ütegek ezt követõen vaktában tüzeltek, és naponta mintegy 1500 lövedéket lõttek ki. A németek helytelenül arra a következtetésre jutottak, hogy a tüzük komoly károkat okozott a Szövetségeseknek. A csapás növelése érdekében a német törzs egy éjszakai támadást tervezett az ellenség jobbszárnya ellen. Október 2-án késõ éjjel három német század indult bevetésre. Az egyik csupán üres lövészárkokra bukkant, és visszavonult. A többiek kiváltották az ellenség dühödt tüzelését, mire visszafutottak. A japánok 6 foglyot ejtettek és 29 holttestet számoltak össze a terepen. A gyõzelemre sóvárgó német gondolkozás ezt az összecsapást egy nagyobb sikerré alakította át. A német hírszerzõ tisztek, mivel a kínai kémhálózatuk japán kezekben volt, többé már nem tudták megkülönböztetni a valóságot a képzelettõl. Elhitték, hogy a 19. gyalogdandár valójában abszolút terv szerinti megérkezése, a súlyos japán veszteségekrõl szól hírek megerõsítését jelenti.

  A Szövetségesek elsõ lövészárkaikat a megerõdített vonaltól 1-2 kilométer távolságban ásták ki. Kamio ragaszkodott az ostrom szabályzatához, és az árokrendszert kanyargó S-alakú lövészárkokkal, futóárkokkal, valamint az ellenséges állásokkal párhuzamosan húzódó ostromárkokkal építtette meg. A britek, akik végül utolérték az elõrenyomuló frontvonalat, idegesítõnek találták japán szövetségeseiket. A német tüzérség állandóan a briteket kereste, mint az olyan katonákat, akik késõbb Németország ellen harcolhatnak Európában. Kamio nem engedélyezte a japán tüzérség ellencsapásai által nyújtandó támogatást, mert azt akarta, hogy ostromlövegeinek pozíciói a végsõ bombázásig rejtettek maradjanak. A lövészárkokban Kamio katonái nem tudták megkülönböztetni a németeket a britektõl, és állandóan tüzet zúdítottak a brit õrjáratokra. A brit veszteségek csupán a japánok gyenge célzási készsége miatt maradtak alacsony szinten. A brit katonák a japán hadsereg feltûnõ köpenyeit kezdték viselni, ami ha nem is szüntette meg, de legalább csökkentette az incidensek számát. A gyenge japán egészségügyi szabványok, az ellátmányok méretei közötti különbségek, az egészen más törzskultúra, az ellentmondó harcászati doktrínák, a brit faji arrogancia (sokan csak egyenruhába bújtatott kuliknak tartották a szövetségeseiket), mind-mind a kapcsolatok romlásához vezettek. A tényleges brit kontingens megerõsítésére október vége felé beérkezett két indiai gyalogos század csak tovább növelte a parancsnokságok közötti súlyos súrlódásokat. Érdekes módon a Királyi Haditengerészet ugyanekkor nagyon jól kijött a japánokkal, és a TRIUMPH simán beilleszkedett a Második Hajóraj kötelékébe.

  Az erõs haditengerészeti bombázás eláraszthatta Csingtao védelmét, hogy fedezze az adott hadmûveleteket, de a partvédõ ütegeket nem tudta elpusztítani. A túl sok becsapódás robbanásai összezavarták a lövegek irányzóit, akik nem tudták nyomon követni az egyes hajók lövéseit. Ezért a blokádot fenntartók közül három hajó október 6-án és 10-én közelebb húzódott, hogy tûzpárbajt vívjon a partvédõ német ütegekkel, de azok elûzték õket. Kato a nyomás növelése mellett döntött. Október 14-én az egész flottáját felsorakoztatta egy dühödt bombázás céljából, majd négy hajót küldött közelebb a parthoz. Egy nehézlövedék súlyos kárt okozott a TRIUMPH-nak, mely a német tüzérek éljenzése között gyorsan visszavonult. A mûhelyhajók 24 óra alatt kijavították a sérüléseit.

  Október 15-én egy újabb tájfun tört ki. A heves esõzések elsodorták a vasútvonalat és alámosták a lövegállásokat, ami napokkal visszavetette az elõkészületeket. A hirtelen áradásokban 25 japán katona életét vesztette. A németek az összes nem-fontos hajót elsüllyesztették a kikötõben és a legénységeiket, mint gyalogságot alkalmazták a parton. A Szövetségesek engedélyt adtak arra, hogy a nem-harcoló lakosok elhagyják a várost. Meyer-Waldeck azon töprengett, hogy a haditengerészeti támadások és a harccselekményekben legutóbb beállt szünet, vajon elvonták-e a Szövetséges flottát. Éjszakai bevetésre utasította az S90-et. Október 17-én késõ este az idõs német romboló lassan kiosont a kikötõbõl. Néhány óra múlva egy sötét árnyat észlelt, és kilõtt rá egy kisebb méretû torpedót. Az öreg Takachiho könnyûcirkáló lõszerkamráját találta telibe, és a hajó egy hatalmas robbanással a levegõbe repült. Keresõ fényszórók gyulladtak fel, a szövetséges hajók tüzet nyitottak, majd a német parti ütegek is csatlakoztak a zûrzavarhoz. A kikötõtõl elvágott S90 elmenekült az éjszaka sötétjében, majd a Szövetségesek lázas keresését kikerülve, délebbre egy kínai kikötõben internáltatta magát. Csingtaoban már csak a JAGUAR és a KAISERIN ELISABETH maradt úszóképes állapotban. A TAKACHIHO 256 fõnyi személyzetébõl mindössze hárman menekültek meg.

  Meyer-Waldeck egy újabb szárazföldi akcióra adott parancsot. Október 22-én 80 német kúszott az ellenséges vonalakhoz, de az éber õrök azonnal tüzet nyitottak, mire a németek elmenekültek.

  Október 25-én az összes japán ostromágyú készenlétet jelentett az állásában. Kamio a nagy bombázást tervezve elrendelte, hogy egyetlen löveg sem nyithat tüzet addig, amíg minden ágyúnak nincs meg az 1200 lövedékbõl álló lõszerkiszabata. Addig egyetlen löveg sem fedhette fel a helyét az ellenség elõtt. Azt akarta, hogy minden ágyú 80 lövedéket lõjön ki naponta. A törzs hétnapos bombázást tervezett, de ragaszkodott a 15 napi lõszerkészlethez. A végsõ támadásra a japán mûszakiak rohamszakaszokat alakítottak, melyeket puskagránátokkal és robbanóanyaggal töltött bambuszcsövekkel (a nyújtott töltetként alkalmazott Bangalore torpedókhoz hasonlókkal) láttak el a szögesdrót akadályok elpusztítására.

  Az idõjárás fokozatos javulásával a Második Hajóraj elkezdte Csingtao tengerparti ütegeinek szisztematikus lövetését. Néhány hajó ide-oda cirkált és extrém távolságból tüzelt. Kato október 29-én és 30-án az egész flottát odavitte egy tömeges tûzcsapás mérésre. A TRIUMPH is részt vett ebben és megjegyezte ezt a taktikát, amit azután a britek Gallipolinál alkalmaztak a török parti ütegek ellen. A német tengerparti ütegek egymás után kapták a találatokat és porfelhõbe burkolózva megsemmisültek.

  Október 31-én, Taisho császár születésnapján, az ostromtüzérség több mint 100 lövege tüzet nyitott. Minden egyes ütegnek meg voltak a maga elsõdleges és másodlagos célpontjai. A tenger felõli pusztuló védelmet Kato flottája árasztotta el a lövedékeivel. Az osztrák-magyar szárazföldi kontingenst ekkor érték az elsõ veszteségek. A XV. sz. üteg állásába becsapódott nehézgránát öt embert megölt, hármat megsebesített. Közöttük volt a hõsi halált halt magyar Ács József, és a megsebesült Domokos Béla. A szárazföldi tüzet a Prinz Heinrich Dombon lévõ megfigyelõ állásból vezették. Az elsõ napon a nehéztüzérség lerombolta Csingtao szárazföldi ütegeit. Éjszaka a tábori ágyúk repeszgránátokkal akadályozták meg a károk kijavítását. A németek elhagyták a szétlõtt védmûveket. Az ostromlók ezen az éjszakán a folyamatos tüzelés védelme alatt 300 méterrel elõrébb ásták a futóárkaikat.

  Másnap folytatódott a bombázás és néhány ostromlöveg áthelyezte a tüzét az olajtartályokra és a kikötõdokkokra, míg a többség a szárazföldi nehéztüzérséget pusztította. A flotta újból lehengerlõ tûzzel borította el az összeomlóban lévõ tengerparti ütegeket. Az ostromlók ezen az éjszakán a szabályzathoz hûen ragaszkodva kiásták az elsõ párhuzamos ostromárkukat. Egy japán õrjárat átvágta egy sáncerõd elõtt a drótakadályokat és tûzharcba keveredett annak védõivel. A németek azt hitték, hogy egy nagyobb támadást sikerült visszaverniük. Meyer-Waldeck arra gondolva, hogy közel a vég, parancsot adott a KAISERIN ELISABETH és a JAGUAR elsüllyesztésére. A KAISERIN ELISABETH parancsnoka november 2-án az öböl legmélyebb pontjára hajózott a cirkálójával. A személyzete kihajózott, csak a parancsnok, a gépüzemvezetõ és 15 tengerész maradt a hajón. Megsemmisítették a titkos anyagokat, kidobálták a lövegek závárzatait, kinyitották a fenékszelepeket és meggyújtották a lõszerkamrákba vezetõ gyújtózsinórokat, majd csónakkal elhagyták a süllyedõ hajót, melyen hamarosan bekövetkeztek a robbanások, és november 3-án hajnali 2 óra 55 perckor lengõ lobogóval elsüllyedt. A cirkáló partraszállt legénységét a JAGUAR személyzetével együtt beosztották a helyõrség állományába.

  Miután Csingtao szárazföldi ütegei romokban hevertek, az ostromtüzérség november 2-án a sáncerõdökre és az azokat fedezõ drótakadályokra helyezte át a tüzét. Aznap éjjel az ostromlók újabb 300 méterrel ásták elõrébb a futóárkokat. Másnap néhány üteg elpusztította az elektromos energiaszolgáltató állomást, míg a lövegek nagy többsége tovább folytatta a drótakadályok megsemmisítését, illetve a sáncerõdök rombolását. Amint a tetõk beszakadtak, a németek elkezdték kiüríteni az erõdöket. Az ostromlók ezen az éjszakán kiásták a második párhuzamos ostromárkukat. November 4-én hajnalban egy mûszaki szakasszal megerõsített japán gyalogos század rohamot intézett az ivóvíz szivattyúállomás ellen, mely hamar elesett és a védõi közül 21 fõ fogságba esett. A város védõinek ezek után be kellett érniük a kutak vizével. A flotta nap-nap után rommá lõtte a tengerparti lövegállásokat, míg az ostromlövegek a drótakadályokat rombolták. A Szövetségesek éjjel újabb 300 méterrel ásták elõrébb a futóárkaikat. A britek, akik az arcvonal egyik nehéz szakaszát kapták (egy tûznek kitett lejtõt, melyen a dagály miatt lehetetlen volt ásni), a futóárkaik építésében megpróbáltak lépést tartani a japánokkal, de kudarcot vallottak. A kézifegyverek tüzétõl 26 fõt veszítettek (ebbõl 8 halottat) mire abbahagyták az erõfeszítéseiket és visszavonultak a második párhuzamos ostromárkukba. Ettõl természetesen tovább romlottak a kesernyés angol-japán kapcsolatok.

  November 5-én a flotta közvetlen lõtávolságban sorakozott fel és megsemmisítette Hui Tschuen Huk-ot az utolsó tengerparti üteget. Az ostromágyúk idõközben további drótakadályokat pusztítottak el és porrá zúzták az elhagyott erõdöket. Csingtao védelmi létesítmények nélkül maradt mind a szárazföld, mind a tenger felõl. Aznap éjjel a japánok kiásták a végsõ párhuzamos ostromárkukat. Az a szektortól függõen 100 és 1000 méter közötti távolságban húzódott a német lövészárkoktól. A legtöbb védõárkot viszont föld és romok borították, a védõk így a szétszórt gránáttölcsérekben kerestek fedezéket.

  Meyer-Waldeck belátta, hogy itt a vég. November 6-án parancsot adott a Taube gépnek, hogy az utolsó jelentéseivel repüljön el Kínába. A kínaiak azután Németországba továbbították azokat. Az ostromtüzérség, mely ekkora kifogyott a célpontokból a még megtalálható maradék szögesdrót foszlányokat, vagy az elhagyott téglaépületeket lõtte. A flotta, melynek viszont egyáltalán nem maradt célpontja, morális célból csatlakozott a tüzeléshez és küldte a magasba a porfelhõket a korábbi tengerparti ütegek helyén. Világosan látszott, hogy mindenki aznap éjszakára várja a döntõ rohamot. Kamio tétovázott. A szabályzatrágó tiszt azt kívánta, hogy a britek zárkózzanak fel a Szövetségesek megindulási terepszakaszáig és csatlakozzanak a támadáshoz. Azt mondta a briteknek, hogy aznap éjjel bármi áron ássák ki a közelítõ futóárkaikat és a párhuzamos ostromárkot. Az elõttük lévõ szomszédos japán egységek támogató tüzelést fognak folytatni a kézifegyvereikbõl. A következõ éjszaka pedig, jöjjön bármi, elrendeli a nagy támadást. A britek pedig csatlakozni fognak, még ha a nyílt terepen is kell elõrenyomulniuk. Ez a parancs tovább súlyosbította a Szövetségesek közötti feszültséget, a brit parancsnok pedig tiltakozott elit haderejének értelmetlen kockáztatása miatt.

  Kamio idõközben arra utasította az egységeit, hogy puhatolják ki a német védõvonal gyenge pontjait. Egy japán gyalogos század megközelítette a 4. sz. erõdöt, mielõtt a meglepett védõk észrevehették volna õket. Azután a németek tüzet nyitottak, majd szuronyrohamra indultak az ellenség visszaverésére. A japánok meghátráltak. Meyer-Waldeck egy olyan bombasztikus jelentést kapott, hogy úgy hitte, az erõd a fõ támadást verte vissza, és a 4. sz. erõdhöz vezényelte a tartalékot. Egy másik japán gyalogos század a 3. sz. erõddel próbálkozott. A németek visszaszorultak a repedezett falú betonbunkerbe. Egy másik század érkezett oda, körül-vette a bunkert és a lõréseken, valamint a repedéseken keresztül lövöldöztek befelé. A védõk megadták magukat. Egy helyi német tartalék ellentámadást hajtott végre, és a szárnyon felszámolt egy elõretolt japán állást, mielõtt a fõerõk összezúzták volna õket. Japán szakaszok futottak szét a lövészárok mentén. A 2. sz. erõd, melyet minden figyelmeztetés nélkül oldalról és hátulról ért támadás, gyorsan elesett. A támadók oldalról rohanták meg a 4. sz. erõdöt, de szembetalálták magukat az odaérkezõ német erõsítéssel. Heves tûzharc kezdõdött. A harcfelderítést végrehajtó japán erõk megerõsítéseket kértek, mire további gyalogos századok érkeztek a helyszínre. Háromórás küzdelem után a 4. sz. erõdbõl egy szuronyrohammal kiverték a németeket. A szárnyakon, az 1. sz. és az 5. sz. erõd kétségbeesetten tartotta magát. A nagy munkával kiépített japán hírközlési rendszer most igen jó szolgálatokat tett. Kamio hallván, hogy a harcfelderítései valójában elfoglaltak egy erõdöt, azonnali általános támadásra adott parancsot.

  A német védelem közepén keletkezett résen beözönlõ japán erõk szétbontakoztak. Egy gyalogos század felfelé rohamozott az Iltis Dombon. Kigyulladt egy fényszóró és megvilágított egy, az embereit kivont kardjával bíztató német hadnagyot, és egy a katonáit felemelt karddal vezetõ japán századost. A két férfi hunyorogva meredt egymásra, majd a feudalista idõk harcainak hihetetlen paródiájaként a két tiszt kardpárbajba kezdett a harchoz felsorakozott csapataik között. A szamuráj kard sokkal jobbnak bizonyult a parádézásra használt díszkardnál és a japán parancsnok levágta az ellenfelét. A németek megadták magukat. Egy másik, a Bismarck Dombra felkapaszkodott század elfogadta az Iltis Dombon éljenzõ japánok által elcsüggedt németek megadását. Az éjszakai harcokban közelharcra került sor a cs. és kir. Haditengerészek és a japánok között, melyben ketten elestek, hárman pedig megsebesültek. Meyer-Waldeck megadta magát és az emberivel kivonult az 1. sz. és az 5. sz. erõdbõl. November 7-én, egy ironikusan szép nap reggelén, a japán és brit csapatok bevonultak Csingtaoba. Három nappal késõbb egy aknákat keresõ japán torpedónaszád munka közben felrobbant és elsüllyedt.

  A németek 493 fõt veszítettek (ebbõl 199 halottat), és további 3600 hadifoglyot. Ebben benne foglaltatik a Kaiserin Elisabeth 10 hõsi halottja és 10 sebesültje is. Az életben maradtak, közöttük 56 magyar tengerész és két magyar tiszt, japán hadifogságba került, ahonnét 1920-ban kerültek vissza Európába Vita János tengerész kivételével, aki a fogságban, 1916-ban elhalálozott. A német hírszerzési jelentések az Szövetségesek veszteségeit "legalább 12 000 fõre" becsülték, mely óriási túlzás azóta is megismétlõdik a német dokumentumokban. A japán Hadsereg vesztesége 1900 fõ volt (415 halott). A Haditengerészetük elveszítette a Takachiho könnyûcirkálót, a Shirotaye rombolót, egy torpedónaszádot és két kisebb aknakeresõt, mintegy 400 fõ veszteséggel (kb. 300 halottal). Kamio elismerést érdemel, ugyanis Japán figyelemreméltó módon alacsony árat fizetett egy nagy haditengerészeti támaszpont elfoglalásáért. A britek veszteségei a következõk: a Hadseregé 74 fõ (13 halott), a Haditengerészeté 9 fõ (3 halott).

  Japán késõbb Csingtaot visszaadta Kínának, de a Santung vasútvonalat megtartotta. Ennek helyõrsége lett a késõbb hírhedté vált Kwantung Hadsereg magja. Kamio gyomra nem vette be törzse fiatalabb tagjainak fasiszta megnyilvánulásait és hamarosan nyugállományba vonult.

  Kamio sikere, az iraki amerikai hadmûveletekhez hasonlóan, a logisztikának és a tûzerõ fölénynek, a véráldozat minimalizálása céljából történõ, szinte korlátlan alkalmazását tükrözte. Fiatalabb törzstisztjei pontosan az ellenkezõ következtetésre jutottak: a németeket a gondos tervezés és az erõs akarat gyõzte le. Véleményük szerint a fanatikusan a gyõzelemre koncentráló szamuráj faj felsõbbrendûsége következtében a logisztika, az esélyek és az anyagi tényezõk mind érdektelen dolgok. A besulykolt gondolkodású, fegyelmezett (és egy megfelelõen fegyelmezett társadalomban felnõtt) japán katonák mindig gyõzni fognak. Ez a nézet vezette késõbb Japánt a katasztrofális háborúk sorozatába.

  Manapság Kína egy nagy haditengerészeti bázissá akarja kiépíteni Csingtaot. A német hatásból már csak kevés dolog maradt fenn. A régi sörfõzde még mindig gyártja a háború elõtti német sört, melyet "Csingtao" sör néven árulnak a kínai éttermekben.

Német Kelet-Ázsiai Hajóraj:

  A háború kitörésekor a SCHARNHORST, GNEISENAU és a NÜRNBERG a Caroline szigeteknél cirkált, míg a LEIPZIG Mexikóban volt, hogy a forradalom idején védelmezze a német érdekeket. Az EMDEN, TIGER, ILTIS és a dokkban javítás alatt álló CORMORAN Csingtaoban tartózkodott. A VATERLAND és az OTTER a Jangce felsõ szakaszán õrjáratozott, a JAGUAR az Alsó-Jangcén, míg a CSINGTAO a West-folyón (Canton felett). A LUCHS Sanghajban, az S90 Csifuban volt.

  Az EMDEN elhagyta a kikötõt, csakúgy mint a zsákmánya, a RJAZANY (melyet elláttak a CORMORAN fegyverzetével és személyzetével, majd átkereszteltek CORMORAN-ra), illetve a felfegyverzett kereskedelmi segédcirkáló, a PRINZ EITEL FRIEDRICH (egy háború elõtti postagõzös). A kikötõbe pedig befutott a KAISERIN ELISABETH osztrák-magyar védett cirkáló, valamint a JAGUAR és a LUCHS ágyúnaszád, illetve az S90-es romboló.

  A németek az ostrom során sokszor vették igénybe a LAUTING (egy kirándulógõzösbõl átalakított aknarakó), a KAISERIN ELISABETH, a JAGUÁR és az S90 szolgálatait.

Csingtao tenger felõli védelme:

Csingtao szárazföld felõli védelme:

5 sáncerõd: fényszórókkal, falakkal, árkokkal, drótakadályokkal,
Iltis Domb üteg: két 10,5 cm-es, valamint hat régi (kínai) 12 cm-es löveg, fényszórók,
Moltke Domb üteg: két 10,5 cm-es löveg, fényszórók,
12 nyitott lövegállásban: 22 db 3,7 cm-es, 22 db 9 cm-es és 6 régi (kínai) 12 cm-es löveg.
2 db Rumpler Taube repülõgép, 1 kötött figyelõléggömb, 1 meteorológiai léggömb.

Csingtao helyõrsége:

  A támaszpont különbözõ ütegeit mintegy 750 tengerésztüzér szolgálta ki. További 180 tengerész töltött be híradói, törzsbeli és logisztikai beosztásokat. A belsõ rendre kb. 100 kínai rendõr ügyelt. Magát a helyõrséget a 3. Tengerész Zászlóalj 1300 fõje alkotta, mely következõkbõl tevõdött össze: 4 gyalogos század (egyenként 210 fõvel), 1 lovas század (140 fõ), 1 tábori tüzérüteg (133 fõ, 6 db Krupp 7,7 cm-es tábori löveg), 1 mûszaki század (108 fõ) és 2 lóvontatású géppuskás század (egyenként 38 fõvel és 6 db géppuskával). Tiencsinben és Pekingben állomásozott a (német) Kelet-Ázsia Haditengerészeti Különítmény, 4 (egyenként 100 fõs) gyalogos század, 1 géppuskás zászlóalj (60 fõ és 14 géppuska), valamint két tüzérszakasz (3 db 8 cm-es tábori löveg és 3 db 15 cm-es tarack). A 3 db 8 cm-es tábori löveg kivételével ez az egész haderõ beérkezett Csingtaoba.

  Kb. 1500 fõnyi tartalékos növelte a helyõrség létszámát. Ezek a segéderõknél szolgáltak, illetve 2 további gyalogos századdal bõvítették a 3. Tengerész Zászlóaljat. A hajókról partra tett tengerészeket, ágyúkat és géppuskákat is beleszámítva a helyõrség kb. 4000 emberrel, 120 géppuskával és 90 löveggel rendelkezett.

A japán Második Hajóraj:

5 idõs, az orosz-japán háborúban zsákmányolt pre-dreadnought típusú ex-orosz csatahajó: SUWO, IWAMI, TANGO, OKINOSHIMA, MISHIMA
Páncélos cirkáló: IWATE, TOKIWA, YAKUMO
Könnyûcirkáló: CHITOSE, TONE, MOGAMI, YODO, AKASHI, AKITSUSHIMA, CHIYODA, TAKACHIHO
Romboló: 24 db
Öreg ágyúnaszád: 4 db, mint aknakeresõk
Vízirepülõgép-hordozó: WAKAMIYA (4 db hadra fogható + 1 tartalék korai Henry and Maurice Farman vízirepülõvel)
Néhány logisztikai, támogató és mûhelyhajó, illetve 26 szállítóhajó.
A hadmûvelet elején csatlakozott a Hajórajhoz a SETTSU és a KAWACHI dreadnought, a KONGO csatacirkáló, az AKI és a SATSUMA új pre-dreadnought csatahajó, de hamarosan eltávoztak.

A britek a Hong Kongban mobilizált TRIUMPH öreg pre-dreadnought csatahajót vezényelték oda, valamint Weiheiweibõl egy 4 öreg rombolóból álló csoportot.

A Csingtaot ostromló japán erõk:

  A 18. gyaloghadosztály, mely következõkbõl tevõdött össze: a 23 gyalogdandárból (46. és 55. gyalogezred), a 24. gyalogdandárból (48. és 56. gyalogezred), a 22. lovasezredbõl, a 24. tábori tüzérezredbõl (hat db 6 löveges üteg), egy mûszaki zászlóaljból, egy logisztikai zászlóaljból, átalárendelt egészségügyi és híradó szakaszokból, és valószínûleg egy hegyi tüzérzászlóaljból (két db 4 löveges üteg). A 29. gyalogdandár (67. gyalogezred és a 34. gyalogezred egy zászlóalja) a hadosztály után érkezett be.

  Az ostromtüzérség összetétele a következõ volt: egy haditengerészeti tüzérkülönítmény (10 cm-es és 15 cm-es haditengerészeti lövegekkel), a Miyama és a Yokosuka nehéz tüzérezredek, a Shimonoseki és a Tadanoumi nehéz tüzérzászlóaljak, összességében kb. 100 db löveg a 12 cm-es kalibertõl a 28 cm-es kaliberig.

  A 6. és a 12. gyaloghadosztályok 2 logisztikai és 2 mûszaki zászlóaljat vezényeltek a helyszínre. Ezek mellett az ostromlókhoz csatlakozott még a Hadsereg 3 db repülõgépe (Farmanok) és 2 vasútépítõ zászlóalj.

  A késõbbiek során a Santung vasútvonal megszállására beérkezett a 8. gyalogezred.

  A britek a Dél-walesi Határvadászok 2. zászlóalját vonultatták fel, amelyet a 36. Szikh ezred 2 gyalogos századával erõsítettek meg.

Jork Artelt: Tsingtau: Deutsche Stadt und Festung in China 1897-1914
Charles B. Burdick: The Japanese Siege of Tsingtao
Dr. Csonkaréti Károly: Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete
Dr. Csonkaréti Károly: Császári és Királyi hadihajók
Dan van der Vat: The Last Corsair, The story of Emden
Colin Denis: Tsingtao Campaign
A Haditengerészeti Hõsi Emlékmû kézzel írt Emlékkönyvének fotókópiájának másolata
A Magyar Tüzér
Paul G. Halpern: A Naval History of World War I