Folyóiratunkat a TIT HMHE - Hagyományőrző Tagozata üzemelteti.

Hajózástörténeti Közlemények

Kezdőlap     Küldetésünk     Szerkesztők     Aktuális     Archívum     Cikk küldése     Impresszum

   

Hanny Ákos:
A magyar honvéd folyami erők újjászervezése 1920 után

 

  Az első világháború után a győztes hatalmak nemzetközi bizottságot hoztak létre, amelynek többek között az volt a feladata, hogy döntsön a Monarchia folyami hajóállományának sorsáról.[1] A bizottság ülésein Magyarország érdekeit Wulff Olaf Richárd[2] fregattkapitány képviselte.
 
  Az 1920. június 4-én aláírt békediktátum szerint Magyarország elveszítette egyetlen tengeri kikötőjét, Fiumét, valamint a nagyjából 540 hajóból álló kereskedelmi flottáját.[3]
 
  A trianoni békeparancs V. Rész 1. Cím 1. fejezete tartalmazta a katonai rendelkezéseket. A 120. Cikk rendelkezett a hadihajózásról: "A jelen szerződés életbelépésének időpontjával az összes osztrák–magyar hadihajót – beleértve a tengeralattjárókat is – a Szövetséges és Társult Főhatalmak részére végérvényesen kiszolgáltatottnak jelentetnek ki. A dunai flottillákhoz tartozó minden monitort, torpedóhajót és felfegyverzett vízi járművet ki kell szolgáltatni a Szövetséges és Társult Főhatalmaknak.
 
  Magyarországnak mindamellett jogában áll, hogy a dunai folyamrendőri szolgálat céljaira a jelen szerződés 138. cikkében meghatározott Bizottságtól kiválasztandó három felderítő naszádot tartson. A Szövetséges és Társult Főhatalmak felemelhetik ezt a számot abban az esetben, ha azt az említett Bizottság helyszíni szemle alapján elégtelennek ítélné..."[4]
 
  Ez a bizottság – amelyet a 138. cikkben említenek – a Hadihajózási Szövetségközi Ellenőrző Bizottság[5] volt, amely valóban kiszállt a helyszínre és megengedte, hogy három helyett négy őrnaszádot kapjon vissza Magyarország.
 
  Az antant bizottság az Osztrák–Magyar Monarchia volt hajóparkjának szétosztásakor a dunai flottilla egységei közül mind Ausztriának, mind Magyarországnak négy-négy őrnaszádot juttatott. Magyarországé lett a CSUKA[6], a WELS[7], a VIZA[8] és a LACHS[9]. Ausztria kapta a FOGAS, a BARSCH, a COMPÓ és a STÖR hajókat.[10]
 
  A négy őrnaszád formális átadására 1920. november 30-án került sor. A hajók leromlott, kifosztott állapotban kerültek vissza, jóllehet az elvontatásukkor még üzemképesek voltak.[11] Az őrnaszádok karbahelyezésére és felszerelésére hamarosan elkészítették az első, becslésen alapuló költségvetést. Eszerint a WELS üzembe helyezéséhez 115 864 aranykorona, a VIZA rendbehozatalához 148 172, a LACHS-hoz 123 532, a CSUKA-hoz 81 120 aranykorona kellett volna, ami azonban nem volt meg.[12]
 
  Meg kell még jegyezni, hogy ezeken kívül Magyarország visszakapott – igaz, leszerelve – két monitort, a SZAMOS-t és a LEITHA-t, 1921-ben. Mindkettőt a későbbiekben elevátorrá alakították át.[13]
 
  Mivel a békeszerződés a magyar folyami hadihajózást nem engedélyezte, a négy őrnaszádot kizárólag folyamrendészeti feladatok ellátására adták vissza. A hadihajózás megtartására, burkolt tovább élésére az egyetlen lehetőség a folyamrendészeti-igazgatási feladatok elvállalása volt. A gyakorlatban ez már akkor megkezdődött, amikor 1919 után a budapesti és a vidéki révkapitányságokat haditengerészekkel töltötték fel. Wulff 1920 júliusáig állt a budapesti révkapitányság élén.[14]
 
  Wulff Olaf 1920. október 4-én egy memorandumot terjesztett elő a Nemzeti Hadsereg vezérkari főnökéhez, amelyben felvázolta azokat a szempontokat, amelyek miatt helyesnek tartaná, ha folyamrendészetté alakítanák át a hadihajózást. A vezérkar elfogadta a javaslatot, és a minisztertanács elé terjesztette – 1921. január 3-án –, amelyen elhatározták a folyamőrség felállítását.[15]
 
  A vezérkar helyénvalónak találta azt a Wulff-féle megoldást, hogy a hadihajózásból legyen folyamrendészet, ami tehát nem honvédelmi tárca alatt volt, de a minisztertanácsi felterjesztéshez hozzáfűzte: "...Okvetlenül biztosítani kell továbbá katonai szempontból a honvédelmi miniszter rendelkezési jogát is. Ezen célból a Honvédelmi Minisztériumban a hadihajóosztály továbbra is fenntartandó, amely osztály feladata volna a folyamőrség fejével egyetértésben a folyamőrségben a honvédelem érdekeinek biztosítása és az entente-val való érintkezés... Szükséges tehát annak (a hadihajózásnak) átszervezése oly módon, hogy a hadihajózás értékes tisztikara, valamint legénysége és anyaga a nemzeti hadsereg számára el ne vesszen, azaz hadműveleti szempontból tekintve leplezetten a jövőben is a hadsereg kiegészítő részét képezze..."[16]
 
  Minderre – hogy a folyamőrség a belügyminisztérium alá legyen beosztva, nem pedig a honvédséghez – azért volt szükség, mert a békediktátum kemény intézkedéseket rendelt Magyarország számára, elsősorban a hadseregének létszámára való tekintetben.[17] A folyamőrség létszámát 5000 főre tervezték, a békeszerződés azonban csak 1620 főnyi fegyveres létszámot – ebből 96 tisztet – és 1800 főnyi fegyver nélküli alkalmazottat engedélyezett.[18] A költségvetésben évekig csak 1947 fő volt a folyamőrségnél rendszeresítve, s e csekély állományból kellett 651 főt igénybe venni, egy rádióiskola (híradószázad) és egy utászzászlóalj kiállítására, a folyamőrség egyenruhájába bújtatva. Az utászok és a híradók természetesen csak papíron tartoztak a folyamőrséghez, a valóságban tiszta honvéd alakulatok voltak, tehát még annyi közük sem volt a Belügyminisztériumhoz, mint a folyamőrségnél a folyamrendészetet ténylegesen ellátó révhatóságoknak.[19]
 
  Felvetődött a kérdés már akkoriban is, hogy valóban szükség van-e a folyamőrségre, és nem csak a haditengerész államfő kedvéért hozzák-e létre. Erről azonban szó sincsen, szükségességét a folyamőrség felügyelője is röviden, a cél ismertetésével a következőképpen indokolta: "A folyam-hadihajózás célja a folyamok uralása, szabatosabban kifejtve, saját csapataink és úszóegységeink szabad mozgásának biztosítása a folyamon, a folyam mentén és a folyamon át, és ugyanannak meggátlása az ellenség részéről. Ezt a célt csak egy abszolút fölényben levő hajórajjal tudjuk elérni és akkor is csak addig, amíg mindkét part saját csapataink birtokában van."[20]
 
  Wulff Olaf is hasonlóképpen vélekedett: "Oly ország, melyet hatalmas folyók határolnak és szelnek át, úgy támadásban, mint védelemben, rászorul a folyamerőkre, ha csak nem akarja tüzérségének egy részét lekötni kizárólag azon célból, hogy a saját folyamán való átkelést... biztosítsa... Különösen áll ez a tétel olyan országban, ahol a közlekedés a folyókon át nincs elegendő számú híd által biztosítva... és ahol a folyók mentén nem állnak rendelkezésre kiépített országutak, amelyeken megfelelő gyorsasággal lehetne automobil ütegeket veszélyeztetett helyekre (átkelés vagy ellenséges folyamerők betörése) eltolni. Véleményem szerint (ha ez a vallomás egy volt tengerésznek még oly nehezére esik is), le kell mondanunk nagy típusú páncélozott monitorok építéséről, hanem a fő gondot elsősorban fegyvertüzelés ellen védett, gyors és lehetőleg hangtalan járatú, legmodernebb repülőelhárító üteggel, gépfegyverrel és gyújtó lőszerrel felszerelt ágyúnaszádok, másodsorban pedig a folyamakna és összekötő szolgálat kiépítésére kell fordítanunk..."[21]
 
  Az 1921. március 1-től felállított folyamőrséget, mint új folyamrendészeti hatóságot és szervezetet az 1922: XIV. törvénycikk "Folyamőrség és ellenőrzés" címmel iktatta be az állam igazgatási szervezetébe. A törvény leszögezte, hogy a folyamőrség minden tekintetben a belügyminiszternek volt alárendelve. A korábban már említett létszám mellett arról is rendelkezett, hogy 8 darab őrnaszádot lehet fenntartani folyamrendészeti célra.[22] A törvény továbbá engedélyezett még 2 darab 20–30 tonna és 10 darab 12–20 tonna vízkiszorítású, géppuskával felszerelt motorcsónakot is.[23]
 
  Azonban a folyamőrség csak folyamrendészeti és igazgatósági–hatósági ügyekben volt a belügyminiszternek alárendelve, minden más tekintetben végső soron a honvédelmi miniszter alá tartozott.[24]
 
  A pénzügyi nehézségek miatt a folyamőrség részére engedélyezett hajópark nem volt rendesen kiépíthető. Az őrnaszádok közül – amiket a békeszerződés Magyarországnak juttatott – csak három volt használható, de azok is teljesen leromlott állapotban voltak.[25]
 
  A trianoni békeszerződés értelmében Magyarországon a Szövetséges Katonai Ellenőrző Bizottság működött, amely ellenőrizte, hogy nem szegi-e meg az ország a békeszerződésnek a katonai létszámra, a fegyverzetre, a hadianyagra vonatkozó korlátozásait. A bizottság tagjai a győztes hatalmak tisztjeiből kerültek ki, s az ellenőrzést végző személyek időnként változtak, emiatt az ellenőrzés időnként szigorúbb, máskor enyhébb volt.
 
  A Dunát olasz és francia hadihajók ellenőrizték, nem csak a magyarországi szakaszát, de az osztrákot is. Habár a kisantant országai is kaptak osztrák és magyar hadihajókat a békeszerződés értelmében, a nagyhatalmak az ő hadihajózásukat is korlátok közé szorították, így 1920 és 1925 között csak brit, olasz és francia hadihajók járőrözése volt engedélyezve a két legyőzött ország Duna-szakaszán.[26]
 
  Az Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottság 1921-ben kezdte meg működését, és 1927. március 31-ig tartózkodott Magyarországon.[27] A Bizottság kivonulását a kisantant államai mindenképpen szerették volna megakadályozni, még azzal is megvádolták Magyarországot, hogy nyíltan fegyverkezik, mivel tiltott eszközt, tengeralattjárót tartanak rendszerben. Ez a tengeralattjáró az első világháborúban, az oroszoktól zsákmányolt UB–3 volt, amit azonban a magyarok természetesen nem használtak hadi célokra – a Dunán nem is lehetett volna ilyen eszközt használatba venni. A torpedókilövésnél használt levegősűrítő miatt maradt meg az UB–3, s ezt is békés célokra, a szegecseket beverő légkalapácsok üzeméhez használták. A magyarok aztán – hogy a vádaskodásokat megelőzzék – végül szétbontották 1927-ben a tengeralattjárót.[28]
 

A hajópark alakulása

  Mint arról már korábban volt szó, 1922 végéig csak a SZEGED őrnaszádot sikerült helyreállítani. Másodikként a VIZA állt szolgálatba, amely a KECSKEMÉT nevet kapta aztán. Próbamenetét 1923. március 28-án tartotta, teljesen felszerelve.[29] Az 1927-es nyári gyakorló hajórajnál már ott volt a SIÓFOK (a korábbi CSUKA) is, majd 1928-ban már a DEBRECEN őrnaszád (régi nevén LACHS) is szolgálatra készen állt.[30]
 
  Magyarország, hogy tovább növelje az őrnaszádállományát, 1927-ben tárgyalásokat kezdett Ausztriával. Az osztrákoknak nem volt szüksége a békeszerződésben nekik juttatott hajókra, mivel azok az ő országukhoz tartozó Duna-szakaszhoz nem voltak megfelelőek. Ausztria kicsi és gyors egységeket kívánt szolgálatba állítani a sebes folyású folyón. 1927. október 6-án született meg az egyezség. A magyar kormány a COMPÓ[31] és a STÖR[32] őrnaszádokért összesen 80 000 schillinget, a FOGAS-ért[33] 25 000 schillinget fizetett. Az osztrákoknak ítélt negyedik hajót, a BARSCH-ot[34] cserével és némi ráfizetéssel szerezte meg Magyarország; a BARSCH-ért cserébe a SIÓFOK-ot adták, valamint további 228 814 schillinget.[35]
 
  Szükség is volt a folyami erők bővítésére, mert a környező országok mind erős flottillával rendelkeztek, ráadásul ellenséges viszonyban is álltak Magyarországgal. Jugoszláviának négy, Romániának pedig három monitort juttattak a Monarchia felosztott flottájából. Csehszlovákia pedig ekkor kezdte el kiépíteni hadiflottáját, melynek legnagyobb egysége, a PRESIDENT MASARYK lényegesen nagyobb ágyúnaszád volt, mint a magyar hajók bármelyike.[36]
 
  A következő program az őrnaszádok korszerűsítése volt – elsősorban a hajók dízelesítése –, amely azonban a pénzügyi nehézségek miatt nem ment zökkenőmentesen. Az egyetlen őrnaszád, amelynek átépítését és dízelesítését befejezték, a SOPRON volt.[37] A második korszerűsítésre váró hajó a GÖDÖLLŐ volt, azonban különböző okokból – főleg a kevés pénz miatt – nagyon vontatottan haladt az átépítése, és csak 1944 őszére került vízre bocsátható állapotba.[38]
 
  A folyamőrség már az antant katonai ellenőrzése idején lépéseket tett új hajók építésére. Wullf Olaf kifejtette, hogy szüksége van a folyamőrségnek arra a fegyverre, amely az egyik legnagyobb kárt okozta a Nagy Háborúban, az aknára. "... az akna a gyöngébb fél fegyvere lévén, ezt a fegyvert a hajóraj kiépítéséig is okvetlen fejlesztenünk kell, hogy az erősebb szomszédok ellen sikerrel védekezhessünk..."[39]
 
  Az aknatelepítéshez hajókra volt szükség, azonban a folyamőrségnek nem állt rendelkezésére ilyen víziegység. Ezért 1926 tavaszán a Belügyminisztérium, Wulff ösztönzésére beadvánnyal fordult a Honvéd Vezérkar főnökéhez – aki a rejtés miatt a HM VI. csoportfőnöke elnevezést viselte – , és kérte, engedélyezze egy bójahajó építését. Az építendő hajó hivatalos indoklás szerint a kisvízkitűzéshez kellett, de a bójázáshoz hasonló berendezés kell, mint az aknatelepítéshez, a megépítendő hajó tehát a valóságban nem lenne más, mint egy aknarakó-aknaszedő hajó. A békeszerződés katonai rendelkezései az aknahajó építését és tartását nem tették lehetővé, ezért kellett ehhez a megoldáshoz folyamodni.[40]
 
  Az aknatelepítést már korábban is gyakorolták a BADACSONY[41] lapátkerekes vontatógőzössel, ez azonban nem volt a legtökéletesebb megoldás. Ezért aztán a vezérkar hozzájárult a tervhez, mondván: "... várható ellenfeleink folyamharci egységeinek vizeinkre való gyors betörését csakis az aknák gyors lerakása által tudjuk a leghatásosabban megakadályozni. Ezért egy aknarakó hajó építését szükségesnek tartjuk. Ezen hajó különben békében a kisvízi út kitűzési osztag kiképzését is nagyon előmozdítaná..."[42] Az új hajót a Ganz-Danubius hajógyárban építették, és MAROS[43] néven sorolták be a flottillába. Ez a hazai építésű hajó volt a Duna első aknarakója, ilyen ugyanis korábban a Monarchia folyami egységei között sem szerepelt.[44]
 
  A folyamőrség flottillájának továbbá szüksége volt szállító és kiszolgáló hajókra is. Ennek érdekében készült el a CSOBÁNC[45] anyaghajó, szintén a Ganz-Danubius hajógyárban.[46]
 
  Vásárlás útján is bővült a folyamőrség hajóállománya. 1928-ban került megvételre a német LISELOTTE nevű csavargőzös, amely eredetileg a német haditengerészet részére partközeli aknák felkutatására épült. A hajót Bornemissza Félix parancsnoksága alatt hozták át a tengerről Budapestre[47], majd a KŐRÖS[48] nevet kapta a későbbiekben. A hajó azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, merülése a Dunán aknatelepítésre alkalmatlanná tette, valamint nehezen lehetett kormányozni. A későbbiekben mint iskolahajó, vonathajó vagy parancsnoki hajó szolgált.[49]
 
  A húszas évek vége felé került vissza a folyamőrséghez a BAJA aknarakó, amely a háború után 1926-ig rejtési célból a Földművelésügyi Minisztérium Vízrajzi Osztályánál szolgált. Miután a folyamőrség visszavette, átkeresztelték HEGYALJÁ-ra[50], és csak a háborúban állították be ismét aknaszedésre.[51]
 
  Továbbá a folyamőrséghez került a MECSEK[52] csavaros motoros vontató, amelyet valószínűleg Odesszában zsákmányolt a Dunaflottilla. Ugyanilyen úton került Magyarországra a HONVÉD, a HUSZÁR és a TÜZÉR[53] páncélmotorcsónak is.[54]
 
  A Magyar Királyi Folyamőrség 1930 után hét őrnaszáddal rendelkezett, de ebből a 60 t-s GÖDÖLLŐ és a 133 t-s BAJA felfegyverzésére már nem jutott pénz, ezért leszerelve tárolták őket. Harcképes őrnaszád csak öt volt, ebből négyet fegyvereztek fel a 8 cm-es (7,65 cm-es) L/30 tábori ágyúval, név szerint: a DEBRECEN, a KECSKEMÉT, a SOPRON és a SZEGED őrnaszádokat.[55] Továbbá a GYŐR volt még a folyamőrség kötelékében 1930-ban.
 
  A további hajóállomány a következőképpen alakult:
 
  Aknahajók: MAROS és KŐRÖS. Vontatók: BADACSONY, HEGYALJA, MECSEK. Vonathajó: CSOBÁNC. Műhelyhajó: VULKÁN. Fürdőhajó: "E". Páncélos motorcsónakok: HONVÉD, HUSZÁR, TÜZÉR. Továbbá 8 darab nagyméretű motorcsónak, 13 darab kisebb motorcsónak, 5 darab egyéb kishajó és jacht, 5 darab vitorlás, 4 darab tanyahajó, 4 darab ponton, 9 darab uszály és 2 darab gőzbárka. Összesen tehát 68 darab úszóegységgel rendelkezett a folyamőrség.[56]
 
  1932-ben a folyamőrségnél jelentős fejlesztésekre került sor. 1932 és 1934 között kicserélték az őrnaszádok fő lövegeit, valamint tervek voltak a hajóállomány további bővítésére. A szakemberek különböző változatokat dolgoztak ki a folyamőrségnek. Az 1932. október 20-i dátummal elkészült tervezet fontosnak tartotta, hogy a folyamőrségnek legyenek monitorai, valamint további gyors őrnaszádjai. Ezeken kívül páncélmotorcsónakok építését is javasoltnak tartották, amelyek a nagyobb egységek előtt járva főleg felderítésre lennének alkalmasak, valamint a partváltások biztosítására. A későbbiekben a páncélmotorcsónakokat sikerült is megépíteni.[57]
 
  A tervezett fejlesztéseknek 1940-ig azonban csak mintegy 22 százaléka valósult meg. Ennek legfőbb oka az ország pénzügyi helyzete volt, valamint az, hogy a honvédségnél a fejlesztések elsősorban a légierőt és a harckocsizókat érintették.[58]
 
  A hajóállomány változásának következménye volt a folyamőrség szervezeti tagozódásában 1932-ben végrehajtott módosítás, amely 1938-ig volt érvényben. Eszerint kialakították a Csajkás-ezredet, amely az ezredtörzsből és az őrnaszádosztályból állt. Ide tartozott még a TÜZÉR, a CSOBÁNC és a MECSEK. A Kiképző zászlóaljat megszüntették. A Műszaki zászlóalj átalakult Folyambiztosító zászlóaljjá, amelyben helyet kapott az aknászszázad, egy önálló lövészszakasz és a híradószázad. A Műszaki üzem, Műszaki raktár, Anyagraktár helyére a Szertár lépett, állományában egy legénységi századdal, hozzá tartozott a kikötő, sólyatér, műszaki hivatal, műszaki üzemek és raktárak. Elhelyezésük a gróf Csáky-laktanyában volt. Szervezetileg önálló lett, illetve közvetlenül a folyamőrség parancsnoksága alá tartozott a Térképészeti Hivatal, Könyvtár és házinyomda, a Hajóépítési Ellenőrző Bizottság, a Zenekar és a Gazdasági Hivatal. A rendészzászlóalj (a húszas években század) 1938-ban beleolvadt a folyamőrségbe. Feladatkörét 1939-től a magyar királyi rendőrség vette át (részben a határvadászok).[59]
 
  A folyamőrség utolsó belügyminisztériumi évének békehadrendje (1938) a következő volt: folyamerő-parancsnokság, csajkásezred-parancsnokság, őrnaszádosztály (3 őrnaszád, 1 páncélos motorcsónak), folyambiztosító zászlóalj 1. osztálya Budapesten, 2. osztálya Komáromban és 3. osztálya Szegeden; folyamőr-megfigyelő és kisvízkitűző osztály. A felriasztási vagy mozgósítási hadrend, amelyben a csajkásezred elnevezés őrnaszád-ezredre változott, a következő: folyamerő-parancsnokság, őrnaszádezred-parancsnokság, I. őrnaszádosztály (2 őrnaszád, TÜZÉR), II. őrnaszádosztály (2 őrnaszád). A mozgósítás lefújása után, 1938 végén az őrnaszádezred csajkásezreddé, azon belül egyetlen, számozás nélküli őrnaszádosztállyá alakult.[60]
 


  1 A Bécsben működő bizottság neve eredetileg Commandement de la Navigation du Danube, röviden Commandement du Danube, majd 1919 októberétől Commission Interalliée du Danube (röviden CID), 1921-től Commission Internationale du Danube volt. Csonkaréti Károly – Benczúr László: Haditengerészek és folyamőrök a Dunán 1870–1945. Zrínyi Kiadó. Bp., 1991, 146. o. (A továbbiakban Csonkaréti – Benczúr i. m.)
 
  2 Wulff 1877-ben, Budapesten született. A gimnáziumi tanulmányait Budán végezte. Ezután a fiumei Haditengerészeti Akadémia növendéke lett. 1911–1912-ben a pekingi cs. és kir. követségi tengerészkülönítmény parancsnoka. A világháborúban kiérdemelte a Mária Terézia-rend lovagkeresztjét. A breszt-litovszki, majd a bukaresti béketárgyalásokon ő képviselte a haditengerészet Dunaflottillájának érdekeit. 1918. november 1-jétől fregattkapitány. 1920. március 10-től hadihajós csapatfelügyelő, 1920. május 1-től sorhajókapitányi rendfokozatban. Uo. 146. o.
 
  3 Zsigmond Gábor: A magyar tengerhajózás útkeresése a két világháború között – fejlődési lehetőségek és irányelvek. In: Hajózástörténeti Közlemények, 2006/3.
 
  4 1921: XXXIII. törvénycikk (forrás: http://www.trianon.hu/keret.phtml?/trianon/tria1920/bekeszerz.phtml, letöltve: 2012-02-26). (A továbbiakban Trianoni békeszerződés)
 
  5 Naval Allied Commission for the Disposal of Enemy Vessels, röviden NACDEV. A volt ellenséges adriai és dunai hadihajók szétosztására jött létre. Csonkaréti – Benczúr i. m. 147. o.
 
  6 A CSUKA-t SIÓFOK-ra keresztelték át. A hajó 1915-ben épült, 1916-ban állt szolgálatba. Vízkiszorítása 60,2 tonna, hossza 36 méter, szélessége 4,6 méter, merülése 1,05 méter, hatótávolsága 920 km. Maximális sebessége 25 km/h. Fegyverzete 1 darab 66 mm (ún. 7 cm-es) 26 kaliberhosszúságú ágyú, 2 darab 8 mm 7/31. M Schwarzlose géppuska. Személyzete 2 + 25 fő. Csonkaréti Károly – Sárhidai Gyula: A magyar királyi folyamőrök és fegyverzetük 1920–1945. Zrínyi Kiadó. Bp., 2009, 52. o. (A továbbiakban Csonkaréti – Sárhidai i. m.)
 
  7 A WELS a SZEGED nevet kapta a későbbiekben. Építését 1915-ben kezdték el, 1916-ban készült el és állt szolgálatba. Vízkiszorítása 133 tonna volt. Hossza 44 méter, szélessége 6, merülése 1 méter. Hatótávolsága 800 km. Sebessége 34 km/h. Fegyverzete 2 darab 80 mm 30 kaliberhosszúságú 18. M tábori ágyú, tornyonként 2 db réslövegtávcsővel, 3 darab 8 mm 7/31. M Schwarzlose géppuska, a toronyban 1 darab 8 mm 34/37. M Gebauer ikergéppuska, 1 darab 20 mm 36. M nehézpuska, 1 darab 8 mm 31. M golyószóró Csaba páncél autótoronyban. Személyzete 3 + 40 fő. Uo. 47–48. o.
 
  8 A VIZA a későbbiekben a KECSKEMÉT nevet kapta. Építése 1915-ben kezdődött és 1916-ban fejeződött be. Vízkiszorítása 133 tonna, hossza 44, szélessége 6, merülése 1 méter volt. Hatótávolsága 800 km. Sebessége 34 km/h. Fegyverzete 2 darab 80 mm 30 kaliberhosszúságú 18. M tábori ágyú, tornyonként 1 darab réslövegtávcsővel, 3 darab 8 mm 7/31. M Schwarzlose géppuska. Személyzete 3 + 40 fő. Uo. 48–49. o.
 
  9 A LACHS a DEBRECEN nevet kapta. 1917-ben kezdték el építeni, 1918-ban készült el és 1919-ben állították szolgálatba. Vízkiszorítása 140 tonna volt. Hossza 44, szélessége 6, merülése 1 méter. Hatótávolsága 800 km. Sebessége 34 km/h. Fegyverzete 2 darab 80 mm 30 kaliberhosszúságú 18. M tábori ágyú, tornyonként 1 darab réslöveg­távcsővel, 3 darab 8 mm 7/31. M Schwarzlose géppuska. Személyzete 3 + 41 fő. Uo. 49. o.
 
10 Csonkaréti Károly: Hadihajók a Dunán. Zrínyi Kiadó. Bp., 1980, 220. o. (A továbbiakban Hadihajók a Dunán)
 
11 Az átadás előtt készült jegyzőkönyv is megjegyzi, hogy "A hajótestek épek, de erősen rozsdásodottak. A fedélzeti felszerelések kevés kivétellel hiányoznak. Az oldalablakok tömítetlenek. A tiszti és legénységi férőhelyek, konyha, rádiós fülke, illemhelyek leszerelve, használhatatlan állapotban vannak. (...) A gépészeti felszerelések kevés kivétellel ugyancsak hiányoznak..." Idézi a jegyzőkönyvet: Csonkaréti – Benczúr i. m. 149. o.
 
12 Uo. 149. o.
 
13 A LEITHA előbb JÓZSEF LAJOS, majd FK 201 néven, a SZAMOS pedig TIVADAR, majd FK 202 jellel futott tovább a későbbiekben. Uo. 150. o.
 
14 Hadihajók a Dunán, 221. o.
 
15 Csonkaréti – Benczúr i. m. 150. o.
 
16 Uo. 150. o.
 
17 A magyar hadsereg katonai erőinek összessége nem haladhatja meg a 35.000 főt, beleértve a tiszteket és a pótkeretek csapatait is. Trianoni békeszerződés, V. rész, 1. Cím, II. fejezet, 104. cikk.
 
18 A kormányzat a pénzügyi nehézségek miatt évekig még ezt az alacsonyra szabott létszámot sem tudta kiállítani. Hadihajók a Dunán, 222. o.
 
19 Csonkaréti – Benczúr i. m. 151. o.
 
20 Csonkaréti Károly: A magyar királyi folyamőrség felállításának, szervezésének irataiból (1920-1929). In: Hadtörténelmi Közlemények, 1977/2; 265. o. (A továbbiakban Csonkaréti 1977)
 
21 Idézi Csonkaréti Wulff Olaf sorhajókapitányt. Uo. 266. o.
 
22 Az őrnaszádok számát a korábbi három, majd négyről az igazolt hajóforgalom nagysága miatt sikerült Wulffnak felemeltetnie, legalább elvben, nyolcra. Csonkaréti – Benczúr i. m. 152. o.
 
23 1922: XIV. törvénycikk (forrás: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=7525, letöltve: 2012-02-26).
 
24 Csonkaréti 1977, 267. o.
 
25 1922 végéig csak az időközben SZEGED-dé átnevezett WELS-et sikerült rendbehozni. Csonkaréti – Sárhidai i. m. 17. o.
 
26 Horváth János: Olasz és francia hadihajók a Dunán (1920–1925). In: Haditechnika, 1996/2., 29–30.
 
27 Hadihajók a Dunán, 225. o.
 
28 Hámori Péter: A magyar hajózás képes története. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1999, 115. o. (A továbbiakban Hámori i. m.)
 
29 Csonkaréti – Benczúr i. m. 168. o.
 
30 Uo. 168. o.
 
31 A COMPÓ aztán a SOPRON nevet kapta. Az átépítése 1927-ben kezdődött, szolgálatba 1930-ban állították. Hossza 44 méter, szélessége 6 méter, merülése 0,96 méter volt. Vízkiszorítása 168 tonna, maximális sebessége 40 km/h. Fegyverzete 2 darab 7 cm H/50 ágyú, 5 darab 8 mm 7/12. M Schwarzlose géppuska. Személyzete 5 + 35 fő. Csonkaréti – Sárhidai i. m. 51. o.
 
32 A STÖR-t GYŐR-re keresztelték át. 1915-ben kezdték el építeni és 1916-ban állt szolgálatba. Vízkiszorítása 133 tonna, hossza 44, szélessége 6, merülése 1 méter volt. Hatótávolsága 800 km, sebessége 34 km/h. Fegyverzete 2 darab 80 mm 30 kaliberhosszúságú 29. M Bofors típusú légvédelmi ágyú, 3 darab 8 mm 7/31. M Schwarzlose géppuska, 1 darab 20 mm 36. M nehézpuska a toronyban. Személyzete 3 + 41 fő. Uo. 50. o.
 
33 A FOGAS-t GÖDÖLLŐ-nek nevezték át. A hajó 1916-ban állt szolgálatba, vízkiszorítása 60,2 tonna, hossza 36 méter, szélessége 4,6 méter, merülése 1,05 méter volt. Hatótávja 920 km, sebessége 25 km/h. Fegyverzete 1 db 66 mm (úgynevezett 7 cm-es) 26 kaliberhosszúságú ágyú, 2 darab 8 mm Schwarzlose géppuska. Személyzete 2 + 25 fő. Uo. 54. o.
 
34 A BARSCH később a BAJA nevet kapta. 1916-ban állították szolgálatba, 133 tonna volt a vízkiszorítása, 44 méter a hossza, szélessége 6, merülése 1 méter. Hatótávolsága 800 km, sebessége 34 km/h. Fegyverzetét 4 darab 66 mm-es, 26 kaliberhosszúságú löveg, illetve 3 darab 8 mm-es Schwarzlose géppuska alkotta. Személyzete 3 + 40 fő. Uo. 53. o.
 
35 Csonkaréti – Benczúr i. m. 170. o.
 
36 Csonkaréti 1977, 266. o.
 
37 1927 decemberében fektették sólyára és 1929 novemberében bocsátották vízre. Az új dízelmotorokat 1928–1929-ben építették be a hajóba. Az első próbaútját 1930 áprilisában kezdte meg és májusban helyezték szolgálatba. Csonkaréti – Sárhidai i. m. 26–27. o.
 
38 1944. szeptember 20-án, még a hajógyári sólyán aztán egy repülőbomba találta telibe és csaknem teljesen megsemmisült. Csonkaréti – Benczúr i. m. 172. o.
 
39 Idézi Wulffot Csonkaréti, Hadihajók a Dunán, 234. o.
 
40 Csonkaréti – Sárhidai i. m. 28–29. o.
 
41 A BADACSONY-t 1913-ban kezdték el építeni, 1915-ben állt szolgálatba a Császári és Királyi Haditengerészetnél, majd 1921-ben a folyamőrségnél. 152 tonnás volt a vízkiszorítása, 54 méter hosszú, 7 méter széles (14,2 a kerékdobnál), merülése 0,8 méter. Sebessége 19 km/h, fegyverzete 1 darab 8 mm 7/31. M Schwarzlose géppuska. Személyzete 14 fő. Uo. 59–60. o.
 
42 Csonkaréti – Benczúr i. m. 174. o.
 
43 A MAROS építését 1926-ban kezdték meg és 1928-ban állt szolgálatba. Vízkiszorítása 52 tonna (teljes aknaterheléssel 90 tonna), hossza 30, szélessége 4, merülése 0,8 méter volt. Sebessége 20,3 km/h. Fegyverzete 2 darab 8 mm 7/31. M Shwarzlose géppuska és 12 darab 18. M érintőakna. Személyzete 1 + 8 fő. Uo. 58. o.
 
44 Holló Szilvia Andrea-Zsigmond Gábor: A fatestű bárkától a tengerjáró óriásig. Hajóépítés Budapesten. Holnap Kiadó, Budapest, 2013. p. 145.
 
45 A CSOBÁNC-ot 1926-ban kezdték el építeni és 1928-ban állították szolgálatba. Vízkiszorítása 230 tonna, hosszúsága 44 méter, szélessége 6, merülése 1,5 méteres. Sebessége 16 km/h, fegyverzete 2 darab 8 mm 7/31. M Schwarzlose géppuska volt. Személyzete 1 + 7 fő. Uo. 58–59. o.
 
46 Hadihajók a Dunán, 235. o.
 
47 Zsigmond Gábor: A magyar kereskedelmi hajózás a második világháború éveiben. In: Társadalom és Honvédelem – második világháború különszám, 2009/3.
 
48 A KŐRÖS 1917-18-ban épült, a folyamőrségnél 1928-ban állt szolgálatba. Vízkiszorítása 185 tonna, hossza 44,05 méter, szélessége 6,6 méter, merülése 1,3 méter. Sebessége 20 km/h, fegyverzete 2 darab 8 mm 7/31. M Schwarzlose géppuska, 20 darab 35. M megfigyelt akna, 6 darab 16. M sodorakna és 12 darab 18. M érintőakna. Személyzete 2 + 10 fő. Csonkaréti – Sárhidai i. m. 57–58. o.
 
49 Csonkaréti – Benczúr i. m. 174. o. illetve Hadihajók a Dunán, 236. o.
 
50 A HEGYALJA 1908-ban épült, a Császári és Királyi Haditengerészetnél 1915-ben került alkalmazásra. A folyamőrségnél 1926-ban állították szolgálatba. Vízkiszorítása 80 tonna, hossza 21,5 méter, szélessége 4,25 méter, merülése 1,1 méter (teljes aknaterheléssel 1,35-1,40 méter). Sebessége 16 km/h. Fegyverzete 1 darab 8 mm 7/31. M Schwarzlose géppuska. Személyzete 10 fő. Csonkaréti – Sárhidai i. m. 60. o.
 
51 Csonkaréti – Benczúr i. m. 174–175. o.
 
52 A MECSEK fő adatai: vízkiszorítás 45 tonna, hosszúság 18,3 méter, szélesség 3,6 méter, merülés 1,7 méter. Épüléséről és sebességéről nincs adat. Fegyverzete 1 darab 8 mm 7/31. M Schwarzlose géppuska. Személyzete 9 fő. Csonkaréti – Sárhidai i. m. 60–61. o.
 
53 A HUSZÁR és a TÜZÉR fő adatai: hosszúság 15,8 méter, szélesség 2,7 méter, a HUSZÁR merülése 0,6, a TÜZÉR merülése elöl 0,62, hátul 0,78 méter. A vízkiszorításuk 16 illetve 16,4 tonna. Sebességük 25 km/h, személyzetük 9 fő. A HUSZÁR fegyverzete 2 darab 8 mm 7/31. M Schwarzlose géppuska, a TÜZÉR-nek emellett volt 1 darab 8 mm Gebauer ikercsöves géppuskája is. Csonkaréti – Sárhidai i. m. 54. o. A HONVÉD-et aztán 1932-ben leszerelték és eladták, a HUSZÁR elővigyázatlanságból 1941-ben a Tiszán felrobbant, mert egy tiszthelyettes a benzintartálynál tüzet gyújtott. A TÜZÉR 1945-ig szolgált a folyamerők kötelékében. Csonkaréti –Benczúr i. m. 175. o.
 
54 Uo. 175. o.
 
55 Horváth János: Őrnaszádok tüzérségi felszerelése 1915–1945. In: Haditechnika, 1993/1; 34–39.
 
56 Hadihajók a Dunán, 237–238. o.
 
57 Csonkaréti – Sárhidai i. m. 32–33. o.
 
58 Uo. 34. o.
 
59 Csonkaréti – Benczúr i. m. 178. o.
 
60 Uo. 178. o.
 


Kezdőlap     Küldetésünk     Szerkesztők     Aktuális     Archívum     Cikk küldése     Impresszum

Hajózástörténeti Közlemények
A szerkesztők
Hajózástörténeti Közlemények
cskegyesulet[at]gmail.com

© Minden jog fenntartva 2005-2014, TIT HMHE - Hagyományőrző Tagozat