Hajózástörténeti Közlemények

Ordasi Ágnes:
A fatestû bárkától a tengerjáró óriásig, Hajóépítés Budapesten
(Holló Szilvia Andrea - Zsigmond Gábor, Holnap kiadó, 2013)

   Budapest különbözõ szegmenseinek történetérõl számos eltérõ színvonalú tanulmány, monográfia született, mégis elmondható, hogy meglehetõsen szûkölködik az iparára és a közlekedésére vonatkozó, történészek által összefoglalt és a szakma eszközeit alkalmazó munkákban. Noha az érdeklõdés szemmel láthatóan igen tekintélyes. E megállapítás kiváltképp érvényes a magyar folyami hajózás, valamint a budapesti hajógyártás tekintetében, mivel ezen témák joggal sorolhatók a historiográfia elfelejtett, vagy legalábbis széljegyzékében számon tartott kérdések, kérdéskörök közé. Éppen ezért igen örvendetes és sokat ígérõ Holló Szilvia Andrea és Zsigmond Gábor 2013. decemberében, a Holnap kiadó gondozásában megjelentetett alkotása.
 
  A könyv szerkezetileg három nagyobb egységre, a munka törzsanyagát adó óbudai és az újpest-angyalföldi hajógyárak történetét ismertetõ, valamint az egyéb hajógyárakról szóló részekre bontható. A két legfajsúlyosabb etap közös jellemzõjeként megfigyelhetõ, hogy a szerzõk mindamellett, hogy az események kronologikus ábrázolására törekednek, az alfejezeteket azonos rendezõ elv szerint szerkesztették: az óbudai Dunai Gõzhajózási Társaság és az újpesti-angyalföldi Pesti Kikötõ Társaság történetét - és rivalizáló viszonyukat - megalapításuktól kezdve az adott telepnek otthont adó városrész bemutatásán át, a gyárak hõskorán keresztül egészen a szocialista nagyüzemektõl a kisvállalkozások megjelenéséig végigkísérik. A harmadik nagyobb lélegzetvételû fejezet szemmel láthatóan a másik két passzusból kimaradó elemeket közli, hiszen szó esik benne a magyar tengeri hadihajó-építésrõl, a népszigeti hajómûhelyrõl, az angyalföldi úszódarukról, valamint Budapest egyéb, kisebb hajójavító mûhelyeirõl is.
 
  A magyar folyamhajózás megszületésének és fejlõdésének közérthetõbb prezentálása céljából, mintegy vezérfonálként megragadva, a szerzõpáros helyesen érzékelteti, hogy Buda-Pestet kedvezõ földrajzi adottságai nagymértékben hozzásegítették politikai, gazdasági, kulturális központtá, valódi világvárossá válásához, mely tényezõ késõbb az egész ország gyarapodásával és a hajógyártás fejlesztésével, fejlõdésével is összefüggött. Ennek megfelelõen a kötet a MAHART terjeszkedésérõl és átalakulásáról is részletesen beszámol.
 
  Azonban mindehhez és a folyóban rejlõ lehetõségek kihasználásához mindenekelõtt széles látókörû és megfelelõ társadalmi súllyal bíró egyénekre, innovációra, technikára, és legfõképpen tõkére volt szükség. E feltételek megteremtése pedig csak a XIX. század elsõ évtizedeiben, kizárólag fokozatosan valósulhatott meg. A gõzhajózás szabadalmaztatásától kezdõdõ út azonban továbbra is számos, az élet valamennyi oldalán jelentkezõ nehézséggel volt kikövezve. Így például sokáig nem csak a hajók hegymenetekben történõ vontatása s lassú sebessége számított leküzdhetetlen problémának, de a mûszaki újítások átvétele, a gyáralapítások, illetve az üzemek mûködtetéséhez nélkülözhetetlen tõke megszerzése is.
 
  A kötet fejezetei ezen tendencia nehézkes megindulását, kiteljesedését, hirtelen megtorpanását-hanyatlását, végül pedig stagnálását és a feltámasztására tett kísérleteket követik nyomon. A ciklikusság nem véletlenszerû, hiszen a kezdeti tétova lépések megtétele után nem csak a vállalkozók, hanem az éppen aktuális politikai hatalom is felismerte hajózás - mind belföldön, mind külföldön betöltött - pótolhatatlan szerepét, így az állami irányító szervekkel is egyre szorosabb érintkezésbe került.
 
  Ennek megfelelõen nyilvánvaló, hogy a hadtörténelmi vonatkozású leírások sem hiányozhatnak. A kötetben az ország elsõ tengeri hadihajójának, a Danubius gyárban elkészült Triton torpedónaszád gyártási körülményeinek és a Horthy Miklós parancsnoksága alatt álló híres Novara sorsának ismertetésén túl, a 20.000 tonnás csatahajó, a Szent István tragédiája is megtalálható.
 
  Annak ellenére, hogy a kötet elsõ pillanatra leginkább ipar- és technikatörténetnek ígérkezik, az elõforduló nevek és események felsorakoztatása, illetve a mindennapos élet leírásaira történõ kiterjeszkedések a szociológiai s mûvelõdéstörténeti vonatkozást felvetnek, megannyi adalékkal szolgálnak a fõváros perifériájaként számon tartott Angyalföld, Újpest és Óbuda helytörténetéhez is.
 
  Külön kiemelendõ, hogy a nemzetközi folyamatokba ágyazott gazdaságtörténelmi párhuzamok ismertetése sem marad el, és ennek nyomán érzékelhetõvé válik, hogy a magyar hajózás története nem vizsgálható kizárólag helyi és pillanatnyi jelenségként; hatása térben és idõben is sokkal távolibb síkokra kiterjedt. Megtudható, hogy a ma horvátul Rijekának nevezett, akkor még döntõ többségben olasz etnikumú város munkássága miképpen kapcsolódott be az újpesti hajógyár történetébe a századfordulón; a szovjet megszállás mily módon határozta meg a Ganz gyár törekvéseit, lehetõségeit; hogy az orosz mellett a Balkán felvevõpiacai is hasonló kiemelt jelentõséggel bírtak; és hogy az óbudai sólyájáról legördülõ tengeri kikötõi vontatók közül öt Szíriában, egy pedig Kuvaitban talált gazdára. Emellett az is egyértelmûvé válik, hogy az az 1960-70-es években miért nevezték Nyugat-Európában "magyar paradoxonnak" az angyalföldi hajógyártást.
 
  Látható, hogy a könyv mindamellett, hogy hiánypótló jelleggel a fõváros és a magyar hajózás történetének egy eddig kevésbé ismert oldaláról közöl információkat, számos új, továbbgondolandó aspektust is felvet. Nem egyszerûen egy hirtelen akuttá váló problematika megfogalmazásáról és körbejárásáról, hanem egy elképesztõen komplex, szerteágazó, mégis szorosan összekapcsolódó kérdéskör több oldalról történõ megközelítésérõl van szó: egy, a prosperitás potencialitását felvillantó régi, bizonyos szempontból azonban egy új erõforrásról, a Duna kiaknázásáról, s a gazdaságba való minél teljesebb körû bevonásáról.
 
  A munka vitathatatlan érdemei közé tartozik az is, hogy amellett, hogy - olykor már-már a megértést kissé akadályozó módon, - elképesztõ mennyiségû információt közöl, illusztrációkban gazdag, bõséges forrásanyagra támaszkodik, és eddig ismeretlen nevek történelmi köztudatba való beemelésére is kísérletet tesz. Ezáltal az olvasó nem csak a gyárak és a különbözõ munkafolyamatok, hanem vele együtt a gyáralapítók, tulajdonosok és a munkások mindennapjaiba is bepillantást nyerhet. Megtudhatja, hogy a németalföldi származású Masjon Széchenyi István támogatását élvezve milyen szerepet játszott az 1829-ben megalakuló Elsõ Dunagõzhajózási Társaság, illetve az óbudai hajógyár életében; Hartmann József miképpen érte el az említett társaságtól független magyar hajóipar megteremtését; Schoenichen Hermann tevékenysége milyen változásokat eredményezett az újpesti hajóépítésben; és, hogy a szocialista nagyüzemek Somogyi Ferenc igazgatósága alatt hogyan, milyen körülmények közt rendezkedtek be a nagy egyesítések következményeként megalakuló Magyar Hajó- és Darugyárban.
 
  A kötet pontos adalékokkal szolgál a gyárak legjobban fizetett alkalmazottai- elõmunkások, mûvezetõk, fûtõk - és legszerényebben bérezett szakmunkásai heti díjazásáról, s arról is, hogy illetményük kiegészítéseként milyen egyéb szociális juttatásokban részesültek. Igaz, csupán felületesen, de a leírtakból az is kiderül, hogy bizonyos munkaköröket milyen elõképzettséggel, milyen kritériumoknak történõ megfeleléssel tölthettek be, továbbá, hogy a dolgozók a gyáron kívül az élet mely más szférájában - kocsmárosként, bolti eladóként, szövõnõként - jelentek meg.
 
  A hajózás technikai fejlõdésérõl is hasonlóan tartalmas részek szólnak. A szerzõk nem csak a hajóépítéssel kapcsolatos nehézségek körülírására szorítkoznak, hanem azon újításokra is kitérnek, amelyek nélkül napjaink hajózása elképzelhetetlen lenne. Így a laikus olvasó számára is érthetõvé válik a Hitzler-kormány, a Ganz-Jendrassik dízelmotor, a Shell-hajók és az úszódaruk jelentõsége.
 
  Megállapítható, hogy Holló Szilvia Andrea és Zsigmond Gábor könyve egy jól szerkesztett, szerteágazó összefüggéseket ábrázoló, horizontálisan teljes képet adó, rendkívül informatív ismeretterjesztõ olvasmány, azonban semmiféleképpen sem tekinthetõ egy hosszas kutatást sommázó, végleges, lezárt munkának. A választott téma monumentalitása, az átívelt korszakokban rejlõ kérdések sokrétûsége, illetve a helyenként tapasztalható, túlzott precizitásba hajló részletezések vagy egy nagyobb, átfogó opus megjelenését, vagy a felvetett problematikák nyomán, számos kisebb résztanulmány publikálását vetíthetik elõre.