Hajózástörténeti Közlemények

Bevezetõ

  1918. június 8-án Franchet d'Espérey tábornokot nevezték ki a 350 000 fõs balkáni antant haderõk élére, mely francia, szerb, angol, olasz és görög katonákból állt. A döntõ offenzívára való felkészülésrõl augusztus 3-án döntött a versailles-i katonai képviselet.

  1918 nyarára Bulgária az összeomlás szélére jutott. Hogy megtarthassa hódításait és elkerülje a forradalmat, a németbarát Radoszlavov-kormányt 1918. június 18-án új kabinet váltotta fel, mely az antanthoz közeledett. A bolgár diplomaták egy különbékét szerettek volna elõkészíteni.

  1918. szeptember 14-én az antant haderõ megkezdte egy átfogó támadás tüzérségi elõkészítését. A Dojraní- és Preszpa-tavak közti kb. 150 kilométeres vonalon több mint 500 ágyú öntötte a tüzet. 15-én hajnalban a Vadar és a Cerna közt indult rohamra 6 szerb és 2 francia hadosztály.

  A front védelmét kizárólag kimerült és rosszul felszerelt bolgár csapatok (kb. 350 000 fõ) látták el, mert a német és osztrák-magyar csapatokat már korábban kivonták a nyugati offenzívák miatt. A bolgár hadosztályok alig mutattak ellenállást, majd szeptember 20-án Skopje irányába elvonultak. A gyorsan ideirányított német és osztrák-magyar csapatok már nem érkezhettek meg idõben. Szeptember 25-én, szövetségesei hozzájárulásával mit sem törõdve, Bulgária békét kért, majd szeptember 29-én Szalonikiben, Lukov tábornok aláírta a másnap érvénybe lépõ fegyverszünetet.

  Az AOK parancsot adott báró kövesházi Köves Hermann tábornagynak, a balkáni front fõparancsnokának, Albánia kiürítésére, a csapatok visszavonására Szerbiába, majd a Monarchia határaira. Több mint 40 000 katonát és nagy mennyiségû hadianyagot vontak vissza Durazzóba. Innen, amit lehetett, tengeri úton szállítottak Cattaróba, de a csapatok nagy része az egyetlen szárazföldi útvonalon vonult vissza.

  A katonák és a hadianyagok elszállítására 10-12 tehergõzöst tudtak összevonni, több nem volt. Kíséretükre négy rombolót és nyolc torpedónaszádot osztottak be, a többi hajónak valószínûleg már nem jutott üzemanyag. Durazzó elõtt 2-3 tengeralattjáró váltotta egymást.

  Thaon di Revel altengernagy, az olasz flotta fõparancsnoka, elhatározta, hogy csapást mér Durazzóra, megsemmisíti az ott állomásozó osztrák-magyar hajókat, megakadályozva így a visszavonulást, és megkaparintja a felhalmozott, nagy mennyiségû hadianyagot is. A támadást eredetileg október 1-jére tûzte ki, de az utolsó pillanatban 24 órával elhalasztotta, mert úgy döntött, hogy a támadó erõk védelmére beveti a DANTHE ALIGHIERI dreadnought-ot is.

  A továbbiakban csak az osztrák-magyar fél tevékenységét tárjuk fel, a támadók magatartását részletesen bemutatja Kelly sorhajókapitány jelentése.

  1918. október 2-án három szállítógõzös rakodott be Durazzó kikötõjében: a GRAZ, a STAMBUL és a HERCEGOVINA, fedezetükre a DINARA és a SCHARFSCHÜTZE rombolók és a 87 F torpedónaszád tartózkodott a kikötõben. A kikötõ védelmére csak néhány kisebb parti üteg állt rendelkezésre, melyek a 10 000 méteres lõtávolságot sem érték el. A kikötõ bejárata elõtt az U 29 és U 31 naszádok voltak védõállásban. Nappal õrködtek, este pedig befutottak a kikötõbe, hogy az üzemanyaggal takarékoskodhassanak.

  A támadás október 2-án reggel kezdõdött. Errõl így ír jelentésében a DINARA parancsnoka, H. Bauer korvettkapitány:[1]

  A Mali Durcit jelzõállomás közli: 42 ellenséges hajó tart Durazzó felé. Minden ember a fedélzetre, csónakot visszahívni, tûzkészültség. A szárazföldi erõk vezérkara javasolta, hogy haladjunk É-i irányban az öbölben, s azt elhagyva kíséreljük meg az áttörést Bocche di Cattaróba. Nem tesszük, a szállítóhajókat nem lehet védelem nélkül hagyni.

  A kevés szárazföldi ütegünk nem tudta megakadályozni az ellenség közeledését. Egyre fokozódott a tüzelés és csak vártak, hogy a fölényes túlerõ elnyom bennünket. Az egyenlõtlen harcnak az U 31 tengeralattjárónk vetett véget, amely az erõs védelem ellenére is megtorpedózta az egyik angol cirkálót.

  A WEYMOUTH megtorpedózásának részleteit H. Rigele sorhajóhadnagy, az U 31 parancsnokának jelentése tartalmazza.[2]

  Ütközetjelentés:

  1918. szeptember 29., kifutás Bocche-ból, Albánia felé. Szeptember 30-án, 06,30-kor az õrködés Durazzo elõtt átvéve, 12,15-kor befutás Durazzóba. Október 1-jén 0,00 kifutás 17,00-kor befutás Durazzóba.

  Október 6. 09,00-kor befutás Bocche-ba.

  A teljesség kedvéért közöljük a másik tengeralattjáró, a szintén védelmi állásban levõ U 29 ütközetjelentését.[3]

  1918. szeptember 29.: parancsnok ideiglenesen Robert Dünigl sorhajóhadnagy, szeptember 30-án 20,00: kifutás Bocche-ból, irány Albánia. Október 1-jén 05,00-kor egy tengeralattjárót észlelve, lemerülés, 11,30-kor befutás Durazzóba. Október 2-án 04,30-kor kifutás Durazzóból, várakozó állás. 10,40-kor két romboló 8000 m távolságban, támadáshoz készülés. 11,02-kor két repülõgép látható, 11,25-13,32 közt repülõgépek és rombolók 36 (vízi) bombát dobnak (ránk). Merülés a tengerfenékre, pörgettyûs iránytû használhatatlan. 13,02-kor felmerülés, rombolók nem láthatók. 15,30: befutás Durazzóba, 21,00-kor kifutás.

  Az olasz cirkáló-erõk parancsnoka, Palladini ellentengernagy, amikor értesült a WEYMOUTH megtorpedózásáról, és hogy a repülõgépek egy újabb tengeralattjárót fedeztek fel (az U 29-et), azonnal befejezte a város lövetését és a nyílt tenger felé fordulva visszatért Brindisibe.

  A WEYMOUTH cirkálót a farrészen érte a két találat, a hátsó 14 méteres rész letört és roncsként lógott. A hajót csak a gépterem torpedóvédõ válaszfala mentette meg. Manõver- és kormányképtelen állapotban, farral a vízbe süllyedve, a TITANO tengeri vontató vontatta be Brindisibe, a fél flotta fedezete alatt. Javítását hat hónapra valószínûsítették, de nem épült ujjá, a háború után lebontották.

  Durazzóban a bombázás hat polgári áldozatot követelt. Több épület is romba dõlt, köztük Wied herceg, a volt uralkodó palotája is.

  A kikötõben is számottevõ kár keletkezett. A faépületek leégtek. Az osztrák STAMBUL gõzös kigyulladt és elsüllyedt, 40 katona meghalt. A kiürítés azonban folyt tovább. Az olasz flotta csak november közepén jelent meg újra Durazzó elõtt, majd a partra tett csapatok a már kiürített várost elfoglalták. Az osztrák-magyar csapatok elszállítása kb. október 20-ig folytatódott. Több mint 15 000 fõt szállítottak Cattaróba és Fiuméba, ezzel pedig lehetõvé vált az albán front visszavonása.

  Az U 31 parancsnokát, H. Rigele sorhajóhadnagyot, a flottaparancsnok a legmagasabb kitüntetésre terjesztette fel. 1918. november 7-én IV. Károly császár elhagyta az országot, s az általa megbízott Káptalanra ruházta át a Katonai Mária Terézia Rend és a Tiszti Arany Vitézségi Érem odaítélését.

  A Káptalan az 1929. december 21-én kelt promócióval a Katonai Mária Terézia Rend Lovagkeresztjének 1069. számú példányát adományozta nemes Herman Rigele sorhajóhadnagynak Durazzó megmentéséért.

  Röviden értékelnünk kell a támadó erõk tevékenységét is.

  Elsõ pillantásra érthetetlennek tûnik, hogy egy ilyen elsöprõ erejû túlerõt képviselõ flotta miért nem közelebbrõl hajtotta végre a kikötõ bombázását, hiszen a nagyobb hajóegységek számára elegendõ kísérõhajó állt rendelkezésre. A Durazzót védõ egységek és a parti ütegek páncélátütõ képessége messze elmaradt az olasz páncélos cirkálók védettségéhez képest. Ha a támadást energikusabban és bátrabban hajtják végre, a támadók elérhették volna kitûzött céljukat, a kikötõ használhatatlanná tételét. A WEYMOUTH megtorpedózása nem indokolhatta volna a teljes hadmûvelet leállítását. Ellenkezõleg, a veszteség kompenzálása érdekében erõteljesebben kellett volna folytatni azt. De mint a tengeri háborúk történetében oly sokszor, ebben az esetben is az emberi tényezõ döntött. Di Revel óvatoskodása, a partközeli hadmûveletek leállítása az utolsó pillanatban, sikertelenné tette a hadmûveletet. Palladini ellentengernagy sem volt bátrabb fõnökénél, így a WEYMOUTH megtorpedózása után megszakította a hadmûveletet.

  Bár az U 31 torpedói megmentették Durazzót, a háború menetét már nem befolyásolhatták érdemben. Míg a cs. és kir. haditengerészet utolsó sikerét aratta, az antant egy újabb kudarcot könyvelhetett el, amit azonban gyorsan feledtetett a Központi Hatalmak gyors összeomlása és az antant végsõ gyõzelme.

Kelly[4] az Admiralitásnak és Calthropenak[5]

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 557-564. o.)

No. 489/72 TITKOS

LOWESTOFT

1918. október 4.

Uram,

  van szerencsém elõterjeszteni, Lordságuk tájékoztatásául, az 1918. október 2-án, az olasz haditengerészettel, valamint a brit és olasz légierõvel közösen végrehajtott hadmûvelet jelentését.

  2. Az olasz fõparancsnok, Cusani admirális, tájékoztatott, hogy javasolták az olasz flotta Harmadik Divíziójának, - a SAN MARCO, PISA és SAN GIORGIO (Palladini ellentengernagy zászlóshajója) részvételével - hogy bombázza Durazzó kikötõjét; azonnal felajánlottam, hogy a parancsnokságom alatt álló teljes erõvel csatlakozom hozzá, beleértve az amerikai Tengeralattjáró Vadászokat is.

  3. Róma hozzájárult az ajánlat elfogadásához, a szükséges elõkészületek Mola (az olasz Könnyû Divízió parancsnoka) és Palladini (a Harmadik Divízió parancsnoka) admirálisokkal közösen megtörténtek.

  4. A hadmûvelet célja a szövetséges haderõk szerbiai elõrenyomulásának kiegészítése volt, amelyet az osztrákok dél albániai jelenléte rendkívül bizonytalanná tett, így a kikötõt és a hajózást olyannyira kívántuk megrongálni, hogy mind az utánpótlás, mind a csapatok evakuálása komoly nehézségekbe ütközzön. Az elõterjesztés céljai értelmében elõször a partokig való elõrenyomulás került elfogadásra, így a kisebb egységek az [öbölbe] behatolva minden felszíni egységet elpusztíthattak volna, míg a brit cirkálók a parti ütegeket támadják.

  5. Ezt késõbb elvetették, és di Revel admirális utasításai szerint semmilyen szükségtelen kockázatot nem szabad vállalni, mert a legkisebb szövetséges veszteség is ellenséges gyõzelemként lenne beállítva, nem beszélve a morális hatásról.

  Ez az érv nem állja meg teljesen a helyét, ahogy a nehéz egységek akna és torpedó veszélyeztetettsége sem változott, bár az eredmény talán igazolja a döntést.

  6. A hadmûveletet elõször 1918. október 1-re tûzték ki, és a GLOUCESTER-t Valoná-ból, a BADGER-t és a FURY-t, valamint 12 amerikai Tengeralattjáró Vadászt szeptember 30-ra Brindisibe rendelték.

  7. Az összes rendelkezésre álló brit repülõgép Andranonál került összevonásra szeptember 30-án, Otrantó közelében, és minden brit hajó kifutásra kész állapotban volt.

  8. Szeptember 30-án délben parancsot kaptunk, hogy 24 órával halasszuk el a hadmûveletet. Ennek az volt az oka, hogy di Revel admirális úgy döntött, hogy Tarantóból Brindisibe rendeli az olasz DANTE ALIGHIERI dreadnoughtot a támadó erõ támogatására. A DANTE ALIGHIERI október 1-én, délelõtt érkezett meg.

  9. A hadmûvelet rendelkezésére álló brit erõk a következõk voltak:-

CIRKÁLÓK

LOWESTOFT (Freeman Mitford kapitány) (zászlós)

GLASGOW (Herbert M. Edwards kapitány)

GLOUCESTER (Peter W. E. Hill kapitány)

WEYMOUTH (Alister F. Beal kapitány)

DARTMOUTH (Herbert W. W. Hope kapitány)

ROMBOLÓK

TRIBUNE (Henry D. Pridham-Wippell korvettkapitány) (George K. Chetwode kapitány, Romboló Flottilla parancsnok, Ötödik Romboló Flottilla, szintén a TRIBUNE-ön volt.)

SHARK (Stuart S. Bonham-Carter fregatthadnagy, DSO)

BADGER (Geoffrey Corlett fregattkapitány)

FURY (Ernest R. Archer fregatthadnagy)

NEREIDE (Herbert W. Wyld korvettkapitány, DSO)

RUBY (Herbert M. Hughes fregatthadnagy)

NYMPHE (Aubrey C. Thursfield korvettkapitány)

CAMELEON (Gerald McKenna fregatthadnagy)

ACHERON (Basil R. Poe fregattkapitány)

GOSHAWK (Guy O. Maund fregatthadnagy)

ACORN (Frederick A. Tollemache korvettkapitány)

LAPWING (Henry de Beauvoir Tupper fregattkapitány)

SWAN (Arthur G. H. Bond fregattkapitány)

WARREGO (Edward N. Mortimer korvettkapitány)

JACKAL (Arthur M. Roberts korvettkapitány, DSO)

TIGRESS (Joseph B. Newill korvettkapitány, DSO)

BEAVER volt az egyetlen brit romboló, amely a kikötõben maradt, mert elvesztette az egyik hajócsavarját.

BADGER, FURY Korfuból. Az ALARM szintén parancsot kapott a csatlakozásra, de betegség miatt nem volt bevethetõ, ezért az ALARM volt az egyetlen romboló, amely Korfu-ban maradt. Tizenkét amerikai Tengeralattjáró Vadászt, Nelson kapitány parancsnoksága alatt, szintén Brindisibe rendeltek.

NORTHESK és PARTHIAN parancsot kaptak, hogy október 1-én este Brindisibõl Mudrosba hajózzanak, ezért nem álltak rendelkezésre.

  10. További két brit tengeralattjáró indult rendkívüli õrjáratra, de az E 12-nek október 2-án délelõtt vissza kellett térnie a kikötõbe, mert az akkumulátorteret elöntötte a víz.

  11. A hadmûvelet rendelkezésére álló olasz erõk a következõk voltak:-

CSATAHAJÓ

DANTE ALIGHIERI

PÁNCÉLOS CIRKÁLÓK

SAN GIORGIO

SAN MARCO

PISA

KÖNNYÛ CIRKÁLÓ

MARSALA

FELDERÍTÕ CIRKÁLÓK

NIBBIO

AQUILA

SPARVIERO

FLOTTILLA VEZETÕK

RACCHIA

RIBOTY

ROSSAROL

PEPE

POERIO

ROMBOLÓK

NIEVO

SCHIAFFINO

  Valamint a kikötõben található minden torpedónaszád és motorcsónak.

  A további olasz tengeralattjárókat különleges õrjáratra rendelték, míg négy francia tengeralattjáró normál õrjáraton volt.

  12. Az egységek az alábbiak szerint voltak elosztva:-

  Egy erõteljes biztosító egység, hogy megtámadjon minden Cattaróból kifutó ellenséges egységet, Mola altengernagy parancsnoksága alatt (zászlóshajója a DANTE ALIGHIERI).

AQUILA NIBBIO SPARVIERO

Szétszóródva az É.SZ. 41° 57' és K.H. 18° 32' és 18° 53' vonalon.

  DANTE ALIGHIERI (zászlós), kísérõk: NIEVO és SCHIAFFINO, valamint a PEPE, ROSSAROL, POERIO, RACCHIO és a RIBOTY az É.SZ. 41° 45' és K.H. 18°08' Pozícióban.

GLASGOW (rangidõs tiszt) MARSALA GLOUCESTER

Kísérõ hajók: SWAN, WARREGO, JACKAL és TIGRESS.

  Pozíció: É.SZ. 41° 37', K.H. 18° 46'.

  A fenti két csoportnak, a parancs értelmében, egy háromszög oldalain kellett körbe-körbe haladniuk, - kivéve a DANTE ALIGHIERI-t, melynek egy négyszög oldalain - egészen addig, amíg a Durazzó elleni támadás véget nem ért, majd visszatérni a bázisra.

A DURAZZÓT BOMBÁZÓ ERÕK

SAN GIORGIO (Palladini admirális zászlóshajója)

SAN MARCO

PISA,

  a hadmûvelet alatt az ACHERON (Basil R. Poe fregattkapitány), GOSHAWK és a LAPWING mögött 5-8 kábelhosszal haladtak, melyek aknamentesítést végeztek, míg az olasz cirkálókat a NEREIDE, RUBY, NYMPHE és a CAMELEON, valamint nyolc torpedónaszád kísérte; 0500-kor hagyták el Brindisit, azzal az utasítással, hogy 1000-kor hajtsák végre a bombázást, nyolc csomós sebességgel, majd térjenek vissza a bázisra.

LOWESTOFT (rangidõs tiszt) DARTMOUTH WEYMOUTH

Kísérõ hajók: TRIBUNE, SHARK BADGER és FURY

  0600-kor hagyták el Brindisit, hogy a cirkálók után 1040-kor bombázzák Durazzót, 10 csomós sebességgel haladva, majd térjenek vissza a bázisra.

  A tizenkét amerikai Tengeralattjáró Vadász 0300-kor hagyta el Brindisit, és azt a feladatot kapta, hogy 50 mérföldre (80.465 km) Durazzótól csatlakozzon a páncélos cirkálókhoz, majd három hajóból álló egységek, 1000 yardra (914.4 m) a páncélos cirkálók mindkét oldalán, mint tengeralattjáró-elhárító egységek szolgáljanak, majd útjuk végén térjenek vissza, és a brit cirkálóknak nyújtsanak fedezetet a bombázás alatt.

  A maradék két egység közül az egyik az északi, a másik a déli részén járõrözött a bombázási területnek. A hadmûvelet után a teljes flottillának együtt kellett visszatérnie a bázisra.

  13. Colonel Longmorenak a Brit Légierõ együttmûködésére tett kiváló elõkészületei jól láthatóak a jelentésébõl, amelyet mellékeltem ehhez a jelentéshez.

  14. A hadmûvelet az elõzetes terveknek és idõpontoknak megfelelõen lett kivitelezve.

  15. A mellékelt levélben egy elbeszélõ beszámoló található a bombázásban részt vevõ brit egységek mûködésérõl, az olasz fõparancsnoknak címezve.

  16. A bombázás befejezése után az olasz Páncélos Cirkáló Divízió a bázis felé haladt, azzal a szándékkal, hogy egy speciális titkos csatornán térnek vissza. Habár a csatorna végére érve bizonytalanok voltak a pozíciójukat illetõen, ezért vissza kellett térniük a nyílt tengerre, hogy a szokványos bejáratot használják; emiatt néhány órás késést szenvedtek és ugyan akkor értek oda az aknamentesített csatorna széléhez, amikor a WEYMOUTH-ot kísérõ brit hajók, és csak utánuk tudtak befutni. A látótávolság nagyon kicsi, az éjszaka pedig nagyon sötét volt, a Brindisibe való befutás pedig éjszaka nagyon bonyolult; az összes hajó némileg kétségben volt a helyes pozícióját illetõen. Elismerésre ad okot, hogy mind a 45 hajó, - egyikük kormányozhatatlan - melyek az éjszaka találkoztak, sérülés nélkül lehorgonyoztak még éjfél elõtt. Az egyik romboló kisebb sérülést szenvedett a WEYMOUTH-ot kísérõ egyik vontatótól, mely részben elállta a bejáratot.

  17. Az Északi Fedezõ Erõ hajói még napfelkelte elõtt visszatértek a kikötõbe.

  18. A WEYMOUTH-ra két torpedót lõttek ki, egy az orr elõtt haladt el, míg a másik a tat bal oldalán robbant.

  A következõ károk keletkeztek:-

  A teljes hajófar, a kormánylapáttal együtt, a 210-es rekesztõl hátra leszakadt.

  A kormányrekeszt elárasztotta a víz, és a 200-as rekesztõl hátra szabadon áramlott be a víz.

  A 200-as válaszfal megsérült, a fedélzetmester raktárai és az édesvíz tartályok víz alá kerültek.

  A 190-es válaszfal sértetlen, de valószínûleg deformálódott, mert minimális szivárgás figyelhetõ meg a 186 - 190-es rekeszekben, és az élelmiszerraktárakban.

  A javítások során a 190-es válaszfaltól újjá kell építeni a hajót, valamint új fartõkét, páncélfedélzetet, lemezelést, stb. kell kapnia.

  19. A WEYMOUTH veszteségei a következõk voltak:-[6]

* * *

  20. A BADGER hasznos szolgálatot tett azáltal, hogy a WEYMOUTH és a parti ütegek közt ködfelhõt hozott létre.

  21. LÉGI HADMÛVELETEK-

  A hadmûveletben résztvevõ brit és olasz repülõgépek vezetését nem lehet eléggé dicsérni.

  Reggel egy olasz és egy nagy brit támadás történt, majd 1000-tól 1145-ig, nagy károkat okozva, folyamatosan támadták a várost és az ütegeket, ami lehetetlenné tette az ellenséges egységek felszállását.

  Kiváló és hasznos felderítõ munkát végeztek a brit tengerészrepülõk, amelyek majdnem egész idõ alatt a brit erõkkel maradtak, és a WEYMOUTH megtorpedózásának teljes jelentését egy olasz repülõgép, - mely a teljes eseményt látta - hozta vissza a fõparancsnoknak Brindisibe.

  26 brit gép vett részt a támadásban, és összesen több mint 5 tonna bombát dobtak le. Nyolc brit gép két támadásban is részt vett aznap.

  22. A HADMÛVELET EREDMÉNYE-

  Úgy vélem a hadmûvelet eredménye teljesen kielégítõnek tekinthetõ. Oly vizeken hajtottuk végre, melyeken tengeralattjárók tevékenykednek, és köztudottan nagymértékben elaknásítottak, összesen öt aknát szedtek fel a hajók a hadmûvelet alatt. Szintén tudvalevõ volt, hogy az ellenség a közelmúltban megnövelte az aknamezõket.

  Bebizonyosodott, hogy a védelem meghatározása helyes volt, de ezt csak gyakorlati tapasztalat útján lehet megtudni.

  Bár lehetetlen egy kis várost ennyi idõ alatt bombázással elpusztítani, kétségtelen, hogy a hajóágyúk és a repülõgépek súlyos károkat okoztak, és nagy mennyiségû hadianyag pusztult el a fellángoló tüzek következtében.

  Igen nagy mértékû lehetett a feldúlása ennek a fontos szállítmányozási bázisnak, és a kikötõ kapacitása valószínûleg tartósan lecsökkent, aminek súlyos hatása lehet Albánia déli területeinek kiürítésére nézve.

  Több mint valószínû, hogy egy tengeralattjáró elsüllyedt és egy megsérült.[7]

  A brit gépek október 4-ikén végrehajtott légi felderítése szerint három vonatszerelvény és három konvoj szállított anyagokat az észak felé vezetõ utakon.

  Ugyanezen jelentés megállapítja, hogy egy nagy szállító hajó elsüllyedt a kikötõvédõmûveken belül, és a kisebb és nagyobb hajók még mindig a kikötõben tartózkodnak, valószínûleg sérüléseik miatt mozgásképtelenek. Úgy tûnik, az elsüllyedt bejárati hajókat torpedónaszádokkal helyettesítették.

  A kikötõvédõmûvek védelme súlyosan megsérült.

  Minden hajó jól manõverezett és minden esetben nagyszerû kezdeményezõképességet mutattak.

  A kapitányok, tisztek és a legénység magatartása példamutató volt.

  A legértékesebb szolgálatot az Amerikai tengeralattjáró-vadászok tették azzal, hogy tengeralattjárókat támadtak és tengeralattjáró elhárítóként mûködtek.

  23. Ha Lordságuk úgy véli, hogy az esemény kiérdemli, nagy megtiszteltetés lenne számomra, ha felterjeszthetném azok nevét, akik úgy vélem, hogy megérdemlik a különleges elismerést, bármilyen fokú is legyen az, amelyet Lordságotok megállapít.

  24. A jelentés bármely hiányosságát az okozta, hogy rövid idõ állt rendelkezésre elérni Málta és az Admiralitás összekötõit.

***

Az Admiralitás megjegyzései

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 564-565. o.)

[Kézirat]

  Mint az a 23-as bekezdésben is olvasható, az Amerikai Tengeralattjáró-vadászok jelentésének másolatát, vagy Kelly fregattkapitány vonatkozó megjegyzéseit küldjék el az Egyesült Államok Haditengerészetének kötelék parancsnokának.

Alex Flint[8]

Október 10.

  [Kézirat]

  A jelentésben semmi sem utal arra, hogy di Revel admirális a hadmûvelet idejére felvonta volna a zászlaját, mint ahogy az megállapításra került, és ügy tûnik nem is tett úgy. A teljes hadmûvelet di Revel admirális elvei szerint lett kivitelezve, azaz semmilyen szükségtelen kockázatot ne vállaljanak, habár az egyetlen kockázatot láthatóan a tengeralattjárók és az aknák jelentették.

  A hadmûvelet rendkívül sikeres volt, és azt állítják legalább két tengeralattjáró megsemmisült vagy súlyosan megrongálódott, habár errõl nincs abszolút bizonyosság.

  Ennek ellenére a hadmûvelet nem volt olyan jelentõségû, hogy a felterjesztések listája mérlegelésre kerüljön, mint ahogy az a fregattkapitány levelének 23. bekezdésében említésére került.

  Egyetértek Sims admirális informálásával, mint ahogy azt M. Branch javasolta.

C.P.R. Coode[9]

(Külföldi) Hadmûveleti Osztály Parancsnoka

1918. október 11.

  [Kézirat]

  Egyetértek a (Külföldi) Hadmûveleti Osztály Parancsnokával, de mint ahogy az olaszok egy rakás kitüntetést fognak felterjeszteni, javasolják a fregattkapitánynak, hogy küldjön egy szûkített listát, felsorolva az összes olasz tisztet, akik jó szolgálatot tettek a brit köteléknek.

G.H. [Hope][10]

Október 12.

  Jóváhagyom, hogy informálják az Egyesült Államok kötelék parancsnokát, mint ahogy azt M. és az Elsõ Tengerészeti Lord helyettese javasolta 'X'-ben [javaslat a felterjesztések továbbítására].

R.W. [Wemyss][11]

1918. október 14.

***

A Vezérkari Fõnök Helyettesének megjegyzései (Godfrey[12] fregattkapitány), Mediterrán Törzskar

(Paul G. Halpern: The British Navy in the Mediterranian 1915-1918. Gower Publishing Company Limited, Brookfield, 1987. 565-566. o.)

  A hadmûveletet látszólag jól megtervezték, és egy bizonyos pontig a terv szerint lett kivitelezve.

  Nehéz megítélni egy írott jelentésbõl a természetét, de úgy tûnik, hogy az együttmûködés a britek és az olaszok között jó volt.

  Ha a támadást a kikötõig tolták volna elõre, mint ahogy azt eredetileg tervezték, és elpusztítják a kikötõben álló hajókat, a veszteség elviselhetõ lett volna.

  Az olasz fõparancsnok, aki hírhedten gyáva, az utolsó pillanatban visszavonta a partközeli mûveletekre vonatkozó parancsot, sikertelenné téve az egész vállalkozást.

  Egy partközeli akció, mely lehetõséget adott volna arra, hogy a hajókban és a gyárakban kárt okozzanak, kiegyenlítette volna a WEYMOUTH hat hónapos kiesését, de egy 12000 yard (10972,8 méter) távolságból történõ bombázás kedvéért kockáztatni az akna és tengeralattjáró veszélyt rendkívüli könnyelmûségnek tûnik, fõleg tudva azt is, hogy milyen hatástalanok ezek a távoli bombázások.

  A brit fõparancsnok semmilyen tájékoztatást nem kapott készülõdõ hadmûveletrõl, annak ellenére, hogy az az adriai brit erõk jelentõs részét foglalta magába. Következésképp, október 1-jén parancsot adtak arra, hogy kilenc hadihajót küldjenek az Égei-tengerre. Ezt azonnal visszavonták, habár, Kelly fregattkapitány tájékoztatása szerint a hadmûveletre másodikán kerül sor.

  Javaslom, utasítsák az adriai erõk parancsnokát, hogy mindig tájékoztassa a jövõben a brit fõparancsnokot, ha bármilyen nagyobb hadmûveletet akar kivitelezni, különben megnehezíti az erõk legoptimálisabb elosztását.

  Ami az aktuális hadmûveletet illeti, nem úgy tûnik, hogy bármi haszna lett volna a légi megfigyelésnek; sõt, kétséges, hogy bármit is megfigyeltek volna.

  A hajók sebessége a bombázás alatt 10 csomó volt, amibõl látszik, hogy könnyû célpontok voltak egy tengeralattjáró támadás számára.

  Úgy tûnik, az amerikai tengeralattjáró-vadászok megtámadtak és valószínûleg megrongáltak két tengeralattjárót, noha a pusztulásukra nincs bizonyíték.

  Elégedettséggel tölt el, hogy a fedezõ erõk hasznosak voltak.

  Ami Kelly fregattkapitány megjegyzéseit illeti, nem érthetek egyet a 22. bekezdzéssel 'A hadmûvelet eredményei', 8. oldal. Az egész bekezdés hemzseg a szuperlatívuszoktól és nagyon is önelégült.

  Tárgyilagosan áttekintve, a hadmûvelet eredménye kielégítõnek mondható. Bárki, aki látta Seddul Bahr falu közvetlen bombázását a QUEEN ELISABETH és számos más csatahajó által, az tudhatja, hogy milyen csekély kárt okoznak ezek a bombázások. Egy 12000 yard-ról, megfigyelés nélkül végrehajtott szétszórt támadásnak rendkívül csekély hatása lehetett.

  Ami a 23. bekezdést illeti, 9. oldal, a hõsiesség minden megnyilvánulása, amennyiben felterjesztették, megfelelõ elismerésben részesítendõ, de az a legjobb, ha a lehetõ legkevesebbet említik a hadmûveletet, mint hadmûvelet.

[J. H. Godfrey]

[1918. október 14.]

  1 Közli: Sárhidai Gyula: Tengerek szürke farkasai. Petit Real Könyvkiadó, Budapest, 2001. 76-77. oldal.
 
  2 Közli: Sárhidai Gyula: Tengerek szürke farkasai. Petit Real Könyvkiadó, Budapest, 2001. 77-79. oldal.
 
  3 Közli: Sárhidai Gyula: Tengerek szürke farkasai. Petit Real Könyvkiadó, Budapest, 2001. 79. oldal.
 
  4 W. A. Howard Kelly (1873-1952) fregattkapitány (késõbb admirális, lovag). GLOUCESTER könnyûcirkáló parancsnoka, 1914-16; összekötõ tiszt a francia Tengerészeti Minisztériumnál, 1916-17; sorhajókapitány, a Nyolcadik Könnyûcirkáló Raj parancsnoka (Brindisi), 1917; elsõ osztályú sorhajókapitány, a Adriai Brit Erõk parancsnoka, (1918-19); a Görögországba delegált brit tengerészeti misszió vezetõje, 1919-21; a Második Cirkáló Raj parancsnoka, 1925-27; az Admiralitás képviselõje a Népszövetségben, 1927-29; Elsõ Csatahajó Raj, Mediterrán Flotta parancsnoka, 1929-30; Fõparancsnok, Kínai Támaszpont, 1931-33; 1936-ban leszerelt; törökországi Brit Tengerészeti Képviselõ, 1940-44.
 
  5 Sir Somerset Arthur Gough-Calthorpe (1864-1937) tiszteletbeli admirális (késõbb Flotta Admirális), 7. Calthorpe báró második fia. Oroszországba, Norvégiába és Svédországba delegált tengerészeti attasé, 1902-05; Második Cirkáló Raj parancsnoka, 1914-16; Második Tengerészeti Lord, 1916; a Mediterráneumi Brit Erõk fõparancsnoka, 1917-19; konstantinápolyi fõmegbízott, 1918-19; Portsmouth kikötõparancsnoka, 1920-23.
 
  6 Négy halott és hat könnyebben sebesült volt.
 
  7 Egyetlen osztrák-magyar vagy német tengeralattjáró sem sérült meg vagy süllyedt el.
 
  8 Alexander Flint (1877-1932). Az Admiralitás tagja 1901-tõl; fõhivatalnok, majd késõbb elsõ titkár-helyettes.
 
  9 Charles Penrose Rushton Coode (1870-1939) fregattkapitány (késõbb ellentengernagy). Ötödik Romboló Flottilla (Mediterrán) parancsnoka, 1914-17; a Hadmûveleti Osztály második igazgatója, Admiralitás, 1917; (Külföldi) Hadmûveleti Osztály Parancsnoka, Admiralitás, 1918.
 
10 George Price Webley Hope (1869-1959) sorhajókapitány (késõbb admirális, sir). A QUEEN ELIZABETH pa-rancsnoka a Dardanelláknál, a Hadmûveleti Osztály fõnöke, Admiralitás Háborús Törzskar, 1917; Elsõ Tengeré-szeti Lord helyettese, 1918-1919; az Admiralitás képviselõje a fegyverszünet aláírásánál és a párizsi békekonfe-rencián, 1918-1919; a Harmadik Könnyûcirkáló Raj parancsnoka, Mediterrán Flotta, 1919-1921; elnök, Royal Navy College, Greenwich, 1923-1926.
 
11 Rosslyn Erskine Wemyss (1864-1933) ellentengernagy (késõbb vezértengernagy, sir). Wester Wemyss elsõ bárója, 1919. 12. Cirkáló Raj parancsnoka, 1914; Rangidõs Tengerész Tiszt, Mudros, 1915; Fõparancsok, Kelet India és Egyiptom, 1916-1917; kijelölt brit fõparancsnok, Mediterráneum 1917, de soha sem vette át ezt a posz-tot, helyette Elsõ Tengerészeti Lord helyettes lett, 1917. szeptember-december; Elsõ Tengerészeti Lord, 1918. január - 1919. november.
 
12 John Henry Godfrey (1888-1971) korvettkapitány (késõbb admirális). A Dardanelláknál az EURYALUS cirkálón szolgált, 1915; A fõparancsnok törzskarának helyettes fõnöke, Mediterráneum, 1916-1919; Igazgató-helyettes, Royal Naval Staff College, 1929-1931; a KENT parancsnoka, 1931; SUFFOLK, 1931-33; Igazgató-helyettes, Tervezõ Osztály, Admiralitás, 1933-35; a REPULSE parancsnoka, 1936-39; a Haditengerészeti Hírszerzés igazgatója, 1939-42; a Royal Indian Navy parancsnoka, 1943-46.