Hajózástörténeti Közlemények

Bánsági Andor:
A HMS CAPTAIN elsüllyedése (1870. szeptember 6.)
 

  A XIX. század technológiai fejlõdése egy sor, korábban elképzelhetetlennek tûnõ hadihajó típust teremtett meg. Egyesek hosszú és sikeres karriert futottak be, míg mások a történelem szemétdombjára kerültek. Az egyik ilyen mellékvágányt képviselte a HMS CAPTAIN is, melynek szerencsétlen elsüllyedése a Királyi Haditengerészet egyik legnagyobb békebeli vesztesége volt.

  A HMS CAPTAIN megszületésének elõzményei egészen a krími háborúig nyúlnak vissza. 1855-ben Cowper Phipps Coles kapitány vezetésével brit tengerészek egy tutajt építettek, melyen az egyetlen ágyút egy forgó toronyban helyezték el. A HMS LADY NANCY-vel sikeresen támadták a fekete-tengeri Taganrog orosz kikötõ raktárait. Az akció Coles-nak ismertséget és elismertséget hozott, hazájában hõsként ünnepelték, találmányát pedig - a forgó lövegtornyot - szabadalmaztatta. Az Admiralitás Coles tervei alapján 1859-ben rendelt is egy prototípust, melyet 1861-ben a HMS TRUSTY nevû úszó ütegbe építettek be tesztelésre.

  A TRUSTY a próbák során meggyõzte az Admiralitást, és HMS PRINCE ALBERT néven egy partvédõ hajót rendelt négy Coles-féle toronnyal, valamint megbízást adtak a 121 ágyús, fatestû sorhajó, a HSM ROYAL SOVEREIGN toronyhajóvá alakítására. A HMS PRINCE ALBERT négy tornyába egy-egy 12 tonnás, 9"-os ágyút helyeztek el, a hajótestet pedig 11,5 cm-es páncélzat védte. A HMS ROYAL SOVEREIGN öt 10,5"-os, 12,5 tonnás ágyút kapott melyeket egy iker és három szóló toronyban helyeztek el.

  Azonban mindkét hajó csak kiegészítõ vitorlázattal és vihar fedélzettel rendelkezett, így csak part menti hajózásra voltak alkalmasak. Az Admiralitásnak azonban, habár lenyûgözte Coles forgó tornya, nyílt tengeri hajókra volt szüksége, hogy képes legyen megvédeni a birodalmat. Coles szerencsétlenségére a korabeli gõzgépek még nem voltak elég hatékonyak, így a nyílt tengeri hajóknak szükségük volt vitorlákra. A kötélzet, az árbocok, és a tornyok megfelelõ elhelyezése is igen nehéznek bizonyult, ha el akarták kerülni, hogy a kötélzet ne limitálja túlságosan a tornyok kilövési szögét.

  1863 elején az Admiralitás engedélyt adott rá, hogy Coles Nathaniel Barnaby-vel a, Tengerészeti Tervezõosztály fõnökével dolgozhasson egy két lövegtoronnyal, és három árboccal ellátott hajó tervein. Azonban az Admiralitás 1863 júniusában felfüggesztette a munkákat, miután a HMS ROYAL SOVEREIGN próbái befejezõdtek.

 
Cowper Phipps Coles (1819 - 1870)

  1864-ben azonban engedélyt kapott, hogy portsmouthi hajógyár fõtervezõjével, Joseph Scullard-al dolgozzon egy egytornyú vitorláson, mely a HMS PALLAS tervei alapján készült volna.

  A következõ évben az Admiralitás vizsgálóbizottsága megállapította, hogy bár a tornyot be kell építeni, Coles egy tornyú hajójának elégtelen kilövési szögei vannak. A bizottság egy két tornyú, teljes vitorlázatú hajót javasolt, vagy két db 9"-os (12 tonnás) vagy egy db 12"-os (22 tonnás) ágyúval tornyonként. Az Admiralitás elfogadta a javaslatot, és megkezdték a HMS MONARCH építését.

  Coles-t sokkolta, hogy törölték egy tornyú hajójának megépítését, és elvetették a két tornyúra tett javaslatát. A MONARCH terveit kritizálva erõteljes kampányt indított a hajó megépítése és Robert Spencer Simons, a Tengerészet Fõfelügyelõje, valamint a bizottság és az Admiralitás több tagja ellen. Coles olyan zajosan tiltakozott, hogy 1866 januárjában megszüntették az Admiralitással kötött konzulensi szerzõdését. Január végétõl újabb tiltakozásba kezdett, azt állítva, hogy félreértés áldozata, ami végül ahhoz vezetett, hogy 1866. március elsejétõl visszavették. Coles tovább lobbizott a sajtóban és a parlamentben, így sikerült rákényszerítenie az Admiralitást arra, hogy megépíthesse saját kéttornyú hajóját.

  1866 májusában Coles tájékoztatta az Admiralitást, hogy a Laird testvérek merseyside-i hajógyárát választotta ki a hajója megépítésére. A hajógyár már számos sikeres vastestût épített és azonnal elfogadta a lehetõséget, hogy egy Coles tervein alapuló hajót építsen. Hogy a kötélzetet megvédjék az ágyúk tüzétõl, egy hurrikán fedélzet elnevezésû platformhoz erõsítették, mely a tornyok felett helyezkedett el. A stabilitás érdekében háromlábú árbocokat alkalmaztak.

  A terv szerint a hajónak alacsony oldalmagassága lett volna, Coles szerint mindössze csak 8 láb (2,438 méter). A Harmadik Tengeri Lord, Sir Robert Spencer Robinson altengernagy és Edvard James Reed fõkonstruktõr is komoly kifogásokkal élt. Robinson megjegyezte, hogy az alacsony oldalmagasság vízbefolyásokat okozhat az ágyúfedélzeten, míg Reed azért kritizálta a tervet, mert a hajó túl súlyos volt, és túl magasan volt a metacentrikus középpontja. Különösen akkor okozhatott ez problémát szerinte, ha a hajó nagyméretû vitorláit felvonják. Ahogy a hajó építése a végéhez közeledett, Sir John Parkington, az Admiralitás Elsõ Lordja 1866. július 23-án Colesnak írott levelében elfogadta a hajó megépítését, de megjegyezte, hogy hiba esetén a felelõsség õt és az építõket terheli.

  1866 novemberében aláírták a HMS CAPTAIN szerzõdését és a terveket is befejezték. 1867. január 30-án fektették le a gerincét a Birkenhead-i Cammell Laird-nél. 1869. március 27-én bocsátották vízre, és 1870 márciusában fejezték be.

 
A HMS CAPTAIN egyik lövegtornya.

  Az építés alatti elégtelen felügyelet és Coles elõrehaladott betegsége miatt 735 hosszú tonnával (747 tonna) lett nehezebb a tervezetthez képest. A tervezett oldalmagasság 8 láb (2,438 méter) volt, de a súlytöbblet ezt 6 láb 6 incsre csökkentette (1,98 méter), ami miatt 22 inccsel (0,56 méter) mélyebbre merült. A metacentrikus magasság is kb. 22 inccsel (0,56 méter) növekedett. Reed az alacsony oldalmagasság és a magas metacentrikus középpont miatt megkongatta a vészharangot, de a HMS CAPTAIN tesztjei nem igazolták aggályait.

 
A HMS CAPTAIN szárazdokkban.

  1870. április 30-án állt szolgálatba Hugh Talbot Burgoyne kapitány parancsnoksága alatt. Az elkövetkezõ hónapokban a próbajáratok során a CAPTAIN teljesítette Coles minden igéretét és sok hívet szerzett magának. A MONARCH-al szembeni próbák során is jól teljesített, majd júliusban és augusztusban vissza tért a nyílt tengerre, elõször a spanyolországi Vigóba, majd Gibraltárba.

  1870. szeptember 6-án délután a HMS CAPTAIN a Csatorna Raj 11 hajójával a Finisterre-fok felé hajózott. A hajó 9,5 csomóval haladt a hatos erõsségû szélben mely folyamatosan erõsödött a nap további részében. A fõparancsnok is a fedélzeten tartózkodott, hogy láthassa, a hajó hogyan teljesít, a sebesség pedig 11-13 csomóra növekedett mielõtt távozott. Mivel nem volt hozzászokva az ilyen alacsony merülésû hajókhoz, ezért zavartan jegyezte meg, hogy a hullámok átcsapnak a viharfedélzeten. Az idõjárás késõbb rosszabbra fordult és az éjszaka folyamán az esõ is eleredt, ezért a vitorlák egy részét leeresztették. A szél bal felõl fújt ezért a vitorlákat át kellett állítani, így a sebesség is csökkent, de a hajót továbbra is nagy erõvel nyomta oldalra. Ahogy a szél gale-lé erõsödött, csak az elsõ tarcsvitorlát, valamint az elsõ és fõ csúcsvitorlát hagyták fenn.

 
A HMS CAPTAIN az elsüllyedés elõtti pillanatokban.

  Éjfél után nemsokkal, miután az új õrszolgálat elfoglalta helyét, a hajó 18 fokkal dõlt oldalra, majd kétszer is erõteljesen jobbra dõlt. Parancsot adtak, hogy az elsõ csúcsvitorlát engedjék le, és mindkét, a szél irányába fordított csúcsvitorla kötélzetét oldják el. Mielõtt a kapitány parancsát teljesíteni tudták volna, a hajó tovább dõlt, majd felborult. 480 ember veszett a tengerbe, többek közt maga Coles is. Az Admiralitás Elsõ Lordja, Hugh Childers és a Háborús Államtitkár-helyettes, Thomas Bating is elvesztette a fiát a balesetben. Csak 18 fõ élte túl a hajó elsüllyedését, akik egy leszakadt csónakba tudtak mászni.

 
A túlélõk maroknyi csoportja.

  A vizsgálatot Sir James Hope vezette a HMS DUKE OF WELLINGTON fedélzetén, Portsmouth kikötõjében. Az Admiralitás tudományos tanácsadóként olyan neves mérnököket is felkért, mint William Thomson (késõbb Lord Kelvin) és William John Macquorn Rankine. Megállapították, hogy a hajó stabilitása elégtelen volt: 14 fokos dõlés esetén, amikor a fedélzet széle elérte a vízvonalat, a visszabillentõ súly csak 410 tonna volt. A HMS Monarch esetében, ugyanekkora dõlésszögnél, ez 6500 tonna volt.

  A vizsgálat megállapította azt is, hogy "a CAPTAIN-t a Parlament és más csatornák nyomására építették meg, a Felügyelõ és osztálya véleménye és meglátásai ellenére".

  A tragédia után a Királyi Tengerészet egy bóját helyezett el az elsüllyedés pontjának megjelölésére. Habár ez a bója napjainkban már nem létezik, 20 évvel késõbb, amikor a HMS SERPENT ugyan ott süllyedt el, még megvolt. Hosszú évekig, az arra elhaladó brit hadihajók tisztelgõ lövéseket adtak le az áldozatok emlékére, 1874-ben pedig a Brit Csatorna Flotta egy megemlékezésre gyûlt itt össze.

  A HMS CAPTAIN-nek számos emlékhelye van szerte Nagy-Britanniában, de a két legismertebb a londoni Szent Pál Katedrálisban, és portsmouthi Szent Anna templomban van.