Hajózástörténeti Közlemények

Bánsági Andor:
A negyedik otrantói ütközet brit forrásai
(1918. április 22-23.)

  Az 1918. április 22-23.-ai összecsapás az Otrantói-szorosban a brit és az osztrák-magyar rombolók között, csak egy a számos támadás közül, amelyeket a tengerzár, vagy az azt védõ egységek ellen indítottak, s bár az ütközet jól illusztrálja a radar elõtti korszak éjszakai összecsapásainak nehézségeit, a történészek mégis megfeledkeztek róla.

  Az összecsapás vonatkozó brit dokumentumait elõször Paul G. Halpern adta közre a The British Navy in the Mediterranian 1915-1918 [1] c. monumentális forrásgyûjteményében. Ismereteink szerint ezek a dokumentumok nem csak magyar nyelven nem jelentek meg, de maga az ütközet sem szerepel a császári és királyi haditengerészet háborús szereplését taglaló magyar nyelvû cikkekben vagy monográfiákban.

  A háború alatt a cs. és kir. hadihajók összesen 25 alkalommal futottak ki azzal a céllal, hogy az Otrantói-szorosban ellenséges hajóegységekre vadásszanak. Nem minden esetben a tengerzár hajóinak a megtámadása volt a cél. Gyakran csak felderítésre vagy a Brindisi és Valona közti hajóforgalom zavarására, támadására indultak. Az esetek többségében, - a rossz idõjárás, vagy az ellenség hiánya miatt - nem került sor összecsapásra, de az egyszerûség kedvéért, célszerû lenne meghonosítani a szakirodalomban, - az Isonzó-csaták elnevezésének mintájára - az elsõ, második, harmadik és negyedik otrantói ütközet megnevezést. Kívánatos lenne ez a gyakorlat azért is, mert ha az 1917. május 15-ei nagy összecsapásról, mint harmadik otrantói ütközetrõl beszélnénk, egyúttal burkoltan felhívnánk a figyelmet arra, hogy nem ez volt az egyetlen összecsapás a térségben.

  E terminológia szerint a következõ idõpontokban és résztvevõkkel zajlottak az otrantói-ütközetek:

• Elsõ otrantói ütközet: 1915. december 29. A HELGOLAND cirkáló és a TÁTRA, BALATON, CSEPEL, LIKA, TRIGLAV rombolók megtámadták Durazzó kikötõjét, majd a visszavonulás során harcba bocsátkoztak a Brindisibõl kifutott brit DARTMOUTH és WEYMOUTH cirkálókkal, az olasz QUARTO és NINO BIXIO cirkálókkal, valamint négy olasz és öt francia rombolóval.[2]

• Második otrantói ütközet: 1916. december 22-23. A SCHARFSCHUETZE, REKA, DINARA, VELEBIT rombolók megtámadták az otrantói tengerzárat, majd harcba bocsátkoztak a közelben haladó CASQUE, PROTET, COMMANDANT RIVIÉRE, COMMANDANT BORY, DEHORTER és BOUTEFEU francia rombolókkal.[3]

• Harmadik otrantói ütközet: 1917. május 15. A NOVARA, SAIDA, HELGOLAND cirkálók és a BALATON és CSEPEL rombolók megtámadták az otrantói zárat, majd összecsaptak a brit DARTMOUTH és BRISTOL és az olasz AQUILA és MARSALA cirkálókkal, valamint számos ellenséges rombolóval.[4]

• Negyedik otrantói ütközet: 1918. április 22-23. A CSEPEL, UZSOK, DUKLA, LIKA (II), TRIGLAV (II) rombolók a Valona és Brindisi között közlekedõ hajókaravánokra vadászva harcba bocsátkoztak az otrantói zárat védõ brit JACKAL és HORNET rombolókkal.

  Ezen rövid bevezetõ egyik célja, - amellett, hogy a források magyarázó tanulmányaként szolgáljon - hogy meghonosítsa ezt az új elnevezést.

  Az elsõ világháború kitörésétõl az antant igyekezett lezárni az otrantói szorost, hogy megakadályozza az osztrák-magyar hadihajók kifutását a Földközi-tengerre. A blokád-szolgálatot elõször francia hadihajók (csatahajók, páncélos cirkálók) látták el, melyeket a császári és királyi tengeralattjárók okozta veszteségek miatt, 1915. májusára fokozatosan kivontak a térségbõl. Ez idõre az antant stratégái számára nyilvánvalóvá vált: a császári és királyi hadihajók nem fogják megkísérelni az áttörést a török partok felé, míg a német tengeralattjárók megjelenése a térségben egyértelmûvé tette, hogy a Mediterráneumban a tengeralattjáró-hadviselés lesz az események mozgatórugója. Valószínûleg ezt a tényt ismerte fel Winston Churchill is, amikor 1915. májusában a párizsi tengerészeti konferencián javasol-ta, hogy a szorost jelzõbójákkal ellátott hálókat vontató, felfegyverzett halászgõzösökkel zárják le. A terv megvalósításának csak 1915. augusztusában láttak neki, de a zár kiépülése rendkívül vontatottan haladt. A gõzösök védelme elégtelen volt, gyakran máshol volt rájuk szükség, a felfedezett tengeralattjárót pedig, kis sebességük és a távolság miatt, csak ritkán tudták üldözni. Tény azonban, hogy a zár hatékony kiépítése csak 1917. február 1-je, a korlát-lan tengeralattjáró háború meghirdetése után vált égetõen szükségessé. A munkálatok ezután is lassan haladtak, ami leginkább a többnemzetiségû vezetésnek volt köszönhetõ, így a tengerzár csak 1918. tavaszára vált igazán erõteljessé, bár a tervezett mértékben sohasem épült ki.

  1917. végétõl 1918. elejéig a zár szélességét északi és déli irányban is 80 mérfölddel kibõvítették, továbbá kelet-nyugati irányban torpedónaszádok járõröztek. Ezzel majdnem lehetetlenné vált a tengeralattjárók számára, hogy a víz alatt, az akkumulátorok feltöltése nélkül átjussanak. Továbbá 1918. február 5-18 között, egy 14 km hosszú hálózárat telepítettek Fano, Samotraki és Korfu szigete között, majd 1918. április 22. és szeptember 30. között az Otrantoi-szoroson keresztben egy 66 km hosszú hálózárat létesítettek. A hálók, 50 m mélyre lenyúló acéldróthálókból álltak, melyeket egy 428 bója által 10 m-es vízmélységben tartott acélkötélre függesztettek. A hálórendszerbe 1200 db tengeralattjáró-elhárító aknát rögzítettek. A záron a 8-9 m-nél kisebb merülésû felszíni hajók akadálytalanul átkelhettek.

  1918-ban a zárat védõ hajók száma is megnõtt. Összesen 40 brit romboló - ebbõl 6 Ausztrál -, 76 felfegyverzett halászgõzös, 36 brit tengeralattjáróvadász-naszád, egy amerikai tengeralattjáró-vadász flottilla, 20 tengeralattjáró, valamint brit, francia és olasz tengerészeti repülõk.

  Azonban ez a rendkívül erõteljes blokád sem volt elegendõ ahhoz, hogy megakadályoz-za a német és az osztrák-magyar tengeralattjárók átjutását a szoroson. A zár hatástalanságát jól mutatja, hogy 1918 áprilisa és szeptembere között havonta átlagosan 35 alkalommal támadtak tengeralattjárót a szorosban, eredménytelenül. A záron elpusztult tengeralattjárók száma szinte teljesen jelentéktelen. Mindössze 2 német és 1 osztrák-magyar naszád elvesztése köszönhetõ fennállásának.

  A tengerzárnak, még ha nem is tudta betölteni eredeti szerepét, jelentõs lélektani hatása volt. Az áttörés rendkívüli módon igénybe vette a naszádokat és azok legénységét. Már 1917 tavaszán, amikor még közel sem épült ki a tervezett mértékben, a tengeralattjáró parancsnokok úgy látták, hogy áttörése egyre nehezebb, már szinte lehetetlen. Hogy a tengeralattjárók a szoroson könnyebben átjuthassanak, a felszíni hadihajóknak kellett cselekedniük. [5]

  Mint korábban említettük, a háború alatt a császári és királyi hadihajók összesen 25 alkalommal futottak ki azzal a céllal, hogy az Otrantói-szorosban ellenséges hajóegységekre vadásszanak. Ezek közül az 1918. április 22-23.-ai volt az utolsó megvalósult osztrák-magyar támadás az Otrantói-szorosban közlekedõ antant hajóegységek ellen. A csata részletes ismertetését most mellõzzük, mert az jól rekonstruálható a dokumentumok alapján, néhány kiegészítés megtétele azonban szükséges.

  A brit vélekedéssel ellentétben a kifutó császári és királyi rombolók feladata nem a tengerzár hajóinak elsüllyesztése, hanem a Brindisi és Valona közt közlekedõ hajóforgalom megtámadása volt. Ez ugyan sokat nem változtat az ütközet értékelésén, hiszen a császári és királyi hadihajók ez esetben sem érték el céljukat. Az optimista brit jelentések közt Coode admirális nézetei közel álltak az igazsághoz a tekintetben, hogy a három alegységben járõrözõ hat romboló meglehetõsen gyenge védelmet jelentett. A rombolók divíziókba osztása lehetõvé tette, hogy az öt császári és királyi romboló hosszabb ideig tûz alatt tarthassa a JACKAL-t és a HORNET-et, és arra is képesek lettek volna, hogy elsüllyesszék, vagy teljesen mozgásképtelenné tegyék õket. Bár egy ilyen divízió elleni gyors és koncentrált támadás bármikor jelentõs eredménnyel kecsegtethetett volna, a császári és királyi tengerésztiszteknek azt is figyelembe kellett venniük, hogy a Brindisiben és Valonában állomásozó, túlerõben lévõ antant hadihajók könnyen elvághatják a hazafelé vezetõ utat, ami a támadó egységek megsemmisülését eredményezheti.

  Az osztrák-magyar félelmek, melyek minden esetben a gyors visszavonulás okai voltak, most sem voltak alaptalanok. A vészjelentéseket követõen Brindisibõl kifutott az olasz MIRABELLO és POERIO felderítõ cirkáló és a BRONZETTI romboló, majd valamivel késõbb a LA MASA romboló is. Ezzel egy idõben, az Adria túlsó oldalán, a brit GLOUCESTER cirkáló is kifutott Valonából. Ezek az egységek már nem avatkozhattak be az összecsapásba, de annak elhúzódása esetén, ha sikerül a helyszínre érkezniük, az ütközet katasztrofálisan végzõdhetett volna az osztrák-magyar rombolók számára.

  Végül meg kell jegyezni azt is, hogy a császári és királyi rombolók az összecsapás során nyomjelzõ gránátokat használtak, ami nagyban megkönnyítette a gránátok becsapódásának megfigyelését. A brit rombolók nem voltak ennek az elõnynek a birtokában.

1.

Captain George Chetwode[6] Kelly[7]-nek

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 450-452. o.)

BLENHEIM,
1918. április 26.

  Van szerencsém átnyújtani önnek a következõ jelentést az Adrián 1918. április 22-23-án éjjel a brit JACKAL és HORNET, valamint ellenséges rombolók közt lezajlott összecsapásról.

  2. Április 22-én hétfõn, 20.00-kor a Zár Erõk rombolói a következõ beosztásban voltak:

  3. 21.39-kor a COMET a következõ távíró üzenetet küldte a brindisii fõparancsnokságnak: "Valószínûleg ellenséges cirkálók a láthatáron", amelyet a BLENHEIM is vett, ezért 21.52-kor azonnal parancsot adtam az összes kikötõben állomásozó rombolónak, hogy azonnal emeljék a gõznyomást.

  4. A rombolók a következõ idõpontokban jelentették, hogy kifutásra készek:

REDPOLE	23.05
RIFLEMAN	23.13
WARREGO	23.20
SWAN	00.15
ACORN	00.20

  5. 23.55-kor a RIFLEMAN (a romboló flottilla parancsnokával a fedélzetén) és a REDPOLE kifutott Brindisibõl Cattaró irányába, hogy elvágja bármely sérült ellenséges hajó útját, amely megpróbálna oda befutni.

  6. 01.30-kor vettem az Ön üzenetét, hogy a RIFLEMAN és a REDPOLE térjen vissza a kikötõbe, majd 16°-os forduló után visszafordulva, 03.30-kor megérkeztem Brindisibe, anélkül, hogy ellenséges erõkkel találkoztam volna.

  7. Ezennel benyújtom a jelentésemhez a következõ mellékleteket:-
    I. A JACKAL ütközetjelentése.
    II. A COMET ütközetjelentése.
    III. A HORNET ütközetjelentése.

   8. A rombolók összecsapásáról a következõ észrevételeket szeretném megjegyezni:-
  (ii) A JACKAL jól boldogult a flottarészlegével, az ütközet alatt jól vezette hajóját, és gyakori és jó jelentéseket küldött.
  (iii) A HORNET mindent megtett, hogy sérüléseket okozzon az ellenségnek, majd miután súlyosan megsérült, helyesen cselekedett, hogy visszatért a Valonai-öbölbe javításra.
  (iv) A COMET helyes döntéseket hozott a hajóosztaga vezetése során, és mindent megtett, hogy jó telegráf kapcsolatot tartson fenn.

  9. Állíthatom, hogy az elõretolt romboló õrjárat feladatai - azaz parancsai szerint, jelenteni Önnek bármely felszíni ellenséges egység feltûnését, és mindent megtenni annak érdekében, hogy megvédjék a driftereket és a többi zár egységet az ellenséges támadásoktól - a leghatásosabban valósultak meg.

  10. Április 23-án 06.00-kor a RIFLEMAN és a REDPOLE futott ki õrjáratra, hogy a JACKAL-t és a HORNET-et felváltsa. 05.35-kor a JACKAL visszatért Brindisibe és megkezdték a javítását. 1918. április 24-én 16.00-kor újra kifutásra kész állapotba került. A HORNET jelenleg a BLENHEIM mellett áll javítás alatt, és kb. 14 napon belül lesz kifutásra kész állapotban.

  11. Ha további részletes jelentés és felterjesztés érkezik a JACKAL és a HORNET parancsnokaitól (fõhadnagy), javaslom felterjeszteni Lordságuk megfontolásával az akcióban részt vett és kitüntetendõ tisztek és legénység névsorát.

  12. A jelentés minden idõpontja G.M.T.-ben van megadva.

2.

A. M. Roberts korvettkapitány Chetwodenak

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 452-453. o.)

H.M.S. JACKAL,
1918. április 23.

  Van szerencsém benyújtani a következõ jelentést Õfelsége Brit Rombolói, a JACKAL és HORNET, és az osztrák rombolók közt 1918. április 22-én, kedd éjjel lezajlott összecsapásról.

  2. Április 22-én 21.10-kor, a H.M.S. JACKAL és HORNET az É.SZ. 40°14' és K.H. 18°55' pozícióban járõrözött, 12 csomóval É. 85. NY. (275°) [8] irányban haladva.

  3. Kb. 21.25-kor hajókat pillantottunk meg, nagyjából északi irányból dél dél-délkelet felé haladva. Módosítottam az irányít feléjük, majd felfedeztük, hogy öt nyomdokvonalban haladó rombolóról van szó. A kihívás megtörtént, válasz nem érkezett, de majdnem azonnal négy ponttal (45,32°) irányt változtattak jobbra és az összes ágyúból tüzet nyitottak. A JACKAL és a HORNET kb. 4000 yardról (3657,6 méter) válaszolt. Nyugatról délre módosítottam az irányt, hogy az ellenséget dél felé vonjam. Ez idõ alatt a JACKAL és a HORNET találatot kapott, az utóbbi minden bizonnyal a gép vagy a kazán térben, a JACKAL fõárboca az antennával együtt ledõlt, ami miatt a 21.30-as riadó üzenetem és a vész jelentésem nem ment át. A HORNET kivált az ütközetbõl.

  4. Fokozatosan kelet felé kerültem és megfigyelhettem az ellenséget, amint nyugatról északra haladva a hajó jobb oldala felé változtatja az irányát, teljes sebességgel követtem. 21.55-kor az ellenség északkeleti irányban észak-északkelet felé kormányozva vonalban haladt, a 175-ös négyzetben. Követtem õket, miközben a 4"-os (10,16 cm-es) orr lövegbõl tüzeltem, mire legyezõ alakban szétváltak. Ez elõnytelen helyzetet teremtett, mert nem tudtam követni a mozdulataikat, ezért 6000 yard (5486 méter) távolságról beszüntettem a tüzet.

  5. Fokozatosan eltávolodtak tõlem, de folytattam a követést, folyamatosan jelentve pozíciómat, valamint zöld rakétákat lõttem fel, hogy jelezzem pozíciómat a többi rombolónak, melyek a jobb hátsó oldalon követtek.

  6. 00.20-kor az ellenség kikerült a látótávolságomból az É.SZ. 41°20' K.H. 19°08' pozícióban.

  7. 00.43-kor csökkentettem a sebességet, hogy a TORRENS, az ALARM és a CIMETERRE beérhessen. 01.06-kor É.30°NY. (330°) irányba módosítottam az irányt, majd 01.11-kor 25 csomóra fokoztam a sebességet.

  8. 01.35-kor É.SZ. 41°49', K.H. 19°03' pozícióban feladtam az üldözést és 20 csomós sebességgel dél felé fordultam. Az elsõ néhány percben a JACKAL és a HORNET az öt hajó erõs tüzérségi tüze alatt volt.

  9. Egy gránát a JAKAL jobb oldalán áthatolva a tiszti étkezdében robbant, megölve Ernest Hosier matrózt... Egy másik gránát láthatólag a tiszti étkezde lejárója felett robbant, halálosan megsebesítve Alfred Henry Turpin másodosztályú rádióst... További kisebb károkat okoztak a gránátok repeszei. [9]

  10. A hátsó tüzér és a hátsó 4"-os ágyú tûzvezetõje állította, hogy két telitalálatot kapott az élen haladó ellenséges romboló.

3.

H. D. Pridham-Wippell [10] korvettkapitány Chetwodenak

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 454-456. o.)

H.M.S. COMET,
1918. április 24.

  Van szerencsém benyújtani a következõ jelentést a folyó hó 22-tõl 24-éig tartó õrjárat lezajlásáról.

  2. Hajócsoport: - TORRENS, JACKAL, HORNET, CIMETERRE, ALARM.

  3. Az õrjárat elosztása a következõ volt: -
  Nappal: Cataldo-fok és a Linguetta-fok közötti vonalon, mint ahogy az a 245. B. memorandum 1-es számú mellékletében lefektetésre került.
  Éjjel: Missepezza-szírttõl keletre, vonalban, KH 19°21' és KH 18°42'30" között, a következõ rendben:-
  Keleti 10 mérföld 3. alegység CIMETERRE, ALARM.
  Középsõ 10 mérföld 1. alegység COMET, TORRENS.
  Nyugati 10 mérföld 2. alegység JACKAL, HORNET.

  Minden alegység az éjszakai õrjáratát a felügyeleti körzet keleti végén kezdte meg folyó hó 22-én, 17.50-kor, és 23-án 18.00-kor, az irányt és a sebességet egyeztetve, 50 percenként egyszerre fordultak a körzetük szélén.

  4. A járõrözésre vezetõ úton, a manõverek az A. C. kód szerint lettek végrehajtva.

  5. Április 22.

  21.25-kor (G.M.T.) ÉSZ. 40°14' KH. 19°03' pozícióban, nyugati irányban haladva, észak felé torkolattüzeket pillantottunk meg, a 2. alegység irányában. Parancsot adtam a maximális sebességre gyorsításra, és megszólalt az ütközetjelzõ vészharang. 18 csomóra emeltük a sebességet. Úgy tûnt, a tüzelés déli irányba húzódik, ezért 21.30-kor délnyugat felé módosítottam az irányt, abban a hitben, hogy az ellenség megpróbálja elérni a drifter vonalat. 21.41-kor dél felé módosítottam az irányt, hogy a harmadik alegységnek lehetõséget adjak arra, hogy utolérje az elsõt.

  Az iránymeghatározás segítségével megállapítottuk, hogy a tüzelés kissé észak felé mozdul el, ezért É.50°NY. (310°) felé módosítottam az irányt, 21.45-kor 24 csomóra gyorsítva, majd fokozatosan elérve a maximális sebességet.

  (Megjegyzés. Az elsõ alkalommal, a tüzelés intenzitása miatt, az ellenséges egységeket cirkálóknak azonosítottuk, és az erre az esetre vonatkozó vészjelzést 21.35-kor adtuk le. Ezt azonnal töröltük, miután vettük a JACKAL üzenetét, amelyben rombolókat jelentett.)

  21.50-kor észak felé módosítottam az irányt, hogy megpróbáljam elvágni az ellenség útját. Röviddel 22.00 után északnyugat felé füstöt észleltünk, és azonnal irányt módosítottunk, hogy megpróbáljuk megközelíteni az ellenséget.

  22.05-kor megpillantottuk a harmadik alegységet a jobboldalra merõleges irányban ÉNY felé haladni. Tûzpárbajt váltottak és 22.10-kor a TORRENS mögé rendezõdtek. 22.07-kor 4 kábelhosszra [11] (741,2736 méter) haladtunk el a HORNET bal oldala mellett, Valona felé haladt, és sérülést jelentett.

  22.10-kor körülbelül két vonással [12] (22°30') a baloldali keresztirány elõtt megpillantottuk a JACKAL-t tûzpárbajt vívni. 22.54-kor a COMET nagy távolságból leadott egy sorozatot a 4"-os lövegekbõl, hogy megtudja mely ellenséges egységek vannak lõtávolban, sikertelenül.

  Április 23. Az ellenség továbbra is fokozatosan távolodott, szemmel láthatóan észak-északkeleti irányban haladva. Az üldözés jelentéktelen pozícióváltásokkal tovább folytatódott 0027-ig, amikor a COMET sebességét 20 csomóra kellett csökkenteni, mert a vibráció miatt a baloldali levegõ pumpa az összeillesztésnél eltörött. A TORRENS, a CIMETERRE és az ALARM parancsot kapott, hogy kövessék a JACKAL-t, és 0030-kor 15 csomóra csökkentet-ték a sebességet. 00.41-kor D.20°NY. (200°) felé módosítottuk az irányt.

  01.43-kor, a Hold irányában, egy ellenséges tengeralattjárót [13] pillantottunk meg a felszínen, észak felé haladni, nyugati irányban, 2,5-3 mérföldre. É88°NY (272°) felé módosítottuk az irányt, és 20 csomóra fokoztuk a sebességet. A tengeralattjáró azonnal lemerült. Két D-típusú vízibombát dobtunk 30 másodperces idõközzel, olyan közel, amennyire meg lehetett ítélni, hogy északra attól a ponttól, ahol a tengeralattjáró lemerült. A környékbeli tenger "foltos" mivolta miatt lehetetlen volt megállapítani, hogy mely pozíció volt helyes vagy helytelen. A Hold lenyugvása miatt ebben a pillanatban lehetetlen volt megállapítani, hogy ezt követõen bármi is a felszínre jött-e.

  01.53-kor mély hálót (150 láb = 45,72 m.) vetettünk ki, és 02.30-ig pásztáztunk, amikor a közeledõ napfelkelte és az ellenséges kikötõk közelsége, valamint a maximális 20 csomó miatt ajánlatos volt bevonni a hálót.

  01.30-kor parancsot adtam a rombolóknak, hogy térjenek vissza az õrjáratra, de a jelzés hosszú ideig nem jutott át.

  05.00-kor visszatértem az õrjáratra. A TORRENS, a CIMITERRE és az ALARM 05.50-kor ért vissza...

4.

George Hugh Boddie sorhajóhadnagy Kellynek

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 456-457. o.)

[Másolat]

H.M.S. HORNET
1918. április 23.

  Van szerencsém benyújtani a következõ jelentést az április 22-23-án ellenséges könnyû egységekkel vívott küzdelemrõl.

  22.20-kor, miközben a JACKAL-al járõröztünk az É.SZ. 40°14', K.H. 18°41'30" pozícióban, a kapitány néhány naszádot figyelt meg a jobboldali keresztiránytól a far felé egy vonással (101°25'), de a tükrözõdés és a Hold irányában haladás miatt, két kis olasz csapatszállító naszádnak vélte õket, - melyekkel gyakorta lehet találkozni Brindisi és Valona között - valamint négy kis naszádot drifternek vélt.

  Ekkor a JACKAL és a HORNET É.85°NY. (275°) irányban haladt, miután 11.10-kor fordultak 10 mérföldre a Missipezza-szirttõl. A kapitány jelzett az ernyõs lámpával a JACKAL-nak, felhívva magára a figyelmet. Ekkor nagy orrhullámokat vett észre a két vezetõ hajón, és azonnal riadót fújt a hadmûveleti állomásoknak. A megfigyelés szerint az ellenség két könnyûcirkálóból és négy rombolóból állt, kettõ-kettõ a hátsó cirkáló mindkét hátsó oldalán. Gyorsan megközelítettek minket állandó irányból, a jobb oldali keresztiránytól két vonással hátra (112°30'). Sebességünk 12 csomó volt.

  A JACKAL azonnal fordult és támadott. A HORNET ugyan akkor fordult feléjük. Még mindig nehezen lehetett õket azonosítani és kb. 3000 yard (2743,2 méter) volt a távolság. Az élen haladó ellenséges hajó azonnal tüzet nyitott a JACKAL-ra, amit mindkét hajónk viszonzott. A harc általánossá vált.

  A JACKAL 16 vonással (168°45') irányt változtatott és üzembe helyezte a ködfejlesztõ készülékét, a HORNET szintén üzembe helyezte a ködfejlesztõjét. A második cirkáló és a rombolók láthatóan a HORNET-re koncentrálták a tüzüket, amely már 20 össztüzet adott le. Egy vagy két találatot figyeltünk meg a második cirkálón vagy a vezetõ rombolón, amelyek ugyan abban az irányvonalban voltak. Egy fordulatot tettünk, majd egy sortûz eltalálta a HORNET-et, egy gránát átütötte az elülsõ gránát raktárt, az elsõ lõszerraktárban robbanva, felgyújtva mindkét helyiséget. A kordit egy része begyulladt, robbanást okozott a fegyverraktárban, megölte vagy megsebesítette a kisegítõ személyzet többségét és a 12 fontos ágyú legénységét. Egy gránát eltalálta az elsõ hidat, mind a kormányzó és irányító (zászlós és kadét) személyzetet harcképtelenné téve, lerepítve õket a hídról, és megölt egy jelzõszolgálatos és egy szócsöves matrózt. Egy másik találat ledöntötte a fõárbocot, és súlyosan megsebesítette a kapitány mindkét karját.

  Röviddel ez után a kormányrúd "teljes erõvel jobbra" állásba szorult és a hajó 20 csomós sebességgel körözni kezdett, továbbra is erõs tûz alatt, megsérült hátul a kormánygéptér is. A leesõ árboc 10 percre megszólaltatta mindkét szirénát, ami lehetetlenné tette a parancsok vételét. A kapitány megpróbált torpedókat indítani az elülsõ torpedóvetõ készülékkel az ellenséges cirkálókra, amelyek most mindössze 1800 yard (1645,92 méter) távolságra voltak, de mivel mindkét karja sérült volt, ezt nem tudta idõben megtenni.

  A kormány kb. húsz percre ragadt be, majd ezután kb. négy percig déli irányban haladtunk. Lehetetlen volt leszerelni a távíró antennát a sérült árbocról, amely a hajó oldalán lógott, így a jelzéseket csak elemlámpával tudtuk leadni. A hajó fegyver- és gránátraktára továbbra is égett, az irányt észak-északkelet felé módosítottuk, hogy csatlakozzunk és figyelmeztessük a többi rombolót, amelyekkel hamarosan találkoztunk. Jeleztük a COMET (?) és az ALARM számára az ellenséges erõk kilétét, mialatt a kormány továbbra is be volt ragadva, az olajba nagy mennyiségû tengervíz került, ezért sebességünk 15 csomóra csökkent. A fegyver- és gránátraktár továbbra is égett, ezért úgy döntöttünk, hogy megközelítjük Valonát és megpróbálunk ujjászervezõdni. A hajók kb. 4 órakor érkeztek meg. A kikötõbe menet két torpedót lõtt ki ránk egy tengeralattjáró. Mindkettõ elõttünk haladt el. Az elülsõ gránát- és fegyver-raktárban égõ tüzet a helyiségek elárasztásával sikerült eloltani, 5 mérföldre a Linguetta-foktól, a kikötõbe erõs védelem alatt haladtunk be, de semmit sem lehetett hallani, vagy látni. A hajó képességeit nagyban csökkentette, hogy az összecsapás kezdetén csak két kazán volt becsatlakoztatva, ami húsz csomóra korlátozta a sebességet...

5.

Kelly Calthrope[14]-nak

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 458. o.)

  1918. április 26.

  [...]

  9. Az öt osztrák TÁTRA-osztályú romboló támadásának eredménye az új drifter rendszer ellen határozottan bíztató.

  Az ellenséget a drifter vonaltól távol, északra fedezték fel, és miután harcba bocsátkozott az õrjáratozó rombolók egy csoportjával, azonnal visszavonult észak felé.

  A jelentések tisztán és jól jöttek át, helyes pozíciókkal, habár csak két rombolónk bocsátkozott harcba, az egyiknek az elsõ- a másiknak a fõárbocát lõtték el.

  A harcba bocsátkozott, valamint a további négy járõrözõ romboló parancsnokainak döntései a lehetõ legjobbak voltak, és az összecsapást, valamint az üldözést a legnagyobb lelkesedéssel teljesítették.

  [...]

6.

A HadmÛveleti Osztály (külföldi) parancsnokának megjegyzései [Coode[15]]

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 458-459. o.)

  [...]

  Pridham-Wippel fregattkapitány, a COMET parancsnoka, vezette a járõrözõ rombolókat, amikor a ROMANIA-t megtorpedózták, és amikor a rombolók összecsaptak az osztrákokkal. Mindkét esetben úgy tûnt, hogy mindent megtett, amit csak lehetett. Ezen tisztet az egyiptomi rangidõs tengerésztiszt a palesztin partok menti tevékenységéért különösképp javasolta elõléptetésre, és mindenki úgy ismeri, mint egy kivételes képességekkel rendelkezõ tisztet.

  Talán feljegyezték, hogy az 5. flottilla valóban fregattkapitány hiányosnak tûnik. Több divízió is van, melynek nincs parancsnoka. Egy 6-8 rombolóból álló biztosítóegység irányítása komoly felelõsség és tapasztalt tisztet kíván.

  [...]

  A harmadik melléklet negyedik részével kapcsolatban egyetértek a fregattkapitánnyal, mely szerint ezen elsõ osztrák támadás eredménye határozottan bíztató a mi szemszögünkbõl. Szintén egyetértek a romboló flottilla parancsnok jelentésének nyolcadik és kilencedik bekezdésével.

  Az a véleményem is megmutatkozott, hogy egy hat rombolóból álló biztosítóegység, mely alegységekben járõrözik, elégtelen és legalább nyolc, alegységekben járõrözõ, rombolóra lenne szükség. Az elfogadott rendszer 12 rombolót enged meg ebben az egységben, de kétséges, hogy ezt a számot elérik-e valaha. Az osztrákok képesek lettek volna arra, hogy elsüllyesszék, vagy teljesen mozgásképtelenné tegyék a JACKAL-t és a HORNET-et, mielõtt az erõsítés megérkezik.

C.P.R. Coode
(Külföldi) Hadmûveleti Osztály Parancsnoka
1918. május 6.

  1 Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987.
 
  2 Az ütközet elõtt a HELGOLAND legázolta a francia MONGE tengeralattjárót, majd a felemelkedõ naszádot a CSEPEL ágyútûzzel elsüllyesztette. Durazzó kikötõjében egy gõzöst és egy vitorlást süllyesztettek el. A TRIGLAV és LIKA rombolók aknára futás miatt süllyedtek el. Az ütközetben résztvevõ rombolók a következõk voltak: az olasz ABBA, NIEVO, MOSTO és PILO valamint a francia CASQUE, COMMANDANT BORY, RENAUDIN, COMMANDANT LUCAS, és BISSON rombolók
 
  3 A osztrák-magyar rombolók egy driftert megrongáltak. Az ütközet után két olasz romboló csatlakozott a franciákhoz, de a sötétben az ABBA nekiütközött a CASQUE-nek, majd a BOUTEFEU az ABBA-nak. A két sérült rombolót javításra Brindisibe vontatták.
 
  4 12 halászgõzös, 2 romboló és 1 tehergõzös elsüllyedt, 10 halászgõzös, 2 tehergõzös, 1 cirkáló súlyo- san megrongálódott.
 
  5 A tengerzár fennállása alatt mindkét hadviselõ fél számára tévképzetekkel szolgált. Az osztrák-magyar támadásokat az a tévhit motiválta, - a tenni akaráson túl - hogy a tengeralattjárók biztonságos áthaladása és a tengeralattjáró háború érdekében a zárat fel kell törni. Ezek a támadások csak megerõsítették az antant stratégák azon téves elképzeléseit, hogy a tengerzár hatásos, - hiszen az osztrákok a legjobb hajóikat kockáztatják feltörésére - csak meg kell erõsíteni. A felelõs döntéshozók még akkor sem látták be a zár értelmetlenségét, amikor a konvoj rendszer bevezetése már meghozta gyümölcsét. Mindez azt eredményezte, hogy más hadmûveleti területekrõl kellett az erõk egy részét elvonni.
 
  6 George Chetwode (1877-1957) fregattkapitány (késõbb admirális, lovag). Romboló flottilla parancsnok, Ötödik Romboló Flottilla (Mediterráneum), 1917-19; Haditengerészeti Hírszerzés igazgató-helyettese, 1923-25; QUEEN ELISABETH és WARSPITE hadihajók parancsnoka, 1925-27; az Elsõ Lord Tengerészeti Titkára, 1929-32; az Elsõ Cirkáló Raj parancsnoka, Mediterrán Flotta, 1932-33; a tartalékos állomány parancsnokló admirálisa, 1933-36; 1936-ban leszerelt.
 
  7 W. A. Howard Kelly (1873-1952) fregattkapitány (késõbb admirális, lovag). GLOUCESTER könnyûcirkáló parancsnoka, 1914-16; összekötõ tiszt a francia Tengerészeti Minisztériumnál, 1916-17; sorhajókapitány, a Nyolcadik Könnyûcirkáló Raj parancsnoka (Brindisi), 1917; elsõ osztályú sorhajókapitány, a Adriai Brit Erõk parancsnoka, (1918-19); a Görögországba delegált brit tengerészeti misszió vezetõje, 1919-21; a Második Cirkáló Raj parancsnoka, 1925-27; az Admiralitás képviselõje a Népszövetségben, 1927-29; Elsõ Csatahajó Raj, Mediterrán Flotta parancsnoka, 1929-30; Fõparancsnok, Kínai Támaszpont, 1931-33; 1936-ban leszerelt; törökországi Brit Tengerészeti Képviselõ, 1940-44..
 
  8 Ezen iránymeghatározásoknál minden esetben a hajó orrát kell északi iránynak tekinteni. A könnyebb érthetõség kedvéért az irányokat teljes körre átszámítva is megadtuk, minden esetben az eredeti jelölés után, zárójelben.
 
  9 Négy matróz sebesült meg.
 
  10 Henry Daniel Pridham-Whippell (1885-1952) fregattkapitány (késõbb admirális, lovag). Szolgált az AUDACIOUS és a WARSPITE hadihajókon a Nagy Flottában, a Mediterráneum keleti felében és az Adrián több romboló parancsnoka volt, 1914-18; a Hatodik Romboló Flottilla parancsnoka (Honi Flotta), 1932-33; az Admiralitás Hadmûveleti Osztályának igazgatója, 1933-35; a Honi Flotta Romboló Flottilláinak parancsnoka, 1936-38; az Admiralitás Személyügyi Szolgálatának igazgatója, 1938; parancsnok-helyettes, Mediterrán Flotta, 1940; Dover Flotta Parancsnoka, 1942-45; Plymouth kikötõparancsnoka, 1915-47; 1948-ban leszerelt.
 
11 1 kábelhossz 608 láb, azaz 185.3184 méter.
 
12 1 vonás a kör 1/32-ed része, azaz 11,25°.
 
13 A tengeralattjáró valószínûleg az osztrák-magyar U 28 volt. A naszád parancsnoka jelentette, hogy vészmerü-lést kellett végrehajtania, majd két vízibomba robbanását hallották. Pridham-Wippell jelentésével ellentétben dél felé tartott, hogy megkezdje a Földközi-tengeren a vadászatot a kereskedelmi hajókra.
 
14 Sir Somerset Arthur Gough-Calthorpe (1864-1937) tiszteletbeli admirális (késõbb Flotta Admirális), 7. Calthorpe báró második fia. Oroszországba, Norvégiába és Svédországba delegált tengerészeti attasé, 1902-05; Második Cirkáló Raj parancsnoka, 1914-16; Második Tengerészeti Lord, 1916; a Mediterráneumi Brit Erõk fõ-parancsnoka, 1917-19; konstantinápolyi fõmegbízott, 1918-19; Portsmouth kikötõparancsnoka, 1920-23.
 
15 Charles Penrose Rushton Coode (1870-1939) fregattkapitány (késõbb ellentengernagy). Ötödik Romboló Flottilla (Mediterráneum) parancsnoka, 1914-17; Hadmûveleti Osztály, Admiralitás második igazgatója, 1917; Hadmûveleti Fõnök (külföld), Admiralitás, 1918.