Hajózástörténeti Közlemények

A Haditengerészet részeként mûködõ Jachtraj félkatonai struktúrát alakított ki. Az elit klub élén a Commodore állt: 1891-1899 között Károly István fõherceg, tengernagy, 1899-1914 között Ferenc Ferdinánd trónörökös, 1914-1916 között pedig Miksa fõherceg (Károly, az utolsó osztrák császár és magyar király öccse). A tagság tiszteletbeli, alapító, elsõ- és másodosztályú tagokra oszlott. Tagnyilvántartása szerint ("Liste der Ehrenmitglieder, Stifter und Mitglieder des k.u.k. Yachtgeschwaders, Berichtigt bis Ende Jänner 1903", Buchdruckerei J. Krmpotiæ & Co. in Pola, 1903) a szervezet összetétele azt tükrözi, hogy a k.u.k. Yachgeschwader leginkább egy nemzetközi arisztokrata-közösség volt. Tiszteletbeli tag volt II. Vilmos német császár és porosz király, valamint VII. Edward brit uralkodó, de számos további fõherceg, herceg, gróf és báró is megfordult a tagok között (pl.: I. Albert monacói herceg, stb.). Rajtuk kívül leginkább több magas rangú kormányzati tisztviselõ és különbözõ országok befolyásos plutokratái (pl.: 2 párizsi, 2 bécsi Rothschild és 2 Vanderbilt New Yorkból) érdekes keveréke volt a szervezet.

Meglepõ módon az osztrák-magyar haditengerésztisztek létszáma nem volt különösebben jelentõs: a 120 alapító és elsõ osztályú tag között csupán 15 (5 tengernagy – Oskar Cassini gróf, Egon Chorinsky gróf, Franz von Minutillo báró, Rudolf Montecuccoli-Polinago degli Erri gróf és Hermann von Spaun báró). Az 57 másodosztályú tag között pedig csak 16 a haditengerésztisztek száma, ami azt jelenti, hogy (1903-ban legalábbis) a tengerésztisztek aránya a klubban csak 17,5%! A Jachtraj Intézõbizottsága (a "Komitee") ehhez képest mégis 10 tengerésztisztbõl (3 admirálisból: Cassini, Chorinsky és Minutillo), és csak 3 civil tagból állt (ebben persze nyilván az is közrejátszott, hogy a szervezet székhelye Polában, a haditengerészeti bázison mûködött és a tengerésztisztek voltak egyedül igazi professzionisták a klubban, mindenki más csak "passyonatus yachtista").

Másrészrõl, a szervezet 5 ún.: zászlóstisztje (Flaggenofficiere) közül egy sem volt aktív (Ferenc Ferdinánd Commodore; Alfred Harrach gróf Osztrák Vice-Commodore; Szász-Coburg-Gothai Fülöp herceg Magyar Vice-Commodore; Karl Buquoy von Longueval gróf Osztrák Contre-Commodore; Andrássy Géza – a "sportgróf" – Magyar Contre-Commodore). Szintén érdekes adalék, hogy a Jachtraj kiadványainak borítóját az Osztrák-Magyar Haditengerészet emblémája (az admirális horgony felett lebegõ császári korona) díszítette, aminek azt kellett sugallni, hogy a raj ténylegesen a flotta része (természetesen csak névlegesen, tiszteletbeli módon – eltekintve a háború esetétõl, amikor a hajókat ténylegesen is át kellett adni a Haditengerészetnek).

A Jachtraj legnagyobb hatású vezetõje kétségkívül Ferenc Ferdinánd trónörökös volt, aki elõször 1892-ben került kapcsolatba a haditengerészettel, amikor a flotta egyik hajóján (a KAISERIN ELISABETH cirkálón) utazott világkörüli útra. Attól fogva a tengerészet fejlesztésének elkötelezett híve lett és haláláig az is maradt.

Rajta kívül a legfontosabb személy volt a rajnál az alapító – egyben a szervezet „szíve és lelke” – Károly István fõherceg, II Lipót császár leszármazottja, József nádor unokája, I. Ferenc József unokatestvére, aki kivételes érdeklõdést és tehetséget mutatott a hajózás és a tenger iránt. Mint a haditengerészet tisztje, elérte a legmagasabb – a nagyadmirálisi – rangot. A flotta tengernagyaként, egyúttal az uralkodócsalád tagjaként számos katonadiplomáciai küldetést teljesített külföldön a haditengerészet flottakötelékeit vezetve. A rajnál 15 éven keresztül 6 jacht tulajdonosa volt, s részt vett számos angliai regattán.

 
10. Kép: Károly István fõherceg és családja. Felesége Mária Terézia fõhercegnõ – mint "keresztanya" (Taufpatin) – többször vett részt az osztrák-magyar haditengerészet hadihajóinak vízrebocsátásán

 
11., 12. Kép: Károly István fõherceg idõs kori képe, és az új Commodore, Ferenc Ferdinánd trónörökös.

Hozzá hasonlóan a dinasztia tengerész tagjaként vett részt a szervezetben a Habsburgok toszkán ágából származó Lajos Szalvátor fõherceg, aki egyébként a Spanyolországhoz tartozó Baleár-szigeteken élt, azok nép- és természetrajzát kutatta és publikálta. A Jachtrajhoz tartozó NIXE nevû gõz-jachtján – amely az elsõ világháborúban ténylegesen hadiszolgálatot teljesített, mint a természetes vízforrással nem rendelkezõ dalmát szigetek helyõrségének ivóvíz utánpótlását szállító ellátó-hajó – az egész Földközi-tenger medencéjét bejárta.

Az elsõ osztályú tagok közül az egyik legtekintélyesebb Karl Alfred Harrach gróf (1831-1914) volt, híres õsi cseh katonacsalád tagja, melynek gyökereit a XII. században említették elõször. A XIX. század végén több kastélyt, villát, hatalmas erdõket, és mezõgazdasági termõterületeket, valamint több iparvállalatot birtokoltak. Alfred az állami végrehajtásban dolgozott. Családjával Bécsben élt, de villát tartott fenn Abbáziában (ma: Opatija) is. Felesége Anne Lobkowitz hercegnõ, bátyja pedig Jochann Harrach, a híres politikus volt, a Habsburg Monarchia egyik legismertebb alakja, aki Dalmácia gazdasági fejlesztését szorgalmazta (és a terület Magyarországhoz történõ visszacsatolásának legnagyobb ellenzõje volt).

S, hogy a horvátokról se feledkezzünk meg: A polai Jachtraj tagja volt a haditengerészet egyik tisztje, Niko Dubokovic kapitány is, aki egyben a Lessina (ma: Hvar) szigetén fekvõ hasonló nevû település, Lessina (ma: Jelsa) polgármestere is volt. Károly István fõherceg ezen lessinai tartózkodása alatt ismerkedett meg Dubokovic-csal 1894-ben, amikor a fõherceg jachtja éppen Dubokovic háza elõtt vetett horgonyt a kikötõben. Miután összeismerkedtek, a fõherceg javasolta a kapitány felvételét a rajba.
 

A Jachtraj magántulajdonú hajókból, elsõsorban sportvitorlásokból állt. A szervezet statútuma azonban a klasszikus vitorlások mellett a gõz (és késõbb a motoros) hajók tartását is megengedte. 1913-ban már összesen 73 különbözõ típusú hajó tartozott a rajhoz. Legtöbbjük honi kikötõje Pola, illetve Trieszt volt. A hajótulajdonosok között többnyire osztrákokat találunk. Volt azonban szép számú magyar, olasz, horvát és több külföldi állampolgár is.

Természetesen nem minden adriai jacht tartozott a cs. és kir. Jachtrajhoz (a trieszti és fiumei kikötõhatóságnál számos egyéb adriai sporthajót is nyilvántartottak). A Trieszti Tengerészeti Hatóságnál például 51 vitorlás, 8 gõz- és 16 motoros jachtot lajstromoztak, a fiumei Magyar Királyi Tengerészeti Hivatalnál pedig további 11 hajót tartottak nyilván.

A legnagyobb "hajósgazda" Alfred Harrach volt, aki a legtöbb hajó bejegyzett tulajdonosa volt a Jachtrajnál (az övé volt a Winklben bejegyzett Alfred-Anna gõzjacht, a Baucis sóner és a Mariane kutter, valamint a Voloscában bejegyzett Anna motorjacht, a Drazica gõzjacht és a Triton kutter). Néhányat ezek közül a Lloyd’s Registerben is nyilvántartottak.

A birtokolt hajók számát tekintve nem tartoztak a nagy hajótulajdonosok közé, de egyébként számos érdekes jacht-utazás fõszereplõi voltak az alábbi magyar Jachtraj-tagok és hajóik:

• Herczeg Ferenc író és HAJNAL (ex-TAMBOURINE) nevû, 1888-ban Angliában épült 36 tonnás kétárbocos yawl típusú vitorlása (a "Szelek szárnyán" c. csodálatos adriai útleírás SIRÁLY néven említett hajója, amelyet az író 1904-ben vásárolt, 1905-ben pedig eladott John Leard-nek a fiumei Tengerészet Hatóság osztálytanácsosának, aki a háború után egy görög borkereskedõnek adta tovább).

• Zubovics Fedor (Zubovics Ferenc haditengerésztiszt testvére, torpedófejlesztõ) és DESERTEUR nevû 12 méteres kuttere.

• Andrássy Géza gróf és TAORMINA nevû 46 tonnás kuttere.

• Biedermann Rezsõ báró és hajói – a 203 tonnás RED EAGLE sóner, a BRAVO kutter (amely egy polai vitorlásversenyen Horthy Miklós kormányzása alatt összeütközött Andrássy Géza TAORMINA-jával, amely átszáguldott rajta) és a SIRÁLY nevû kutter.

• Horhty Miklós és ARÁM nevû szlúpja, amelyet 1904-ben vásárolt, s amelyet 1908-ban – amikor kinevezték a balkáni status quo fenntartására Konstantinápolyban állomásozó Taurus hadihajó parancsnokává – a Balatonról Polába, majd onnan Konstantinápolyba szállíttatott, s amellyel 1909 októberéig, szárnysegédi kinevezéséig az összes helyi versenyt megnyert.

• Károlyi Antal és PELIKÁN nevû 21 tonnás motoros jachtja.

• Mailáth László és STEPHANIE nevû 1,2 tonnás gõzbárkája.

• Pauler Ákos egyetemi tanár, filozófus (az egyetlen sporthajós, akinek korabeli útinaplója a Nemzeti Múzeumban máig fennmaradt) és IBIS nevû kuttere, valamint BOLYGÓ nevû 15 tonnás kuttere, amelyet 1914. július végén Cattaró (ma: Kotor) felé haladtában a – még az ultimátum elõtt útnak indult és arról mit sem sejtõ – vitorlást kémnek nézõ osztrák-magyar hadihajó kis híján legázolt. (A hadihajó olyan közel robogott el a BOLYGÓ mellett, hogy az árboc kiálló rúdját letörte! Tévedését felismerve a hadihajó késõbb visszafordult, óvatosan megállt a jacht mellett és parancsnoka teljes díszbe öltözve bocsánatot kért a történtek miatt.)

Bár a felsoroltakon kívül még több magyarnak volt adriai jachtja (Györök Leo KURUL-ja, Szapáry László gróf, fiumei kormányzó GITANA nevû háromárbocos gõzöse és Festetics Rudolf gróf TOLNA nevû hajója), ezek azonban nem tartoztak a Jachtraj kötelékébe, s a világháború végén ezeket is sorra eladták. A magyar tengeri sporthajózás ezzel hosszú idõre megszûnt (az 1930-as években ugyan Stadler folyamõrkapitány és néhány társa felépítette az ATTILA nevû kuttert, amelyet motorral is felszereltek azzal a céllal, hogy Budapesttõl a Dunán a Fekete-tengerig, s onnan Polába az Adriára hajózzanak, de három hónap alatt is csak Vidinig jutottak el, ahol végül eladták a hajót).

A horvátokat Dubokovic kapitány és Mica nevû kuttere képviselte (a mintegy 8 méter hosszú hajó 1878-ban épült Lessinán).

Az elsõ világháború kitörése elõtt több jacht legénységét tengerészkadétok adták – természetesen csak a magántulajdonú hajókon kívüli 6 azon jacht esetében, amelyeket a haditengerészet vásárolt meg (jellemzõen korábbi K.u.K. Yachtgeschwader-tagoktól, vagy az özvegyeiktõl). Ezek a hajók a következõk voltak:

• AJAX (1,5 tonnás egyárbocos A-osztályú hajó szlúp vitorlázattal, Berghoffer ellentengernagytól megvásárolva 1910-ben),

• FREDA (120 tonnás kétárbocos yawl, Karl Buquoy de Longueval gróf özvegyétõl megvásárolva 1912-ben, 1920-ban Olaszországba viszik),

• LILY (133 tonnás kétárbocos sóner, Károly István fõhercegtõl megvásárolva 1895-ben, 1914-1918 között a polai kikötõi mûszaki zár õrhajója, 1920-ban Olaszországba viszik),

• MUSMÉ (12 tonnás egyárbocos kutter, Emmerich Thun-Hohenstein sorhajózászlóstól megvásárolva 1903-ban, 1907-tõl a Torpedónaszád-parancsnokság hajója, 1909-ben lebontják),

• SEN (121 tonnás kétárbocos sóner, Károly István fõhercegtõl megvásárolva 1904-ben, 1097-tõl a Hajóraj, 1909-tõl az Újonciskola, 1916-tól pedig lakóhajó, 1918-ban a polai kikötõi mûszaki zár õrhajója, 1920-ban Olaszországba viszik),

• SOPHIE (kétárbocos sóner, 1891-ben megvásárolva, 1910-ben lebontják).

A K.u.K. Yachtgeschwader statútuma szerint a tagoknak a hajóikat háború esetén a Haditengerészet rendelkezésére kellett bocsátani. Az 1914-ig az Adrián maradt hajók többsége ennek következtében az elsõ világégésben eltûnt.

Utolsó ismert fennmaradt példányuk az 1912-ben a Balatonra felhozott Tramontana 8mR (nem minden hajó volt ilyen szerencsés: a balatoni flotta egyik büszkesége, az Álmom például 1911-ben Balatonfüreden tûzifaként és szõlõkaróként hasznosítva végezte). A Tramontana 8mR-t Karl Bouquoy de Longueval gróf, a K.u.K. Yachtgeschwader Osztrák Contre-Commodore-ja részére építették. Típusmegnevezése elfogadott "R" szabály híján akkor még "A" osztályú versenyjacht, a szabály hatálybalépését követõen "Alte R Yacht" volt. 1905 májusától ismerjük adriai versenyeredményeit, melyeket 1905-1906-ban Horthy Miklós, 1907-1909 között többnyire Preuschen kormányzásával ért el. A DSV saját szabványának megfelelõ legújabb elképzelések alapján 1910-ben Bouquoy felépíttette a Tramontana II 8mR-t. Régi hajója ekkor került Széchenyi Imréné tulajdonába és a Balatonra, ahol ma is megtekinthetõ.

 

 
14., 15. Kép: Az AJAX és a MICA

 

 
16., 17. Kép: A FREDA és a SEN

Bár az uralkodó a jachtraj tagjainak megengedte, hogy a közös cs. és kir. Haditengerészet lobogóját használják, ennek ellenére a raj saját lobogókészlettel is rendelkezett. Ez azért is szükséges volt, mert számos olyan hajótulajdonos és hajó is a rajhoz tartozott, akik/amelyek nem rendelkeztek osztrák-magyar honossággal (számukra tehát az osztrák-magyar államot reprezentáló színek használata nem, illetve csak bizonyos feltételekkel volt megengedhetõ). A hajók ugyanis a lajstromozási kikötõjük alapján voltak jogosultak a haditengerészeti lobogó (Kriegsflagge) használatára, vagyis idegen hajók a hadilobogót nem használhatták, csak akkor, ha a hajó az osztrák-magyar vizeken tartózkodott és a tulajdonosa a klub tagja volt.

A jachtraj saját házi lobogókészlete – a lobogók alakja, színösszeállítása és jelképei segítségével –jelenítette meg a rajban viselt tisztségeket. Összesen kilenc rangjelzõ lobogó tartozott a készlethez. Egy a Commodore (a legmagasabb rangú klubtag) számára, és két négydarabos széria az alacsonyabb rangú tagoknak külön Ausztriában és külön Magyarországon (a lobogókat két nagy csoportba sorolták: a magasabb tisztségeket viselõk – a Vice-Commodore és a Contre-Commodore – számára fecskefarkú lobogók, "Cornetten", az alacsonyabb rangúaknak – a tiszteletbeli- és alapító tagok, valamint a rendes tagok számára – árbocszalag, "Wimpel" járt). Az osztrák és a magyar sorozat között a korona és a címer használatában, valamint a színekben volt különbség – Ausztria esetében az osztrák császári koronát és a fekete kétfejû sast, Magyarország pedig Szent István koronáját és a magyar címert használták. A lobogók színe Ausztriában fehér alapon vörös Szent György kereszt, Magyarországon a vörös kereszt körül egy vékony zöld sávval.

 
18. Kép: A cs. és kir. Jachtraj lobogói

Az osztrák tengerparton – az Isztrián és Dalmáciában – az osztrák verziót használták, míg a Fiumében és a horvát tengerparton lajstromozott hajók a magyar változat alatt közlekedtek (a jachtraj tagjainak a Balatonon lévõ hajói is ez utóbbi lobogókészletet alkalmazták). Mivel Pola volt a központi hadikikötõ, természetesen ott élt a legtöbb magas rangú osztrák haditengerésztiszt, akik egyúttal a Jachtrajban is a legmagasabb tisztségeket viselték. A magyar jelvények reprezentációja nyilván kisebb volt, hiszen Fiume (ma: Rijeka), esetleg Porto ré (ma: Kraljevica) kivételével aligha volt más kikötõ, ahol fontos osztrák-magyar tengerésztiszt rendszeresen megfordult volna.

A hadilobogó használata, illetve a rajbeli lobogóhasználat rendjét illetõen persze még így is maradnak ma már nehezen megválaszolható, nyitott kérdések. Nem tudjuk például, hogy volt-e lobogóhasználati joga a jachtraj hajójának, ha nem tartózkodott a fedélzetén a jachtraj valamely tagja (a tulajdonos, stb). Ugyanígy nem tudjuk azt sem, hogy ha a jachtraj tagja egyben magasabb rangú haditengerésztiszt volt, akkor a jachtján használhatta-e a haditengerészetben a tisztsége azonosítására szolgáló szolgálati lobogóját is vagy csak a felségjelzést (Kriegsflagge). Az sem világos, hogy a jachtraj magasabb rangú tisztségviselõjének a jachtról történõ távozása után a jacht hajózhatott-e továbbra is a rajban viselt magasabb tisztséget azonosító lobogó alatt, vagy fel kellett vonnia a rendes tagok számára rendszeresített – általános – lobogót.

  A magyar hadihajós alakulat továbbfejlesztésével, valamint az al-Duna fegyveres védelmét ellátó román fegyveres erõkkel való együttmûködési képességek kialakításával azonban ez az ellentmondás feloldható lenne, s a magyar hadihajózás egy, a NATO és az EU keretén belül kifejezetten a Duna felsõ és középsõ szakaszának fegyveres védelmére létrehozott alakulattá válhatna, lehetõvé téve a Duna - mint Európai nemzetközi fõ közlekedési vízi út és a rajta bonyolódó kereskedelmi forgalom - biztonságának és védelmének garantálását.

Az jachtraj statútuma szigorúan meghatározta a klub egyenruha-szabályzatát is. Külön egyenruhát írt elõ például a Commodore, a Vice-Commodore és a Contre-Commodore, és a többi tag számára.