Hajózástörténeti Közlemények

Krámli Mihály:
Az osztrák-magyar vörös-tengeri expedíciók 1895-1898

  Az egykori osztrák-magyar haditengerészet történetében az északi-sarkvidéki expedíciók után vitathatatlanul a legnagyobb tudományos jelentõsége az S. M. S. POLA hajóval a Földközi-tenger keleti medencéjében, illetve a Vörös-tengeren 1890-1898 között végrehajtott tudományos kutatóutaknak volt. Írásomban e nagy jelentõségû feltáró munka második szakaszáról, az 1895-1898 között a Vörös-tengerre vezetett két expedícióról kívánok szólni. Szándékom szerint nem csak a szóban forgó expedíciók történetét és eredményeit kívánom vázolni, hanem röviden bemutatni a haditengerészet viszonyát a tudományos kutatómunkához, a szervezés kérdéseit, illetve a háttérben meghúzódó problémákat
 
  A vörös-tengeri expedíciók ismertetése elõtt bevezetõként illik röviden megemlékezni az expedíciósorozat elsõ részérõl, a Földközi-tenger keleti medencéjének tudományos kutatásáról, mivel a két téma szorosan összefügg. Feltétlenül meg kell említeni azt is, hogy ezek, bár nevükben osztrák-magyar, valójában csak osztrák expedíciók voltak. Magyarnak annyiban tekinthetõk, hogy az expedíciókat kivitelezõ haditengerészet költségvetésének 1/3-át Magyarország állta. A vörös-tengeri utaknak nem volt magyar résztvevõje, míg az egyik földközi-tengeri úton a tisztikar tagja volt Kászon és Jakabfalvi László Elemér sorhajóhadnagy.
 
  A Földközi-tenger keleti medencéjének tudományos, oceanográfiai, a császári és királyi haditengerészet bevonásával megvalósítandó kutatásának ötlete a Bécsi Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi osztályán fogalmazódott meg 1889 áprilisában. A tervezett expedíciókat természetesen erõsen motiválta, hogy a Monarchia számára a hatalmi és gazdasági terjeszkedés egyetlen potenciális területe a Balkán, illetve a Földközi-tenger keleti medencéje volt. Mindezt erõsítette az a tény, hogy a Földközi-tenger, elsõsorban a keleti-medencéje tekintetében, az 1880-as évek végén oceanográfiai tekintetben még mindig szûz területnek számított.
 
  A Bécsi Tudományos Akadémia tudományos expedíciós terveivel, mint a legfontosabb potenciális támogatóhoz, a császári és királyi haditengerészethez fordult támogatásért. A tudósok közül többen úgy gondolták, a haditengerészetnek kötelessége a tengerkutatás elõsegítése. Mindez persze szépen hangzik, de a valóságban a haditengerészet hozzáállása a kérdéshez nem mindig volt pozitív. Ekkor, 1889-ben azonban szerencsés pillanatban állt elõ az Akadémia az expedíciók tervével. A haditengerészet élén ugyanis Max von Sterneck tengernagy állt, aki 1872-ben maga is résztvevõje volt egy tudományos útnak, Weyprecht és Payer északi-sarkköri expedíciójának elõkészítõjeként, s emellett személy szerint is érdeklõdött a tudományos kérdések iránt. Sterneck késõbb az 1872-es expedíciót "életem legszebb idõszaka"-ként emlegette. Mindezen túl, nem elhanyagolható az sem, hogy a liberális Sterneck egy politikai platformon volt az Akadémia vezetésével, mely ekkoriban már a régi liberális eszmék utolsó rezervátuma volt Ausztriában. Ezek fényében érthetõ, hogy a haditengerészet parancsnoka kétszeres szimpátiával viseltetetett a tervezett expedíciók irányába.
 
  Az expedíciók elõkészítésére 1889 tavaszán létrehozták a mélytengeri bizottságot (Tiefseekomission), melybe, a haditengerészet is delegált egy tagot. Viszonylag hamar, májusban megegyeztek haditengerészet részvételérõl és a támogatás mértékérõl. Eredetileg három, egyenként négy hetes kutatóutat terveztek, 1891 és 1893 között évente egyet. Az Akadémia utanként 5000 Ft-tal járult hozzá a költségekhez, míg a haditengerészet a hajót adta. A hajó négyheti használata a számítások szerint 6700 Ft-ba került, emellett a haditengerészet állta a hajó átalakításának 1000 Ft-os költségét. A mûszereket az Akadémia vásárolta. Végül a tervezett háromból négy út lett 1890-1893 között, s az egyes utak idõtartamát is jelentõsen túllépték, az expedíciók négy helyett nyolc-tíz hétig tartottak.
 
  A földközi-tengeri expedíciók lezárulta után, 1894 szeptemberében, a Német Természettudósok és Orvosok Társaságának bécsi kongresszusán merült fel "az egyik legforgalmasabb és legkevésbé ismert" tenger, a Vörös-tenger tudományos kutatásának az ötlete. A korábban jelentéktelennek elkönyvelt Vörös-tenger stratégiai fontosságra az 1869-ben megnyitott Szuezi-csatornával tett szert. Ausztria, felismerve egy esetleges csatorna jelentõségét, már viszonylag korán érdeklõdést mutatott a Vörös-tenger iránt. 1857-ben Wilhelm von Tegetthoffot, a késõbbi híres tengernagyot azzal a titkos céllal küldték a Vörös-tenger tanulmányozására, hogy keressen jó szenelõhelyeket, illetve alkalmas támaszpontot a Habsburg birodalom haditengerészete számára, amely elõnyös pozícióba juttatja a Monarchiát a tervezett csatorna megnyitása után. Tegetthoff Sokotrát, illetve Massuát javasolta visszatérte után. Az 1859-es és az 1866-os háború, valamint a birodalom katasztrofális gazdasági helyzete azonban keresztülhúzta ezeket a terveket. A csatornát üzemeltetõ társaságban az osztrák befolyás biztosítása sem sikerült: a 400 000 részvénybõl ugyan 50 000-t Ausztria számára rezerváltak, de ebbõl végül csak 1246 került tényleges jegyzésre.
 
  Negyed századdal a Szuezi-csatorna megnyitása után, 1894 szeptemberében maga Sterneck, a haditengerészet parancsnoka kezdeményezte a Vörös-tenger kutatását. Nem véletlenül tette ezt, ugyanis a haditengerészet 1892 óta folytatott a Vörös-tenger partvidékén intenzív geofizikai és meteorológiai megfigyeléseket. Ezt a haditengerész tisztek által végzett munkát kívánták kiegészíteni zoológiai, kémiai és fizikai kutatásokkal és adatgyûjtéssel, a földközi-tengeri expedíción részt vett tudósgárda segítségével. A tervezett expedíciók így jóval inkább katonai jelleget öltöttek, mint a korábbiak, mivel fontos feladatukul szabták a Vörös-tenger parti vizeinek haditengerészeti célú feltérképezését. Még az õsz folyamán kidolgozta a haditengerészet az expedíció fõ irányelveit, melyet megküldtek az Akadémiának. Az Akadémia, bár az újabb expedíció nem kevés pénzébe került, üdvözölte a tervet, és elfogadta a benne való részvételt. Az már az elsõ perctõl kezdve világos volt, hogy a terület nagysága miatt két expedíciót kell szervezni, mégpedig a téli hónapokban, amikor elviselhetõbb a klíma. Az elsõ expedíció feladata a Vörös-tenger Dzsiddától északra fekvõ részének kutatása, míg a másodiknak a Dzsidda és Bab el Mandeb szoros közötti tengerrésznek a vizsgálata volt. Az is világos volt, hogy a célterületek és a hazai bázis nagy távolsága miatt nem érdemes a kutatást kettõnél több expedícióra bontani. Így egy-egy expedíció tervezett ideje fél évre rúgott.
 
  Komoly problémát jelentett a Vörös-tengeren uralkodó rendkívüli hõség. Ekkoriban - bár hûtõkamrák léteztek - még nemigen volt légkondicionálás. Az expedíciók szempontjából szerencsés volt, hogy a vállalkozás kijelölt hajója, az S. M. S. POLA még fatesttel épült, ezért nem forrósodott annyira át, mint egy vastestû hajó. A második úton azonban így is követelt egy halálos áldozatot a hõség.
 
  A mélytengeri bizottság 1895. január 10-i ülésén összeállt az expedíciók tudományos stábja: Franz Steindacher, Berthold Hatschek zoológusok, Konrad Natterer kémikus, és Josef Luksch, illetve Julius Wolff, akik fizikai oceanográfiával foglalkoztak. Utóbbi kettõ haditengerész, és a fiumei Haditengerészeti Akadémia tanára volt. A tudományos vezetõ Steindacher lett. A szintén feladatként kitûzött gravitációs, földmágnesességi és meteorológiai megfigyelésekkel három haditengerésztiszt volt megbízva, akik már korábban is jártak a Vörös-tengeren. Az expedíciók hajója, akárcsak korábban a Földközi-tengeren, a POLA lett. Az idõközben elõléptetett Wilhelm Mörth helyett a hajó új parancsnokot kapott, Paul Edler von Pott fregattkapitány személyében.
 
  Az Akadémiának az elsõ expedíció 8300 forintjába került. Ennek az összegnek a felét a régi eszközök javítása, illetve új mûszerek beszerzése tette ki. A haditengerészet költségei jóval magasabbra rúgtak: csak a Szuezi-csatornán való áthaladás díja 3000 forintot tett ki. A POLA vörös-tengeri útjának összes költségei meghaladták a 40 000 forintot.
 
  A vörös-tengeri expedícióhoz természetesen meg kellett szerezni a Magas Porta hozzájárulását is. A hozzájárulást sikerült megkapni, de a törökök kikötötték, hogy a POLA legénysége csak olyan helyen szállhat partra, ahol vannak török hatóságok, és a török tengerészeti minisztérium két
 

  Az 1889-ben a Bécsi Tudományos Akadémia és a haditengerészet között létrejött megállapodás alapján a kutatóhajót a haditengerészet biztosította az expedíciók részére, s szintén a haditengerészet állta a hajó üzemeltetési költségeit. A feladatra a haditengerészet az 1869-71-ben épült gõzös-vitorlás szállítóhajót, az S. M. S. POLÁ-t jelölte ki. E hajó már korábban is végzett tudományos célú küldetést, az elsõ nemzetközi poláris év keretében a Jan Mayen szigeten telelõ osztrák állomás szállítóhajója volt. A 920 tonnás POLA fõbb adatai a következõk: hossza 53 m, szélessége 9 m, merülése 3,8 m. Fénykorában 950 lóerõs gõzgépével 10,3 csomós sebességet ért el. A vörös-tengeri expedíció elõtt tartott állapotfelmérõ próbaúton a hajó már csak 8,4 csomós maximális sebességre volt képes, s tartósan csak 5,5 csomós utazósebességet tudott tartani, ráadásul fajlagos szénfogyasztása igen tetemes volt. Mindez már-már az expedíció végrehajthatóságát veszélyeztette, mivel sokkal messzebbre kellett eltávolodni a honi bázisoktól, mint a földközi-tengeri utak idején. Pott fregattkapitány ezért egy korszerûbb, háromszoros expanziós gõzgép beépítését javasolta. A haditengerészet azonban a túl nagy költségek miatt a javaslatot visszautasította. Pott csak annyit ért el, hogy nem utasították takarékoskodásra, mint elõdjét, Mörth fregattkapitányt a Földközi-tengeren, hanem szabad kezet kapott a szénfelhasználás tekintetében.
 
  A POLA átalakításra 1889-90-ben került sor. A hajó nagy rakodónyílásának helyére egy felépítmény került, ebben kapott helyet a közel 30 négyzetméteres kémiai-biológiai laboratórium. A hajón felszerelt mérõeszközöket és mûszereket Ausztria mellett Franciaországból és Németországból szerezték be. A Le Blanc-féle mélységmérõ például Párizsban készült, a hozzá való rendkívül erõs, speciális drótkötél pedig Berlinben: a mélységmérõ ugyanis 200 kg-os súllyal mûködött. Csak érdekességképp: 3000 méteres mélységnél a mélységmérés több mint egy óráig tartott. Felszerelték emellett a hajót egy nagyméretû daruval és különféle halászhálókkal a tengerbiológiai kutatásokhoz. A mélységmérõ, illetve a halászhálók kezelését egy 30 lóerõs gõzcsörlõ segítette. A vörös-tengeri expedíciók elõtt a POLA az elhasználódottak helyett új halászhálókat kapott, valamint felszerelését meteorológiai és csillagászati mûszerekkel egészítették ki. A trópusi klíma miatt a hajón kialakítottak egy hûtõkamrát a romlandó élelmiszer tárolására. Az átalakítások során a hajó korábbi fegyverzetét leszerelték, a földközi-tengeri utakat fegyvertelenül tette meg. A vörös-tengeri expedíciók elõtt, tekintettel a Vörös-tenger partvidékén uralkodó állapotokra, a POLÁ-t két, 25 mm-es Palmkrantz-féle szórólöveggel látták el. Mint az késõbb kiderült, szükség is volt rájuk.
 

  A POLA 1895. október 6-án reggel indult az elsõ vörös-tengeri útjára. Elõször Port Saidba hajózott, ahol fedélzetére szállt a két török tiszt. A Szuezi-csatornán való átkelés után, november 2-án érkezett meg az út legdélibb pontjára, egyben az expedíció kiinduló bázisára, Dzsiddába. Dzsiddában a POLA tisztjei felállítottak egy meteorológiai állomást. Az elõzetes tervek alapján Dzsiddából kiindulva, öt, egyenként 15-30 napos kutatóutat hajtottak végre északi irányban a következõ hónapokban.
 
  Érdekességképp említhetjük a következõ epizódot: az egyik ilyen út alkalmával két tengerparti oázis közt a török hatóságok egy beduin tevés csendõrt vezényeltek a hajóra. A beduint a hajón olyan halálfélelem fogta el, hogy elõször a vízbe ugrott, bár nem tudott úszni, s úgy kellett kihalászni. Ezután az arab révkalauz kabinjába zárták, ahol az ágy alatt remegte végig az út hátralévõ részét.
 
  A POLA 1896. május 7-én érkezett meg Port Szaidba, majd egy erõs viharban folytatva útját, május 18-án a Monarchia fõ hadikikötõjébe, Polába. Steindacher és Natterer nem tért vissza a hajóval, hanem Port Szaidban kiszálltak, és további utazást tettek Szíriába, majd Görögországba.
 
  A POLA az expedíció során 7475 tengeri mérföldet tett meg, ebbõl 4780-at a Vörös-tengeren. Eközben 27 szárazföldi és 270 tengeri mérõhelyen végeztek méréseket. Elvégeztek 103 nyílt tengeri és számtalan partközeli mélységmérést. 1376 alkalommal mérték a víz hõmérsékletét, és 688 kémiai analízist végeztek. 97 alkalommal halásztak különféle hálókkal, melyek során 4000 halat fogtak, melyek 320 fajba tartoztak.
 
  Az expedíció hazatérte után a POLA tisztikarát képletesen szólva bezárták a haditengerészet vízrajzi hivatalába, hogy Pott kapitány irányításával dolgozzák fel az expedíció adatait, illetve készítsék elõ a második expedíciót. A második expedíció tervezett programját Pott 1897 márciusában terjesztette a tengerészeti osztály elé. Pott a Vörös-tenger déli részén uralkodó idõjárási viszonyokra tekintettel korábbi, szeptember eleji indulást javasolt. A Bab el Mandeb-szoroson keresztül novembertõl-áprilisig betörõ, gyakran viharos erejû délkeleti szél ugyanis a nyílttengeri kutatásokat gyakorlatilag lehetetlenné teszi. Miután a POLA-expedíció ezúttal Adent és Eritreát is érinteni kívánta, a Porta mellett London és Róma engedélyeire is szükség volt. A két európai állam heteken belül a maximális támogatásáról biztosította az osztrák-magyar haditengerészetet, míg a török engedély csak az utolsó pillanatban, augusztusban érkezett meg.
 

  A szeptember elsejére tervezett indulást mûszaki hiba miatt három nappal el kellett halasztani. Miután szeptember 17-én a POLA átkelt a Szuezi-csatornán, 21-én érték el az elsõ, Dzsiddától délre esõ munkaállomást. A nyílt tengeri méréseket október 1-én kezdték meg. Október végén az olaszok birtokában lévõ Massuában vetettek horgonyt, majd a következõ kutatóút folyamán az angol kézen lévõ Adent keresték fel. A rossz idõ, a viharos délkeleti szél november közepén érkezett meg, ezért a további nyílt tengeri kutatásokkal fel kellett hagyniuk. Part közeli mérések után december 7-én tértek vissza Adenbe. Még aznap este táviratilag értesültek az expedíció fõ támogatója, Sterneck tengernagy váratlan haláláról. Hogy mit jelentett Sterneck halála a tudományos expedíciókra nézve, az hamarosan kiderült a résztvevõk számára is.
 
  December 12-én visszaindult a POLA a Vörös-tengerre. Még hátra volt az expedíció legveszélyesebb szakasza, a Ras Turfa környéki korallzátonyok vizsgálata. Eközben, 1898. január 11-én, egy partraszállás és táborverés közben tûzharcba keveredtek a beduinokkal. A hajón lévõ szórólövegek segítségével, saját veszteség nélkül sikerült visszaverniük a támadókat. A munkát befejezve februárban elhagyták a Vörös-tenger déli részét, s miután Dzsidda környékén néhány napig vonóhálóval halásztak, március 11-én átkeltek a Szuezi-csatornán. A POLA március 24-én délelõtt érkezett vissza Polába.
 
  Az expedíció során a POLA 9020 tengeri mérföldet tett meg, ebbõl 6284-et a Vörös-tengeren. Eközben 22 szárazföldi és 124 tengeri mérõhelyen végeztek méréseket. Elvégeztek 55 nyílttengeri és számtalan part menti mélységmérést. 538 alkalommal mérték a víz hõmérsékletét, és 307 kémiai analízist végeztek. 90 alkalommal halásztak különféle hálókkal.
 
  A POLA expedíciók tudományos eredményeinek publikálását rögtön megkezdték, s elindult az összegyûjtött anyag feldolgozása. Az anyag mennyiségére jellemzõ, hogy a zoológiai gyûjtemény feldolgozásával csak az 1960-as évek elején végeztek a bécsi Természettudományi Múzeumban. A vörös-tengeri expedíciók egyik elsõ, kézzelfogható eredménye az angol vörös-tengeri kalauz (Red Sea Pilot) 1900-as, javított kiadásában testesült meg, mely jórészt a megküldött osztrák-magyar térképek és adatok felhasználásával készült.
 
  Mint azt már említettük, Sterneck halálával gyökeresen megváltozott a haditengerészet hozzáállása a tudományos kutatóutakhoz. Ennek köszönhetõen a POLA-expedíció lett a haditengerészet utolsó, nagy szabású tudományos vállalkozása. Az új haditengerészeti parancsnok, Hermann von Spaun tengernagy nem folytatta elõdje politikáját. Spaun elsõdleges feladatának a riválisaihoz képest meglehetõsen gyengécske haditengerészet megerõsítését tekintette, és ennek rendelt mindent alá. Ráadásul Spaun 1898 tavaszán politikai vereséget szenvedett, mert a delegációk nem támogatták nagyszabású flottaprogramját. Miután a legfontosabbnak a páncélos hajók építését tekintette, minden más területen a költségek lefaragását rendelte el. Ilyen körülmények között Spaun a tudományos kutatás támogatását csak púpnak tekintette a hátán, és jellemzõen azon lamentált, hogy a POLA a második vörös-tengeri útja során 1300 tonna szenet fogyasztott el. Spaun nem csak az újabb expedíciók támogatásától zárkózott el, de leállította az 1892-óta folytatott geofizikai méréssorozatot is. Egyetlen gesztusként 2000 forintot adott az 1890-1898-as expedíciók eredményeinek publikálására. Spaun utódai közül Anton Haus volt az, aki nagyobb mértékben támogatta a tudományos kutatást, de alig másfél évvel a hivatalba lépése után kitört az elsõ világháború, mely végérvényesen véget vetett az egykori osztrák-magyar haditengerészet és a tudomány kapcsolatának.