Folyóiratunkat a TIT HMHE - Hagyományőrző Tagozata üzemelteti.

Hajózástörténeti Közlemények

Kezdőlap     Küldetésünk     Szerkesztők     Aktuális     Archívum     Cikk küldése     Impresszum

   

Veperdi András:
A KAISERIN ELISABETH cirkáló története és szerepe Csingtao védelmében

 

  Az Osztrák-Magyar Monarchia Haditengerészete az 1880-as évek második felében úgy döntött, hogy a szinte állandó pénzhiány miatt a nagyobb páncélos hajók helyett inkább két olyan egységet épít, melyeknek a gépházat, kazánházat és lőszerraktárakat védelmező vékony fedélzeti páncélzaton kívül nincs más páncélvédettsége, viszont erős tüzérséggel, torpedónaszádok elleni fegyverzettel és aránylag nagy sebességgel rendelkeznek. Az ily módon született némileg "öszvér" megoldású hajót, a KAISER FRANZ JOSEPH I-et és a KAISERIN ELISABETH-et hivatalosan védett cirkálóknak, vagy missziócirkálóknak nevezték. Az alábbiakban az utóbbival foglalkozunk, bár mindkét egység sokat járt a Távol-Keletre ún. lobogómutogató missziós utakra, de a KAISERIN ELISABETH volt az, amelyik az I. Világháború kitörésekor a Távol-Keleten rekedt az ellenséges hatalmak gyűrűjében, és csatlakozott a kínai területen lévő német Csingtao kikötőjének alapvetően reménytelen védelméhez

 
A KAISERIN ELISABETH védett cirkáló
 

 

Építés helye: Arsenal - Pola
Építési költség: 5 593 564 Korona
Testvérhajó: KAISER FRANZ JOSEF I
Gerincfektetés: 1891. 10. 06.
Vízrebocsátás: 1893. 04. 29.
Szolgálatba állítás: 1895. 03. 24.
Átépítés: 1906.
Vízkiszorítás: (építési): 4063,70 t (metrikus)
(maximális): 4566,70 t teljes felszereléssel (metrikus)

Hossza:

97,90 m (függélyek között) / 102,56 m (vízvonalon) / 103,68 m (legnagyobb)
Szélessége: 14,75 m
Merülése: 5,31 m elől / 6,09 m hátul
Merülés változás: 1 cm = 10,44 t
Páncélzat: Ívelt páncélfedélzet: 2 x 18,7 mm
Páncélfedélzet oldalrésze: 2 x 28 mm
Lövegtorony: 90 mm és 40 mm
Vezérlőtorony: 50 mm
Fegyverzet: 2 db 24 cm-es löveg, hidraulikus Skoda lövegbölcsőkön (csősúly 27t, lőtávolság 16 km)
6 db 15 cm-es, a lövegkarzaton
2 db 7 cm-es Uchatius csónaklöveg
11 db 4,7 cm/L44 gyorstüzelő löveg a hajó mellvédjénél és a csataárbocokon.
2 db 4,7 cm-es gyorstüzelő löveg
2 db 3,7 cm-es szórólöveg az árbockosarakban
4 db 40 cm-es víz feletti torpedóvető cső (1 a hajóorrban, egy a taton, kettő oldalt), 8 db torpedó
1906-ban: 2 db 15 cm/L40 löveg barbettákban
6 db 15 cm/L35 szabadon a fedélzeten
12 db 4,7 cm/L44 gyorstüzelő löveg
2 db 4,7 cm/L33 gyorstüzelő löveg
2 db 7 cm csónaklöveg
4 db 40 cm-es víz feletti TCS
Fényszóró: 4 db, 60 cm-es átmérővel
Hajtómű: 4 db hengeres, kettősvégű kazán
2 db fekvő, 3 hengeres, háromszoros expanziójú gőzgép
2 db 3 szárnyú Griffith acél hajócsavar, 4,44 m átmérővel
Főgép teljesítmény: 1892-ben: 9000 indikált LE
Sebesség: 16,19 csomó az 1913. 08. 14-i próbaúton
Üzemanyagkészlet: 709,7 t szén, vagy 584,7 t brikettn
Hatótávolság: 3500 tmf 10 cs sebességgel
Ismertető jegyek: 2 árboc, 2 kémény
Egyebek: 2 db II. oszt. gőzbárka, 1 db III. oszt. nagybárka, 1 db II. oszt. nagycsónak, 2 db II. oszt. kutter, 1 db II. oszt. mentőkutter, 1db I. oszt. gigg, 2 db jollboot, 1 db jolle, 2 db kiscsónak. Eredetileg 2860 kg-os Hingley típusú horgony, majd 1892-ben lecserélték 3 db 2800 kg-os Tyszak típusú horgonyra. 3 db Admiralitás típusú horgony: 840 kg, 412 kg, 108 kg. 3 db áramfejlesztő, egyenként 13 000 VA a 4 db, egyenként 20 000 gyertyaerejű ívfényű fényszóróhoz, tovább 240 db izzólámpa. 1912-től rádióállomás.
Személyzet: 1892-ben a kelet-ázsiai úton: 33 + 386 fő + 22 vendég.
1907: 26 + 401 fő.
A Tartalék Hajórajban 13 + 225 fő.
Felszerelési készenlétben 6 + 108 fő.
Az 1-es Tartalékban 3 + 55 fő.
 
 
Pályafutása:
 

  1888 júliusában megkezdődött az építése.

  1889. 04. 6-án I. Ferenc József császár jóváhagyta a nevét.

  1890. 09. 25-én vízrebocsátották, és Mária Valéria főhercegnő, a császár fiatalabb lánya volt a kereszt- anya.

  1892. 01. 21-én végrehajtotta az első futópróbát, melynek során a jobboldali hajócsavarja megsérült. Kicserélték. 2 gyorstüzelő löveget szereltek fel a felépítmény fedélzetre. 11. 24-én felszerelték. 12. 8-án Alois von Becker sorhajókapitány parancsnoksága alatt kifutott Polából Kelet-Ázsia felé. A tisztikarhoz tartozott többek közt Leopold Ferdinand főherceg sorhajóhadnagy, illetve a később tengeri festőként ismertté vált August Freiherr von Ramberg tengerészzászlós. 12. 8-15. Trieszt. 12. 15-én beszállt a hajóra Ferenc Ferdinand főherceg a kíséretével (főkamarás, Leo Graf Wurmbrand-Stuppach cs. és kir. vezérőrnagy, a szolgálattevő kamarás, Prónay Gyula von Tót-Prona és Blatniza a cs. és kir. 11. Huszárezred főhadnagya, a cs. és kir. követségi titkár, Heinrich Graf Clam-Martinic a cs. és kir. 1. Ulánusezred tartalékos főhadnagya, és Karl Graf Kinsky zu Wchinitz und Tettau a cs. és kir. 5. Huszárezred tartalé-kos hadnagya. Csak Ceylon és India között utazott a hajón Franz Stockinger cs. és kir. főkonzul, illetve Anton Sanchez de la Cerda cs. és kir sorhajóhadnagy. Yokohamától Dr. Ludwig Lorenz Ritter von Liburnau a cs. kir. Természettudományi Udvari Múzeum felügyelője. Az indulástól a nepáli vadászexpedícióig a hajón tartózkodott Eduard Hodek állatpreparátor, Franz Janaczek, Diener Blasius Paskoevic, Ludwig Libra, Josef Kammermaier, Mahdmud, Köche Luigi Bussato és Raimund Rada házi vadászok.) 12. 18-án megünnepelték a főherceg 29. születésnapját. 12. 20-21. Port Said. 12. 22. Szuez. 12. 26-28. Áden, Steamer Point.

  1893. 01. 2-án a tengeren találkozott a FASANÁ-val. Ferenc Ferdinand főherceg átszállt egy látogatás erejéig. 01. 5-14. Colombo. 01. 17. - 02. 1. Bombay. 02. 2-5. Marmagao, Goa. 02. 8-16. Colombo. 02. 18-23. Trincomalee, Ceylon. 02. 28. - 03. 29. Kalkutta, Diamond Harbour. 04. 6-9. Szingapúr, ahol éppen kolerajárvány tombolt. Útközben egyenlítői keresztelőt tartottak, melyen mindenkit lelocsoltak, még a parancsnokot és Franz Ferdinand főherceget is. Az Egyenlítői keresztelő című von Ramberg festmény a Franz Ferdinand Múzeumban látható. 04. 11-27. Tandjung Perink, Batávia. 05. 5-8. Csütörtök-sziget. Itt egy matróz egy puskával és 90 db lőszerrel dezertált. 05. 16-27. Sydney. 05. 20-án a fedélzeti tisztként szolgáló Leopold Ferdinand főherceg a tisztikarral való nézeteltérése miatt kihajózott és egy Európába tartó gőzösre szállva hazaindult. A hajó ezután rossz időjárásban hajózott. 06. 1-4. Noumea. 06. 7-8. Port Mary, S. Anna-sziget, Salamon-szigetek. Az egyik sziget kormányzója, a cseh születésű Hranka, csehül beszélgetett Ferenc Ferdinand főherceggel, aki merülést hajtott végre a korallzátonynál. 06. 8-9. Ugi, San Cristobal-sziget. 06. 14-19. Port Moresby, Új-Guinea. 06. 22-23. Csütörtök-sziget. 06. 25-26. Dobo, Aroe-sziget, Wamar. A személyzet láztól szenvedett, 153 ember betegedett meg. 06. 28. - 07. 3. Amboina, Ambon Veram-sziget. 07. 9-10. Sarawak. 07. 12-14. Szingapúr. Itt a főherceg 100 ládából álló gyűjteményét áthajózták a Triesztbe tartó Vindobona Lloyd gőzösre. Az eredetileg betervezett bangkoki látogatást az ottani harci cselekmények miatt lemondták. 07. 21-28. Hongkong. 08. 2-6. Nagaszaki. 08. 9. - 09. 26. Yokohama. 08 24-én Ferenc Ferdinand főherceg ünnepélyes külsőségek között elhagyta a hajót, és az Empress of China gőzössel elhajózott Amerika felé. Az összes jelenlévő hadihajó üdvlövéseket adott le. A főherceg könnyes szemmel búcsúzott. 08. 25-én segítséget nyújtottak Yokohama kikötőjében egy gőzös által legázolt és súlyos károkat szenvedett japán dzsunkának, melyet csónakokkal a csónakkikötőbe vontattak. 09. 4-16. Jokosukában kidokkolták a hajót. 10. 3-5. Csemulpo, Inchon. Itt a Koreai Királysággal kicserélték a ratifikált barátsági, hajózási és kereskedelmi dokumentumokat. 10. 24-30. Hongkong. 11. 5-8. Szingapúr. 11. 14-21. Colombo. 11. 29. - 12. 1. Áden. 12. 7. Szuez. 12. 9-13. Port Said. 12. 19-én megérkezett Polába. Az út során 34 781 tmf-et tett meg. A hazafelé vezető úton két kazánnal ugyanakkora sebességet ért el, mint amennyihez a kelet felé vezető útján három kazán működésére volt szükség, a fűtők tudása tökéletesedett. Ferenc Ferdinand főherceg a Fantasie hajóval az üdvözlésükre elébük ment. A főherceg még 12. 19-én személyesen osztotta ki ajándékát a személyzet tagjainak (453 főnek), az "1892/93 tengeri út emlékérmet" (vésnök Heinrich Jauner).

  1894. 02. 10-én leszerelték.

  1895. 03. 1-én felszerelték és a Hajórajhoz vezényelték. 05. 10-én részt vett a Fasana-csatornában megtartott, és a császár által is megszemlélt gyakorlaton. Azután a Nyári Hajóraj Cirkáló Divíziójában szolgált. 05. 17-én kifutott Polából Kiel felé, hogy részt vegyen az Északi- és a Balti-tenger közötti csatorna megnyitó ünnepségein. 05. 23-28. Gibraltár. 06. 1-6. Brest. 06. 11-22. Kiel. 06. 27-30. Plymouth. 07. 5-9. Gibraltár. 07. 15-én megérkezett Polába. 09. 14-én leszerelték. 11. 19-én újra felszerelték. 11. 20-án kifutott Polából Levante felé, mint Carl Ritter Seemann von Treuenwart ellentengernagy, hajórajparancsnok zászlóshajója. 11. 22-én érintette Teodót. 11. 25. - 12. 28. Phalera. 12. 30-31. Pireusz. 1896. 01. 2-14. Szaloniki. 01. 16-30. Syra. 02. 1-3. Lemnosz. 02. 4-8. Szmirna. 02. 10-13. Makri. 02. 15-17. Larnaca. 02. 18-22. Alexandretta. 02. 24-28. Canea. 02. 29. - 03. 3. Kefalónia. 03. 4-én befutott Teodóba. Azután Polába hajózott. 04. 1-től a 2. Cirkáló Divízió zászlóshajója. 04. 22-én Triesztben tartózkodott a BUDAPEST vízrebocsátása alkalmából, majd később leszerelték.

  1897. 08. 14-én 2 gyorstüzelő löveget szereltek fel a parancsnoki hídjára.

  1899. 01. 24-én felszerelték, és kifutott Polából egy kelet-ázsiai missziós útra. 01. 29-30. Port Said. 02. 5-7. Áden. 02. 15-22. Colombo. 03. 1-3. Szingapúr. 03. 9-27. Hongkong. 04. 1-15. Csifu. 04. 19-29. Wuszung. 04. 30. - 05. 10. Namquan. 05. 10-19. Sam sah-öböl. 05. 20-án érintette Matsu-szigetét. 05. 21-25. Pagoda Horgonyzóhely. 05. 31- 06. 10. Amoy. 06. 14-24. Nagaszaki. 06. 28. - 07. 22. Yokohama. 07. 24-30. Kobe. 08. 2-5. Kure. 08. 5-9. Sasebo. 08. 12-22. Nagaszaki. 08. 23-24. Port Arthur. 08. 24-27. Taku-Tongku. 08. 28. - 09. 13. Csifu. 09. 13-17. Wei-hai-wei. 09. 18-23. Csingtao. 09. 24. - 10. 4. Wuszung. 10. 4-8. Sanghaj. 10. 8-10. Wuszung. 10. 10-11. Singlosan. 10. 11-13. San mun. 10. 13-15. Lotsun. 10. 15-19. Namquan. 10. 21. - 11. 3. Hongkong. 11. 8-15. Szingapúr. 11. 18-23. Oleleh. 11. 23-27. Puloweh, Sabang-öböl, Szumátra. 11. 30. - 12. 5. Colombo. 12. 12-15. Áden. 12. 20-21. Szuez. 12. 21-29. Port Said. 1900. 01. 3-án megérkezett Polába. 01. 11-én leszerelték. Ezután lengéscsillapító bordát szereltek fel rá, és új áramfejlesztőt kapott, majd beosztották a Nyári Hajórajba. 05. 30-án felszerelték. 07. 24-én kifutott Polából Kína felé a boxerlázadás miatt. A Hajóraj parancsnoka gróf Rudolf Montecuccoli volt. 07. 29. Port Said. 07. 30. Szuez. 08. 4. Áden. 08. 11. Colombo. 08. 20. Szingapúr. Indulása után az említett kikötőkben sehol sem töltött el egyetlen napot, csak érintette őket. 08. 26-29. Hongkong. 09. 1-5. Wuszung. 09. 7-10. Taku. Itt partra tett egy Pekingbe küldött osztagot. 09. 11-én érintette Talienwant. 09. 12-13. Csifu. 09. 13-15. Wei-hai-wei. 09. 16-20. Taku. 09. 28. - 10. 1. Nagaszaki. 10. 3-5. Wuszung. 10. 7-9. Wei-hai-wei. 10. 10. - 11. 1. Taku. 11. 5-7. Kobe. 11. 12-17. Csifu. 11. 18-22. Taku. 11. 23. - 12. 29. Shanhaikwan. 12. 30. -

  1901. 01. 2. Wei-hai-wei. 01. 4-5. Shimonoseki. 01. 6-12. Kobe. 01. 13-15. Udonosumi-öböl. 01. 15-16. Muwara. 01. 16-18. Mitsugohama. 01. 19-20. Ibukushima. 01. 24. - 02. 4. Nagaszaki. 02. 6-24. Wei-hai-wei. 02. 24-27. Csifu. 02. 28. - 03. 11. Tiencsin. 03. 12-22. Wei-hai-wei. 03. 22-23. Csifu. 03. 24-25. Talienwan. 03. 26. - 04. 25. Taku. 04. 26-29. Wei-hai-wei. 04. 30. - 05. 6. Csemulpo. 05. 8-18. Nagaszaki. 05. 20-24. Wuszung. 05. 27. - 06. 5. Hankow. 06. 6-7. Kiukiang. 06. 7-8. Wuhu. 06. 8-10. Nanking. 06. 13-16. Wuszung. 06. 18-20. Wei-hai-wei. 06. 20-án érintette Csifut. 06. 21-26. Taku, Tongku. 06. 26-tól a Hajóraj zászlóshajója lett. 06. 27. - 07. 1. Shanhaikwan. 07. 1-13. Taku. 07. 14-24. Csifu. 07. 24-26. Wei-hai-wei. 07. 26-28. Csifu. 08. 2-7. Hongkong. 08. 12-17. Szingapúr. 08. 18-23. Penang. 08. 24-25. Sabang. 08. 29. - 09. 9. Colombo. 09. 18-19. Áden. 09. 24. Szuez. 09. 25-26. Port Said. 10. 1-én megérkezett Polába. 10. 3-án ünnepélyes fogadtatásban részesítették és leszerelték. 10. 22-én a polai kikötő előtt segítséget nyújtott a zátonyra futott Celeste olasz tehervitorlásnak. A vízi járművet rendbe hozták, csendes vizekre vontatták, kiszivattyúzták belőle a vizet és a kereskedelmi kikötőbe vitték.

  1903. 12. 31-én felszerelték egy kelet-ázsiai missziós útra, és Franz Mirtl fregattkapitány lett a parancsnoka.

  1904. 01. 2-án futott ki Polából. 01. 7-9. Port Said. 01. 9. Szuez. 01. 15-16. Áden. 01. 26. - 02. 1. Colombo. 02. 8-17. Tandjongpriok, Batávia. Az időközben Oroszország és Japán között kitört háború miatt megváltoztatták az eredeti útitervet. 02. 27-29. Hongkong. 03. 6-7. Csifu. 03. 8-12. Taku. 03. 13 - 04. 19. Csifu. 04. 20-27. Csingtao. Adalbert porosz herceg meglátogatta a hajót. 04. 30. - 05. 31. Sanghaj. 06. 2-6. Csifu. 06. 7-19. Taku. 06. 21-24. Csifu. 06. 28. - 07. 16. Yokohama. 07. 17-23. Kobe. 07. 30. - 08. 1. Hajiku, Bunji-sziget. 08. 3-6. Wuszung. 08. 10-27. Sanghaj. 08. 27-30. Wuszung. 09. 1-24. Csifu. 09. 24-29. Csingwangtao. 09. 30. - 10. 1. Csifu. 10. 2-14. Wuszung. 10. 18-26. Kobe. 10. 27. - 12- 3. Yokohama. 12. 7-12. Sanghaj. 12. 15-19. Amoy. 12. 20. -

  1905. 01. 17. Hongkong. 01. 17-28. Macao. 01. 28. - 03. 3. Hongkong. 03. 5-23. Amoy. 03. 18-án segítettek a Heathbank angol gőzös parancsnokának megfékezni a fellázadt kínai legénységét. 12 főt letartóztattak és átadtak az angol konzulnak. 03. 25. - 04. 2. Pagoda Horgonyzóhely, Fucsu. 04. 4-5. Wuszung. 04. 5-20. Sanghaj. Kimentették az amerikai CINCINNATI cirkáló egyik, a tengerben sodródó matrózát. 05. 20-21. Wuszung. 05. 22-24. Csingkiang. 05. 24-28. Shiakwan, Nanking. 05. 29-31. Kiukiang. 06. 1-4. Hankow. 06. 6-8. Shiakwan, Nanking. 06. 9-17. Wuszung. 06. 19-29. Nagaszaki. 07. 1-11. Kobe. 07. 6-án segítséget nyújtottak a kigyulladt VOLGA angol gőzösnek, mely során többen elájultak a füstmérgezéstől. Az angolok hálából egy ezüstnemű készletet ajándékoztak a hajónak, amelyet később a polai Haditengerészeti Múzeumban állítottak ki. 07. 12. - 08. 21. Yokohama. 08. 22-23. Kobe. 08. 27. - 09. 3. Csingtao. 09. 4-6. Wei-hai-wei. 09. 6-7. és 09. 7-15. Csifu. 09. 16-24. Tiencsin, Taku. 09. 24-25. Csifu. 09. 27. - 10. 3. Wuszung. 10. 7-11. Hong-kong. 10. 18-25. Szingapúr. Itt találkozott a Kaiser Franz Joseph I cirkálóval. 11. 1-7. Colombo. 11. 16-18. Áden. 11. 24. Szuez. 11. 25-30. Port Said. 12. 6-án megérkezett Polába. 12. 14-én leszerelték.

  1906. január és július között átépítették. A 24 cm-es lövegeit 15 cm/L40-es lövegekkel váltották fel. Az ütegfedélzetéről 1 db 15 cm-es löveget áthelyeztek a felső fedélzetére. A lövegfedélzetre beszereltek 2 db 4,7 cm-es és 6 db 4,7 cm-es gyorstüzelő löveget. Ezeken kívül még 2 db 15-cm-es löveggel látták fel. 06. 10-én felszerelték. 07. 14-én kiképzőútra futott ki Polából tisztiiskolás növendékekkel a fedélzetén. 07. 17-19. Korfu. 07. 20-22. Kefalónia. 07. 25-26. Syra. 07. 28. - 08. 1. Szmirna 08. 1-5. Számosz. 08. 7-9. Szantorin. 08. 9-10. Katakolon. 08. 10-12. Patrasz. 08. 14-én befutott Teodóba. 08. 16. - 09. 19. a Nyári Hajóraj kötelékéhez tartozott. 09. 19-én Polában leszerelték. Általános nagyjavítást hajtottak végre a gépi berendezésein. Meghosszabbították a kéményeit.

  1907. 06. 5-én felszerelték. 06. 16-án kiképzőútra futott ki Polából a Haditengerész Tiszti Iskola 2. és 3. évfolyamos növendékeivel. 06. 17-21. Fiume, itt a növendékek behajóztak. 06. 24-26. Zante. 06. 29. - 07. 4. Alexandria. 07. 7-10. Milosz. 07. 11-17. Korinthosz. 07. 19-én érintette Korfut. 07. 20-án befutott Teodóba. 07. 20. - 08. 18. között a Nyári Hajóraj kötelékéhez tartozott. 08. 21-én leszerelték. Karbantartották. Kijavították a belső lemezelést. Beteg elkülönítő helyiséget alakítottak ki.

  1908. 06. 15-én felszerelték. 06. 16-án kiképzőútra futott ki Polából a Haditengerész Tiszti Iskola 2. és 3. évfolyamos növendékeivel. 06. 17-21. Fiume, itt a növendékek behajóztak. 06. 25-30. Szmirna. 07. 2-6. Syra. 07. 7-10. Nauplia. 07. 12-13. Kalamata. 07. 13-16. Laucardia. 07. 18-án befutott Polába. 08. 31-én kelet-ázsiai útra futott ki Polából Max Herzberg fregattkapitány parancsnoksága alatt. 09. 5-8. Port Said. 09. 12-13. Áden. 09. 23-27. Colombo. 10. 3-4. Szingapúr. 10. 10-11. Hongkong. 10. 18-19. Sanghaj. 10. 21-30. Csingwangtao. Átadta a LEOPARD számára hozott anyagokat, és átvette tőle az állomáshajói szolgálatot. A parancsnok Pekingbe utazott. 10. 31. - 11. 5. Dairen/Dalny. 11. 5-19. Csifu. 11. 20-23. Kyan Shan, Csingtao. 11. 25-27. Wuszung. 11. 27. -

  1909. 01. 19. Sanghaj. 01. 20-27. Nanking. 01. 28. - 02. 2. Csinkiang. 02. 6-9. Fucsu, Pagoda Horgonyzóhely. 02. 10-11. Amoy. 02. 12. - 03. 5. Hongkong. 03. 7-9. Swatow. 03. 13. - 04. 21. Sanghaj. 04. 22. - 05. 23. Csingtao. (04. 23. - 05. 22. között kidokkolták.) a parancsnokságot Oskar Hansa fregattkapitány vette át. 05. 25. - 06. 1. Sanghaj. 06. 3-10. Nagaszaki. 06. 12-15. Ibushima. 06. 16-23. Kobe. 06. 25. - 07. 15. Yokohama. 07. 17-20. Agionohama. 07. 21. - 08. 2. Hakodate. 08. 3-6. Megubo. 08. 8-13. Yokkaichi. 08. 14-20. Kobe. 08. 21-26. Shimonoseki. 08. 28. - 09. 3. Csemulpo. 09. 5-13. Csingwangtao. 09. 13-15. Csifu. 09. 17-19. Wuszung. 09. 20-21. Csinkiang, Jangce. 09. 24-25. Kiukiang. 09. 26-30. Hankow. 10. 2-3. Wuhu. 10. 5-10. Sanghaj. 10. 14-30. Hongkong. Személyzetet cserélt. 10. 30-én érintette Wenchow-t. 11. 7-10. Nagaszaki. 11. 13-20. Yokohama. Itt behajózott a Nagykövet a sziámi útra. 11. 26. - 12. 1. Hongkong. 12. 7-15. Bangkok. 12. 17-24. Saigon. 12. 29. -

  1910. 01. 11. Hongkong. A Nagykövet kihajózott és egy postagőzössel tért vissza Japánba. 1909-ben Kelet-Ázsiában a hajó egyszer megfeneklett. 6 ember odaveszett. 01. 19. - 02. 8. Tandjongpriok, Batávia. 02. 11-18. Szurabaja. 02. 20-22. Makassar. 02. 28. - 03. 4. Manila. 03. 7-11. Swatow. 03. 12-17. Amoy. 03. 20. - 04. 28. Sanghaj. 04. 30. - 05. 8. Nagaszaki. 05. 10-13. Kagoshima. 05. 14-18. Mitsuhara. 05. 21. Itsukushima. 05. 21-24. Itosaki. 05. 25-28. Takamatsu. 05. 28. - 06. 9. Kobe. 06. 10-15. Toba. 06. 16. - 07. 7. Yokohama. 07. 8-10. Oginohan. 07. 12-26. Hakodate. 07. 29. - 08. 13. Tsuruga. 08. 13-16. Myatsu. 08. 16-19. Hokisakai. 08. 21-22. Fusan, ahol segítséget nyújtott a Samarang zátonyra felült BEDFORD angol páncélos cirkálónak. 08. 25-30. Port Arthur, ahol a japánok a teljes személyzetnek bemutatták a csatateret és a Múzeumot. 08. 31. - 09. 9. Csifu. 09. 12-18. Sanghaj. Itt összetalálkoztak a PANTHER cirkálóval. 09. 23-27. Hongkong. 10. 3-8. Szingapúr, ahol a KAISER FRANZ JOSEPH I cirkálóval találkoztak. 10. 15-18. Colombo. 10. 29-30. Áden. 11. 5-6. Szuez. 11. 7-10. Port Said. 11. 15-én megérkezett Polába. 11. 18-án leszerelték.

  1911. 06. 15-én felszerelték. 06. 25-én kiképzőútra futott ki Triesztből, a 2. és 3. évfolyamos tisztinövendékekkel. 06. 30. - 07. 6. Alexandria. 07. 7-11. Beirut. 07. 13-15. Rodosz. 07. 16-17. Szantorin. 07. 18-24. Pireusz. 07. 25-28. Argostoli, Kefalónia. 07. 29-én befutott Sebenicoba. 08. 17-én Fiume, ahol a növendékek kihajóztak. 07. 15. - 08. 18. között a Hajóraj kötelékéhez tartozott. 08. 20-án Polában leszerelték. Átalakítási munkákat végeztek rajta, kicserélték a fedélzet deszkázatát és a belső terek linóleum borításának részeit. A főgépein nagyjavítást hajtottak végre.

  1912. 06. 5-én felszerelték. 06. 21-én kiképzőútra futott ki Fiuméből a Haditengerész Tiszti Iskola 2. és 3. évfolyamos növendékeivel. 06. 27. - 07. 1. Algier. 07. 2. Palma de Mallorca. A tisztikar látogatást tett Ludwig Salvator főhercegnél. 07. 7-én befutott Barcelonába. 07. 17-18. Villafranca. 07. 18-án érintette Ajacciot. 07. 25-én befutott Teodóba. Csatlakozott a Hajóraj-hoz, majd Fiumébe hajózott. 08. 15-én Polában leszerelték. 12. 5-én felszerelték és beosztot-ták a 2. Cirkáló Divízióba. 12. 8-án befutott Spalatoba.

  1913. 02. 17-én a KAISERIN UND KÖNIGIN MARIA THERESIA társaságában kifutott Polából a Levantéra. 02. 21-23. Szmirna. 02. 24. - 06. 15. Konstantinápoly. 06. 20-án visszaérkezett Polába. 06. 26-án leszerelték. 08. 17-én felszerelték 08. 19-én Richard Makowitz fregattkapitány parancsnoksága alatt kifutott Polából Kelet-Ázsia felé. 08. 25-26. Port Said. 08. 27. Szuez. 09. 1-2. Áden. 09. 11-15. Colombo. 09. 22-23. Szingapúr. 09. 30. - 10. 2. Hongkong. 10. 8-9. Csifu. 10. 10-16. Csingwangtao. 10. 18. - 11. 1. Csifu. 11. 4. - 12. 15. Nagaszaki. Kívülről átfestették a hajót. 12. 17. -

  1914. 01. 21. Sanghaj, útközben egy tájfun elől menekülve a főgépek legmagasabb teljesítményével hajóztak. Ebből adódóan megsérültek a kazánok, mely sérüléseket csak részben tudták kijavítani. 01. 23-31. Pagoda Horgonyzóhely, Fucsu. 02. 1-23. Hongkong. 02. 24. - 03. 6. Amoy. 03. 9-12. Nagaszaki. 03. 03-16. Beppu Bungo. 03. 17-20. Mitsugahama. 03. 20-22. Itsukushima. 03. 23. - 04. 7. Kobe. 04. 8. - 05. 1. Yokohama. 05. 2-3. Yokkaichi. 05. 4-6. Toba. 05. 8-10. Kagoshima. 05. 12. - 06. 7. Sanghaj. 06. 10-22. Csingwangtao. 06. 23. - 07. 21. között az amerikai Kelet-Ázsiai Hajórajjal együtt a Csifu-öbölben horgonyzott. 07. 22-én befutott Csingtaoba.

  A hajó és személyzete történetének folytatása előtt tekintsük át az I. Világháború kitörését közvetlenül megelőző politikai és katonai helyzetet, mely fontos ahhoz, hogy jobban megértsük a Csingtao német gyarmati kikötő védelmét, és a KAISERIN ELISABETH-nek a kikötő védelmében betöltött szerepét. Emellett érdemes megismerkedni egy tőlünk igen távol eső terület valamint Japán több mint száz évvel ezelőtti történelmi és politikai helyzetével, illetve azzal, hogy mi is vezetett oda, hogy Japán a Szövetségesek oldalán lépett be az I. világháborúba, és ezzel megpecsételte az akkor német kézben lévő Csingtao, valamint a német Kelet-Ázsiai Cirkálóraj, és ami minket közelebbről érint a KAISERIN ELISABETH cirkáló és személyzetének sorsát. A közelmúltban magyarul megjelent írások nem foglalkoztak részletesen Csingtao ostromával és az ebben résztvevő erőkkel. Az alábbiakban erről is szó lesz.

 
Japán az I. világháborúban
 

  Japán az I. világháború folyamán csak egy kisebb méretű és kevéssé ismert hadjáratot harcolt végig, de ez mégis nagy hatást gyakorolt a japán politikára. Egy kialakulóban lévő demokratikus alkotmányos monarchiaként a Szövetségesek oldalán lépett be a háborúba, majd a katonai diktatúra világos veszélyével lépett ki a belőle, miközben a Szövetségeseivel megromlott a viszonya, a korábbi ellenségeivel pedig szimpatizálni kezdett. Miért? Az egész hadjáratra a hazai politika nyomta rá a bélyegét. A japán Szárazföldi Haderőnem a háborút a belső politikai ellenfelei elleni jól kidolgozott támadásként fogta fel, és a végén elkergette őket.

  Az 1912-ben meghalt Meiji császár 45 évig tartó uralkodása alatt Japán nagy utat tett meg. Az ország a nagyhatalmak közé számította magát, és övé volt a világ negyedik legnagyobb haditengerészete. Emellett még gyarmatbirodalommal is rendelkezett (Tajvan és Korea, vala-mint néhány kisebb sziget), továbbá Kínában is voltak"érdekeltségei". A japán gyarmati ura-lom szigorú volt, de még sem olyan brutális, mint amilyenné 1919 után vált. A kisméretű ipari alapok ellenére virágzott a háború előtti gazdaság. A japán diplomácia a Nagy Britanniával való szövetségre koncentrált, melyben mindkét fél kötelezettséget vállalt a másik megsegíté-sére abban az esetben, ha az egyik fél két nagyhatalommal keveredik háborúba. Mindkét fél-nek volt egy kikötése. Nagy Britannia nem harcol az USA ellen, Japán pedig nem lép be egy tisztán európai háborúba. 1904-ben a szövetségesi viszony Japán számára lehetővé tette, hogy megtámadja Oroszországot, mivel megvolt a biztosítéka rá, hogy Oroszország szövetségesé-nek, Franciaországnak, a beavatkozása a britek részvételét is maga után vonná. Franciaország végül bölcsen semleges maradt.

  A Taisho nevet felvevő új uralkodó határozatlan embernek bizonyult. A politikai frakciók hamar rájöttek arra, hogy a császár nem képes annak a központi hatalomnak a gyakorlására, mint az elődje, Meiji császár. Amikor a Meiji restauráció idős államférfijai visszavonulva utat adtak a fiatalabb nemzedéknek, a magas politika megváltozott. A Meiji vezetők, az életüket kockáztatták azért, hogy annakidején megfosszák a Shogunt a hatalmától, és együtt dolgoztak. Az utódaik e nélkül a kötelék nélkül, valamint a császári nyomás hiányában, csak az írott Alkotmánnyal konzultálhattak. Ez, a távolról a német császári Alkotmányra hasonlító dokumentum, egy új választás kierőszakolása érdekében lehetővé tette bármelyik miniszter lemondását, ami egyenesen a parlament megbénításának receptje. A garantált kormánypozíciókkal rendelkező Szárazföldi Haderőnem és a Haditengerészet, egyre növekvő mértékben folyamodott ahhoz, hogy lemondásokkal fenyegetőzzön azért, hogy bizonyos elveket rákényszerítsen a vonakodó kormányra.

  A japán társadalom új feszültségekkel került szembe. Szakszervezetek, parlamenti ellenzék, egy politikai középosztály, valamint az újságírás és a közvélemény által kierőszakolt szabadelvűség, a "Taisho demokrácia" néven vált ismertté. A Szárazföldi Haderőnem vezetői vonakodva fogadták el az orosz-japán háborút követő pénzügyi megszorításokat, mivel a Ha-ditengerészet a brit szövetségbe vetette minden reményét, míg a Hadsereg úgy érezte, hogy a presztízse túl kevés arra, hogy ezzel szembeszálljon.

  A Szárazföldi Haderő nem valami jól jött ki az orosz-japán háborúból. Aratott ugyan néhány nagy győzelmet, különösen Mukdennél és Port Arthurnál, de óriási véráldozatok árán. Úgy tűnt, hogy a Hadsereg számításai megalapozatlanul optimisták voltak. Ezzel ellentétben a Haditengerészet látszólag ragyogóan harcolt, és arra hivatkozott, hogy a háborút gyakorlatilag ő nyerte meg Csuzimánál. A két haderőnem nagyrészt a két, egymással rivalizáló Satsuma és a Choshu klánokból verbuválódott, és nyílt versengésben álltak egymással. A polgári kor-mányzatok ezt használták fel ellenük.

  Kb. 1910-től Japánban enyhült a háború utáni szorongató pénzügyi helyzet és nőtt a katonai költségvetés. A Haditengerészet több pénzt igényelt a dreadnought építési verseny finanszírozására. A Hadsereg szintén modernizálni akarta az erőit, de úgy találta, hogy a polgári vezetés és a tengerészek egyaránt vonakodnak erre pénzt kiadni.

  Amikor Európában kitört az I. világháború, a britek először azt feltételezték, hogy a japánok semlegesek maradnak. Az Admiralitás a brit tengerentúli kereskedelem elleni német cirkálótámadások kivédése érdekében meggyőzte a vonakodó Külügyminisztériumot, hogy Japántól kérjen segítséget. A diplomaták a kínai komplikációktól tartottak, hiszen az USA és Ausztrália ellenezte a japánok terjeszkedését.

  Eleinte minden japán frakció arra készült, hogy páholyból nézik végig a háborút. Senki sem tudta biztosan, kik fognak győzni. A brit segítségkérés azonban mindent megváltoztatott. A polgári vezetés tisztában volt azzal, hogy a Hadsereg feletti irányítás megszerzésére irányuló próbálkozásuk a brit szövetségtől függ. A brit kapcsolat, a két sziget birodalom közötti "navalista" analógia kihangsúlyozásával elbűvölte a Haditengerészetet (jóllehet Nagy Britanniának egy kisméretű elit hadserege volt). A (brit) Királyi Haditengerészet befolyása csökkentette a fegyverzeti kiadásokra nehezedő nyomást. A szövetségnek a gyengülése, a brit kérés visszautasításából elkerülhetetlenül bekövetkező eredmény, a japán polgári vezetés pozícióit is meggyengíthette volna. Ha pedig teljesítenék a britek kérését, akkor a Haditengerészet arra kényszerülne, hogy tanuljon a modern ellenségekkel vívott hadműveletekből és a britekkel való együttműködésből. A japán Haditengerészeti Vezérkar sohasem kételkedett a britek győzelmében. A Csingtaonál lévő német támaszpont megszüntetése pedig egy japán tóvá változtatná a Sárga-tengert. A Szárazföldi Haderőnem viszont ebben esélyt látott az elveszített presztízsének visszaszerzésére, és esetleg némi költségvetési emelés kierőszakolására is. Ezekből adódóan a brit kérés figyelemreméltó gyorsasággal megváltoztatta a japánok véleményét. Egy héten belül Japán ultimátumot küldött Németországnak (augusztus 15-én), majd augusztus 23-án hadat üzent.

  Paradox módon a csingtaoi hadjárat politikai hatásai visszájára fordították a katonai sikerről alkotott véleményt. Németország elveszítette a gyarmatát. Ezzel megszűnt a közte és a távol-keleti államok közötti abszurd vetélkedés, mely utóbbiak ezután már kevésbé gyanakodtak a németek hátsó szándékaira. Sőt, ezen túlmenően, a hatalmas túlerő elleni hősies küzdelem csak növelte a német katonai presztízst. Ennek eredményeként a Nemzeti Kína Németországhoz fordult katonai tanácsadókért és mintákért. A japán hadsereg megerősítette a német kapcsolatát, és beigazolódott a tanítója kiválasztása terén tanúsított bölcsessége. A befolyásolás, a hírszerzési együttműködés és a presztízs terén Németország nyert.

  Nagy Britannia szerepe lecsökkent. A britek Weiheiweinél egy remek kikötőt tartottak fent, mint kiépítetlen háborús horgonyzóhelyet a mozgó Kínai Hajórajuk számára. A kezdetben a Port Arthurnál létesített orosz támaszpontra való reakcióként létrejött bérlet addig szólt, amíg bármilyen külföldi hatalom támaszpontokat tart fent Észak-Kínában. Japán 1906-ban visszaadta Port Arthurt Kínának, és beleegyezett abba, hogy Csingtaot is visszaadja 1920-ban, de a gyakorlatban csak 1922-ben adta át a (névleges) kínai hatóságoknak. Ez véget vetett Weiheiwei brit bérletének. Japán sok támaszponttal rendelkezett Koreában, Tajvanon és a Home-szigeteken, a legközelebbi brit bázis pedig Hong Kong lett. Japán egyértelműen uralta ezeket a vizeket. Mi több, a német fenyegetés elmúltával megnőttek a Japán és Nagy Britannia közötti feszültségek, csakúgy mint a kínaiaknak a brit gyarmati jelenlét miatt érzett haragja. Diplomáciailag Nagy Britannia teret vesztett.

  Kína semlegesként kezdte a háborút, de általában a Szövetségeseket pártolta. Németország eltávozásával Japán erős nyomást gyakorolt rá, miközben a britek Európában harcoltak. A Nemzeti Kína diplomatái belátták, hogy Japán vált Kína legveszélyesebb ellenségévé, továbbá hogy a brit befolyás visszautasítása a japánok terjeszkedésével való szembeszegülést jelentette.

  Japán vesztesége volt messze a legnagyobb. A propaganda ellenére a csingtaoi hadjárat igen kis lelkesedést váltott ki odahaza. Ennek ellenére belföldi hatásai beigazolták a Hadsereg reményeit. A polgári kormányzat az intervenció kockázatának igazolása érdekében aktív imperialista politika folytatására kényszerült. 1915-ben Japán benyújtotta "21 követelését" Kínának. A kínaiak némi szövetséges segítséggel ügyesen megkerülték ezeket. Ezt követően Japán elkezdte egyre mélyebben beásni magát a szárazföld ügyeibe. Az egymással harcoló hadurak, valamint a nacionalisták oldalán mindenhol japán ügynökök szerepeltek, mint tanácsadók. Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy érdekei megvédésére Japánnak egy nagy hadseregre van szüksége. A helyismeret és a kezdeményezés kiváltságának katonai előfeltétele tovább lazította a már amúgy is laza gyeplőt. Az intrikák annyira eluralkodtak, hogy a Tokióban székelő Központi Hadsereg Parancsnokságnak igazából sokszor fogalma sem volt arról, hogy mire készül a Kwantung Hadsereg. Mindenek felett úgy látszott, hogy beigazolódik a japán hadsereg szakértői politikai-katonai számításainak helyessége. Ezután már sohasem haboztak ellenkezni a haditengerészeti vagy polgári prioritásokkal szemben. És nem volt igazuk? Az USA-val való feszültségek növekedésével Japán belesodródott a bolsevizmus elleni szibériai hadjáratba. Arra hivatkozva, hogy Korea az észak-kínai hadműveletek létfontosságú kiindulópontjává vált, a Hadsereg a zavarodott és védekező pozícióba vonult polgári kormányzattól átvette Korea közigazgatási irányítását. Ezután a koreai politika erőszakos elnyomása következett. 1921-ben a Japán és az USA közötti növekvő versengés miatt nyugtalankodó britek felmondták a japánokkal való szövetségesi viszonyt. A japán Szárazföldi Haderőnem a Haditengerészetet okolta azért, mert ilyen megbízhatatlan szövetséges kezébe tette a nemzeti túlélés ügyét. Ugyanekkor a washingtoni Haditengerészeti Konferencián a japán diplomaták beleegyeztek abba, hogy a Haditengerészetük erejét az USA Haditengerészete erősségének 60%-ára korlátozzák. A kínos helyzetbe került japán Haditengerészet további pénzeszközöket igényelt. A polgári kormányzat, mely sokkal inkább a diplomáciához ragaszkodott, mint a fegyverkezéshez, elveszítette a befolyását. A Hadsereg előkészítetlen puccskísérlete 1922-ben összeomlott, de ez csak rövid ideig késleltette Japánnak a fasizmushoz vezető útját.

 
Japán a Nagy Háborúban: a japán Szárazföldi Haderőnem 1914-ben
 

  Japán kezdetben francia mintára alakította ki a hadseregét, de a katasztrofális korai hadgyakorlatok oda vezettek, hogy a francia tanácsadókat németekkel váltották fel. Így állt elő az a helyzet, hogy a hadsereg felépítése a franciákéhoz hasonlított, míg doktrínájában a német elgondolásokat követte. A Vezérkar Oroszországot tekintette várható ellenségnek, és a kiképzés valamint a tervezés egy kiújult orosz-japán háborúra irányult.

  A negyedmillió főt számláló állandó Hadsereg 19 gyaloghadosztállyal, 4 lovasdandárral, 3 tábori tüzérdandárral, 6 nehéz tüzérezreddel és egy híradó "dandárral" (melyet nem egy egységként, hanem részenként szándékoztak bevetni) büszkélkedett. A Hadsereg nem engedhette meg magának a teljes lakosság kiképzését. Minden évben kb. 120 000 főt hívtak be, akiket az 550 000 főnyi éves behívandó "korosztályból" válogattak ki. Teljes mozgósítás esetén Japán másfélmillió embert tudott harcba állítani.

  Minden egyes gyaloghadosztály a következő egységekből tevődött össze: 1 logisztikai "zászlóalj", 1 műszaki zászlóalj (3 század), 1 tábori tüzérezred (6 üteg, egyenként 6 db ágyú-val), 1 lovasezred (3 osztály), valamint 2 gyalogdandár (egyenként két, 3 zászlóaljból álló ezreddel). A hadosztályokhoz külön vezényeltek híradó és egészségügyi alegységeket. A mozgósítás után minden gyaloghadosztályt egy tartalékos gyaloghadosztály követett a harctérre. A tartalékosok egy összekovácsoló kiképzésen vettek részt. Ebből adódóan a tartalékosok mozgósításának ideje kitolódott, de amúgy semmiben sem különböztek a tényleges állománytól.

  A japán katonáknak sok bosszúságot okozott az olcsó és silány minőségű fegyverzet. Az Arisaka típusú ismétlőpuska gyakran beragadt. A tábori tüzérség csak kis távolságra tudott tüzelni, akkor is pontatlanul, csakúgy mint a vadonatúj Model 3-as tábori tarack. A partvédő ütegek lövegei, melyek közül néhányat 1905-ben az oroszoktól, illetve 1895-ben a kínaiaktól zsákmányoltak, a különbözőfajta nehézlövegek széles skáláján mozogtak.

  Az Oroszország ellen kialakított japán támadó harcászat nagy súlyt fektetett a bevezető gyors manőverre, amit gondos tüzérségi előkészítés követett, azután a kézifegyverek koncentrált tüze, majd egy döntő szuronyroham. Védelemben a japán csapatok gyorsan, mélyen és jól ásták be magukat.

 
Japán a Nagy Háborúban: a japán Haditengerészet
 

  Japán a Haditengerészetének felépítését, doktrínáját és harcászatát a brit példa alapján fejlesztette ki. A haditengerésztisztek egészen az 1930-as évekig angolul adták ki a parancsokat és vezényszavakat a parancsnoki hídon. A japán hajók annyira hasonlítottak a brit ellenfeleikhez, hogy a II. világháborúban sokszor összezavarták a szövetséges haditengerészeti pilótákat.

  1914 augusztusában a japán haditengerészetben 2 dreadnought típusú csatahajó, 2 gyors csatacirkáló, 14 pre-dreadnought csatahajó (2 új és 6 igen idős), 13 cirkáló (4 modern), 13 könnyűcirkáló, 7 kiöregedett (ágyúnaszáddá leminősített) cirkáló, 9 ágyúnaszád, 50 romboló, 31 torpedónaszád és 13 tengeralattjáró szolgált, összesen 460 000 t vízkiszorítással. Ez az erő uralta a Csendes-óceánt és fenyegette megsemmisítéssel a 2 páncélos cirkálóból, 3 könnyűcirkálóból és mintegy 8 ágyúnaszádból álló Német Kelet-Ázsiai Hajórajt.

  A britek attól tartottak, hogy a német cirkálók támadásokat fognak intézni a tengeri kereskedelmi forgalmuk ellen, ezért azt tervezték, hogy a támaszpontjaik és az utánpótlási vonalaik elpusztításával rohanják le a németeket. Az antant Japánnak engedte át az Egyenlítőtől északra elhelyezkedő német támaszpontokat, míg a délre lévők a brit birodalom érdekkörébe kerültek. Egy brit, francia és ausztrál hadihajókkal biztosított új-zélandi haderő augusztus 28-án elfoglalta német Szamoát. Egy magányos brit hadihajóról partraszállt különítmény pedig birtokba vette a távoli, guanó bányákat üzemeltető Nauru-szigetét. A szétszórt németek nem tanúsítottak ellenállást. Szeptemberben az ausztrál Haditengerészet egy kisebb haderőt tett partra a Bismarck-szigeteken. Rövid csatározások után megadásra kényszerítették a német Új-Guinea, Bismarck, Admiralty és a Salamon-szigeteket.

  Ezalatt a japán erők vérontás nélkül elfoglalták a Palau, Caroline, Marshall és a Marianna szigeteket, valamint megszerezték a Yap, Ponape és a Jaluit szigeteken lévő német bázisokat. A japán felmérések Truk szigetén felfedeztek egy potenciális flottabázisnak alkalmas helyet, amit a németek figyelmen kívül hagytak. A Haditengerészet az erős gyors csatacirkálókból és könnyűcirkálókból álló Első és Második Déli-tengeri Hajórajjal kutatott az eltűnt német hadihajók után.

  A figyelmüket természetesen Csingtaora összpontosították. Egy öregebb hajókból álló hajóraj (az Első Hajóraj) védelmezte az utánpótlási vonalakat, valamint a Korea nyugati partjain lévő Hakko-ho támaszpontot. A Harmadik Hajóraj (cirkálók és ágyúnaszádok) a Sanghajtól délre húzódó hajózási útvonalakon őrjáratozott. A Második Hajóraj (idősebb csatahajók és cirkálók) Csingtaot vette blokád alá, valamint az expedíciós haderőt szállította, kísérte és támogatta.

  Csingtao eleste után a Haditengerészet tovább folytatta az őrjáratozást az egész Csendes-óceánon, amely egyre nagyobb területre terjedt ki, amint a britek még több hajót vezényeltek át Európába. A szövetséges csapatszállító konvojok védelmét japán cirkálókkal erősítették meg, és ezek a német portyázók utáni hajszában is részt vettek. Egy japán cirkálóról partra tett tengerész osztagok segítettek a briteknek leverni a szingapúri helyőrség egyik fellázadt indiai zászlóalját. Két cirkáló pedig a Fokváros előtt őrjáratozó brit erőkhöz csatlakozott.

  A háború alatt annak ellenére nőtt a japán Haditengerészet létszáma, hogy véletlen lőszerkamra robbanások következtében elveszített egy dreadnoughtot és egy új páncélos cirkálót. A flotta 4 dreadnoughttal, 2 csatacirkálóval, 7 könnyűcirkálóval, 28 rombolóval (beleszámítva 1 brit építésűt és egy másikat, melyet Olaszországtól vásároltak), 7 tengeralattjáróval és több tucatnyi kisméretű tengeralattjáró-elhárító és aknakereső hajóval bővült. A japán és a brit típusok hasonlósága próbára tette a Királyi Haditengerészetet. A japánok nem voltak hajlandók csökkenteni a saját erőiket, és visszautasították a csatacirkálók vásárlására vagy bérletére vonatkozó brit kérelmeket. A japán Haditengerészet nem értékelte valami sokra az 1905-ben zsákmányolt néhány elavult orosz hadihajót. Miután kétszer is visszautasította azt a javaslatot, hogy ezekből a hajókból alakítsanak egy hajórajt és küldjék azt a Balti-tengerre az orosz Flotta megsegítésére, a japán Haditengerészet végül beleegyezett abba, hogy a hajókat eladja Oroszországnak.

  Az 1917-es tengeralattjárók okozta válság arra késztette a Királyi Haditengerészetet, hogy "egy osztály" (4 - 6 db) japán rombolónak a Földközi-tengerre való küldését kérje. A Szárazföldi Haderőnem erősen ellenezte azt, hogy japán erőket küldjenek a Németország elleni frontra. Miért fordítsák még jobban maguk ellen a németeket, akik esetleg meg is nyerhetik a háborút? A Haditengerészet a gyakorlatban szerette volna megtanulni a tengeralattjáró-elhárítási módszereket. Japán elhatározta, hogy kiküld egy tisztet "felmérni", hogy a németek valóban megnyerhetik-e a háborút. A haditengerész-polgári szövetség az egyik utolsó győzelmét aratta a hadsereg frakciója felett azzal, hogy egy tábornok helyett egy tengernagyot választottak ki megfigyelőnek. Ez a választás előre meghatározta a jelentés jellegét. Japán 1 öreg könnyűcirkálót és 8 új rombolót vezényelt 1917 áprilisában Máltára. Az újabb segítségkérésekre 1 öreg páncélos cirkálót, valamint 4 vadonatúj nagyméretű rombolót küldött. Ezek a hajók hatékonyan működtek közre a tengeralattjáró-elhárítási és a konvojkísérési feladatokban.

  1918 áprilisában a japán Haditengerészet 500 tengerészt tett partra Vlagyivosztokban a szövetséges érdekeltségek védelmére. Ezt a kis alegységet augusztus folyamán a Szárazföldi Haderőnem egy gyaloghadosztállyal erősítette meg, mintegy előhírnökeként annak a 70 000 katonából álló hadseregnek, mely 1922-ig megszállva tartotta Kelet-Szibériát. A háború végére a Királyi Légierő (RAF) elkezdte segíteni Japán haditengerészeti légierejének modernizálását. A Japán és az USA közötti kapcsolatok gyors elhidegülése, és az ebből eredő haditengerészeti fegyverkezési verseny miatt, a britek hamarosan barátságtalanná váltak velük szemben.

 
Japán a Nagy Háborúban: Csingtao ostroma
 

  Csingtao ostroma két, teljes mértékben belpolitikai érdekekből folytatott politikai módszer katonai összeütközését jelzi. Akár csak egy árnyjátékban, a valóságos ostrom csupán a harcolók egyéb, fontosabb érdekeit tükrözte. Németország, Tirpitznek a német csatahajó flotta megépítése érdekében folytatott kampánya részeként alapította meg a kínai gyarmatát. Tirpitz nem vallhatta be a vonakodó Reichstagnak, hogy a flottáját a brit Királyi Haditengerészt ellenében építi. Nagyon nagy nyomás nehezedett rá azért, hogy megmagyarázza, miképpen tudna egy nagy német flotta szembeszállni Franciaországgal vagy Oroszországgal egy háború esetén. A gyarmati lobbyban szövetségesekre lelt, akik azzal érveltek, hogy a német gazdaság prosperitásához egy nagy gyarmatbirodalomra van szükség. Balszerencsére ez a lobby, beleértve magát a császárt is, a csatahajók helyett a cirkálókat helyezte előtérbe. Tirpitz azzal győzte meg őket, hogy egy nagy, csendes-óceáni flottatámaszpont létesítésére tett javaslatot. Háború kitörése esetén egy cirkálóraj minden támadóval szemben tartani tudná a bázist a felmentő csatahajó flotta beérkezéséig. Ez a hamis érvelés nyomta rá a bélyegét 17 éven át Németország kínai politikájára!

  1897-ben, felhasználva néhány misszionárius megölését, német tengerészek szálltak partra Csingtaonál és felvonták a német lobogót. Egy mélyvizű, védett öblöt őrző egyik szigeten egy nyomorúságos aprócska halászfalu állt. Kína, felismervén a jó lehetőséget, néhány évvel korábban belekezdett egy kis támaszpont építésébe, de a munkálatok pénzhiány miatt abbamaradtak. A kínai-japán háború alatt japán csapatok szállták meg, és a japán Haditengerészet folytatta a haditengerészeti bázis kiépítési munkálatait. A gyors kínai összeomlás miatt aggódó három európai nagyhatalom azonban úgy határozott, hogy bizonyos "kompenzációra" tesz szert, mielőtt Japán mindent megkaparintana. Oroszország, Franciaország és Németország közös ultimátuma következtében Japán visszaadta a területet Kínának. Oroszország ekkor szerezte meg Port Arthurt, Franciaország messze Dél-Kínában tett szert bizonyos területekre, míg Németország megkapta Csingtaot. Nagy Britannia erre kibérelte Weiheiweit, hogy onnét "tartsa szemmel" Port Arthurt és Csingtaot.

 
 

  A német gyarmat ebből eredően haditengerészeti igazgatás alatt kezdte meg a működését a cirkálóraj és annak támaszpontja támogatása érdekében. Tekintélyes beruházásokkal egy első osztályú kikötő, modern hírközlési és közlekedési létesítmények, egy vasútvonal, valamint szénbányák létesültek, felépült egy igazi prosperáló város. 1913-ra Csingtao kereskedelmi fogalma, Sanghaj, Hong Kong és Kanton kivételével meghaladta az összes többi kínai kikötő forgalmát. Tengeralatti távírókábelt fektettek le Sanghajig és Csifuig. A rádióállomás hatósugara elérte a Yap-szigetén (Palau-szigetek) lévő, a birodalmi rádiólánc részét képező állomást.

  A protektorátuson túl helyezkedett el Santung, egy gazdag, de elszigetelt tartomány. A mintegy 200 kőházból álló, fallal körülvett kínai falvakat borzasztó állapotban lévő utak kötötték össze. Messze, a félsziget túlsó felén egy apró brit helyőrség tartotta Weiheiweit mint berendezetlen hadi horgonyzóhelyet.

  A boxerlázadás arra késztette Németországot, hogy a támaszpontot megerősítse a szárazföld felőli támadások ellen. Mi értelme lenne egy flottabázisnak, ha azt a szárazföld felől be lehet venni? A természetes védelmi vonal a protektorátus határa mentén húzódott a Kaiserstuhltól a Litsuner Magaslatokig. Ezek a nagyon vad, 400 méter magasba nyúló hegyek hirtelen szakadna bele a tengerbe, és csak kevés átjáró vezet át rajtuk. A németek becslése szerint egy gyalogos hadtestre lett volna szükség ennek a védővonalnak a szilárd védelméhez. Tirpitz viszont megtiltotta, hogy ilyen hatalmas költségeket vonjanak el a csatahajó flottájától. Végül is, úgy érvelt, hogy ki az, aki a szárazföldön keresztül támadhatna? Csak a kínaiak jöhetnének ezen az úton, és Csingtaonak nincs szüksége egy hadtestre ahhoz, hogy visszaverje a gyengén felfegyverzett és alig kiképzett hordákat. Úgy tűnik, hogy a boxerlázadás során szerzett német tapasztalatok megerősítik ezt a véleményét. A 17 km hosszú második vonal a Prinz Heinrich Dombtól Kuschanig tartó meredek dombok mentén húzódott. Tirpitz ezt a védvonalat is megvétózta, mivel az egy hadosztálynyi erőt igényelt volna. A végső védelmi vonal a belső dombok mentén húzódott az Iltistől a Bismarckig majd a Moltkéig. Ezek a dombok 80 és 200 méter közötti magasságokra emelkedtek a város fölé. A németek itt ásták be magukat.

  Csingtao tenger felőli védelme négy ütegből, fényszórókból és aknákból állt. A szárazföld felé a német Haditengerészet öt zárt sáncerődöt épített. Mindegyikben voltak állások a tábori ágyúk és a géppuskák számára, mindnek volt saját konyhája, péksége, áramfejlesztője, több lőszerraktára, valamint hálókörletei kb. 200 fő részére. Minden erőd előtt egy falat és egy árkot létesítettek erős drótakadályokkal, és megjelölték a lőtávolságokat. Ezeket az erődöket két hegyiüteg támogatta.

 
 

  Meyer-Waldeck kormányzó, egy haditengerésztiszt, a Kelet-Ázsiai Cirkálóraj támogatását tartotta a kötelességének. Amikor kitört a háború, az összes Kínában lévő német haderőt Csingtaoba rendelte. A Luchs és a Jaguar ágyúnaszádok lélegzetelállító módon menekültek el az őket erősen szemmel tartó antant hadihajók orra elől, és augusztus elején befutottak a kikötőbe, csakúgy mint az S90-es romboló. A Csingtao folyami ágyúnaszádot a legénysége elsüllyesztette, majd a szárazföldön át jutottak el Csingtao városába. Az OTTER és a VATERLAND folyami ágyúnaszádok személyzete a hajóit eladta egy nankingi német kereskedőnek. Kína azonnal internálta a hajókat, de az emberek szárazföldön Csingtaoba mentek. Kína minden részéből elkezdtek beérkezni a német tartalékosok. Ezek átvették a kiszolgálói és a logisztikai feladatokat, megnövelték a lövegek kezelőszemélyzeteit, és lehetővé tették, hogy a kiképzett tengerészek, mint zsákmánylegénységek és létszám feletti fűtők csatlakozzanak a cirkálórajhoz. Az ILTIS, TIGER és a LUCHS néhány emberét és ágyúját átadta a kereskedelmi segédcirkálók felfegyverzéséhez, illetve a helyőrség növelésére. Az időközben megérkezett Prinz Eitel Friedrich postagőzösre lövegeket szereltek, és mint felfegyverzett kereskedelmi segédcirkáló futott ki az ellenséges kereskedelmi hajóforgalom elleni portyázásra. Az EMDEN könnyűcirkáló is elindult, hogy csatlakozzon a Cirkálórajhoz, de szinte mindjárt visszatért az elfogott orosz Rjazany postahajóval. A zsákmányolt hajóra felszerelték a javításon lévő CORMORAN ágyúnaszád összes fegyverzetét és megkapta annak teljes legénységét, így a vén ágyúnaszádból nem maradt más csak egy úszó üres hajótest. Ebből a CORMORAN nevet felvevő postahajóból szintén felfegyverzett kereskedelmi segédcirkáló vált. Az EMDEN is hamarosan eltávozott, melyet két héten belül nyolc másik hajó követett, melyek a Cirkálóraj számára szállítottak 19 000 tonna szenet és ellátmányt. Ezek legtöbbje eljutott a céljához.

  A KAISERIN ELISABETH osztrák-magyar cirkáló 1914. július 22-én érkezett meg Csingtaoba, hiszen a kialakult feszült helyzet miatt semmi reménye nem maradt, hogy haza tudjon térni az Adriára. Augusztus 5-én, amikor a Monarchia hadat üzent Oroszországnak, a hajó parancsnoka Meyer-Waldeck, Csingtao kormányzójának a rendelkezésére bocsátotta a hajóját. Azt követően a cirkáló a német JAGUAR ágyúnaszáddal felváltva őrjáratozott az öböl előtt, egészen augusztus 23-ig. Japán ugyanis augusztus 16-án átnyújtott a németeknek egy ultimátumot, melyben Csingtao szeptember 15-ig való kiürítését követelte, illetve a német tengeri haderő kivonását. A válaszra adott határidő augusztus 23-án járt le. Az ultimátum kitért a Monarchia semlegességének kérdésére is, mely esetben a cs. és kir. cirkáló egy semleges kikötőbe befutva kivárhatta volna a háború végét, de ha Csingtaoban marad, akkor háborús félnek tekintik. Bécs ekkor arra adott utasítást, hogy a KAISERIN ELISABETH internáltassa magát. A német császár viszont minden egyeztetés nélkül kijelentette, hogy a cirkáló együtt fog harcolni német szövetségeseivel. A helyzet kényessé vált a cirkáló számára, hiszen a Monarchia és Japán között nem állt fenn hadiállapot, Németország viszont a Monarchia szövetségese volt.

  Augusztus 23-án újabb utasítás érkezett Bécsből, miszerint a cirkálót le kell szerelni, majd a személyzetnek, egy őrség hátrahagyásával, Tiencsinbe kellett mennie, ahol osztrák-magyar konzulátus volt. A hajón csak a parancsnok maradt 17 főnyi őrséggel, a többiek a tisztek vezetésével vonattal Tiencsinbe utaztak.

  A németek nyomására Bécs augusztus 26-án azt a parancsot küldte a cirkáló parancsnokának, hogy egy japán támadás esetén az is vegyen részt a város és a kikötő védelmében. A németek erre újból elkezdték a hajó felszerelését, a parancsok pedig 29-én adott utasítást, hogy a személyzet térjen vissza Tiencsinből Csingtaoba. Az emberek visszautaztatása azonban sok akadályba ütközött, mivel nem csak a kínaiak akadékoskodtak, hanem az entente hatalmak képviselői is. A kínai hatóságok a pályaudvarról visszakísérték a konzulátusra az indulásra várakozó osztrák-magyar tengerészeket. Egy Tiencsinben élő Sinkó nevű magyar polgári ruhákat szerzett, melyekben néhányuknak sikerült feljutni a vonatra, majd átszállással továbbmenni Csingtaoba. Az első csoport, két tiszt és 44 tengerész augusztus 30-án, a második, egy tiszt és 78 tengerész pedig szeptember 2-án érkezett meg a hajójára. Az erősödő kínai ellenőrzés miatt a többi csoportnak éjszaka, lopva kellett elhagyni a várost a legközelebbi állomásig, de miután a kínaiak minden utat lezártak, két tiszt és 92 tengerész Tiencsinben rekedt, akiket Kína 1917-es hadba lépése után hadifogolytáborba zártak. A cirkálóra összesen 7 tiszt és 299 tengerész tért vissza, és így az ottmaradtakkal együtt végül 324 osztrák-magyar tengerész vett részt Csingtao védelmében.

  A KAISERIN ELISABETH-ről leszerelték, és partra tették a lövegek egy részét, és csak a légvédelemre alkalmasak maradtak a hajón. Két, 15 cm-es ágyúja alkotta a XV. sz. parti üteget, míg négy gyorstüzelő lövegét a VI. és VII. sz. parti ütegbe építették be. Emellett kialakítottak egy 38 fős "tengerészgyalogos különítményt", illetve további 18 főt osztottak be a hat partra vitt géppuskához. A cirkáló lecsökkent létszámából 122 főt vezényeltek szárazföldi szolgálatra. A kikötő végvédelmének ellátása mellett gyakran vívott tűzpárbajt a japán ütegekkel.

  Meyer-Waldeck a háború első hetei után úgy vélte, hogy a szorossá váló szövetséges hálón már egyetlen hajó sem tud áthatolni. Felkészítette a várost az ostromra és abban reménykedett, hogy egy európai győzelem majd elűzi az ellene gyülekező hatalmas túlerőt. A németek tengeri és szárazföldi aknákat telepítettek, drótakadályokkal vették körül az állásaikat, és megtisztították a lőszektoraikat.

  A németeknek rengeteg készletük volt, de a lőszerrel nagyon gondosan kellett bánniuk (ugyanis az esedékes éves lőszerutánpótlásnak szeptemberben kellett volna megérkeznie). Mindamellett a cirkálóraj tartalékai a rendelkezésükre álltak, és csak az ostrom legvégén kezdett kifogyni a lőszerük. A műszakiak a kisebb kaliberű haditengerészeti lövedékekből sok száz szárazföldi aknát és robbanótöltetet gyártottak.

  Néhány német tiszt egy Weiheiwei elleni támadás mellett kardoskodott, de Meyer-Waldeck az emberei megóvása mellett határozott. A nagyon rossz állapotban lévő kínai utakon egy nagyobb haderő nem tudna eljutni a célhoz, egy kisebb viszont nem győzhetne. A Csingtao melletti bármilyen partraszállás elvághatná őket. A csapatok gyakorlatoztak, felderítéseket hajtottak vége és várakoztak. A törzs tanácskozott. Vajon a japánok megkísérelnek egy gyors rohamot, vagy egy elhúzódó ostromra készülnek? Kémriadók és abszurd rémhírek terjengtek. "Egy kínai hadúr 80 000 főnyi sereggel igyekszik a felmentésükre. Az USA megtiltotta Japánnak a támadást. A német flotta döntő vereséget mért a brit flottára és már úton van Csingtao felé."

  Csingtao ostroma radikálisan különbözött a többi japán hadjárattól. A politikai hatások gondos figyelembevételével, a Szövetségesekkel való nehézkes politikai feszültségeivel, a logisztika bőkezű alkalmazásával, és a veszteségek szigorú minimalizálására való törekvésében sokkal inkább az Öböl-háborúra hasonlított, mintsem az orosz-japán háború, vagy az I. és a II. világháború ütközeteire. Mégis ez vezetett a japán Szárazföldi Haderőnemnek a II. világháborúban bekövetkezett hiábavaló véráldozataihoz.

  A japán Szárazföldi Vezérkar már a tervezési fázisban megszüntetett minden korlátozást. Meg akarták mutatni a Hadsereg precizitását és gondosságát. A véráldozat alacsonyan tartása érdekében gazdagon özönlött a helyszínre a logisztika és a tűzerő. A nemzet később majd megcsodálhatja a japán katonai technika tökéletességét, mely eltörli az Oroszország elleni 1905-ös vérfürdők emlékét.

  A Vezérkar választása Mitsuomi Kamio altábornagyra esett, egy olyan tisztre, aki inkább az elővigyázatosságával, mintsem a ragyogó tehetségével tűnt ki, és parancsba adta neki, hogy ne kockáztassa a kudarcot. Látványos győzelmet kellett aratnia. Bármit kérhetett, amire csak szüksége volt.

  Kamio azt fontolgatta, hogy Csingtao közelében száll partra. Mi van akkor, ha a németek még idejekorán megtámadják a hídfőt? Megzavarhatnák a csapatok kihajózását, és pontosan azt a fajta zűrzavart okoznák, amit mindenáron el kellett kerülnie. Nem látta értelmét bármilyen kockázatvállalásnak. Úgy határozott, hogy a félsziget távolabbi (északi) oldalán szállítja partra a gyaloghadosztályát, majd a szárazföldön menetelteti Csingtao felé. Miután elfoglalja a közelebbi partokat, akkor háborítatlanul partra teheti ormótlan ostromtüzérségét.

  A hadjárat természetes módon egy haditengerészeti összecsapással kezdődött. Az S90 a Lauting Csingtao előtti aknatelepítésének fedezésére a szokásosnál messzebb őrjáratozott a parttól. A britek Kínai Hajóraja, melyet teljesen lekötött a konvojok védelme és a hajózási útvonalakon való őrjáratozás, nem tudott elegendő hajót biztosítani Csingtao blokádjához. Mindazonáltal időről-időre kikülönített kisebb osztagok fésülték át a területet, és elfogtak néhány utánpótlást szállító hajót. Augusztus 22-én egy ilyen akció során 3 romboló állta el az S90 útját. A kivénhedt brit "River" osztályú KENNET romboló rohant oda, hogy megvívjon a nálánál is vénebb és lassúbb S90-nel. A könnyebb fegyverzetű német hajó menekülésre fogta a dolgot, és két találatot ért el a KENNET-en. Ennek ellenére a KENNET közeledtével a vég elkerülhetetlennek tűnt. Az S90 kétségbeesetten jobbra, egy part menti sziget "sekélynek" jelölt feltérképezetlen vizei felé fordult. A KENNET, amikor a csingtaoi parti ütegek tüzet nyitottak rá, abbahagyta az ütközetet. A megfelelő tengerésztudás és a nagyszerű manőverezés kapóra jött apró győzelmet eredményezett a németek számára.

  Augusztus 27-én Sadakichi Kato altengernagy Második Hajóraja megkezdte Csingtao blokádját. A brit haditengerészeti felderítés feltételezései szerint a (német) Kelet-Ázsiai Cirkáló-raj már eltávozott a kikötőből, de a japán Haditengerészet nem akart semmit kockáztatni. Egy, 2 dreadnoughtból, 1 csatacirkálóból és 2 új pre-dreadnoughtból álló modern csatahajórajjal megerősített Második Hajóraj felkészült a teljes német Cirkálórajjal való összecsapásra. A flotta elfoglalt három kis part menti szigetet megfigyelő pontnak, és gondos aknakeresésbe kezdett.

  Augusztus 30-án az időjárás rosszra fordult. Csingtao "A Kelet Riviérája" enyhe száraz őszi időjárásokkal dicsekedhetett. 1914 ősze azonban az addigi, és az azóta eltelt időszak legnedvesebb őszének bizonyult, amint az egész félszigetet vízzel árasztották el az évszakra nem jellemző tájfunok. Ezen az éjszakén a vihar egy part közeli szigetre sodorta a japán SHIROTAYE rombolót. A legénysége elmenekült, de a JAGUAR, a parti ütegek védelme alatt előjött a kikötőből és elpusztította.

  Szeptember 2-án a japánok a félsziget északi partján lévő Lungkounál megkezdték a partraszállást. Négy tengerészgyalogos század, a hadseregnek egy tengerészekkel megerősített géppuskás századának támogatásával, kievezett a partra. A parton legyezőszerűen szétbontakoztak, de nem találtak németeket. Ezután egy műszaki zászlóalj érkezett a szárazra, és 24 óra alatt megépítettek két kőből készült kikötőhelyet és egy úszó mólót. Egy lovasezred követte őket, majd egy gyalogezred, mely visszakapta a kikülönített géppuskás századát. Ekkor a szeszélyes időjárás miatt a tengerpart víz alá került. Lázálomszerű jelenetek játszódtak le az iszapos sár, a hullámverés, az eső, a szél és a lárma káoszában. Vergődő állatok rángatták a sárba rekedt szekereket, kirakatlan ládák úsztak ki a tengerre és merültek el odakint, hisztérikus kirakótisztek szidalmazták a legyengült katonákat. Kamio leállította a további kirakodást, és elrendelte, hogy a már parton lévő csapatok mindenáron haladjanak előre a szárazföld belseje felé. Egy hitetlenkedő japán műszaki katona megfigyelte, ahogy egy aprócska patak vízszintje két métert emelkedett egy óra alatt és elsodorta a pontonhídját. Másnapra a patakocska vize kilenc méterrel lett magasabb és egyben áthidalhatatlan. A japánok leragadtak. A hirtelen jött áradások egész falvakat sodortak el előttük. Parasztok ezrei haltak meg Santung emberemlékezet óta legrosszabb katasztrófájában. Kínai tisztviselők tiltakoztak a japán partraszállás miatt, mert megsértették a kínai semlegességet, de nem tettek semmilyen ellenlépést. A helyi hatóságok örömmel fogadták a japán segítséget a kialakult időjárási válságban.

  A tartós felhőszakadásban beállt rövid szünet lehetővé tette, hogy a partraszállt erők kissé összeszedjék magukat, és a sárral borított lovasság, a nehézkesen mozgó gyalogsággal a nyomában szeptember 7-én elkezdte az előrenyomulást. Semmiféle élelmiszer utánpótlás nem érkezett, így a csapatok abból éltek, amit a földeken találtak. A teraszos művelésű gazdaságok jól átvészelték az időjárást, így a japánok az elmosott utak miatt elzárt városi piacokon élelmiszerhalmokat találtak. Ennek ellenére az előrevonuló csapatok fél fejadagon éltek.

  Egy haditengerészeti vízirepülőgép szeptember 5-én átrepült Csingtao felett, amitől a németek igen megrökönyödtek, mert repülőgépekre nem számítottak. A pilóta jelentése szerint a kikötőben tartózkodott az osztrák-magyar cirkáló, öt ágyúnaszád, egy romboló és néhány tehergőzös. Mindamellett a fegyverzetétől megfosztott CORMORAN, TIGER, ILTIS és LUCHS leszerelt üres hajótesteit tévesen aktív hadihajókként azonosította, és a LAUTING aknatelepítővé történő átalakítását sem vette észre, de azt megerősítette, hogy a Cirkálóraj elmenekült. Kato erre elengedte a kötelékéhez vezényelt dreadnoughtot, csatacirkálót és az új pre-dreadnought típusú csatahajókat. A Haditengerészet átrendezte a sorait és két gyors hajórajt hozott létre az eltűnt német hadihajók felkutatására, továbbá konvojkísérés céljából egy erős cirkálót, valamint a német portyázók elleni Szingapúr előtti őrjáratozásra két kisebb cirkálót bocsátott a britek rendelkezésére. Ennek fejében a britek Katohoz küldték a Hong Kongban mozgósított TRIUMPH nevű idős pre-dreadnought típusú csatahajót.

  A brit lakosok önkéntes védelmi haderőt állítottak fel, ezzel szabaddá tették a Hadsereg alakulatait. A brit Hadsereg egy kisebb kontingenst gyűjtött össze, hogy az Kamio haderejéhez csatlakozzon. Egy tényleges brit gyalogos zászlóaljnak kellett partraszállni a japán ostromtüzérséggel együtt, melyet azután két indiai gyalogos század követett.

  Szeptember 13-án a japán lovasság beleütközött a protektorátus határánál lévő Tsimo melletti előretolt német állásba. A meglepődött németek rövid harc után elmenekültek. A japánok másnap elfoglalták Kiacsout és ezzel elvágták a Santung vasútvonalat.

  Csingtaot kitűnő állapotú német utak kötötték össze ezekkel a pontokkal, és Meyer-Waldeck a japán rombolók bombázását figyelmen kívül hagyva megerősítéseket küldött a hosszúra nyúlt külső védvonalon elhelyezkedő előretolt hegyi állásokba. Abban reménykedett, hogy ezzel lelassíthatja a japánok előrenyomulását.

  Kamio időközben az újból rosszabbá váló időjárásra való tekintettel úgy határozott, hogy északon beszünteti a partraszálló tevékenységét. A teljes hadosztályának a sártengerré vált félszigeten való átkeléséhez több hétre lett volna szüksége. Úgy okoskodott, hogy amíg a japán erők Tsimot birtokolják, a németek nem kockáztathatnak meg egy támadást a part ellen anélkül, hogy ki ne tennék magukat a Csingtaotól való elvágás veszélyének. Ésszerű kockázatot vállalva parancsot adott az éppen partra vergődött 24. gyalogdandárnak, hogy szálljanak vissza a hajókra. A már a szárazföldön tartózkodó lovasságnak, műszakiaknak és a 23. gyalogdandárnak a hídfőt elhagyva Tsimoba kellett menetelnie. Kamio elrendelte, hogy csapatai a Csingtao közelében lévő Lau Schan-öbölben szálljanak partra. Egy új bázissal fenn tudná tartani az erői ellátását. Kamio helyesen értelmezte a németek helyzetét, és ezzel a rögtönzésével egy kellemetlen helyzetből vonta ki az erőit.

  A kimerült és éhező japán gyalogság szeptember 18-án érkezett be Tsimohoz, és elkezdte a német előretolt hegyi állásokhoz való felzárkózást. Hajnalban a japán cirkálók tüzérségi tűzzel árasztották el Lau Schan (elhagyottan álló) partjait, majd a 23. gyalogdandár megkezdte a partraszállást. Kamio a tsimoi állásában megerősödve, ezeknek a partraszállt erőknek elrendelte, hogy sietve hatoljanak be a hegyek közé és vegyék fel a kapcsolatot az ott lévő elszigetelt csapataival. Aznap este egy gyalogos század egy hosszúra nyúlt csatározás során a németeket visszaszorítva elfoglalta a Hotung hágót. Egy másik század felvette a kapcsolatot a Tsimoból kiküldött lovassággal. Ezzel Csingtaot körbezárták.

  Másnap, az állandóan rosszabbodó időjárásban a japán gyalogság a külső védelmi vonalat áttörve elfoglalta a Mecklenburg Házat, egy hegyi üdülőt. Kamio arra a következtetésre jutott, hogy a németek nem kockáztathatnak meg komolyabb ellenállást, mivel így elvághatnák őket a főerőiktől. Úgy vélte, hogy az ellenség nem tanúsít majd határozott ellenállást, amíg a város erődítményei közé nem szorul. Kamio megint csak jól mérte fel a németek korlátait. A kisebb vereségek kockázatával nem törődve, gyors előrenyomulást rendelt el a hegyeken keresztül. A japán csapatok kisebb, általában századerejű alegységekkel haladtak előre. Az egy-egy ellenséges oszloppal küzdő német előretolt állások abban a helyzetben találták magukat, hogy a szárnyaikon az ellenség megkerülte őket. Így a németek változatlanul hátráltak. 26 évvel később a Szingapúrt védő brit csapatok hasonló módon reagáltak erre a harcászati módszerre.

  Kamio a jobb felderítésből adódóan ügyesen tudta előre kiszámítani a német szándékait. Mindkét fél kínai munkaerőt toborzott, és a helyi kulikat próbálták kémtevékenységre alkalmazni. Néhány kulinak öltözött japán tiszt még a német vonalak építésén is dolgozott. A japán lovasezred a kikötőnek a túlsó, (a szárazföld felőli) oldalán kezdett őrjáratozni, és ezzel igen megnehezítette a Csingtaoból való kijutást, illetve az oda történő beszivárgást. A kínai közvélemény némileg jobban kedvelte a japánokat, mely érzés a németek közelgő vereségével egyre erősödött. A német hírszerző szervezet bomlani kezdett. A kínaiak azt közölték a németekkel, amit azok hallani akartak: különböző meséket a szövetséges utánpótlási vonalakon meglévő rettenetes állapotokról (ez igaz volt), illetve az iszonyú japán veszteségekről (ez hamis hír volt). A japánok viszont pontos jelentéseket kaptak, de azok mindig több napos késéssel érkeztek. Csak a repülőgép tudott időszerű információkat biztosítani. A japán katonák, akárcsak az orosz-japán háború idején, most is nagy munkával álcázó takarókat létesítettek az utak és hidak fölé, hogy elrejtsék a hadmozdulataikat, de az egyetlen német Taube típusú repülőgép (a társa augusztusban lezuhant) értelmetlenné tette a munkájukat.

  Miután a japánok egymás után birtokba vették a hágókat, átcsoportosították az erőiket. Műszakiak és támogató csapatok szálltak partra, hogy rakpartokat építsenek a Lau Schan-öbölben, illetve egy repülőteret Tsimonál. Szeptember 21-én a 3. Japán Hadsereg gépei Tsimoból kezdtek felszállni. Kamio parancsot adott nekik, hogy pusztítsák el a német repülőgépet. Sohasem sikerült lelőniük, de a német tevékenység az állandó rajzás és lövöldözés (pisztolyok, puskák és egy fedélzeti géppuska), valamint bombázás miatt, a vonalak feletti rövid bevetésekre korlátozódott. A japán Haditengerészet vízirepülőgépei viszont rendszeres felderítést végeztek a német állások felett.

  Kamio parancsokat kapott a Szárazföldi Vezérkartól, mely lassan belátta a kínai háború kínálta politikai lehetőségeket. A Santung vasútvonal birtokbavétele az egész tartományban elmélyítené és megszilárdítaná a japánok érdekeit. Hogyan tudna bárki is protestálni azért, mert egy Szövetséges elfoglal egy német vasútvonalat? Kamio az erői átszervezésének részeként egyetlen zászlóaljjal megszállta az egész vasútvonalat. Később a Hadsereg egy plusz gyalogezredet küldött neki, hogy azt helyőrségekkel lássa el.

  A németek belátták, hogy Kamio nagyobb ütközet nélkül megkerülte a hegyi védővonalat. Meyer-Waldeck elszánván magát arra, hogy nem enged át minden kezdeményezést az ellenfelének, ellentámadásra adott parancsot. Úgy gondolván, hogy a Mecklenburg Háznál végrehajtott áttörés a japánok figyelmét oda tereli, a német törzs a Tsimohoz közeli Kletter hágó megtámadására készített terveket. Egy, 130 főből, 4 géppuskából és 2 tábori lövegből álló német harccsoport meglepte és megfutamította a japánok előretolt állását. A szomszédos állások japán tisztjei megőrizték a hidegvérüket. A közelben elhelyezkedő századok a megtámadottak segítségére siettek, mire a németek visszavonultak. Egy újabb aprócska győzelmet arattak, mellyel egy fricskát adtak az ellenségeiknek, de semmi többet. Ugyanezen a napon a brit kontingens elkezdte a partraszállást a Lau Schan-öbölben.

  Kamio, akinek a hadosztálya szilárdan megvetette a lábát a parton és megfelelő módon szétbontakozott, illetve egy biztonságos bázissal is rendelkezett, szeptember 26-án parancsot adott az általános előrenyomulásra. Az egész vonal mentén bekövetkező kisebb harccselekmények fokozatosan felkeltetették a német vezérkar figyelmét. A riasztás után kis idővel az S90 és a JAGUAR a kikötői oldalra hajózott és a japánok jobbszárnyát kezdte bombázni. Éjszaka a németek visszavonultak a második védelmi vonalukba, és meg voltak róla győződve, hogy az ellenség súlyos árat fizetett. Valójában a hegyi állásokat szinte vérveszteség nélkül vették be egymás után. A következő két nap során a Szövetségesek felzárkóztak a németek vonalához, miközben a KAISERIN ELISABETH, a JAGUAR és az S90 újból a kikötő felé eső szárnyukat bombázta. Kamio egy tábori tüzérüteget küldött oda, hogy vegyék fel a harcot a hajókkal. A hajók azonban elpusztították a megfigyelő pontot és elhallgattatták az üteget. Kamio, akire nagy benyomást tett a haditengerészeti ágyúk tűzereje, az ellenség parti ütegeinek bombázására kérte Katot, hogy elvonja a figyelmüket az előrenyomulásáról. Kato azonban úgy határozott, hogy ehelyett a partvédő ütegeket bombázza, mely jól példázza a japán Hadsereg és a Haditengerészet közötti gyenge együttműködését.

  Meyer-Waldeck tisztában volt azzal, hogy hamarosan a második vonalból is vissza kell vonulniuk, de volt még a kezében egy aduász. A környező magaslatok fölé tornyosuló Prinz Heinrich Domb, melyet csak igen nagy nehézségek árán lehetett megmászni, több kilométernyi kitűnő kilátást biztosított minden irányban. A német műszakiak egy kisebb állást létesítettek a gerincén. Ez a telefonvonalakkal és heliográffal a nehéz szárazföldi ütegekkel összekapcsolt állás még akkor is ki tudott tartani, ha a japánok elfoglalnák a vonal többi részét, és azután az ellenség hátsó vonalaira tudná irányítani az ágyúk tüzét. Az állást 60 fő védte géppuskákkal és kéthavi ostromra elegendő ellátmánnyal.

  Szeptember 27-ről 28-ra virradó éjszakán az időjárás még rosszabbra fordult. Kamio törzse kiválasztotta a 46. gyalogezred egyik századát, melyet egy műszaki szakasszal erősített meg arra a hősies feladatra, hogy a tájfun idején másszanak fel a sötétben a gerincre. A műszakiak lépcsőket vájtak a sziklafalba, köteleket erősítettek fel, mindezt viszonylagos csendben és világítás nélkül. A szirt egyik hasadékát követték. Amikor az elágazott, összezavarodtak és az egyik gyalogos szakaszt kikülönítették, hogy próbálkozzon a kevésbé alkalmasnak látszó útvonallal. Hajnalra az időjárás megjavult. A főerő kimerülten és félig megfulladva felért a gerincre. A meglepett németek gyorsan reagáltak és a támadókat a gerinc pereméhez szegezték. A függőlegesen csüngő japánok órákon át rendszertelenül tüzeltek a németekre. A kétségbeesett japán parancsnok rohamra indult. A németek lekaszálták. A hadnagya egy második rohamot szervezett, mely szintén elhalt a megsemmisítő német tűzben. A kikülönített szakasz ezen küzdelem által fedezve, csendesen felkapaszkodott a csúcsra. Az eltévedésük után gyakorlatilag három órával később másztak fel a domb német (délnyugati) oldalán. Így a szakasz kereszttűz alá vette a németeket, akiknek a parancsnoka úgy határozott tárgyalásokat kezd velük, hogy átadja nekik a hegycsúcsot, ha megengedik, hogy visszavigye az embereit Csingtaoba. Nagy felháborodására a japánokat nem érdekelte a fehér lobogója és elfogták, mire a német csapat megadta magát. A japánok 24 halott árán megöltek 6 németet, 54 foglyot ejtettek és megnyerték az ostrom döntő összecsapását.

  Az állásuk váratlan elvesztése, valamint egy meglepetésszerű nagyméretű Szövetséges haditengerészeti bombázás miatt megrendült németek visszavonultak a második védővonalukból. A KAISERIN ELISABETH, a JAGUAR és az S90 tűztámogatást nyújtott nekik, de miután több találatot kaptak a tábori tüzérségtől, a hajók is visszavonultak.

  Kamio újra felzárkóztatta a csapatait a németek belső vonalához, majd parancsot adott egy újabb, Csingtaohoz közelebb eső bázis létesítésére a Schatsykou-öbölben. A Haditengerészet két kisebb aknakereső elvesztése árán megtisztította a körzetet. A műszakiak a végső logisztikai összpontosítás érdekében egy rakpartot, egy utat és egy keskenyvágányú vasutat építettek. A Lau Schan bázis látta el a katonákat élelemmel, míg a nehéz ostromtüzérség és a lőszer a Schatsykou-öbölbe érkezett. Mivel a vasútvonal a kis mozdonyok számára egy túl meredek emelkedőn húzódott, 1500 vasúti katona és 10 000 kuli húzta-vonta le-föl az 1200 kocsit. Elkészülte után a vasútvonal naponta 300 kocsival 150 tonna szállítását tudta végrehajtani. Egy oda-vissza út 4 napot vett igénybe. További vasúti csapatok leágazásokat építettek a raktárak számára. Az úton a kulik 800 kínai kézikocsit mozgattak. Minden két ember által húzott és tolt kocsi 350 font (158,76 kg) terhet szállított. A műszakiak betonból épült állásokat készítettek elő az ostromlövegek számára, továbbá a Prinz Heinrich Domb egyik gerincén 900 láb (274 m) magasságban egy álcázott megfigyelőállást létesítettek, melyet öt telefonvonal és egy rádiókészülék szolgált ki. Az állásból egész Csingtaot be lehetett látni.

  Meyer-Waldeck úgy döntött megzavarja a Szövetségesek előkészületeit. Nehéz szárazföldi tüzérségével bombázni kezdte a japánok hátsó vonalait. A Taube általánosságban kijelölte a célpontokat, de az ellenséges repülőgépek túlzott hatékonysága megakadályozta a tűzhelyesbítéseket. Egy kötött megfigyelő léghajóra leadott légelhárító tűz annyira megfélemlítette a megfigyelőjét, hogy megtagadta az újabb felszállást. Másnap csaliként felengedtek egy meteorológiai léggömböt, amit a légelhárító tűz azonnal elpusztított. Az ütegek ezt követően vaktában tüzeltek, és naponta mintegy 1500 lövedéket lőttek ki. A németek helytelenül arra a következtetésre jutottak, hogy a tüzük komoly károkat okozott a Szövetségeseknek. A csapás növelése érdekében a német törzs egy éjszakai támadást tervezett az ellenség jobbszárnya ellen. Október 2-án késő éjjel három német század indult bevetésre. Az egyik csupán üres lövészárkokra bukkant, és visszavonult. A többiek kiváltották az ellenség dühödt tüzelését, mire visszafutottak. A japánok 6 foglyot ejtettek és 29 holttestet számoltak össze a terepen. A győzelemre sóvárgó német gondolkozás ezt az összecsapást egy nagyobb sikerré alakította át. A német hírszerző tisztek, mivel a kínai kémhálózatuk japán kezekben volt, többé már nem tudták megkülönböztetni a valóságot a képzelettől. Elhitték, hogy a 19. gyalogdandár valójában abszolút terv szerinti megérkezése, a súlyos japán veszteségekről szól hírek megerősítését jelenti.

  A Szövetségesek első lövészárkaikat a megerődített vonaltól 1-2 kilométer távolságban ásták ki. Kamio ragaszkodott az ostrom szabályzatához, és az árokrendszert kanyargó S-alakú lövészárkokkal, futóárkokkal, valamint az ellenséges állásokkal párhuzamosan húzódó ostromárkokkal építtette meg. A britek, akik végül utolérték az előrenyomuló frontvonalat, idegesítőnek találták japán szövetségeseiket. A német tüzérség állandóan a briteket kereste, mint az olyan katonákat, akik később Németország ellen harcolhatnak Európában. Kamio nem engedélyezte a japán tüzérség ellencsapásai által nyújtandó támogatást, mert azt akarta, hogy ostromlövegeinek pozíciói a végső bombázásig rejtettek maradjanak. A lövészárkokban Kamio katonái nem tudták megkülönböztetni a németeket a britektől, és állandóan tüzet zúdítottak a brit őrjáratokra. A brit veszteségek csupán a japánok gyenge célzási készsége miatt maradtak alacsony szinten. A brit katonák a japán hadsereg feltűnő köpenyeit kezdték viselni, ami ha nem is szüntette meg, de legalább csökkentette az incidensek számát. A gyenge japán egészségügyi szabványok, az ellátmányok méretei közötti különbségek, az egészen más törzskultúra, az ellentmondó harcászati doktrínák, a brit faji arrogancia (sokan csak egyenruhába bújtatott kuliknak tartották a szövetségeseiket), mind-mind a kapcsolatok romlásához vezettek. A tényleges brit kontingens megerősítésére október vége felé beérkezett két indiai gyalogos század csak tovább növelte a parancsnokságok közötti súlyos súrlódásokat. Érdekes módon a Királyi Haditengerészet ugyanekkor nagyon jól kijött a japánokkal, és a TRIUMPH simán beilleszkedett a Második Hajóraj kötelékébe.

  Az erős haditengerészeti bombázás eláraszthatta Csingtao védelmét, hogy fedezze az adott hadműveleteket, de a partvédő ütegeket nem tudta elpusztítani. A túl sok becsapódás robbanásai összezavarták a lövegek irányzóit, akik nem tudták nyomon követni az egyes hajók lövéseit. Ezért a blokádot fenntartók közül három hajó október 6-án és 10-én közelebb húzódott, hogy tűzpárbajt vívjon a partvédő német ütegekkel, de azok elűzték őket. Kato a nyomás növelése mellett döntött. Október 14-én az egész flottáját felsorakoztatta egy dühödt bombázás céljából, majd négy hajót küldött közelebb a parthoz. Egy nehézlövedék súlyos kárt okozott a TRIUMPH-nak, mely a német tüzérek éljenzése között gyorsan visszavonult. A műhelyhajók 24 óra alatt kijavították a sérüléseit.

  Október 15-én egy újabb tájfun tört ki. A heves esőzések elsodorták a vasútvonalat és alámosták a lövegállásokat, ami napokkal visszavetette az előkészületeket. A hirtelen áradásokban 25 japán katona életét vesztette. A németek az összes nem-fontos hajót elsüllyesztették a kikötőben és a legénységeiket, mint gyalogságot alkalmazták a parton. A Szövetségesek engedélyt adtak arra, hogy a nem-harcoló lakosok elhagyják a várost. Meyer-Waldeck azon töprengett, hogy a haditengerészeti támadások és a harccselekményekben legutóbb beállt szünet, vajon elvonták-e a Szövetséges flottát. Éjszakai bevetésre utasította az S90-et. Október 17-én késő este az idős német romboló lassan kiosont a kikötőből. Néhány óra múlva egy sötét árnyat észlelt, és kilőtt rá egy kisebb méretű torpedót. Az öreg Takachiho könnyűcirkáló lőszerkamráját találta telibe, és a hajó egy hatalmas robbanással a levegőbe repült. Kereső fényszórók gyulladtak fel, a szövetséges hajók tüzet nyitottak, majd a német parti ütegek is csatlakoztak a zűrzavarhoz. A kikötőtől elvágott S90 elmenekült az éjszaka sötétjében, majd a Szövetségesek lázas keresését kikerülve, délebbre egy kínai kikötőben internáltatta magát. Csingtaoban már csak a JAGUAR és a KAISERIN ELISABETH maradt úszóképes állapotban. A TAKACHIHO 256 főnyi személyzetéből mindössze hárman menekültek meg.

  Meyer-Waldeck egy újabb szárazföldi akcióra adott parancsot. Október 22-én 80 német kúszott az ellenséges vonalakhoz, de az éber őrök azonnal tüzet nyitottak, mire a németek elmenekültek.

  Október 25-én az összes japán ostromágyú készenlétet jelentett az állásában. Kamio a nagy bombázást tervezve elrendelte, hogy egyetlen löveg sem nyithat tüzet addig, amíg minden ágyúnak nincs meg az 1200 lövedékből álló lőszerkiszabata. Addig egyetlen löveg sem fedhette fel a helyét az ellenség előtt. Azt akarta, hogy minden ágyú 80 lövedéket lőjön ki naponta. A törzs hétnapos bombázást tervezett, de ragaszkodott a 15 napi lőszerkészlethez. A végső támadásra a japán műszakiak rohamszakaszokat alakítottak, melyeket puskagránátokkal és robbanóanyaggal töltött bambuszcsövekkel (a nyújtott töltetként alkalmazott Bangalore torpedókhoz hasonlókkal) láttak el a szögesdrót akadályok elpusztítására.

  Az időjárás fokozatos javulásával a Második Hajóraj elkezdte Csingtao tengerparti ütegeinek szisztematikus lövetését. Néhány hajó ide-oda cirkált és extrém távolságból tüzelt. Kato október 29-én és 30-án az egész flottát odavitte egy tömeges tűzcsapás mérésre. A TRIUMPH is részt vett ebben és megjegyezte ezt a taktikát, amit azután a britek Gallipolinál alkalmaztak a török parti ütegek ellen. A német tengerparti ütegek egymás után kapták a találatokat és porfelhőbe burkolózva megsemmisültek.

  Október 31-én, Taisho császár születésnapján, az ostromtüzérség több mint 100 lövege tüzet nyitott. Minden egyes ütegnek meg voltak a maga elsődleges és másodlagos célpontjai. A tenger felőli pusztuló védelmet Kato flottája árasztotta el a lövedékeivel. Az osztrák-magyar szárazföldi kontingenst ekkor érték az első veszteségek. A XV. sz. üteg állásába becsapódott nehézgránát öt embert megölt, hármat megsebesített. Közöttük volt a hősi halált halt magyar Ács József, és a megsebesült Domokos Béla. A szárazföldi tüzet a Prinz Heinrich Dombon lévő megfigyelő állásból vezették. Az első napon a nehéztüzérség lerombolta Csingtao szárazföldi ütegeit. Éjszaka a tábori ágyúk repeszgránátokkal akadályozták meg a károk kijavítását. A németek elhagyták a szétlőtt védműveket. Az ostromlók ezen az éjszakán a folyamatos tüzelés védelme alatt 300 méterrel előrébb ásták a futóárkaikat.

  Másnap folytatódott a bombázás és néhány ostromlöveg áthelyezte a tüzét az olajtartályokra és a kikötődokkokra, míg a többség a szárazföldi nehéztüzérséget pusztította. A flotta újból lehengerlő tűzzel borította el az összeomlóban lévő tengerparti ütegeket. Az ostromlók ezen az éjszakán a szabályzathoz hűen ragaszkodva kiásták az első párhuzamos ostromárkukat. Egy japán őrjárat átvágta egy sáncerőd előtt a drótakadályokat és tűzharcba keveredett annak védőivel. A németek azt hitték, hogy egy nagyobb támadást sikerült visszaverniük. Meyer-Waldeck arra gondolva, hogy közel a vég, parancsot adott a KAISERIN ELISABETH és a JAGUAR elsüllyesztésére. A KAISERIN ELISABETH parancsnoka november 2-án az öböl legmélyebb pontjára hajózott a cirkálójával. A személyzete kihajózott, csak a parancsnok, a gépüzemvezető és 15 tengerész maradt a hajón. Megsemmisítették a titkos anyagokat, kidobálták a lövegek závárzatait, kinyitották a fenékszelepeket és meggyújtották a lőszerkamrákba vezető gyújtózsinórokat, majd csónakkal elhagyták a süllyedő hajót, melyen hamarosan bekövetkeztek a robbanások, és november 3-án hajnali 2 óra 55 perckor lengő lobogóval elsüllyedt. A cirkáló partraszállt legénységét a JAGUAR személyzetével együtt beosztották a helyőrség állományába.

  Miután Csingtao szárazföldi ütegei romokban hevertek, az ostromtüzérség november 2-án a sáncerődökre és az azokat fedező drótakadályokra helyezte át a tüzét. Aznap éjjel az ostromlók újabb 300 méterrel ásták előrébb a futóárkokat. Másnap néhány üteg elpusztította az elektromos energiaszolgáltató állomást, míg a lövegek nagy többsége tovább folytatta a drótakadályok megsemmisítését, illetve a sáncerődök rombolását. Amint a tetők beszakadtak, a németek elkezdték kiüríteni az erődöket. Az ostromlók ezen az éjszakán kiásták a második párhuzamos ostromárkukat. November 4-én hajnalban egy műszaki szakasszal megerősített japán gyalogos század rohamot intézett az ivóvíz szivattyúállomás ellen, mely hamar elesett és a védői közül 21 fő fogságba esett. A város védőinek ezek után be kellett érniük a kutak vizével. A flotta nap-nap után rommá lőtte a tengerparti lövegállásokat, míg az ostromlövegek a drótakadályokat rombolták. A Szövetségesek éjjel újabb 300 méterrel ásták előrébb a futóárkaikat. A britek, akik az arcvonal egyik nehéz szakaszát kapták (egy tűznek kitett lejtőt, melyen a dagály miatt lehetetlen volt ásni), a futóárkaik építésében megpróbáltak lépést tartani a japánokkal, de kudarcot vallottak. A kézifegyverek tüzétől 26 főt veszítettek (ebből 8 halottat) mire abbahagyták az erőfeszítéseiket és visszavonultak a második párhuzamos ostromárkukba. Ettől természetesen tovább romlottak a kesernyés angol-japán kapcsolatok.

  November 5-én a flotta közvetlen lőtávolságban sorakozott fel és megsemmisítette Hui Tschuen Huk-ot az utolsó tengerparti üteget. Az ostromágyúk időközben további drótakadályokat pusztítottak el és porrá zúzták az elhagyott erődöket. Csingtao védelmi létesítmények nélkül maradt mind a szárazföld, mind a tenger felől. Aznap éjjel a japánok kiásták a végső párhuzamos ostromárkukat. Az a szektortól függően 100 és 1000 méter közötti távolságban húzódott a német lövészárkoktól. A legtöbb védőárkot viszont föld és romok borították, a védők így a szétszórt gránáttölcsérekben kerestek fedezéket.

  Meyer-Waldeck belátta, hogy itt a vég. November 6-án parancsot adott a Taube gépnek, hogy az utolsó jelentéseivel repüljön el Kínába. A kínaiak azután Németországba továbbították azokat. Az ostromtüzérség, mely ekkora kifogyott a célpontokból a még megtalálható maradék szögesdrót foszlányokat, vagy az elhagyott téglaépületeket lőtte. A flotta, melynek viszont egyáltalán nem maradt célpontja, morális célból csatlakozott a tüzeléshez és küldte a magasba a porfelhőket a korábbi tengerparti ütegek helyén. Világosan látszott, hogy mindenki aznap éjszakára várja a döntő rohamot. Kamio tétovázott. A szabályzatrágó tiszt azt kívánta, hogy a britek zárkózzanak fel a Szövetségesek megindulási terepszakaszáig és csatlakozzanak a támadáshoz. Azt mondta a briteknek, hogy aznap éjjel bármi áron ássák ki a közelítő futóárkaikat és a párhuzamos ostromárkot. Az előttük lévő szomszédos japán egységek támogató tüzelést fognak folytatni a kézifegyvereikből. A következő éjszaka pedig, jöjjön bármi, elrendeli a nagy támadást. A britek pedig csatlakozni fognak, még ha a nyílt terepen is kell előrenyomulniuk. Ez a parancs tovább súlyosbította a Szövetségesek közötti feszültséget, a brit parancsnok pedig tiltakozott elit haderejének értelmetlen kockáztatása miatt.

  Kamio időközben arra utasította az egységeit, hogy puhatolják ki a német védővonal gyenge pontjait. Egy japán gyalogos század megközelítette a 4. sz. erődöt, mielőtt a meglepett védők észrevehették volna őket. Azután a németek tüzet nyitottak, majd szuronyrohamra indultak az ellenség visszaverésére. A japánok meghátráltak. Meyer-Waldeck egy olyan bombasztikus jelentést kapott, hogy úgy hitte, az erőd a fő támadást verte vissza, és a 4. sz. erődhöz vezényelte a tartalékot. Egy másik japán gyalogos század a 3. sz. erőddel próbálkozott. A németek visszaszorultak a repedezett falú betonbunkerbe. Egy másik század érkezett oda, körül-vette a bunkert és a lőréseken, valamint a repedéseken keresztül lövöldöztek befelé. A védők megadták magukat. Egy helyi német tartalék ellentámadást hajtott végre, és a szárnyon felszámolt egy előretolt japán állást, mielőtt a főerők összezúzták volna őket. Japán szakaszok futottak szét a lövészárok mentén. A 2. sz. erőd, melyet minden figyelmeztetés nélkül oldalról és hátulról ért támadás, gyorsan elesett. A támadók oldalról rohanták meg a 4. sz. erődöt, de szembetalálták magukat az odaérkező német erősítéssel. Heves tűzharc kezdődött. A harcfelderítést végrehajtó japán erők megerősítéseket kértek, mire további gyalogos századok érkeztek a helyszínre. Háromórás küzdelem után a 4. sz. erődből egy szuronyrohammal kiverték a németeket. A szárnyakon, az 1. sz. és az 5. sz. erőd kétségbeesetten tartotta magát. A nagy munkával kiépített japán hírközlési rendszer most igen jó szolgálatokat tett. Kamio hallván, hogy a harcfelderítései valójában elfoglaltak egy erődöt, azonnali általános támadásra adott parancsot.

  A német védelem közepén keletkezett résen beözönlő japán erők szétbontakoztak. Egy gyalogos század felfelé rohamozott az Iltis Dombon. Kigyulladt egy fényszóró és megvilágított egy, az embereit kivont kardjával bíztató német hadnagyot, és egy a katonáit felemelt karddal vezető japán századost. A két férfi hunyorogva meredt egymásra, majd a feudalista idők harcainak hihetetlen paródiájaként a két tiszt kardpárbajba kezdett a harchoz felsorakozott csapataik között. A szamuráj kard sokkal jobbnak bizonyult a parádézásra használt díszkardnál és a japán parancsnok levágta az ellenfelét. A németek megadták magukat. Egy másik, a Bismarck Dombra felkapaszkodott század elfogadta az Iltis Dombon éljenző japánok által elcsüggedt németek megadását. Az éjszakai harcokban közelharcra került sor a cs. és kir. Haditengerészek és a japánok között, melyben ketten elestek, hárman pedig megsebesültek. Meyer-Waldeck megadta magát és az emberivel kivonult az 1. sz. és az 5. sz. erődből. November 7-én, egy ironikusan szép nap reggelén, a japán és brit csapatok bevonultak Csingtaoba. Három nappal később egy aknákat kereső japán torpedónaszád munka közben felrobbant és elsüllyedt.

  A németek 493 főt veszítettek (ebből 199 halottat), és további 3600 hadifoglyot. Ebben benne foglaltatik a Kaiserin Elisabeth 10 hősi halottja és 10 sebesültje is. Az életben maradtak, közöttük 56 magyar tengerész és két magyar tiszt, japán hadifogságba került, ahonnét 1920-ban kerültek vissza Európába Vita János tengerész kivételével, aki a fogságban, 1916-ban elhalálozott. A német hírszerzési jelentések az Szövetségesek veszteségeit "legalább 12 000 főre" becsülték, mely óriási túlzás azóta is megismétlődik a német dokumentumokban. A japán Hadsereg vesztesége 1900 fő volt (415 halott). A Haditengerészetük elveszítette a Takachiho könnyűcirkálót, a Shirotaye rombolót, egy torpedónaszádot és két kisebb aknakeresőt, mintegy 400 fő veszteséggel (kb. 300 halottal). Kamio elismerést érdemel, ugyanis Japán figyelemreméltó módon alacsony árat fizetett egy nagy haditengerészeti támaszpont elfoglalásáért. A britek veszteségei a következők: a Hadseregé 74 fő (13 halott), a Haditengerészeté 9 fő (3 halott).

  Japán később Csingtaot visszaadta Kínának, de a Santung vasútvonalat megtartotta. Ennek helyőrsége lett a később hírhedté vált Kwantung Hadsereg magja. Kamio gyomra nem vette be törzse fiatalabb tagjainak fasiszta megnyilvánulásait és hamarosan nyugállományba vonult.

  Kamio sikere, az iraki amerikai hadműveletekhez hasonlóan, a logisztikának és a tűzerő fölénynek, a véráldozat minimalizálása céljából történő, szinte korlátlan alkalmazását tükrözte. Fiatalabb törzstisztjei pontosan az ellenkező következtetésre jutottak: a németeket a gondos tervezés és az erős akarat győzte le. Véleményük szerint a fanatikusan a győzelemre koncentráló szamuráj faj felsőbbrendűsége következtében a logisztika, az esélyek és az anyagi tényezők mind érdektelen dolgok. A besulykolt gondolkodású, fegyelmezett (és egy megfelelően fegyelmezett társadalomban felnőtt) japán katonák mindig győzni fognak. Ez a nézet vezette később Japánt a katasztrofális háborúk sorozatába.

  Manapság Kína egy nagy haditengerészeti bázissá akarja kiépíteni Csingtaot. A német hatásból már csak kevés dolog maradt fenn. A régi sörfőzde még mindig gyártja a háború előtti német sört, melyet "Csingtao" sör néven árulnak a kínai éttermekben.

 
Csingtao ostromának hadrendje:
 

Német Kelet-Ázsiai Hajóraj:

Páncélos cirkálók: SCHARNHORST (zászlóshajó), GNEISENAU
Könnyűcirkálók: NÜRNBERG, EMDEN, LEIPZIG
Romboló: S90
Ágyúnaszád: JAGUAR, LUCHS, TIGER, ILTIS, CORMORAN
Folyami ágyúnaszád: CSINGTAO, VATERLAND, OTTER

  A háború kitörésekor a SCHARNHORST, GNEISENAU és a NÜRNBERG a Caroline szigeteknél cirkált, míg a LEIPZIG Mexikóban volt, hogy a forradalom idején védelmezze a német érdekeket. Az EMDEN, TIGER, ILTIS és a dokkban javítás alatt álló CORMORAN Csingtaoban tartózkodott. A VATERLAND és az OTTER a Jangce felső szakaszán őrjáratozott, a JAGUAR az Alsó-Jangcén, míg a CSINGTAO a West-folyón (Canton felett). A LUCHS Sanghajban, az S90 Csifuban volt.

  Az EMDEN elhagyta a kikötőt, csakúgy mint a zsákmánya, a RJAZANY (melyet elláttak a CORMORAN fegyverzetével és személyzetével, majd átkereszteltek CORMORAN-ra), illetve a felfegyverzett kereskedelmi segédcirkáló, a PRINZ EITEL FRIEDRICH (egy háború előtti postagőzös). A kikötőbe pedig befutott a KAISERIN ELISABETH osztrák-magyar védett cirkáló, valamint a JAGUAR és a LUCHS ágyúnaszád, illetve az S90-es romboló.

  A németek az ostrom során sokszor vették igénybe a LAUTING (egy kirándulógőzösből átalakított aknarakó), a KAISERIN ELISABETH, a JAGUÁR és az S90 szolgálatait.

Csingtao tenger felőli védelme:

Hui Tschuen Huk üteg: két 24 cm-es, három 15 cm-es löveg, fényszórók, páncélkupolákban
Bismarck Domb üteg: négy 28 cm-es löveg
Régi Csingtao üteg: négy idős (kínai) 15 cm-es löveg
Régi Hsiauniwa üteg: négy idős 21 cm-es löveg, fényszóró, és hét 8,8 cm-es ágyú jól beásva a kikötő mellett
Ezenkívül: kb. 300 db tengeri akna

Csingtao szárazföld felőli védelme:

5 sáncerőd: fényszórókkal, falakkal, árkokkal, drótakadályokkal,
Iltis Domb üteg: két 10,5 cm-es, valamint hat régi (kínai) 12 cm-es löveg, fényszórók,
Moltke Domb üteg: két 10,5 cm-es löveg, fényszórók,
12 nyitott lövegállásban: 22 db 3,7 cm-es, 22 db 9 cm-es és 6 régi (kínai) 12 cm-es löveg.
2 db Rumpler Taube repülőgép, 1 kötött figyelőléggömb, 1 meteorológiai léggömb.

Csingtao helyőrsége:

  A támaszpont különböző ütegeit mintegy 750 tengerésztüzér szolgálta ki. További 180 tengerész töltött be híradói, törzsbeli és logisztikai beosztásokat. A belső rendre kb. 100 kínai rendőr ügyelt. Magát a helyőrséget a 3. Tengerész Zászlóalj 1300 fője alkotta, mely következőkből tevődött össze: 4 gyalogos század (egyenként 210 fővel), 1 lovas század (140 fő), 1 tábori tüzérüteg (133 fő, 6 db Krupp 7,7 cm-es tábori löveg), 1 műszaki század (108 fő) és 2 lóvontatású géppuskás század (egyenként 38 fővel és 6 db géppuskával). Tiencsinben és Pekingben állomásozott a (német) Kelet-Ázsia Haditengerészeti Különítmény, 4 (egyenként 100 fős) gyalogos század, 1 géppuskás zászlóalj (60 fő és 14 géppuska), valamint két tüzérszakasz (3 db 8 cm-es tábori löveg és 3 db 15 cm-es tarack). A 3 db 8 cm-es tábori löveg kivételével ez az egész haderő beérkezett Csingtaoba.

  Kb. 1500 főnyi tartalékos növelte a helyőrség létszámát. Ezek a segéderőknél szolgáltak, illetve 2 további gyalogos századdal bővítették a 3. Tengerész Zászlóaljat. A hajókról partra tett tengerészeket, ágyúkat és géppuskákat is beleszámítva a helyőrség kb. 4000 emberrel, 120 géppuskával és 90 löveggel rendelkezett.

A japán Második Hajóraj:

5 idős, az orosz-japán háborúban zsákmányolt pre-dreadnought típusú ex-orosz csatahajó: SUWO, IWAMI, TANGO, OKINOSHIMA, MISHIMA
Páncélos cirkáló: IWATE, TOKIWA, YAKUMO
Könnyűcirkáló: CHITOSE, TONE, MOGAMI, YODO, AKASHI, AKITSUSHIMA, CHIYODA, TAKACHIHO
Romboló: 24 db
Öreg ágyúnaszád: 4 db, mint aknakeresők
Vízirepülőgép-hordozó: WAKAMIYA (4 db hadra fogható + 1 tartalék korai Henry and Maurice Farman vízirepülővel)
Néhány logisztikai, támogató és műhelyhajó, illetve 26 szállítóhajó.
A hadművelet elején csatlakozott a Hajórajhoz a SETTSU és a KAWACHI dreadnought, a KONGO csatacirkáló, az AKI és a SATSUMA új pre-dreadnought csatahajó, de hamarosan eltávoztak.

A britek a Hong Kongban mobilizált TRIUMPH öreg pre-dreadnought csatahajót vezényelték oda, valamint Weiheiweiből egy 4 öreg rombolóból álló csoportot.

A Csingtaot ostromló japán erők:

  A 18. gyaloghadosztály, mely következőkből tevődött össze: a 23 gyalogdandárból (46. és 55. gyalogezred), a 24. gyalogdandárból (48. és 56. gyalogezred), a 22. lovasezredből, a 24. tábori tüzérezredből (hat db 6 löveges üteg), egy műszaki zászlóaljból, egy logisztikai zászlóaljból, átalárendelt egészségügyi és híradó szakaszokból, és valószínűleg egy hegyi tüzérzászlóaljból (két db 4 löveges üteg). A 29. gyalogdandár (67. gyalogezred és a 34. gyalogezred egy zászlóalja) a hadosztály után érkezett be.

  Az ostromtüzérség összetétele a következő volt: egy haditengerészeti tüzérkülönítmény (10 cm-es és 15 cm-es haditengerészeti lövegekkel), a Miyama és a Yokosuka nehéz tüzérezredek, a Shimonoseki és a Tadanoumi nehéz tüzérzászlóaljak, összességében kb. 100 db löveg a 12 cm-es kalibertől a 28 cm-es kaliberig.

  A 6. és a 12. gyaloghadosztályok 2 logisztikai és 2 műszaki zászlóaljat vezényeltek a helyszínre. Ezek mellett az ostromlókhoz csatlakozott még a Hadsereg 3 db repülőgépe (Farmanok) és 2 vasútépítő zászlóalj.

  A későbbiek során a Santung vasútvonal megszállására beérkezett a 8. gyalogezred.

  A britek a Dél-walesi Határvadászok 2. zászlóalját vonultatták fel, amelyet a 36. Szikh ezred 2 gyalogos századával erősítettek meg.


Felhasznált irodalom:

Jork Artelt: Tsingtau: Deutsche Stadt und Festung in China 1897-1914
Charles B. Burdick: The Japanese Siege of Tsingtao
Dr. Csonkaréti Károly: Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete
Dr. Csonkaréti Károly: Császári és Királyi hadihajók
Dan van der Vat: The Last Corsair, The story of Emden
Colin Denis: Tsingtao Campaign
A Haditengerészeti Hősi Emlékmű kézzel írt Emlékkönyvének fotókópiájának másolata
A Magyar Tüzér
Paul G. Halpern: A Naval History of World War I


Kezdőlap     Küldetésünk     Szerkesztők     Aktuális     Archívum     Cikk küldése     Impresszum

Hajózástörténeti Közlemények
A szerkesztők
Hajózástörténeti Közlemények
cskegyesulet[at]gmail.com

© Minden jog fenntartva 2005-2014, TIT HMHE - Hagyományőrző Tagozat