Hajózástörténeti Közlemények

  Robert Korim, Zelenák József, Selmeczi Dániel és Dr. Balogh Tamás - búvárok, technikai búvárok, víz alatti fotósok, filmesek és amatõr tengerészet-történészek - még 2007-ben tûztük magunk elé azt a célt, hogy az egykori Osztrák-Magyar Monarchia népeibõl alakult nemzetközi búvárcsoport keretében a hajótest és a környezõ roncsmezõ kutatásával egybekötött kegyeleti merülést hajtsunk végre az Adriai-tengeren 1918-ban elsüllyedt SZENT ISTVÁN csatahajó roncsainál, hogy folytathassuk a Czakó László kezdte munkát.

  A civil szervezésû kegyeleti merüléshez csatlakozott a MH 1. Honvéd Tûzszerész és Hadihajós Zászlóalj, amelynek katonabúvárai arra vállalkoztak, hogy a csatahajó elsüllyedésének 90. évfordulóján elhelyezik a roncson a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a magyar Honvédelmi Minisztérium támogatásával elkészített emléktáblát, amely a tragédia osztrák, magyar és horvát áldozataira emlékeztet. A háromnyelvû emléktáblán a hazáért a legfontosabbat - az életüket - feláldozó tengerészekre az egykori fiumei (ma: rijekai) osztrák-magyar Haditengerészeti Akadémia jelmondata olvasható: "Höher als das Leben steht die Pflicht" - vagyis "A kötelesség elõbbre való, mint az élet".

  A mûvelet végrehajtásához a részt vevõ katonabúvároknak el kellett sajátítani a kevertgázos (trimix) technikai merülés gyakorlatát, amelyet a 2008. augusztus 4. óta tartó intenzív felkészülés és a beszerzett technikai eszközök biztosítottak a számukra. Ennek köszönhetõen az expedícióban való részvétel a Magyar Honvédség számára az eszközkorszerûsítés és a búvárkiképzés célját is szolgálta. Az expedíció kegyeleti merüléssel kapcsolatos munkálatait a helyszínen megtekintette a magyar honvédelmi miniszter, a horvát vezérkari fõnök és az osztrák vezérkari fõnök helyettese.

  A horvát haditengerészet a delegáció rendelkezésére bocsátotta FAUST VRANÈIÆ nevû tengeri mentõhajóját, amelyen a nemzetközi megemlékezés résztvevõi meghallgathatták a szervezésben részt vevõ civil és állami szervezetek képviselõinek elõadását (Zelenák József, a Magyar Búvár Szakszövetség oktatói kollégiumának elnöke a merülési célokról, a helyszínrõl és a merülés körülményeirõl, Dr. Balogh Tamás, a Tudományos Ismeretterjesztõ Társulat Hajózástörténeti és Hajómodellezõ Klub elnöke a csatahajó történetérõl, Dr. Holló József Ferenc altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum fõigazgatója pedig az osztrák-magyar haditengerészet történetérõl tartott elõadást).

  A kegyeleti merülés mellett a hajótest állapotfelmérésének folytatása is az expedíció céljai között szerepelt. A kutatásában az 1994-1997 közötti magyar-horvát expedíciók és az azóta végzett szlovák, cseh és osztrák merülések eredményeit kívántuk kiegészíteni a még nyitott kérdések megválaszolásával. Ezek: a csatahajón található négy sérülés eredetének tisztázása, (a négy lék közül a biztosan a támadáskor keletkezett sérülések azonosítása), a lékek süllyedésben betöltött szerepének azonosítása és a süllyedés folyamatának rekonstruálása, valamint az eddig a teljesség igényével soha nem kutatott roncsmezõ feltárása és a hajótest körül a roncsmezõn szétszóródott tárgyak lokalizálása.

  Emellett fémminta-vétellel egybekötött metallurgiai vizsgálatot terveztük, hiszen a hajó valószínûsíthetõ állapota alapján minden korábbinál inkább szükség van egy alapos - a hajó még azonosítatlan külsõ és belsõ részeire is kiterjedõ - kutatására. A SZENT ISTVÁN csatahajó ugyanis 1914-ben készül el, és rövid 4 éves szolgálat után, 1918-ban süllyedt el. Azóta csaknem 90 esztendõt töltött a víz alatt 60 méternél mélyebb vízben fejjel lefelé fordulva, ahol a 20.000 tonnás kolosszus önsúlyát és a 4.800 tonnányi páncélzatot az a - csupán 5-25 mm vastagságú acélból készült - vázszerkezet viseli, amelynek eredetileg csak a hidrosztatikus nyomásnak és a hullámzásnak kellett ellenállni. A SZENT ISTVÁN kutathatóságát, a hajóbelsõbe való biztonságos behatolás (a víz alatti régészeti kutatás) lehetõségét alapvetõen befolyásolja a felfordult vázszerkezet stabilitása és állékonysága. Ezt - illetve a korrózió miatt fellépõ szilárdságvesztés mértékét, az acél építõanyag fogyatkozásának ütemét a csatahajóroncs további kutatásának tervezhetõsége érdekében minél elõbb pontosan fel kellene mérni. A belsõ terek ugyanis csak addig kutathatók, amíg a csatahajó a saját súlya alatt össze nem roskad. Tudomásunk szerint sem a roncsot õrzõ horvát hatóságok, sem más expedíciók ezt a munkát nem végezték el: korróziómérnök eddig még sohasem járt a hajón. Vagyis mielõbb fontos annak az idõtartamnak a meghatározása, amíg a csatahajó egyáltalán még kutatásra alkalmas állapotban lesz.

  A munkához a korábbi expedíciók, kutató- és búvárcsoportok eszközeihez képest jóval összetettebb és teljesebb technológiát - kevertgázos merülés, oldaltapogató (sidescan) SONAR és távirányítású kutatószonda, ROV - felhasználását terveztük. A búvárbalesetek szokásosan fokozott óvatosságra intik a merülést engedélyezõ hatóságokat. A SZENT ISTVÁN megelõzõ kutatása során a magyar-horvát expedíciók idején két baleset történt. Az eltelt 11 évben magyar kutató-expedíció engedélyezésére nem került sor.

  Erre tekintettel az is célunk volt, hogy a mértéktartóan kitûzött merülési célokat fegyelmezett, pontosan végrehajtott és balesetmentes merülések során érjük el, s így hibátlan munkával teremtsük meg a csatahajó roncsainak további kutatásához szükséges bizalom légkörét.

  Az expedícióban a következõ személyek vettek részt: A MH 1. Honvéd Tûzszerész és Hadihajós Zászlóalj részérõl: Gulyás Tamás, Török László, Varga Zsolt. A BRFK tûzszerész-szolgálat búvárai részérõl: Domján András. A civil technikai búvárok és szervezõk részérõl: Dr. Balogh Tamás, Hadházi Zsófia, Gyurka Zsolt, Ignácz Zoltán, Kovács József, Piller András, Selmeczi Dániel, Zelenák József. A horvát hatóságok részérõl Ante Planèiæ, Drazen Gorièki, Kruno Zubèiæ. A szervezésben a Honvédség részérõl jelentõs segítséget nyújtott: Holló József Ferenc altábornagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum fõigazgatója, Hajdú Gábor ezredes, a MH 1. Tûzszerész és Hadihajós Zászlóalj parancsnoka, továbbá Antal László alezredes.

  Az expedíció során merülési célra a 2008. október 1-4. közötti 4 nap állt rendelkezésre.
 
  2008. szeptember 30-án, kedden a kutatásban részt vevõk leutaztak a tengerpartra.
 
  2008. október 1., szerdán, az elsõ merülési napon a búvárok kibójázták a hajótestet és elhelyezték a roncson a Honvédelmi Minisztérium emléktábláját.
 

  A tulajdonképpeni tudományos kutatásra tehát a 2008. október 3-4 közötti maradék 2 nap (péntek és szombat), szükség esetén (viharnapként) október 5-e délelõtt állt rendelkezésre. Sajnos az idõjárási viszonyok a hét második felében jelentõsen és tartósan megváltoztak. A hullámok magassága kezdetben nem haladta meg a 0,5-1 métert. Pénteken viszont egész nap változó irányú erõs szél fújt és estére 2 méteres hullámok alakultak ki. Az idõjárás-elõrejelzés másnapra erõs bórát jósolt. Szombat reggelre viharos tenger, erõs szél és 4 méteres hullámok alakultak ki, az addig sima láthatárt mindenütt hullámok fodrozták, a nyílt tengeren pedig nagy kiterjedésû esõs zónákat és egy trombát lehetett látni. A kifutásról le kellett mondani. Amikor az egész napos várakozás után sem lett kedvezõbb a helyzet, nyilvánvalóvá vált, hogy a vasárnapra tervezett tartalék-napon sem lehetséges kifutni a nyílt tengerre: a fémminta-vételrõl, sõt még a kihelyezett bóják beszedésérõl is le kellett mondani. Ezzel az expedíció véget ért.

  2008. október 3., péntek ennek ellenére hasznosan telt. Az alábbi eredményeket sikerült elérni:

• A lékesedések pontos felmérése (minthogy a jelenlévõ horvát partnerek felhívták a figyelmet arra, hogy az 1998-as felmérés alapján készült rajzok nem pontosak).

• A hajótesten látható négy lék eredetének magyarázatára kialakított horvát és magyar elméletek megvitatása és a két fél birtokában lévõ információk egyeztetésével a valószínû süllyedési folyamat rekonstruálása.

• A hajótest általános állapotának felmérése az állagromlás leglátványosabb jeleinek számbavételével és egyes korábban elvégzett felmérések megismétlésével (az állapotváltozás mérése érdekében).

A lékesedések pontos felmérése

  A felmérést egy erre a célra készített, kalibrált mérõrúd felhasználásával az expedíció három búvára - Gyurka Zsolt, Ignácz Zoltán, Kovács József - végezte és a felmérést fényképekkel dokumentálta. A felmérés eredménye a helyszínen elkészített felvételek elemzését (a kalibrált mérõrúd adatainak felhasználásával a léksort ábrázoló új rajz elkészítését) követõen ismerhetõ meg. A letört hajóorr teljes körû felmérését Ante Planèiæ mérnök búvár készítette el még 2005. július 5-én és felmérésének eredményeit a rendelkezésünkre bocsátotta. A magyar fél a szívesség viszonzására vállalta, hogy az átadott vázlatrajzot kiszerkesztett formában feldolgozza és a horvát félnek átadja.

A hajótesten látható négy lék eredetének magyarázata

  Az 1995-1997 közötti magyar-horvát expedíciók egyik nagy felfedezése volt, hogy a hajótest oldalán a búvárok nemcsak a korabeli beszámolókban említett két nagy, kétségkívül torpedó okozta sérülést találták meg, de további két ismeretlen eredetû sérülést is azonosítottak. A lékek keletkezési körülményeinek tisztázása, a további két sérülés eredetének azonosítása, azóta minden expedíció céljai között szerepelt, ám ismereteink szerint egyik sem boldogult a feladattal. A kérdés lényegében a következõ: a két ismeretlen eredetû sérülés is a többivel együtt a támadáskor, vagy késõbb, a süllyedés folyamán mechanikai hatásra került a hajóra? A kérdés eldöntését segítette a Dr. Balogh Tamás által 2003-ban kidolgozott mechanikai elmélet (részletesen lásd késõbb), amelyet Dr. Balogh Tamás, valamint Ante Planèiæ és Kruno Zubèiæ a helyszínen egyeztetett.

A hajótest általános állapotának felmérése

  A SZENT ISTVÁN csatahajó állapota szemmel láthatóan romlik. Bár a fémminta-vételt nem sikerült elvégezni, a vizuális elemzés eredményeképpen sikerült képet alkotni az állagromlás mértékérõl:

• A felfordult és kismértékben a bal oldala felé megdõlt helyzetû roncs változik: bal oldala süllyed, magassága csökken.

• A hajótest 1995-1997 közötti magyar-horvát expedíciók által elvégzett felmérése során a hajóroncs jobb oldali kormánylapátja a felszíntõl mért 48 méteres mélységben volt. Ehhez képest ma ugyanazon a ponton 49,7 méter a felszíntõl mért mélység, vagyis a hajótest 1,7 méterrel alacsonyabb. Az admirálisi szalon terasza - a hajótest legvége - amely eredetileg több mint 2 méteres magasságban volt a tengerfenék fölött, ma 1,8 méteres magasságban van a tengerfenéktõl mérve.

• A hajótest mindkét oldalán az oldalsó páncélöv alsó (a roncson felsõ) széle mentén a hajótest 16 mm-es burkolata jelentõsen deformálódott: az orrtól a tatig összefüggõ hosszú horpadás húzódik végig a roncson. A horpadás olyan mély, hogy abban egy búvár a technikai felszereléssel együtt kényelmesen elfér. A felmérést végzõ búvárok gyakorlatilag a horpadásban - azt követve - úsztak végig a hajótest mentén.

• A horpadás a letörött orr-rész mindkét oldalán is megfigyelhetõ. Az orr-rész bal (a roncson jobb) oldalán a horpadás nagyobb: a héjazat egy nagy, 4 méteres darabon megnyílt és láthatóvá vált az orr-torpedóvetõ készülék, az odakészített 2 db torpedóval. A sérülésnek az orr-rész jobb (a roncson bal) oldalán található párja nem ilyen nagy kiterjedésû: a lemezek itt is behorpadtak, de a horpadás a héjazatot éppen csak átmetszi. A horpadás legmélyebb pontján csak a lemezszélek mentén nyílt meg a burkolat.

Következtetések

  A tapasztalatok alapján kijelenthetjük, hogy a felfordult helyzetû hajótestben a teljes kettõs hajófenék lefelé mozog. Az eredeti belsõ oszlopos alátámasztás és a válaszfalak nagy része elkorrodált, összeroskadt vagy deformálódott. Emiatt a kettõs hajófenék súlya közvetlenül az oldalfalakra nehezedik. Ezt egyértelmûen jelzik azok a hatalmas horpadások, amelyek az orrtól a tatig mindkét oldalon végighúzódnak a teljes hajótesten pontosan az alsó páncélöv lemezei alatt. A horpadások mélyek (1,5-2,0 méter), ezért a hajótest egyes pontjain az acéllemezek szétnyíltak az illesztések mentén és hosszú, keskeny, függoleges nyílásokat alakítottak ki. Általánosságban: A felfordult hajótest magassága az elmúlt 11 évben kimutathatóan csökkent. A kormánylapátok feletti vízmélység 1997-ben 48 méter volt, ma már 49,7 méter (1,7 méternyit csökkent a hajtest magassága!).

  A fõ fedélzet szintje és a tengerfenék közti különbség a hajótest tat felõli végén (az admirálisi szalon erkélye alatt) 1997-ben még több mint 2 méter volt, ma már csak 1,8 méter. Ezek alapján úgy tûnik, hogy ezek a hajótest utolsó évei a végsõ összeomlás elõtt. Vagyis itt az utolsó lehetõség, hogy a komplett mûszaki felmérést és a víz alatti régészeti kutatást (további tárgyak felszínre hozatalát, stb.) elvégezzük. Az expedícióban részt vevõ magyar és horvát partnerek ezért megegyeztek, hogy a következõ években megpróbálnak elõkészíteni egy széleskörû nemzetközi (horvát, magyar, olasz, osztrák, szlovák, szlovén, stb. búvárexpedíciót, hogy egyesült erõvel (VIRIBUS UNITIS) és ami a fõ, a források egyesítésével hajtsák végre a még hátralévõ feladatokat.

  A kettõs hajófenék és/vagy a hajónak a páncélfedélzettõl a 150 mm-es oldallövegek kazamatájáig tartó egész páncélozott középsõ része lefelé mozog.

  A kettõs hajófenékben a külsõ burkolat 16 mm, a belsõ burkolat 25 mm anyagvastagságú lemezekbõl állt. A kettõs héjjalás közé beépített hossztartók 9 mm anyagvastagságú lemezekbõl készültek. A hajóbelsõben az egymás fölötti fedélzeteket és a fedélzeti bordákat ugyanilyen anyagvastagságú (9 mm-es) oszlopos vagy válaszfalas alátámasztás tartotta, amelyet végsõ soron a kettõs hajófenék belsõ fenéklemezeihez rögzítettek. A felfordult hajótestben ennek a 9 mm-es szerkezetnek kell viselnie a kettõs fenék teljes súlyát (2017 tonna).

  Az alátámasztást azonban nem ilyen igénybevételre méterezték. A kettõs hajófenék súlyát eredetileg a víz viselte, a hajó belsõ térelválasztó és tartó elemeinek a kettõs fenék súlyát nem kellett elviselnie. Ebbõl eredõen a válaszfalak és a tartóoszlopok - figyelembe véve a víz alatt eltöltött 90 esztendõ és a korrózió hatását (a hajó belsõ szerkezetén nem rakódtak le tengeri élõlények) - vélhetõen nem tudják tovább alátámasztani a kettõs hajófeneket, nem tudnak tovább ellenállni a rájuk nehezedõ súly nyomásának.

  A lefelé mozgó kettõs hajófenék súlya az oldalfalakat (a hajótest külsõ héját alkotó lemezeket) felülrõl lefelé nyomja. Ennek a nyomásnak engedelmeskedve az oldallemezek oldalirányban elmozdulnak. Az oldalirányú elmozdulás kifelé nem lehetséges, mert a páncélfedélzet magasságában a szemben lévõ oldalfalak összeköttetése a vastag (18+30 mm) páncélfedélzet miatt szilárd. A felfordulást követõen azonban a hajógépek leszakadtak és a súlyuk (1553 tonna) ettõl kezdve a páncélfedélzetre és az azt tartó fedélzeti gerendákra nehezedik, vagyis azokat lefelé nyomja, deformálja, görbíti (lehajlás). A lehajlás mértékétõl függõen a gerendák fesztávolsága csökken, vagyis a lehajló gerenda a szemben lévõ falakat egymás felé húzza. Az oldalfalaknak ez a befelé irányuló mozgása hozta létre a hajótest teljes hosszában megfigyelhetõ horpadásokat.

  A merülés és kutatás mellett egyeztetésekre is sor került:

• A magyar fél nevében Dr. Balogh Tamás tájékoztatta Kruno Zubèiæ-ot arról, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeum az elsõ világháborúról szóló állandó kiállításában haditengerészeti szekció kialakítását tervezi, amely a SZENT ISTVÁN csatahajóról is megemlékezik, egyúttal jelezte, hogy amennyiben a horvát fél részérõl ez elfogadható, akkor kezdeményezi a horvát Víz alatti Régészeti Hivatal zadari munkatársai, valamint Danijel Frka és Zeljko Prsa urak meghívását a kiállításon való részvételre, annak érdekében, hogy a hajóról készített fénykép- és filmfelvételeiket, illetve hajómodelljüket a kiállításon bemutassák. Kruno Zubèiæ további tájékoztatást kért a tervezett rendezvényrõl és kérte, hogy egyeztessenek az esetleges együttmûködés feltételeirõl.

• Dr. Balogh Tamás és Kruno Zubèiæ arról is egyeztetett, hogy a jövõben - a roncs fokozódó állagromlása miatt a lehetõ leghamarabb - szükséges lenne széleskörû nemzetközi együttmûködés kialakítása a roncs teljes felmérése érdekében. Így a roncs kutatásában egyébként is részt venni kívánó búvárcsoportok egyesíthetnék erõforrásaikat, és együtt elvégezhetik mindazt, amire külön-külön nem lennének képesek. Az együttmûködés érdekében a magyar és a horvát fél vállalta, hogy megteszik az elsõ tájékozódó lépéseket egymás illetékes hatóságainál.

Az expedíció értékelése

  Kitûzött céljaink közül a metallurgiai vizsgálathoz szükséges fémminta-vételt, a roncsmezõ SONAR segítségével történõ detektálását és a hajótest ROV segítségével történõ filmre vételét nem sikerült elérni: A SONAR-t egy másik búvárexpedíció használta, cserekészüléket pedig nem sikerült beszerezni. A horvát hatóságok által biztosított ROV pedig az egyik elektromos alkatrész meghibásodása miatt a helyszínen használhatatlanná vált. A fémminta-vételt pedig a viharossá váló idõjárás akadályozta meg (a jelentõsen megromlott idõjárás miatt az expedíció az erre a feladatra szánt utolsó napot nem tölthette a nyílt tengeren).

  Az expedíció többi célja - a helyszíni felmérésnek és a résztvevõ horvát szakemberek segítõ közremûködésének köszönhetõen - megvalósult: a csatahajó oldalán található négy sérülés eredetének tisztázása, a lékek süllyedésben betöltött szerepének azonosítása, a süllyedés folyamatának rekonstruálása. Ennek során a felek kölcsönösen részletes tájékoztatást adtak egymásnak eddigi eredményeikrõl, a tapasztalatok fényében felülvizsgálták korábban kialakított álláspontjukat, valamint javaslatot tettek a további együttmûködésre.

  A roncson sikerült elhelyezni a Honvédelmi Minisztérium emlékmûvét, és, ami a legfontosabb: az expedíció balesetmentes volt, s a horvát féllel jó szakmai együttmûködést, õszinte, nyílt baráti légkört sikerült kialakítani, ami a folytatás alapfeltétele. Különösen fontos, hogy - a hajótest gyors és a közeljövõben várhatóan felgyorsuló, szemmel látható állagromlása miatt - a felek egyetértettek a roncs kutatására irányuló közös munka mielõbbi folytatásában és rendszeressé tételében, illetve, hogy a kutatáshoz szükséges anyagi források bõvítése érdekében szükségesnek tartották szélesebb nemzetközi összefogás kialakítását (nemzetközi expedíció megszervezését). Ehhez várjuk mi is az érdeklõdõk támogatását.